A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Gyermekek / magzatok kor szerint » 2005.őszi babák


De jóó, most hirtelen lesz fennt sok képKép én is mindjárt rakok fel! az album tök tuti leszKép én amikor megnyitottam Dudukly képét, nekem nagyban nyitotta meg, ha jól emlékszem

Zsofy!
sajnálom Lillát, szegényke! de a kötőhártya-gyuszi legalább hamar elmúlik, és akkor túlesik ezen a csúnya szurin is. nagyon helyes kis manócskaKép kendőillat rendeződött?Kép
örülj neki, hogy anyós elfordult v. kiment, amikor szoptattál. én anyósomnak eszébe sem jutott még megkérdezni sem, hogy esetleg nem zavar-e bennünket és ráadásul hangosan beszélgetett a fejünk felett. én persze nem akarok vele összeveszni, mert messze laknak, és viszonylag ritkán jön (eddig kb 2 hetente, de pl ma este is jönKép, meg holnapKép, még jó, hogy nem alszanak itt), és így sem jó a viszony, de hát a gyerek nagyanyja. de nagyon illetlennek tartom, meg rosszul esik, hogy neki ez tök természetes, hogy ott mereszti a szemét, amikor én meg ott bénázom a szoptatással (első héten volt, hogy hazajöttünk a a kórházból), de egyébként a férj családjának többi nőtagja (még 3-an) detto uez, volt aki még szopi közben birizgálta Eszti lábikóit, ott szerencsére egymásra rászóltak, mert az már átlépte a határt tényleg. mondatm férjnek, hogy mennyire zavar, ennyi. de ő sem tudta átérezni.
szerintetek a szoptatás annyira természetes, hogy mutogatnom kellene a cicimet idegeneknek? egyébként vadidegeneknek még mutogatnám is, az nem zavarna annyiraKép
mellesleg a saját édesanyám és húgom megkérdezi minden alkalommal, hogy nem zavarnak-e szopi közben. nálunk ez a természetes. és persze ők nem zavarnak.
ezt jó volt kiírni, olyan rosszul esett.

szóval, egy kicsit furán érzem magam, hogy nekem nem jutott az eszmbe, vajon az anyósodnak milyen érzései lehetnek, de azért én értem, mit érzel. sajnosKép
és a SIDS-szel kapcsolatban isKép tök aggódós vagyok, nem bízok a légzésfigyuban sem. behajolok a kiságyba, meg ráteszem a kezem a hasára/hátára, hogy vesz-e levegőt. nekem is eszembe jut, hogy ha bármi van, én mindent megtettem-e érte/neki. alig merem leírni, de már pár naposan arra gondoltam, hogy én bármit feláldoznék érte (még az egészségemet/életemet is - most ne gúnyoljatok ki), hogy ő egészséges legyen. az apjára nagyobb szüksége van., mert ő tudja eltartani. ezen most iztos kiakadtok, de tényleg így gondoltam, sőt így gondolom.

Tegnap apa is kikapta a jótKép hajnali 4-ig volt fennt Esztivel. én csak szopira keltem, így tudtam végre aludni valamennyit.
most fél 7-kor evett, fél 9-ig bírtam úgy-ahogy ébren tartani, most ébreszthetetlenül fekszik, bármit csinálhatok nagyon mélyen alszik, épp hogy lehet érezni, hogy levegőt vesz.
most már nem merem hívni a doki nénit, mert úgy érzem így is sokat zaklatom, de megkérdezném, hogy a fenébe csináljak a nappalból tényleg nappalt? hogyan tartsam ébren?

ráadásul kijött a herpeszemKépKép persze a zoviraxot nem javasolják szoptatás alattKép most alkohollal szárítom. valakinek jó ötlet erre?

Hari, kicsit átvettem a szerepedet, Te most úgyis lazítaszKép

and

KépKép
KépKép
and
 
 


And!

Nekem a Telviran kenőcs vált be, ha néha a számon kijött herpesz. Szerencsére nagy ritkán, kopp-kopp-kopp.
Vendég
 


ezt a képet nagyon megszerettem, ezt rakd föl légyszi Mea!:
Kép

KépKép
KépKép
and
 
 

 
 

köszi Dóri, de az is acyclovir tartalmú, felhívtam a patikát, és azt mondták az van ráírva, hogy beszéljek a kezelőorvossal, akkor inkább nem.Kép

KépKép
KépKép
and
 
 


DuduklyKép

Igen Zöldfa leszKép
A régi Zöldfát ismered???
Mielőtt tulajdonost váltott egy Jenci nevű igen kellemes Úriember vezette állítólag az éttermet..azóta ő Kistarcsán csinált saját éttermet és AZ AZ IGAZI VENDÉGVÁRÓ ÉTTEREM!!
Ha nem ismered próbáljátok ki alkalomadtánKép, igaz hogy helyet kell foglalni, mert annyira jó a konyha és olyan kedvesek a tulajok(akik ott vannak mindig), hogy esely sincs foglalas nelkul bejutni hetvegen....

Zsofy/anyos tema...

Nem mindegyikunknek egyforma az erzelemvilaga...es talan elkerulte a figyelmeteket, de bizony Zsofy anyosa sem igen tesz semmit hogy megszerettesse magat...azaz tesz, de csak ugy es annyit ami NEKI kenyelmes es nem azt ami Zsofynak segitseg vagy kenyelmes vagy jo
Nekem ez jott le.....

Megann

Kép

Kép
megann
 
 


Egyébént lehet hogy az én anyósom vette a lapot...

