Sziasztok
Inimma
Eszti (amikor mérték a szülinapja előtti napon) 8,70 kg és 73 centi volt

Nagyon kis formás csajszi (szerintem)

Vasadon lakunk, ez kb. 35 km-re van Pesttől. Mi bevállaltuk a bejárást, mert annyira szép, nyugodt, csendes helyen lakunk, hogy megéri az a kis fáradság. Bár Violának már kifejtettem egyszer, hogy a hátunk mögé most elkezdtek építeni egy lakópark-szerűséget. Nem nagyon örülök neki, mert eddig előttünk-mögöttünk szántó és erdő volt, meg őzikék és nyuszikák. A kis állatkák sem fognak már olyan közel merészkedni, mint eddig

No, sebaj, még csak négy ház áll, azok sincsenek még készen teljesen. És akár még el is dózeroltathatom az egészet

De egyébként, ha valakit érdekel, szívesen utánajárok a paramétereknek, mert ez akkor is a falu széle és nagyon szép hely
Juti
Én elég sírós vagyok, már attól is elérzékenyültem, hogy írtad, hogy a manód a tornazsákkal baktat... Háát, remélem mire Eszti ovis lesz érek egy kicsit én is
Én baba előtt közjegyzőnél dolgoztam, irodavezetőként
Noémi
Ugye Te írtad, hogy Heléna még gyakran szopizik éjjel is, nappal is? De a napi rendes kaják is megvannak mellette?
Csak mert Eszti is sokat tejcsizik még, időnként az uzsit is meg akarja úszni egy kis szopival, de akár a vacsit is
Tontica
Szülésznőség


Gratula, drukkolok hozzá!
Teszek fel egy szülinapi fotót, ahol mindhárman látszunk
Kata
A házikó nekünk is egy nagyon hirtelen döntés (kb. három perc

) volt. Ismerősök, akik most a szomszédaink (a férjemnek majdnem rokonai), megmutatták a telket és megkérdezték miért nem építkezünk rá. Se pénz, se semmi. De beleugrottunk. Aztán minden megoldódott valahogy. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy egyszerű dolog, sőt baromi nehéz

A lényeg, hogy mindketten akartuk, és vállaltuk, hogy mivel jár. És akkor még manó sem volt, tehát csak rólunk szólt, hogy bukunk vagy sem
Csengo
Cataflam

Lázas még a lurkó?
Lau
Festés: na, az sem kis feladat
Lakás: én imádtam azt is, mikor lakásban laktunk, ráadásul mi Pesten jópár albérletet kipróbáltunk. Mindig olyan szépen kicsinosítottuk, meg belaktuk. A lakásban beláthatóak a tereid. A ház meg nem ér véget a falaknál, ott a kert, a garázs, a hátsókert, stb. Ezzel együttjár a vakondtúrás, a kutyatúrás

, a kutya egyéb dolgai, a macskák, a fűnyírás, stb-stb. Szóval sok a dolog
De szerintem mindkettő tök jó, ha szereti az ember és a sajátjának érzi
A tesómék gyakorlatilag egy palotában laknak három éve, de azóta sírja vissza a hatvan négyzetméteres harmadik emeleti lakásukat. És nem ő rendezi a kertet, egyszerűen nem tudta megszeretni a házukat (remélem egyszer azért az is eljön).
Reditke
Tankolás


Jujjj!
Örülök, hogy Bálint jobban van és persze, hogy Veled is minden okés
Fúú, nehéz ez az átépítés dolog, én is nagyon sajnálnám a kertet megbolygatni a fent említett különböző túrások ellenére is gyönyörűnek látom és nem szeretnék beleépíteni semmit. Megértem, hogy rossz érzésed van ezzel kapcsolatban! Dehát, ugye a lurkók...
Jót nevettem a földredöntős puszin

Csirkesz
Bogyók

Móni
Férjednek nagy gratula!!
Áron-Andi
Apa után kúszás

Nálunk is van, szegény Apának a legrosszabb, ő is nagyon meg tud ezen hatódni és utána neki el kell indulni dolgozni
Torta: nagyon egyszerű, babapiskótát tördeltem a tortaforma aljára, meg körbe is állítgattam hosszabb darabokat, aztán vaníliás pudingot és tejszínes pudingot főztem, először a vaníliásat öntöttem a formába, majd tettem rá egy sor piskótát, meg egy csomó meggyet, ezután jött a tejszínes puding. És díszítésként meggy, tejszínhab

Úgy felvillanyozódtam, hogy lehet már tejes cuccot adni Esztinek, hogy ilyen tortát gyártottam. Ja, meg addig megismerkedett a tojássárgával és fehérjével is, így a piskóta sem volt gond. Tetszett neki!

Lehet, hogy finibb lett volna csokis pudinggal, de azt még nem mertem adni neki
Nikk
Megy a drukk a dévényhez!!
Bandónak gyors gyógyulást!
Neked pedig kitartást a tanuláshoz
Gyorsan a fotó, aztán húzok
Jó talizást!
Ja, Lányok!
Egy körkérdés: Nálatok hogy zajlanak a családi ünnepek? Mert mi pl. 8 éve együtt vagyunk a férjemmel, de az anyukáink csak egyszer találkoztak eddig. Nincs harag, de valahogy így alakultak/alakulnak a dolgok.
Anita