Na hát brutál éjszakán vagyunk túl. Kis családom úgy kifáradt, hogy most bezzeg nyomják a szunyát mindhárman. Miért is nem éjszaka???
Persze én is hulla vagyok, de arra ébredtem, hogy már kőkemények a cickóim (hatalmas méreteket öltöttem) és aludni nem bírok tőlük. Fejni kéne, de a kis gepárdkölykök (így (is) hívjuk őket, mert olyan hangot adnak ki a Bazsa szerint -édesek)lassan kelnek, szóval még várok.
Hülye vagyok, tegnap nem mentem át a Plazaba, lelkiismeretfurdalásom lett, hogy itthagyom a 2 hetes gyerkőcöket. Na majd egyszer.
Köszi az infot a vitaminokról. Még visszatérve annyit, hogy mikor K és D vitamin is van, akkor egymás után lehet, vagy inkább az egyiket reggel, a másikat este? Illetve nekem a doki azt mondta kezdjük a K-t ma (csüt volta 2 hetesek), de most elolvastam a papírt és azon az van, hogy 1 hónapos kortól kell adni havonta. Nekem ráadásul azt mondta, hogy hetente kell adni. Most akkor, hogy van ez??
Serfkó
Halász Juci jöhet. Mindenféle babazene jöhet. Erre vonatkozó ígéretet már ugyan kaptunk (nem akarnék ujjal mutogatni
), de mindegy. Jó lesz talizni tényleg, bár pont ma gondoltam bele, hogy akkor leszünk kb 6 hetesek és talán akkorák mint amennyivel a Bali meg a Peti született. No mindegy
Esztikém
Szupi pocid van már, te jó ég! De rég találkoztunk!! Mocorog a kismanó ezerrel??? Jó mi?? Te nehogy tologass bútort!!! Lábakat fel és csak dirigálni
Katám
Egymás előtti kocsink van. Ma ki akartuk próbálni, de fos az idő, legalább is nem süt. Talán du. Edó
Neked is császár volt?? Utólag is boldog szülinapot a nagyfiúnak!!! Na, időközben eltelt vagy másfél óra, etettem
Úgyhogy most elküldöm. Pussz.





Most is tv előtt ül a lelkem és a Sorstalanságot nézi. 