Mert kezdetben folyton azt mondogatta, hogy bármi van, ő segit bármit a BABÁBAN...

És én ettől már tök kikészültem, hogy nem hiszem el hogy nem látja, hogy nem TUD mit segiteni egy pár napos/hetes babában...mit akar meg akarja szoptatni???
Aztán elmondtam neki, hogy mivel szoptatni én szoptatok, hozzányúlni 5-6 hetes koráig nem engedtem még a nagymamáknak sem, és ezen kivük meg evés-alvás-pelenkázás a program ezért NEM TUD MIT SEGITENI...ÉS HA GONDBAN IS VAGYOK...AKKOR IS MEGPRÓBÁLOM MAGAM MEGOLDANI, MERT PONT OLYAN MAKACS VAGYOK MINT Õ...
Na aztán lehet hogy ebből leesett neki, hogy ne erőszakolja annyira a segitségnyújtást, mert az már nem segitség, hanem erőszakoskodás....
2 hete nem piszkál ezzel.....
Remélem holnap nem jön megint ezzel, anyám is megmondta már neki...amikor találkoztak hogy ő nem erőszakolja magát, ha majd kínunk van, akkor úgyis szólunk.....
Na ez a normális hozzáállásKépKépKép

Megann

Kép

Kép
megann
 
 


Dudukly!

Szóval akkor nem is laksz olyan messze tőlünk. (vagy mi tőletek)
MEgann is itt lakik a környéken? Hol? Én Mogyoródon lakom.
MEg voltam róla győződve, hogy MEgann valahol a XIV. kerületben lakhat. Tévedtem...

kuha

Kép
kuha
 
 


Infó

A Spárban 3db lenor öblítő 999,-Dupla csomag Pampers is olcsóbb, arra pontosan nem emlékszem.






oktogon környékén nyílt egy bolt, nem tudom mi a neve bnőm ott vett nekem popsitörlőt próbára és nagyon bejött."baby limited" 80db-os és adagoló zár van rajta cca. 380,-, ha jól emlékszem. s

Kriszta és Kincső
bkrisztina
 
 


Sziasztok!

Vajon miért ilyen problémás az anyósokhoz fűződő viszonyunk? Mert ua-t a hapsit szeretjük?
Előre félek,mivel ugye kisfiam van.

Sajnos nekem sem zökkenőmentes a viszonyom az anyósommal. Rokica hozzáállása talán célravezetőbb, de az is igaz amit Megann ír.
Nehéz a középutat megtalálni. Mellesleg az én anyósom is rohadt erőszakos. De szerencsére kezd ráébredni, hogy szelíd külsőm egy akaratos embert takar:-)A volt barátom Anyukáját imádtam. Azóta is visszasírom. Az Anyukát:-)
De átérzem mindenki anyósgondját.

Juci

Kép

Kép

Juci, Leila és Marci
juci6
 
 


Amúgy hozzátok miért megy ilyen sűrün az Anyós?
Én megmondtam a Férjemnek is, hogy mi 3-an is alig vagyunk együtt. Nekem ne lógjanak a szülők a nyakunkon mindig, megvan a magunk élete.Pedig közel laknak.
Mondjuk próbálom megoldani a programjaimat babával együtt, mert még Anyukámra is aggódva bízom rá a gyereket.. Pl. tegnap voltunk fodrásznál.
Nagyon tetszett neki. Csak úgy bámulta, hogy mit csinálnak a fejemmel. És a hajszárítóra meg elaludt az ölemben. Nagyon cuki volt.

Kép

Kép

Juci, Leila és Marci
juci6
 
 


Lányok, van akinek a babája erősen koszmós, már-már átment ekcémába. A kis testén is találtam ilyen száraz, de gyulladt területeket.

Ha van valakinek ilyen tapasztalata, segííííííííítsen!

Pr.

Kép

Kép
prüntyi
 
 


Prüntyi! Szerintem lovagoljatok el a heimpálba a bőrgyógyira. (Asszem oda is kell beutaló, hívd fel a gyerekorvosodat vagy a heimpált, azoknak jó a weblapjuk és kedvesek voltak velem mindig.) Egyébként gyógyszertári krémmel fürösztesz? Öblítőt/mosóport mit használsz?

Kuha! Megannék csömörön építkeztek, a vízvezetéken kívül - eddig úgy tűnik - sikeresen. Nyárom az egész dobozolását végigkacagtam, mintha magamat láttam volna 3 éve ősszel (tejóég, már a 3. karácsonyunk lesz ittKép). A mamim meg újpalotán van, ezért röpködök át újpestre is könnyedén.

Kriszta! A corában is annyi az öblítő, én is vettem. Plusz, ha valaki liberos, az a dm-ben akciós (tegnap futólag láttam: a megapakkos mini 3099, ha jól emléxem). Az oktogonnál a terrorháza felé régebb óta van egy illatszer-diszkon. Arra gondolsz?

Megann! Néha meghívtak oda barátaink, onnan ismerem. Utoljára 4 éve voltam, nem tudtam, hogy tulajt váltottak..

Jucc! Panny válaszolt. A mávos kontrollon koponya és hasi uh van (csípő nincs). Szerintem a zárójelentés alján lévő számot hívd fel, biztos adnak új időpontot. Ha nov. 30-ra kapsz, az duplán jó lenne, taliznánk egy kicsit.

D
dudukly
Isaszeg
 
 


Prüntyi!

Nálunk foltokkal kezdődött az arcán, kipróbáltunk mindent, a Bepanthen enyhítette. Aztán a héten a buksiján is lett, azt olajjal kezdtem kenegetni. Fürdés előtt 1/2 órával be kell kenni a fejet sapka rá és aztán lemosni.

Tegnap felhívtam a bőrgyógyászt és elmentünk hozzá. Megnézte az arcán is uaz ojkozta, mint a buksin egy krémet írt amit a gyógyszertárban tegnap megcsináltak és sokkal szebb a pofija.
Mondta ha a fejen nehezen múlik az olaj hatására akkor ezzel krémmel kell bekenni, kipróbáltam és az is jobb sokkal. Neki is száraz lett a pofija is és hámlott. Nem tudom viszont a krém összetevőit, de megtudom adni a bőrgyógyász nevét és az sztk számát ahol rendel.

Kriszta

Kriszta és Kincső
bkrisztina
 
 


Dudukly,
gyógyszertárival fürdetek, és ariel kids-et használok, meg a lenor "gyerek" öblítőjét.

Kriszta,
Köszönöm, van valami glicerines gyógyszertári krémünk, amivel kenegetem, de az a fúrcs, hogy elmúlik, majd 2-3 nap múlva megint előjön (most nem a fején lévőkre gondolok, hanem a fülénél, nyakán és a testén lévőre).

Pr.

Kép

Kép
prüntyi
 
 


Sziasztok!

Húúúúúú! Jó sokat írtatok ,mióta utoljára itt jártam!Mindegy! Nagyjából átfutottam az utolsó oldalt! Ez is valamiKép

Nagyon szépek a babák!Kép
Kicsi Lilla az egyik kedvencemKép Talán azért is mert Zsófy nem sajnálja megmutatni KépKép

De a többi baba is nagyon édes!
Névvel egyenlőre : Zsuzsa babát ,Lénácskát, Erhardot,Livikét,és pesrsze Lillát tudom beazonosítaniKép
Róluk láttam a legtöbb képetKépKép

Zsófy

Szegény LillácskaKép
Jobbulást nekiKép
Nekem Dávidkának még a kórházban kötőhártyagyulladása lettKép
De mire hazajöttünk (5nap) már elmúlt.Kikezelték

Remélem Lilla baba is hamar átvészeliKép

Most megint reggel óta írom ezt az üzenetetKép
Talán most lesz egy kis időm ,mert most aludt el a drágaKép

Csilla
csillam
 
 


Davallia! Ügyes vagy! nekem is nagy tud lenni a szám, de idegenekkelKép anyósra a páromnak kellene rászólnia, és rá is szokott, de valahogy ezt nem érti, azt gondolja, hogy nyafogok, ami részben igazKép

KépKép
KépKép
and
 
 


így aludt Eszti fél 11-kor (fél7-kor evett utoljára):
Kép
(tök ciki, most látom, hogy a pléden rajta maradt még mindig a címke, most levágom már ténylegKép)
többször nekifutottam, mire elkezdtem tényleg ébresztgetni... végignyújtózkodta csendben a pelenkacserét (ált ordítani szokott az éhségtől), majd nagy nehezen szopizott max 10 percet, és megint beájulva alszikKép ebből az ördögi körből hogy fogunk kiszállni?
gondolom a legtöbben örülnétek, ha így aludta a baba délelőtt, ugye?Kép

KépKép
KépKép
and
 
 


Roki,
nem bántottál meg, én meg leÍrom pár példában, miért utálom anyóst ennyire.
még a terhesség alatt kezdődött, mikor kiborÍtott az önzősége.mindenki infuenzás volt körülöttem tavaly a sportcsarnokban, ahol dolgoztam, és neki kellett beállnia helyettem,mert én hazajöttem. erre hisztizett, hogy nem helyettesÍt,mert mi van,ha most meg ő kapja el...én akkor 16hetes terhes voltam...
a fiát nem szereti, csak egy dologra kell neki az unokája, hogy könnyÍtsen a lelkiismeretén...volt még egy fia, a párom öccse, aki drogfüggő lett és végül felakasztotta magát.de amÍg élt, anyós nem törődött velük.anyósnak csak a pénz számÍtott, a férjét nem szerette, otthagyta a 2éves meg a fél éves gyerekét az anyósánál és elment a szeretőjével sÍelni 2 hétre, meg ilyenek. mikor a fia drogos lett, gyorsan átköltöztette az apjához, mert addigra kidobta őt após.nem foglalkozott a gyerekeivel. engem állandóan baszogat, meg fel akarta kelteni a 4 hetes lányomat, mert az volt a meggyőződése, hogy túl sokat alszik nappal...mert szerinte egy ilyen nagy-1hós-gyereknek már nem kéne ennyit aludni...amúgy akkoriban volt a kicsim olyan hasfájós, hogy alig tudott aludni.csak akkor mindÍg pont aludt, mikor anyós jött...a páromat folyton nekem szidta egy ideig, nekem meg kellett minden panaszát hallgatnom, ő soha nem figyelt rám. veszélyeztetett terhes időszakomban anyukám,nagynénéimmel 300km-ről jött nekem segÍteni, mert anyós nem ért rá...akkoriban el volt tűnve.neki piszkos munka a takarÍtás, 8általánossal,a pedagógus, diplomás értelmiségi rokonaimnak bezzeg nem. terhesen soha meg nem kérdezte hogy vagyok,se most, az unokája egészsége sem érdekli soha, csak az, hogy csináljunk róluk közös fotókat...szalad a lakás, de soha nem kérdezné meg, kell -e valami segÍtség.a kaját meg úgy főzi,(káposzta,bableves...)hogy én ne tudjak enni...a városban szid engem úton-útfélen, hogy meg akarom ölni az unokáját, mert hason altatom..stb...(ja légzésfigyelőn...de ez neki nem tűnik fel.)azt eleinte 5centiről nézte, hogy szoptatok...hajnal 4-kor szültem, ő 7-kor már ott tobzódott a szobámban, hogy lássa a gyereket...ja, és azt hazudta, hogy az anyám,hogy bejusson...kell még mesélnem?ja,
és megsértődött, mert nem mentem ki a folyosóra...gátmetszés után 3 órával...
ilyen aranyos anyós...a hülye tanácsaival halálra idegesÍt, egyszer már reggel 7kor bejött a gyereket megnézni amikor még kisebb volt, én iszonyat migrénnel küzdöttem, itt volt anyám is, és anyós neki sipákolt fejszétrobbantó hangon, én meg töknormálisan megkértem, hogy ha nem e babát nézik folytassák kinn a csevejt, erre elrohant és bőgve hÍvta páromat, hogy én milyen köcsög kurva vagyok, eltiltom őt az unokájától...stb...te szerinted ez kedves igyekvő asszony? ja, azon igyekszik, hogy a párommal összeugrasszon...
zsofy
 
 


Lányok!

Tök véletlenül reggel az Mtv2-re kapcsoltam a tv-t!Pont akkor kezdődött egy műsor kismamáknak,ami minden pénteken lesz 10-11ig!
Minden részben foglalkoznak majd ,azzal hogy mi a csecsemők normális növekedésének -fejlődésének menete stb...
Gyermekorvost lehet mindenről kérdezni telefonon(Veres doktor)
Ott az adásban válaszol is a kérdésekre.

Ma pl egy 2 hónapos babát vizsgált meg+ beadta az oltását.

Én fel is vettem ,mert csak fél szemmel tudtam nézni .
csillam
 
 


Ez a kép tegnapelőtt készültKép Kár ,hogy hangot nem lehet felrakni melléKép ugyanis itt éppen sikongatott
Kép
csillam
 
 


Mea, no comment...

Prüntyi,
az Eucerin olajfürdőjével fürdesd!nagyon jó!!!Lilla mindenre allergiás-a bőre-de ez jó neki, bőrgyógyász ajánlotta.
hajas fejbőrre a Locoid Crelo jó, elmulasztja a koszmót.

And,
szegénykém, te is jól kifogtadKép
még jó, hogy csak ritkán megy...
én is páromnak szóltam, hogy az anyját "vezesse már ki" ha szoptatok! azt is nézte, hogy fejek...arról meg tudod milyen undi, még magam előtt is szégyenlős vagyok olyankor...

Megann,
köszi, hogy ÍrtálKép

tudjátok mi a szar érzés, mikor valaki téged csak a gyereked ideiglenes tálálékforrásának tekint...

And!!!NE ÍRJ ILYEN SZÖRNYÛSÉGET!!!!A KICSI ESZTINEK TE VAGY A MINDENE ÉS NAGYON NAGY SZÜKSÉGE VAN RÁD!!!NEM CSAK AZ APUKÁJÁRA!

Dudukly,
köszönöm, nagyon aranyos vagyKép

Csillám,
neked is köszi a bÍztatást!

rohadt nehéz bejuttatni a cseppet a szemébe...
zsofy
 
 


Többször volt már téma az új, illetve régi oltás. Azt hiszem, ezen az oldalon elég közérthetően sikerült leírniuk, hogy mi és hogyan van.

Üdv:

Zita
pzita
 
 


Zsofy! Anyos ugyben tudod, hogy nagyon sajnalom a helyzetet. A szemcseppel egyetertek, a multkor Palma szemeben egy hajszal volt, nehogy azt hidd, hogy engedte, hogy kikotorjam... Amiota ilyen elenken tudja forgatja a fejet, azota gyakorolja is. Mar az orrszivashoz se eleg, ha bepokrocozom a kezecskeit, de a fejet is le kellene fognom... Mindig mondogatta a matektanarnom: "Minden no testi fogyatekos, akinek csak ket keze van!". Ugye milyen okos megfigyeles?

Pruntyi! Passzolok, gondoltam hatha valami allergiafele, a mosogatoszertol az en kezemen ilyesmi szokott kijonni, mint amit leirtal.

Megyek a menzara, nosztalgiazniKép.

D
dudukly
Isaszeg
 
 


ráadásul anyós szentestét is itt akarja tölteni...mert olyan egyedül van...
mióta elvált, rengeteg faszija volt, de mindegyik menekülőre fogta...biztos nem azért, mert anyós szeretetreméltó...anyós önző állat nna...
és én annyira vártam, hogy a kis családom, apa Lilla és én együtt lehessünk szenteste, erre anyós itt fogja rontani a szagával is...a levegőt...fasza...de ha az én anyukám lenne tökegyedül, én is azt akarnám, hogy itt legyen...
tavaly még voltak próbálkozásaim, én magam hÍvtam meg anyóst karácsonyra, erre abból állt az este, hogy anyóst kellett szórakoztatnom...hát idén nem szeretném...önzőség,hogy csak 3asban akartam lenni az"új" családommal?...
zsofy
 
 


ZitaKép

KösziKép

Engem nagyon is érdekeltKép
csillam
 
 


Zita, köszi a linket, én már ki is nyomtattam, most már engem is kezd foglalkoztatni a téma!

Zsofy! köszi a legorombítástKép tudom, hogy nem normális dolog ilyet gondolni, de hát nem vagyok normálisKép egyébként engem megrémiszt néha, hogy mennyire szeretem a lányomat, eddig is nagyon empatikus ember voltam, és nagyon tudtam szeretni a férjemet, szüleimet, stb, és fájt, ha nekik bajuk volt, de ez teljesen más, én megőrülnék, ha vmi baja lenne (NE LEGYEN!), tényleg nem bírnám ki ép ésszel..

herpeszre rákentem vmi gyógynövénytartalmú izét

KépKép
KépKép
and
 
 


Zsofy: nekem az orrsprayvel minden gond nélkül sikerül Eszti szemébe csöppentenemKép

a karácsonyt én is hármasban képzelem, de asszem még ma meg is beszélem ezt apával

KépKép
KépKép
and
 
 


And, azon a képen, amit feltettél, mintha Emit látnámKép.

Nem rokonok véletlenKép?

KépKépKépKépKép
uxi
 
 


Az én fiam is szereti a kengurutKép

Én ezt a neten rendeltem
Kép
csillam
 
 


Csilám!
annyira édes Dávidka!

Mindenki más babája is olyan gyönyörű, szép!

Nemesek,
imádom ezt a KornéltKép annyira kis tündérgombócKép

annyira aranyosak ezek a kis tokás,dundikezű manókKép

And, én is leÍrhatatlanul imádom és féltem a lányomat!

Akinek a babája még minimanó és kis törékeny picurka, az azért imádnivaló!
Lilla is olyan voltKép
most meg pufiKép
zsofy
 
 


Megann,
Én is netfüggő vagyok, de mostanában kicsit ritkában tudok jönni. Viszont szoptatni mindig itt a gép előtt szoktam. Most is! Kép Dani még nem reklamált és már remekül írok egy kézzel. (még ballal is) Délután esélyem sincs, mert kellek Beninek, estére meg már mosott sz@r szoktam lenni.
De ma eddig nem volt időm, most olvasok csak vissza, mert már kétszer sétáltunk. Reggel elvittük Benit az oviba, de addig tököltünk, míg sietni kellett haza enni. Aztán 11 körül lementünk újra, mert gyönyörű idő van és vásárolni is akartam.

Én sem beszélek sokat Danihoz, napközben, csak, ha pelust cserélünk, vagy öltöztetem, de ha Beninek mesélek, vagy vetítünk, akkor ott van ő is és hallja. Napközben meg főleg a klaviatúra kattogását hallja. Kép

Barbapapa,
Nekem nagyon tetszik, hogy Noel az visszafelé Leon. Kép
Nem lehet neked sem egyszerű a két kicsivel, elismerésem. Viszont egy fél év-egy év múlva nagyon jól el fognak játszani kettesben. Netezhetsz majd kedvedre. Kép

Hari,
Örülök, hogy ilyen jól éreztétek magatokat Juccal! Úgy hangzik, hogy jön vissza az önbizalmad és a kedved is! Csak így tovább és élvezd az anyukaságot!!!

Zsófy,
Jobbulást Lillának!!

Folyt köv....
Még nem tudtam mindent visszaolvasni, folyamatban van, ha Dani elalszik. Kép

Benianyu

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 


Benianyu,
köszi!már kicsit jobb, csak nagyon nem hagyja, hogy cseppentsek a szemébe, Így vagy több csepp megy oda vgy mind mellé...

TAPASZTALTAK!
HA NEOMICINES SZEMCSEPPBÕL VÉLETLEN 2CSEPP ESIK A SZEMÉBE ATTÓL LEHET BAJA????Lillának.

Barbapapa, tényleg nagyon szépek ezek a nevek magukban is, de Így tökjó!

Dudukly,
állatira jól jönne még minimum 2 kéz, csak hát olyan kellene, ami az utcára meg egyéb helyzetekben levehető!

én, mióta Lilla szeret sétálni-szóval séta közben csak akkor sÍr ált. kicsit mikor indulunk és mielőtt elalszik- azóta tökjó!!!már boltba is be tudok vele szaladni! bár még mindÍg sokat pityereg más babáihoz képest, de nekem sokkal jobb, mert már ez is nagy javulás ahhoz képest, hogy eddig mi volt!
bár ezek a hülye betegségek mindÍg beköszönnek, azért jó, hogy nem skarlátot vagy szalmonellát kap!ezt a kötőhártyagyulladást még azért kikezelemKép!
zsofy
 
 


Zsófy!

Ne haragudj ha megbántottalak, tudom hogy gáz anyósod....
Csak gondoltam lehet hogy jobb ha beletörődsz....
Merthát mégis csak a nagymamája meg tényleg párodnak is rooszul esik nagyon, nem???
Na mindegy hagyjuk is ezt az anyós témát.
Te tudod hogy jóba akarsz lenni vele vagy egyáltalán nem.
Az biztos hogy baromi idegesítő lehet.....

Mea
mea
 
 


Zsofy!

Nekem Gergő még 1 hetes sem volt, mikor már NEomicin-t kellett csepegtetni a szemébe. Épphogy hazajöttünk a kórházból, tiszta váladék lett a bal szeme, összeragadt szegénykémnek stb.

Semmi baja nem lesz Lillának a 2 csepptől, gondolhatod, én mit össze bénáztam az alig 1 hetes gyerekkel. Megfogni nem tudtam rendesen, nemhogy a szemébe csepegtessek.
Mostmár röhögök rajta, de volt , hogy csak negyedik próbálkozásra sikerült a szemébe beletalálni. És persze nekünk is volt olyan, hogy 2-3 csepp ment bele.
Viszont fontos, hogy előtte mindig felforralt, lehűtött vízzel töröld át neki a szemét.
Nekünk a 3. napra teljesen elmúlt, de mondjuk volt, hogy én 2 óránként csepegtettem neki.

Azóta szerencsére semmi, de azt mondják, minden második baba átesik ezen 1x legalább.

kuha

Kép
kuha
 
 


Dudukly!

Köszi, én teljesen máshol kerestem a képeket.....Kép

Zsofy!
A csepegtetés nekem is nagyon nehezen megy, pedig mi már 2 hónapja szenvedünk vele....és elég sokszor megy 2 a szemébe. Eddig nem lett baja tőle.
Sajna Leonnak már a kórházban váladékozott a szeme, hol jobb hol rosszabb, de még mindig nem múlt el teljesen.
És egyátalán nem vagy önző, egy ilyen anyóssal én se tölteném a szentestét!!!!!!
Szerintem az a szeretet ünnepe és azzal kell tölteni, akit SZERETÜNK! De megértem, a párod miatt muszály meghívni, neki mégiscsak az anyukája.

Benianyu!

Hát ez az egy, amiben én is reménykedem, hogy jól eljátszanak majd egymással!!Kép
Nem terveztünk ilyen kicsi korkülömbséget, de Leon máshogy gondolta......Kép

Kép
Kép
Kép
barbapapa
 
 


Zsófy!

KépKép Na én meg nem a szemcseppet cseppentettem Léna szemébe hanem a Vigantolt...KépKép
Persze fejvesztve hivtam a dokinőt, hogy ugye nem lesz bajKépKép persze jót mosolyoghatott magában.
Kimostam meleg vizzel, oszt slusz...

Zsófy!
Én dettó igy tervezem a szentestét....anyámmal már ledumáltuk...már csak az kell hogy férj is ledumálja anyjával....
Remélem el fogja fogadni a döntésünket....

Nem irtál semmit arról hogy hogy kezeled párod előtt az anyjával szembeni negativ érzelmeidet...?????????
Én néha nagyon dühös vagyok még magamra is, mert nekem is szarul esne, ha akár egy szóval is bántaná férjem az anyámat(mondjuk oka semmi sincs rá), talán még a fejét is leharapnám....ezért néha olyan gáz, amikor kifakadok neki az anyjáról...de hát mindig igazam van és ezt többnyire ő is belátja....

Benianyu!

Hogy a fenében tudsz irni egykézzel???
Én tudok vakírni, igy 2 kézzel pár perc alatt tudok sokat írni, de éppen ezért 1 kézzel felolyan lassan írok mint bárki más...Kép
Én már próbáltam, tiszta béna vagyok egykézzel, kettővel és vakon viszont király vagyokKépKépKép

Megann

Kép

Kép
megann
 
 


ZsofyKép,
köszi, én is imádom a kiscsajodKépKépKép!
Hihetetlen, hogy ilyen apró volt (08.15 ha jól látom), Kornél meg még nem is volt meg... mintha 1000 éve lett volna, nem????
Anyósod egy bunkó, már megbocsássKépKépKép, régóta figyelgetem, amiket írsz róla, de eddig nem akartam beleszólni...
Az a véleményem, és a tapasztalatom, hogy ha az embernek már van egy porontya, mindenki mást az alapján ítél meg, hogy hogyan viszonyul a gyerekhez.
Nem nagyon számít már, hogy a legjobb barátnőm volt valaha az egyik csaj és azt hittem ez örökre megmarad, mert még csak meg sem kérdezi, hogy hogy van a gyerek (régóta nem is beszéltem már vele).
Ugyanakkor, bár anyósom igen nehéz természet (csak az a jó és úgy, ahogy ő gondolja), mégis mivel imádja a fiaimat, nem tudok rá neheztelni, mégha időnként a plafonra mászok is a stílusától...
Anyámékkal kapcsolatban is már kiakadtam itt tavasz körül (elég depis voltam miattuk), és hiába a szüleim és remek gyerekkort bíztosítottak nekünk, mivel nem úgy bántak a Trisztánnal, ahogy én elvártam, megorroltam rájuk, de baromira. Ehhez hozzá kell tennem, hogy az utóbbi időben nagyon összekapták magukat, és próbálkoznak és én ezt nagyra értékelem. Persze ehhez az kellett, hogy nyáron kiboruljon a biliKépKépKép...
Na egy kicsit elkanyarodtam, de csak annyit még, hogy én is sokat agyalok azon, hogy milyen anyós leszek, lévén istenítem mindkét fiam már most. De azt hiszem, erre is igaz lesz, hogyha egy kislány majd nagyon szeretni fogja valamelyik gyerekem, akkor azzal nekem sem lehet nagy gondom, nemKépKép????
Érthető, amit írni akartam???
Kati
Vendég
 


Nehogy feljelentsetek a gyermekvédőknél, de én bizony hason altatom Kornélt, minden este és nincs légzésfigyelőnk... Trisztánt is így altattam mindig is, akkor én most rossz anya vagyokKépKépKép????
Anyósod mit szólna rám, Zsofy???

Ja, és meglátogatott régi jó ismerősöm, az aranyérKépKépKép. Remélem, nem marad sokáigKépKépKép!!!
Kati
Vendég
 


A fenéket vagy rossz anya Kati, mindenki maga tudja, hogy mi jó a gyerekének.
Ivi sokat aludt piciként hason, Kincsőnek eddig nem jön be.
Voltunk sétálni jól bealudt, most a mózesban szunyál.
Dudukly nem tudom, hogy az a diszkont e, mert én nem voltam még csak a bnőm. Remélem jövőhéten fel tudom térképezni.

Mégegyszer megkérdem, hogy a tegnapi nap során írt tali lehetőségre nem akar senki reagálni vagy átfutottátok.
Egyedül Dóri reagált.

Kriszta

Kriszta és Kincső
bkrisztina
 
 


Kati nekem bevállt a Svédcsepp az aranyérre.

Kriszta és Kincső
bkrisztina
 
 


KrisztaKép,
mi az a Svédcsepp???
Eddig a Reparon kúppal és a Sperti krémmel jól tudtam kezelni, de most a patikus azt mondta, hogy a Spertit kivonták a forgalomból egy időre, mert valami káros összetevő volt benne, vagy mi...
Ajánlotta a Mastu-t, azt vettem, de elég rémes az állaga.

Én nem láttam a talis hozzászólásodat, de már én is írtam, hogy nem kéne tavaszig várni, hogy összeeresszük lurkóinkat, nemKép?
Mi csak 65 nm-esben lakunk, ráadásul a 4.-en (lift nincs), de ha ez így megfelel, szívesen látok mindenkit...
Kati
Vendég
 


Már a 8/. oldalnál tartok az esszémben, még kéne legalább kettő, és befejezhetem... Úgy unok ezzel foglalkozni, de muszáj...

Írjatok valami izgit, hogy utána felüdülés legyen ide vissznézni közétek KépKépKép
Vendég
 


MegannKép,
szerintem ne izgulj azon, hogy nem tudod, mit mondj Lénának. Én Trisztánnal így voltam...
Most 5 éves, és olyan okos, hogy nem igaz.
Minden betűt ismer és rövidebb szavakat le tud írni, elolvasni, számol, stb.
Én is láttam olyat, aki már pár hónapos gyerekét vitte különböző csoportokban, hogy jobban fejlődjön, de szerintem mostanra tuti nem lett nagyobb zseni, mint az enyém. NE AGGÓDJ, minden jön majd magától.
Kati
Vendég
 


Uxi!
de jóóó! rakjál fel sok képet Emiről! csak azt láttam, ami a profilodban van, ahol sok kéz van körülötteKép én meg Davaillát gyanúsítottam meg, h az ő Pandájuk mennyire hasonlít EsztireKép
és gratulálok a kiskanálhoz, lesz ez még merőkanál isKép

KépKép
KépKép
and
 
 


Ja, és én is sokat hagytam, hogy egyedül legyen...
Talán ennek köszönhető, hogy írtó jól elvan egyedül is. Szerintem ez igen hasznos.
Nemcsak nekem, de neki is jó, hogy le tudja kötni magát.
Mindig eltünik a szobájában és egyszer csak megjelenik valami Lego remekkel, vagy rajzzal.
Inkább örülj, ha csak nézelődik...
Vagy az nem is LénaKépKépKép???
Bocs, lehet, hogy összezavarodtam...
Inkább megyek tanulniKépKépKépKépKép!!
Vendég
 


Sziasztok!

Tegnap óta nem jártam itt, már nagyon hiányoztatok! Kép
Kriszta, ezért nem tudtam reagálni a tali-felajánlásodra! Én mennék, és köszi, igazán hősies felajánlás! De szerintem, ha összehozzuk, nem Neked kéne sütnöd, hanem mindenki vinne valamit.
Többiek????

Harival tök jó volt a tali tegnap, Lili egy tündéri kis Angyal Kép Harinak meg csak egy kis önbizalom kellene, mert amúgy mindent tök jól csinál! Én bezzeg olyan béna voltam, hogy még egy váltóruhát se vittem Gergőnek, persze nyakig összetojta magát, így Lili ruhájában jöhettünk haza Kép Azért a rózsaszín rugit nem fogadtam el...

Hari Kép Örülök, hogy ilyen jól alakult az estéd, gratulálok a hajmosáshoz Kép Milyen volt az éjszaka? És ma hogy vagytok?
A kimozduláshoz jutott még eszembe: Mindenképpen célszerű az embernek kiagyalni valamit, hogyan lehetne mobilis, mert amúgy raboskodhat otthon. Én biztos megőrülnék. Láttad, hogy az én kocsim jóval nagyobb, és nehezebb, mint a Tiétek. Jó, persze én sem vagyok egy gyönge nádszál, elbírom. De simán ki lehet gyakorolni, hogy hogyan tudod megemelni, egy jó fogást kell csak keresni rajta. És ha nem megy, még mindig ott a kenguru, vagy a kendő. Sőt, én a gyerekdokihoz úgy vittem át Csepelre, hogy csak simán a kezemben fogtam, úgy sem vészes. És ezeket nem csak azért mondom, hogy akkor Ti is jöhetnétek hozzánk, nem csak mi hozzátok Kép

Mea, nagyon klassz az album, köszi!

Dudukly Kép Köszi az infókat! Már hívtam is őket / persze az én zárómon nem volt telszám, ezért nem is jutott eddig eszembe/, hétfőn vannak csak az illetékesek, de elvileg lehet új időpontot kérni. Majd megemlítem a nov. 30-at Kép

Megyek, zajlik az esti szokásos nyűglődés...

Judit

[color=#0000ff:97cc209566]Judit+Gergõ+Balázs[/color:97cc209566]
jucc73
Érd
 
 


Kuha,
köszi a megnyugtatást!

szerintetek a szem lemosásához a steril vÍz helyett jó a steril anyatej is? nekem a kórházban azt mondták, az anyatejet szemcseppnek is lehet használni, na bele nem cseppentettem, de ma azzal itattam át a vattát és eddig teljesen rendben van, már alig csipázik.
meg hát jobban kéznél van, mint ha forralgatom a vizet folyton...ja, a csepegtetás az aztán még mindÍg gáz...Lillának is már az egész homlokán cseppek vannak, meg az orrán, a szemében persze nem...vagy aszemébe több kerül...innen is onnan is belefolyik a fejéről valamennyiKépKépKép néha...

Lilla a ruhám ujjával játszik...az ölemben van. a nyálkendő-izéje meg a mosás óta nem kell neki...

Barbi,
kösziKép

Megann,
megÍrom. nagyon sajnálom, hogy a párom előtt nem tudtam tovább titkolni, mennyire nem bÍrom az anyját, de mikor azt a telefonba hisztizős-összeugrasztósdolgot eljátszotta, akkor már én is kifakadtam a párnak...nekem is rettenetes lenne, ha az anyámat ő utálná, de neki sincs erre oka.
az én anyukám nagyon rendes, páromat is szereti, ha jön takarÍt nálunk, főz ránk, még előre is a hétre, bevárásárolt amikor én még nem tudtam a Lillával menni, most meg 3an járunk ha itt van. ő reggelit csinál a páromnak,mikor itt van, viszi ki neki az irodába, vesz a lányunknak hasznos cuccokat, meg nekünk is a háztartásba, szóval páromnak szava nem lehet rá!
nekem sajnos lehet az ő anyjára...de nem mondom a páromnak, csak egyszer mikor kifakadtam, akkor lefektettünk néhány szabályt.
1. az anyja csak akkor jön ide be hozzánk, ha a párom is jelen van!(mert volt egy olyan,hogy a baba rajtam aludt el nagy nehezen, és nem volt itthon senki csak én amikor jött anyós, és mert nem tudtam neki rögtön, csak 3perc elteltével ajtót nyitni, ezért megint kiverte a balhét, csapkodta az ajtókat itt nekem, azt hittem kirúgom..
2.nem bámul ha szoptatok.
3.megmossa a koszos kezét, mielőtt a gyerekhez
közelÍt!!!

Ti hánykor fürdettek???

Nemesek,Kati!
drágalátós aranyér hozzám is beköszöntött....
zsofy
 
 


Sziasztok!

Mea! Köszi, hogy betetted Olikámat az albumba Kép
Klassz ötlet volt ez a galéria.

Zsófy! Anyósod önző egy dög. Én sem szívesen tölteném vele a helyedben a szentestét.
Pont ma beszéltük Apával, hogy milyen jó lesz idén karácsonykor már hármaskában Kép Olivér lámpafüggő, tutira be lesz ájulva a karácsonyfa izzóktól Kép Kép
Az én anyósom tök jó fej, nagyon szeretem, de a gyerekkel kapcsolatosan már sikerült kiakasztania egy párszor mostanában. Olyan furcsa, hogy aki felnevelt két gyereket, akkora butaságokat mond a gyerekneveléssel kapcsolatosan, hogy a hajam égnek áll néha.
Lillácskának jobbulást kívánok!

Rokica! Mivel tegnap nem "jártam erre" ezért így utólag kívánok neked boldog névnapot!

Ildi

Kép
vrucsincá
 
 


Ma HORROR napom volt.

Felhívtak az oviból, hogy jöjjek a Liliért, mert hintázott a széken elesett és most nagyon vérzik a feje. Orvos perpillanat nincs a faluban (Nagykovácsi), úgyhogy vigyem be Bp.-re a gyereket. Azt hittem elájulok. Ráadásul egy éve vezetek autót, csak a faluban jövök-megyek, max. Hűvösvölgybe a villamosig. 140-es pulzussal le Liliért, szerencsére Andris épp befejezte a szopit, úgyhogy végigaludta az egész utat. A János kórházban összeragasztották a fejét, remélhetőleg ennyi volt. Minden szülő álma egy ilyen telefon. Különben második dackorszakát éli.

Andris fején észrevettem, hogy megduzzadtak a nyirokcsomók. Szerencsére csak a BCG oltás mellékhatása (eddig erről még nem hallottam).

Qra fáj a fejem (fejfájós vagyok, de a terhesség alatt semmi nem volt, épp mint Duduklynak, egész elszoktam tőle) + hasmenésem volt.

Nagyon negativ vagyok.

Megann!

Tavaly nálunk is ez történt, két csempe közül elkezdett dőlni a víz, hétfő reggel, munkába indulás előtt, a vadiúj házban. Állítólag 100.000 esetből egy ilyen anyagelfáradás van...


Ayse

ayse
 
 


Kriszta!

Én szívesen megyek hozzátok is babás talira, de arról szó se lehet, hogy te süssél mindenkire!
Nagymamim isteni almás pitét tud, majd azt viszek....KépKép
Vagy amit rendeltek tőle, verhetetlen sütésben!Kép
De hogy fogunk elférni ennyien nálatok??? Habár a mondás szerint sok jó ember kis helyen is elfér.
Egyébként hozzánk is lehet jönni, elég nagy a lakás (105 m2), szívesen látok mindenkit. Mi egyébként is imádunk vendégséget rendezni, tök sokszor jönnek vendégek.
Pl. ma este is....vacsi a sütőben már, lakás aránylag csili-vili, pedig ma mindkét gyerek itthon van és de. még zene foglalkozáson is voltunk Noellal.Kép Szóval ma én is pörögtem ezerrel!

Egy szónak is száz a vége, itt is lehet a tali!!
Barbi

Kép
Kép
Kép
barbapapa
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet: