A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Gyermekek / magzatok kor szerint » 2005.őszi babák


Sziasztok!

Nyúlné! Nagy nagy gratula! Kép Nagyon aranyos a bébi!

Rokica! 2 héttel ezelőtt ugyanazt éreztem, amit Te most leírtál. Aztán eljött a 6 hetes kor, amióta mintha elvágták volna a gyerkőcöt, azóta annyira jól viselkedik. Sokkal több időm van. Ebből kifolyólag minden szebb és jobb. Eleinte szinte utáltam szoptatni, persze ezt még magamnak sem mertem bevallani, mert olyan gáz érzés volt. De most már tökre élvezem.
Nálatok is el fog jönni a nyugodtabb időszak hidd el.

Ildi

Kép
vrucsincá
 
 


Sziasztok!

Bár szerintem rám nagyon haragszotok, mert senki nem reagál arra amit írokKép

Rokica!
Már a múltkor is írtam neked is (itt).
Én eddig imádtam szoptatni. De most, hogy nem jó a tejem (ami tuti)Kép, kezdek én is kimerülni.
Ma evett 18h-fele, 19h-után és most 15 percet. Ideültem és most rá is zendítettKép
Anniyt sír, állandóan éhes. Teljesen felidegesítem, kikészítem magamKép
félek, hogy éheztetem.

Már arra gondoltam, hogy adok neki tápszert. Kaptam az ex-sogórnőmtől 1 dobozzal. Csak nem tudom, hogy szabad-e neki adni és, hogy jó-e.
Nestle BEBA H.A. Hypoallergén csecsemőtápszer születéstől kezdve.
Nem merem, mert annyira írják, hogy csak orvosi rendelvényre.
Na mind1. Most meg elhallgatott.
Próbálok enni, inni.
Szerintetek javulhat még a tej minősége?
Vagy már elrontottam mindent?
Jajj, teljesen kétségbe vagyok esve. Csak pár napig nem volt étvágyamKép

Ne utáljatok ezért, tudom más a tejért küzd, de most én is azt teszem.
Lehet, hogy valamenniyvel több van, mint másnak, de nem érek vele semmit. Majdnem, hogy óránként enne. Van, hogy bírja, de általában éhes. annyira tud sírniKép

Bocsi lányok!
Sziasztok!
Angelani

Kép
angelani
 
 


Rokica Kép

Nyugi kérlek!!!!KépKépKép
Ez biztosan csak egy hullámvölgy,ami el kell hogy múljon.......mindenki küzd vmivel ki ezzel,ki azzal.......Neke dlegalább van tejcsidKépnézd most annak kevéske jónak a pozitív oldalát,ami van!
Anyukád nem tud segíteni vagy nem tanácsolt valami használhatót???Hiszen ő is felnevelt 3 (vagy 4?) gyerkőcöt,gondolom tapasztalata,mint a tenger.....KépKépKép
Szerintem próbáld ki,hogy 1-1 etetést átadsz megint Davidnek,ettől nem fog elapadni a tejed Te meg legalább kialszod magad és hidd el rögtön rózsásabb színben látod majd a világot!!!!Kép

(ha másért nem.legalább az iszonyú hibás angolságomért remélem,hogy mosolyogsz egy jótKépKépKép Davidnek NE mutasd meg!!!Kép )Tudod:

KépKépKép"....always looking on the bright side of life...."KépKépKép....vagy vmi ilyesmi......izé....


Angelani Kép

Kicsi Erhard NAGYON CUKI,nekem a "fütyülős" a kedvencem!Kép
Miből gondolod,hogy (tuti)nem jó a tejed???!
NINCS OLYAN HOGY NEM JÓ!!!!!!!
Bocsi,hogy ordítok,de légyszi verd ki ezt a butaságot a fejdből!!!!
A szervezeted,ami kihordott és világrahozott egy kisbabát sokkal érzékenyebb bármiféle műszernél!!!!
Pontosan tudja milyen és mennyi tejcsit kell termelnie Erhard számára!!!
Kérdezz meg bármilyen szopis tanácsadót vagy nézz bele bármelyik szoptatásról szóló könyvbe!
Az amit megeszik TUTI JÓ NEKI AKKOR ÉS OTT!KépKépKép
Hidd el kérlek te is és NYUGODJ MEG!!!KépKépKép
És egyátalán nem biztos,hogy éhes!
Van elég(napi 5-6 db) pisis pelusa,kakil?
Gyarapszik?
Sima a bőre?
Ha ezek rendben vannak,akkor nem éhezik!!!Kép
Lehet,hogy csak többet igényli most a mamija testközelségét,vagy így csinál több tejcsit magának,hogy gyakrabban szopizik!
Kérlek ne gondolj kapásból arra,hiogy éhezik!!!
Ne ess pánikba!
Te nagyon jó Anyuka vagy!Kép
Adj magatoknak pár napot és lehet,hogy beavatkozás nélkül rendeződik a helyzetKép
Ha pedig mégis pótlás kell írass a gyerekorvossal receptet ne add neki azt a tápot,ami lehet,hogy nem is megfelelő neki,szerintem azzal többet ártasz.....

Na jó eldugulok,nem osztom itt tovább az észt,csak ezek úgy kikívánkoztak!
Nyomatékkal jelzem,senkit nem állt szándékomban megbántani!!!Kép
Csupáncsak leírtam a gondolataimat!

Jó éjszakát Kép

annamami(aki megfázottmintállatKépésmostaligkaplevegőtKép )
annamami
 
 

 
 

Kezd ez a topic kicsit negatív lenni. Akinek még nincs meg a babája azért nyűgös, főleg én, akinek meg már megszületett azért. Persze vannak kivételek, akikre nem vonatkozik. Nem akarok okoskodni, főleg így, hogy én még belül hordozom, de innen nézve nekem úgy tűnik, hogy igazából mindenki aki "panaszkodik" magával elégedetlen. Olyan, mintha 150%-on akarnátok teljesíteni. Pedig már most 200%-on vagytokKép Még Rokicánál is azt érzem, hogy nincs megelégedve magával mint anya, pedig hát ő szakmáját tekintve láthatná hogy nem szabad ennyire görcsölni. Én biztos vagyok benne, hogy mindannyian a lehető legjobbat nyújtjátok a babáitoknak, de ha ennyire arra koncentráltok, hogy mit ronthattok el, akkor annak nem lesz jó vége. Persze tudom könnyű másokat kritizálni, aztán majd lássuk én hogy fogok viselkedni. De most úgy képzelem, hogy itt mindenki annyira szeretett volna babát, hogy bármit megadott volna érte. Végig a 9 hónap alatt azon voltunk, hogy mindenre felkészüljünk. És akinek már megszületett a gyerkőce azóta azon küzd, hogy a legjobb anyukája legyen a babájának. És szerintem mindenki jó anyuka itt, de ha el kezditek ostorozni magatokat, akkor azt a baba is meg fogja érezni. Na mindegy, igazából ha segíteni nem tudok, akkor jobb is ha csöndbe maradok, csak félek, hogy én fele annyit sem fogok megtenni a babámért, mint itt egyesek, akik magukat hibáztatják olyan dolgokért, ami nem is rajtunk múlik.

De valószínűleg nehéz könnyedén venni az akadályokat. Most már lassan én is megtudom remélem. De tudjátok mit? Csatlakozván a negatívokhoz: az én babám azért nem akar előjönni, mert biztos érzi, hogy nem leszek elég jó anyukája. Na erre mit mondtok? Remélem azt hogy hülyeségKép

Szmercsa, a picurkád természetesen nagyon édes!!!Kép Néha én is úgy érzem, hogy van amire senki nem reagál, aztán meg olyankor ír valaki valamit nekem amikor nem is számítok rá. De ez egy ilyen időszak. Aki már szült, az el van foglalva a gyerkőcével, aki meg még nem az azzal, hogy mikor fog. Kicsit rossz is, mert ha csak babások vannak épp itt, akkor persze hogy nem az én türelmetlenségemmel foglalkoznak, ha meg a még szülés előtt állók vannak többségben (ez már ritka, mert alig vagyunk) akkor a babás dolgokhoz szólunk kevesebbet hozzá. Főleg én, akinek ugye még semmi tapasztalata.

Na, kicsit hosszú lettem, és igazából semmi értelmes nem jött ki belőlem, de nálam ez megbocsátható, mert kezd az agyamra menni a terhességKép

Hari 39+3

Kép
Kép
hari
 
 


Hari Kép

Ugye ezt nem gondoltad komolyan,hogyLili azéer nem jönl???!!!
Méghogy Te nem leszel jó Anyuka???Ennyi türelemmel????Egy földre szállt angyal vagy.....

Sőt!
ha tudni akarod szerintem azért nem jön,mert marha jól érzi magát ott benn!!!Kép
Szerintem minannyiunknál okosabb és pontosan jól tudja,hogy olyan jó dolga soha többé nem lesz,mint a mami pocijában!KépKépKép
Bi-bíííííí....Kép
Na erre mit lépsz???Kép/különben meg tök igazad van!/Kép
annamami
 
 


Benianyu, te meg ne csaljKép Még csak 39+3 vagy mint én, nem +4Kép Úgy látom ma már nem szülünk, de nem baj, holnap is van nap. Bár te lehet hogy szeretnéd megvárni a dokidat? Én már doki nélkül is benne lennék a dologban. Mondjuk az enyém szerencsére nem megy mostanában sehova. Legalább is nekem nem mondtaKép

Holnap után megyek hozzá, bár talán előbb találkozunk ha úgy alakul.

Zsofy, tök jó a tatyó!Kép És persze Lilla is nagyon édes! Remélem te jó anyának tartod magad! Mutattam a páromnak a küldeményt, talán most értette meg, hogy nem csak az időmet töltöttem itt a gép előtt, hanem tényleg sokat jelentenek nekem az itteni csajokKép

Õneki mást ad az internet, leginkább csak információkat. Nekem meg virtuális barátokatKép Holnap teszek fel képet a tündérkés rugiról, olyan édes. És milyen jó lesz mikor abban lesz majd LiliKép

Na most már pihizek, holnap jövök és tessék mindenkinek pozitívan hozzáállni a dolgokhoz!!!!

Hari 39+3

Kép
Kép
hari
 
 


Annamami kösziKép Én is gondoltam rá, hogy túl jól érzi magát bent, mondtam is a páromnak, hogy nem fogjuk simizni, hátha akkor kijön. De hát ki tud egy ilyen hullámzó, remegő, izgő-mozgó pocaknak ellenállni?Kép

Na tényleg jó éjszakát mindenkinek!!

Kép
Kép
hari
 
 


Sziasztok!

Hari, igazad van, a ma este is kissé negatív lett. Megértem a türelmetlenségedet, ilyenkor már én is "nagyon terhes"-nek éreztem magamKép. De Pennára gondolok, akivel egy napra voltunk kiírva, és mégis jóval később szült. Jucc még régebben viccelt, is, hogy előre hozza a szülését, hogy velünk legyen. Aztán Penna később került be nálaKép. Szóval lazíts, a babó ki fog jönni. Szépen, gyorsan és könnyedén.

Angelani, Rokica! Nálunk is előfordul, hogy gyorsabban kér egymás után enni, de most kezdem azt bevetni, hogyha először elengedi a cicit, böfiztetetm kicsit és visszateszem, mert az elején fal mint egy kis malac, sok levegőt nyel, aztán nem bírja rendesen megenni a magáét. Esetleg próbáljátok meg. De lehet, hogy az enyém még fiatalka, és azért bohó. Lehet, hogy a tieteké növekedési ugrásban van.

Angelani! A TERMÉSZET OKOS!!!! A TEJED JÓ!!! A legmegfelelőbb a babád számára. Ne parázz és ne dolgozd magad halálra. Pihenj a kicsivel, bújjatok össze, a lakás le van szrva! Orvosi vélemény nélkül meg ne kalózkodjál. Nekem a gyerekorvos is javasolta az infacolt, de inkább iszom ezt a szörnyű fitolac-ot, ami engem is meghajt, de legalább talán nem görcsöl annyira a pici hasa. Szóval én nem adok a babának semmit, amit nem muszály.

Gyönyörűen süt a nap (nem mostKép, napközben), menjetek sétálni!!! A legjobb depi ellen egy kis fényfürdő. Mi fél 4-6-ig voltunk az udvaron, a kis szentem úgy aludt a kocsiban, hogy csak na, én meg olvastam és manikűröztem mellette. (Roki ülj be a kocsiba és gyere ki, főzök neked csokisderelyét a fagyasztóból, a gyerekek meg napoznak az udvaron.) De már a fodrászra is hergelődöm, csak itt nem tudom, ki a jó fodrász, aki fogadna babakocsival, és gyorsan dobna egy jó vágást...

Szmercsa! Kérlek... ne légy elkenődve, májusban a Te szmájlijaid miatt szerettem bele a topicba, többek között. Szerintem megszívleljük a tanácsaidat, Te vagy az élenjáró mama. Gyakorlod a vezetést? Vagy pihenteted a jogsit?

Annamami! A dalon jót nevettem, tudod, hol van ez eredetilegKép? És gyógyulj meg, náthásan nem jöhetsz hozzánk.

Panna! Nekem is ilyen, én kiöntöm alóla a vizet és a tető helyett teszek rá textilpelust. Ha kiforrázod, akkor is így kell szárítani. Nem hiszem, hogy elveszti a sterilitását...

Nyúlné, gratula, ketten is nagyon szépek vagytokKép.

Nálunk az alábbi hírek vannak.
Fürcsi: mi etetés előtt fürcsizünk (6-kor eszik, 8-kor fürdetünk, és utána ráetetek), Pálma a kicsit hűvösebb vizet kedveli, úgy tűnik, meg persze nem szabad, hogy sokáig tartson a fürcsi (max. 10 perc). Én kézben fogom, ahogy a csecsemősöktől láttam a kh-ban, a másikkal locsolom, és dörzsizem egy kicsit. A fürdetőkrémet meg feloldjuk a vizben. Olyan nagy kosz úgysincs egy kisbabán... Inkább a törölközést és az öltözést nem kedveli, akkor nyűgösebb.

Ma lesett a köldökcsonk! Úgy örülök, már elég fülpiszkálóval alkoholozni...

Parázok, mert a hét végén jön anyósom és apósom (péntektől hétfőig!!!). Kíváncsi vagyok mi sül ki ebből. Lehet, hogy én is elvesztem a derűlátásomat... szép kör lesz.

Jóéjt mindenkinekKép.

Dudukly
dudukly
Isaszeg
 
 


Viki, NyúlnéKép,
tündériek a lurkók. Sok tejcsit és persze jó egészséget kívánok!!!
Vendég
 


AngelaniKép,
Erhard írtó jófej ezeken a képeken. Tisztára, mintha már most csibészkedne...
Kati
Vendég
 


Sziasztok!

Annamami, Dudukly!

Nagyon köszönöm a bíztatást!Kép
A tápszert tényleg nem merem odaadni nekiKép

Szóval az egészet nem én találtam ki, hanem mindenki azt kérdezi, hogy van-e tejcsim.
Én rávágom, hogy van, mert hát van.
Aztán amikor mesélem, hogy 2-3 napja nyűgös és többet is eszik, akkor sokan (ma is egy anyuka)rögtön azzal kezdik, hogy valószínűleg híg a tejem. Lehet, hogy van, de nincs elég tápértéke. Egyébként még a védőnő is mondta ezt. Mondjuk valóban hígabb a megszokottnálKép
Iszom a laktoherb teát, de csak naponta 1 litert. Szerintetek az elég?
Vagy szedjem mellette az Urtica Urenst is?
Mert épp most is kajálokKép
Már nem érdekel, hogy késő van. Ma megittam a napi 2-3 litert.
Nektek nem szokott fájni a cicitek (akik már babáznak)?
Néha hirtelen erős fájdalom éri mindkét mellemet és ez kb. fél percig tart és elmúlik. Csomó nincs benne. Félek a mellgyulladástól is.
De egyébként minden rendben van nálunk.

Hari!
Neked meg tényleg NE Jusson ilyen az eszedbe!!!
Majd jól elfenekelünk!
Szerintem a Drága Babókád tudja, hogy Nálad van a LEGJOBB Helyen és ezért akar még CSAK VELED lenni!
Pedig már én is olyan kiváncsi vagyok ráKép
Állatkák jól vannak?
Nanó? Cicusok?

Erhard imád fürcsizni az első pillanattól kezdve.
Eleinte csak akkor sírdogált 1-2 percet, amikor törölgettük, mert nagyon fázott. Olyan édes volt, ahogy remegett még a szája isKép
Ez eltartott 3-4 napig, azóta "megtanulta elviselni" a fázás érzését. Persze odafigyelünk és nem is tart sokáig. De szerintem már nem is szokott fázni, mert elég vidám a törölgetésnél is és még simán be tudom kenni a testápolóval is (gyógyszertári). A dokinéni írt fel még az első héten, mert száraz volt a bőre. Már gyönyörű csak hetente 2-3X be szoktam kenni.
Általában 18h-kor/ig kaja, 19h-kor (híradó után) fürcsi, utána rögtön cici ha kériKép
Amolyan konfort szopi.
Még valami!
Erhard imádja ha a vízben van. Én szinte csak a fejét tartom ki a vízből, a textilpelus a kád alján (de még így is csúszik). Szóval ha a textilpelus a kád végén van és nem csúszkálunk, akkor tök jó. Szóval a feje van kint, a fülére ügyelek és már majdnem, hogy lubickolKép
Viszont nekem a hátát nehéz megmosni, mert nem érem át, ezért az alkaromra kell fektetnem és ez egy kicsit kellemetlen neki, de nem sír. Tudja, hogy a mami egy kicsit "bénázik". Apa könnyedén megtartja egy kézben isKép
A víz hőmérsékletének beállításához csak minimum hőfok van.
Erhard minimum a 37C°-os vizet kedveli, de a 40-41C°-os vízben sem kiabál.
Egyszer véletlen melegebb lett a víz (ez a 41C°) és semmi különleges reakciót nem váltott ki. Pedig megnéztem, hogy nem forró-e, de a hőmérő 41C°-ot mutatott. Na bumm! Nem lett semmi baja a babónakKép Hála!
De ha hidegebb lenne mint 37C°, akkor tuti reklamálnaKép
Aludni body-ban és rugiban szokott+ vékony pamut hálózsák.
Ha a rugi nem a legmelegebb fajta, akkor hosszujjú body-t kap alá, ha melegebb, akkor rövidujjút.
Neki tökéletesen elég. Nem nyűgösködik. Nem hideg és nem túl melegKép

Na kezd ébredezni.
Már vagy 30 perce írom ezt az üzit.
Közben telefon, kaja melegítés, teázásKép

Na abbahagyom a locsogást. Mint egy vénasszony.
Lépek, mert korán kelünkKép

Puszi mindenkinek!
Megy a drukk a szülni készülőknekKép

Jó Éjt!
Sziasztok!
Angelani

Kép
angelani
 
 


AngelaniKép,
Erharddal nagyon egy húron pendül az én Kornélom. Õ is imád fürdeniKépKépKép!!!
Lányok, én is csak azt tudom írni, hogy próbáljátok ki, hogy a pocija is vízben legyen. Nekem nincs a kád alján semmi, és nem is ér le a popsija. Egyszerűen csak lebeg. Fél kézzel tartom, másikkal "mosom"...
Érdemes megpróbálni. Lehet, hogy túl gyors a cica-mosdás, és nem elég nyugis.
Vendég
 


RokicaKép,
Neked, csak annyit, hogy pontosan tudom, min mész keresztül. Első fiammal detto ez volt a helyzet.

Nem akarlak elkeseríteni, de ez az állapot akár fél évig is eltarthat még. Én nagyon mély depiben voltam, és nem volt könnyű kikecmeregni.

Csak annyit, hogy több mint fél éves volt, amikor szilveszteri buliba hívtak minket. Lepasszoltuk anyuéknak (akkor vállalták el előszörKép), és kiöltözve, mint szaros pista, elindultunk.... Már az első kanyarban összenéztünk, és mentünk haza aludni.Kép Ekkor aludtuk át az éjszakát először Trisztán születése óta.

Utána döntöttük el, hogy vége a ringatásnak, az örökös ágyból való kikapkodásnak. ALUDNI AKARTUNK... Amúgy is úgy néztünk már ki, mint 2 Popeye, az állandó alkar-tartás miatt.Kép

Ezután 2 kemény éjszakánk volt, amikor nem mentünk be hozzá - végig ordította... de a 3. éjszakát átaludta. Ez persze nem követendő példa, mert még nagyon picik a babák, de sajna tény, hogy jó út vezet idáig.
Mi is folyton kivettük az ágyból, nem bírtam, ha sírt, és sajna állandóan sírt. Ergo, állandóan kézben volt.

Ennek az egész időszaknak köszönhető, hogy 5 évet kellett várnom Kornélra, és párom még születése előtt is kétségbe volt esve, hogy most megint nem alszunk jó pár hónapig. Hogy fogjuk bírni? Két gyerekkel???
És tök jól mennek eddig a dolgok. Nem is értem, mivel érdemeltem kiKépKépKép. Nem voltam jó anyja kezdetben Trisztánnak, és ugyanúgy megkérdőjeleztem mindent, mint Te...

Jó kusza lett, amit mondani akartam, de annyira szeretnék segíteni azzal, hogy tudd, nem vagy egyedül... remélem kihámozod belőle a lényeget, és nem csak elkeserítelek vele mégjobban.Kép

Jó éjszakát mindenkinek,
Kati
Vendég
 


Sziasztok Lányok!

Mindenkinek hatalmas gratula a Babájához! Nagyon sok Boldogságot kívánok mindenkinek!

Megann! Szurkoltam érted, és örülök hogy végre láttam azt édi kis Léna babát és Téged is. Bár pont ilyennek képzeltelek.

Hari!Neked pedig különösen szurkolok a fájdalommentes szüléshez és ahhoz hogy minden a maga módján menjen!

Magamról picit! Minden rendben van, éppen ma voltam orvosnál a Szalai Professzornál Győrben, és mindent rendben talált nálam ismételten. Rajta vagyunk a dolgon dehát sajna úgy mint eddig nem igazán akar összejönni a dolog. Hozzá kell tennem azt, hogy nektek azért elmerem mesélni hogy az elmúlt hetek eléggé kiborítottak. Mint tudjuk én szeptember 21-én szültem volna és ahogy közben olvastalak benneteket és szurkoltam értetek egy idő után teljesen kiborított. Az elmúlt időszakban (9hónap) alatt teljesen megszerettelek Titeket, és nem tudtam úgy csinálni ebben az időszakban mintha nem léteznétek. Rájöttem arra hogy Ti most mit kaptok, és hogy én most mennyivel szegényebb vagyok. Sokat sírtam emiatt, és próbáltam túltenni magam ezen, de megmondom őszintén nagyon nehéz volt, ezért nem is jelentkeztem.De nagy Boldogsággal töltött el az hogy mindenkinek rendben ment a szülés és nagyon Boldog!
Bízom abban hogy engem is egyszer majd megáld az ég azzal a csodával amivel Benneteket, és kívánok mindenkinek tiszta szívből nagyon boldog Anyaságot!

Üdv mindenkinek
Zsuzska

Kép
pgsuska
 
 


Hali!

Megkésve bár, de Pennának nagy gratula!

Többiek, hajrá!

Angelani,
ha nekem mondanád, hogy 2-3 napja nyűgösebb Erhard, és többet eszik, akkor azt mondanám, hogy valószínűleg most érkezett el egy növekedési ugráshoz.Kép Szóval kérdezz inkább engem a nagyokosok helyett.Kép Pár nap alatt rendeződik a helyzet, ha nem pótolsz, és kibírod a gyakoribb szopit. Egyébként az én Csabim is nyűgös volt az utóbbi pár napban, mondtam a védőnőnek, amikor ma kérdezte, és rögtön mondta, hogy a frontok miatt van (szóba sem került híg tej).Kép Ha van elég pisis-kakis pelus, a bőre sima, akkor eleget eszik. Ha mégis aggódsz, akkor méresd meg a védőnőnél, hogy gyarapszik-e (max. hetente érdemes egyébként mérni, de havonta informatívabb, mert van, hogy hosszra gyúrnak inkább a babák, és ilyenkor megijeszthet, hogy kevesebbet hízott).
Nekem szokott néha hasogatni a cicim... A mellgyuszi kezdetét meg észreveszed, ha lesz (ne legyen!), mert az folyamatosan fáj...

Fürdés: Csabi a levetkőztetés elejétől a felöltöztetés legvégéig végigordítja az egészet.Kép Pedig direkt vettünk infralámpát a pelenkázó fölé, hogy meleget tudjunk csinálni, de tojik rá. A lányom ezt 3 hós koráig csinálta, már alig várom, hogy odáig jussunk Csabival, hátha...

Roki,
a síró babát szerintem nem lehet megszokni, de a kevés alvást igen.Kép A férjem állandóan csodálkozik, hogy hogy tudok ilyen friss (haha) lenni ennyi alvással. Én az első gyerek előtt 8-9 órát aludtam, most 5-6-ot, de már teljesen megszokta a szervezetem. Esetleg próbálj nappal is fekve szoptatni, hátha elalszotok mindketten. Bízd Davidre Zsuzsit nappal egy-egy órára szopi után, és aludjál, vagy menj el sétálni, vagy barátnőzzél. Esetleg elhívhatod a barátnőidet, vagy ha van a közelben szimpi kisbabás anyuka, összejöhettek egy csevegésre. Sétálj minél többet, főleg, amíg ilyen tuti az idő. Nekem is voltak ilyen időszakaim a lányommal (most is, de most kevesebb), én a húgomat cibáltam el, és jól kisírtam/kiröhögcséltem magam. A védőnőm is azt mondta, és szerintem tutira igaza van, hogy minden nap kéne egy óra, amit a baba nélkül tölt el az ember, mindegy, hogy mivel, csak nélküle, így fel tud töltődni, és újult erővel lát neki a dolgoknak. Hajrá!Kép

Mi jól vagyunk, utóbbi időben kissé nyűgösebben, a lányom részéről egyre féltékenyebben, de majd kialakul. A mai nap jött el egyébként nálam is a "betelt a pohár" érzés, de most, hogy alszanak a lurkók, máris rózsaszínűbb a világ.Kép Na, sikerült elkiabálni...

Kóbor
kóbor
 
 


Pgsuska,
olyan ari vagy, hogy neha bejeletkezel! Drukkolok neked, hogy legkesobb karacsonykor mar pozitiv tesztet tudj a fa ala tenni! Mondom ezt neked azert is, mert en tavaly ilyenkor kezdtem orvosrol orvosra jarni a 2 vetelesem utan, hogy kivizsgaljanak. Es bizony kari elott mar a szivem alatt hordtam az en pici lanyomat, aki itt szuszog mellettem a szobijaban! Kép

Ugye teljeskoruen kivizsgalt az orvosod (hormonszint, miegymas)?

Falina
falina
 
 


Szia Falina!

Drága vagy hogy írtál, igen mindent megnézettem, hormonszint stb. Minden tökéletes, csak mi kellünk hozzá, úgyhogy csak pozitív energiákra van szükségünk, csak sajna sok olyan tényező van néha az életemben ami néha ezt leszívja.

Köszönöm hogy írtál, és erőt adtál. Régen sokat olvastalak még a régi topikban is, nagyon megérdelted ezt a babát!!!!!!

Üdv
Zsuzska

Kép
pgsuska
 
 


Jó reggelt! Kép Kép Kép

Remélem, ma nem lesz itt ilyen depis a hangulat. Kép Kép Kép Bár arról szól a fórum, hogy megosztjuk egymással a rosszakat is nem csak a jókat, ez természetes. Csak rossz volt olvasni, hogy mindenkire hatni kezdett a negatív hangulat.
Mi tegnap vacsorázni voltunk a szüleimmel 5-en (vagyis már mindjárt hatan), emiatt nem is voltam már itt este.

Hari,
Tényleg elírtam a napok számát! Kép Nem baj, mára gyakoroltam.
Amúgy tényleg kiverhetnéd a fejedből, hogy amiatt nem bújik ki a kislányod, mert nem leszel jó anyukája. Ezt a beírást betudom a tegnapi depis hangulatnak, de irgum-burgum!!!!!!!!!

Nekem sem akar még kibújni Danibaba, pedig mindenki már kint szeretné látni az ismerősök közül. Neki még ráér! Akkor nekem is.

Kis felvidításnak elmesélem, hogy a szüleim "elkéredzkedtek" moziba hétfő este. De alig tudtak a filmre koncentrálni, mind a ketten ültek a lehalkított mobiljukkal a kezükben, teljes készültségben, hogy érezzék a rezgést és ki tudjanak rohanni, ha megyünk szülni, mert Benit odavisszük majd hozzájuk.

Ehhez képest semmi előjele nincs a szülésnek egyelőre. A minimális kis jóslófájásaim is elmúltak. De majd jönnek újra, nem izgatom magam. Baba még nem maradt pocakban. Kép Kép Kép

Benianyu
39+4 Kép

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 


Rokica,
Én is azt gondolom, hogy próbálj egy kicsit lazítani, átadni Davidnek vagy az Anyukádnak egy-egy etetést. Szép idő van egész héten, menjetek kicsit sétálni a napsütésben!!! Nincs ismerős kismama a környéken, akivel együtt tudnátok sétálni? Nálunk a lakótelepen nagyon sok friss anyuka van és volt akkor is mikor Beni pici baba volt. Megbeszéltük a sétaidőket és együtt jártunk minden nap levegőzni. Dumáltunk, röhögtünk, lelkiztünk. Nagyon jó volt!!!!! Ha van lehetőséged, próbáld ki. Mindenkinek vannak hasonló problémái, mint neked, de egyrészt ki tudod beszélni magadból, másrészt, ha látod, hogy nem vagy egyedül, talán megnyugszol. Én nagyon drukkolok! Kép Kép Kép

Angelani,
Nehogy odaadd a tápszert! Eddig simán szoptattál, akkor nincs szükség pótolni. Egy kis önbizalom, az kéne neked!! Kép Minden megy szépen a maga útján, ne keress magadban hibákat. Erhard édes a képeken, sőt egyenesen egy csibész, mosolyog, szépen fejlődik. Mi kell még? Kép Kép Kép

Remélem, nem voltam túl aggresszív a véleményemmel, nehogy megbántódjatok ám! Szeretném, ha élveznétek az anyaságot! Kép Kép Kép

Kitartás! Önbizalom! Menni fog! Kép Kép Kép

Beni felébredt! Puszi
Benianyu

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 


Angelani!

Bocs, hogy már megint innen a pertvonalról szólok hozzátok.

Kóbor és Dudukly már leírták, hogy ne aggódj, mert az fog ártani a tejednek. És tényleg lehet növekedési ugrás is. Egyébként sincs olyan, hogy híg a tejed. Főleg úgy nem, hogy eddig meg jó volt. Próbálj tényleg legalább viszonylag rendesen enni, eleget inni, és ne most akard megváltani a világot házimunkában. És elsősorban nyugi!!!!!!

"Az anyatej összetételét alapvetően nem befolyásolja az étrend, kivéve a szélsőséges éhezés, alultápláltság (ilyenkor csökkenhet az átlagos zsírtartalom), illetve a vegán, minden állati eredetű táplálékot nélkülöző diéta esetét. Ha kizárólag növényi étrenden él az anya, több vizsgálat tanúsága szerint előfordulhat, hogy csak saját B12-vitamin szükségletét képes fedezni, kisbabája pedig, a tartalékok kimerülése után, nélkülözni kénytelen ezt a fontos vitamint. Az anyatej jód és C-vitamin tartalmát befolyásolhatjuk étrendünkkel, míg a vastartalmat, zsír, cukor és fehérjetartalmat nem."

Gondolom, azért a szélsőséges éhezéstől még jó messze vagy. Szóval no para!!! A híg tejről papoló anyukákat meg vagy kerüld el nagy ívben!

Eddig is olyan szuperül csináltál mindent Erharddal! Csak így tovább!

Üdv:

Zita
pzita
 
 


Sziasztok!

Mindenkinek gratulálok (van itt egy két ismerős név Kép )
A nyári babásokból vagyok és csak szeretném megkérdezni, hogy nem kell e valakinet Aventes tejgyüjtő kagyló, mert szívesen odaadnám az enyémet, 1x használtam.... (valahogy nekem nem jó a mérete)

Drika
drika
 
 


Sziasztok!

Nagyon sokat szoktalak benneteket olvasni, eddig még nem szóltam hozzá a témákhoz, de sokszor nagyon érdekes dolgokat írtokKép Ha nem baj, én is bekapcsolódnék időnként, mert mostmár van itthon netem.
Október 15-re vagyok kiírva, az első gyermekemet várom, a Dél-pesti Jahn Ferenc Kórházban fogok szülni.

Ha valakit érdekel babakocsiba való babazsák, a Lurdi Házban az Ártörőben 990 Ft-ért vannak nagyon jók! Vastag anyagból, kimondottan téliek, eredeti áruk kb. 10 ezer forint.

Anita
anita_75
 
 


Dudukly,
Te mire nem emlékszel?? Kép a jogsit pihentetem, azóta egy mm-t sem vezettem. Most, hogy már egész jól kijövök picurkámmal Kép talán megpróbáljuk együtt Kép Ha már szólok neki csöndbe marad Kép olyan édes!! Ma reggel nagyon kiabált Velem (nem sír, csak balhézik Kép), annak ellenére, hogy ebben az időszakban mosolyog és jó kedve van, volt egy megérzésem, hogy talán megint kipisilt a pelusból.. és Bingó!! az volt a baja. Képzeljétek nem tudok olyan pelust ráadni, amiből ne pisilne ki a fütykösével Kép már a cicim közé is betalált tisztábarakás közben, tegnap a lábamat célozta meg Kép és hogy tud neki örülni!!Esküszöm kinevet! Kép Egyébként Egész jól kezdünk összeszokni, ezért írtam mindenkinek, hogy kitartás a 8. héttől már minden flottul megy Kép

Most már nem kenődök el, igazatok van, tényleg keveredés van a már babázó és babázni vágyók közt Kép. Én azt hittem, hogy okoskodónak tartotok, mert folyton csak osztogatom az észt Kép de higyjétek el, csak a tapasztalataimat osztom meg veletek, nem kell megfogadni!!, de nekem is olyan jó olvasni a Ti problémáitokat, és azok megoldásait, sokszor nagyon sokat segít!!! Kép
majd még jövök
szmercsa
szmercsa
 
 


Sziasztok!

Láttam a sok kérdést, sajnos homeopátiás ügyben csak a Lycopodium CH5-ről tudok írni, mert minekünk az van. Ez hasi puffadásra, sok bukásra jó.(na meg ha sokat pukizik). Ebből naponta 2x1-et kell adni, úgy, hogy tejben hagyjuk elolvadni(egy picike kis gyöngy). Előre szólok, marha lassan olvad szét, meghát,ugye homeopátiás és így nem lehet megfogni kézzel, fémmel, úgyhogy kapásból műanyag kanálba teszem, és úgy hagyom ázni. A görcsös fájdalomra (akut hasi görcsre) a Colocynthis 9CH-t ajánlják, gondolom ebből sem kell túlzásba vinni a picurka adagját, de talán a gyógyszertárban tudnak pontosabbat mondani. Nekünk nem kell(még nem is jött meg, mert rendelni kell-nálunk homeopátia az aztán nincs!), mert rájöttem, hogy nem attól görcsöl, amit és ahogy eszik, hanem attól, hogy nagyon fázik. (na, néha anya is rásegít a fűszeres kajákkal Kép )
Pár napja viszont több szert is írtam a különféle hasi fájdalmakra, ott megtaláljátok, melyik jellemző rátok, és a gyógyszertárban tényleg biztos segítenek!
Sajnos sms-t nem tudok küldeni (bár tudnék), remélem nem nagy gond!

Nagyon szépek a babusok!
Puszi mindenkinek:

Kata

KépKép
baby20
 
 


Jó reggelt, jelentem felébredtemKép

Olyan aranyosak vagytok, tegnap úgy látszik félreérthető voltam, de azért örülök hogy többen is meg akartatok győzni, hogy butaságot írtam. Naná hogy butaság, csak azért írtam, mert nekem legalább akkora ferdítésnek tűnik, hogy az újdonsült kismamák (tisztelet a kivételnek) magukat hibáztatják, hogy nincs türelmük, nem jó a tejük, nem jó anyák stb. Vannak jobb napok és rosszabb napok, viszont itt csak és kizárólag jó anyák vannak!!!!

Zsuzska, nagyon örülök, hogy jelentkeztél, még este olvastam a telefonomon amit írtál, csak onnan nem tudom hogy kell írni. Kicsit sírtam is miattad, de aztán meg úgy szégyelltem magam, hogy én itt "őrjöngök" mert nem aznap akar előbújni a csoda a pocakomból amikor én azt elképzeltem, hanem lehet hogy 1 héttel később, másnak meg nem hetek kérdése. Szóval azt hiszem mostantól türelmesebb leszek, mert nagyon szerencsés vagyok, hogy egyáltalán itt hordhatom a pocakámbanKép

Persze azért irigyellek is ám, mert Te nemsokára kezdheted ezt a 9 csodás hónapot!!! Ha egészségileg minden rendben veletek, akkor tényleg csak rajtatok múlik és semmi kétségem affelől, hogy nemsokára egy pozitív tesztet produkálsz!Kép De azért addig is olvasgass minket és szólj hozzánk, mert az mindig jól esik. És külön köszönöm hogy megemlítetted hogy nekem fájdalommentes szülést kívánszKép Jól esett! Remélem én is, hogy nem rossz élményként élem majd meg, bár szerintem ha már kibújt a kisbabám akkor teljesen mindegy, hogy előtte mit éltem át. A lényeg hogy egészségesen ott szuszogjon nekemKép

Benianyu, ráérünk még! Én mondjuk már olyan hülyeségeket álmodtam ma, hogy az valami szörnyű, pontosan nem emlékszem rá, hogy miket, csak azt tudom, hogy mindig felébredtem, és arra gondoltam, hogy ilyen hülye dolgokat is csak én tudok álmodni.
De jó lesz nekünk a hétvége is, vagy azután is. Most kicsit lenyugodtam, nem tudom meddig tart, lehet hogy csak pár óráig, de addig kihasználomKép

Rokica, tényleg olyan szép idő van, használd ki! Biztos vagyok benne én is, hogy ez csak átmeneti időszak és hamarosan újra feltöltődsz, csak hát azért új életet éltek és hozzá kell szokni.

Zsofy, hol jár szegény anyósod? Csak nincs vele valami baj? Nem hiányzik?Kép Juj de gonosz vagyok!
Nálunk tegnap volt anyós, és rám is ijesztett! Elkezdték itt a párommal tárgyalni, hogy akkor az a ház, amit a múltkor néztek, az milyen jó lenne és szombaton menjek el én is megnézni, mert ő csak akkor veszi meg, ha megígérjük, hogy mi is odaköltözünk....!!! Én meg itt ültem és nem is értettem, hogy miről van szó. Aztán kihámoztam, hogy találtak valami házat, illteve kettőt egy telken, és az anyukája kitalálta, hogy odaköltözne ő a kissebbe, mi meg a nagyobba. Hát rámjött a frász, és mondtam, hogy én szombaton nem tudom ráérek-e, mert lehet hogy szülökKép Hebegtem-habogtam, aztán csak kinyögtem, hogy én nem igazán szeretnék egyenlőre költözni, hiszen még ez a lakás sincs kész, és én még szeretnék egyenlőre hármasban élni majd, ha megszületik a baba. Elég lesz ezt megszokni, nem szeretnék még egy anyóshoz is alkalmazkodni. Olyan hülye helyzet volt, de ha meg nem szólok, akkor azt hiszik benne vagyok, az sem igazságos, hogy akkor szólok hogy nem költözöm, mikor már megveszik a házat. Ja, mert ráadásul anyós kitalálta, hogy ezt meg eladjuk amiben most lakunk! Na hát mondtam, hogy azt tuti nem! Ez az én lakásom és soha nem adom el. Akár hova költöznék, ezt megtartanám, hogy legyen hova "visszavonulni".

Na mindegy, ez most kijött. De a lényeg hogy azért szombaton megyünk megnézni a házatKép Persze csak ha addig nem történik valami pocaktájékon.

Zsofy, mi van veletek? Milyen volt az éjszaka? Remélem nyugis. Meg persze mindenkié.
Angelani, egyél sokat!!!!! A párodnak meg jobbulást!

Megann, tegyél fel megint fényképet! Attól biztos rendbe jön a cicámKép

Hari 39+4

Kép
Kép
hari
 
 


Szmercsa!
Pont most olvastam hogy rutinos fius-anyukak az oltozetesekor rateritenek egy pelust a fiuk futyijere es akkor nem spriccel szanaszet a pisi Kép hatha bejon.. Kép

ppanna
38+5

Kép

Kép
ppanna
 
 


Sziasztok!

Találtam adagolási tanácsokat a hasfájás tüneteire való szerekre:

Tüneti kezelésnél a tünetek gyakoriságától, erősségétől függően napi 1-2-3-4x5szem adható a babának a gyógyszerekből. Oldjuk fel maximum 1dl tiszta vízben vagy tejben a golyócskákat, majd kis műanyag kanállal kortyonként tegyük a baba szájába.

Sziasztok:
Kata

KépKép
baby20
 
 


Sziasztok!

Találtam adagolási tanácsokat a hasfájás tüneteire való szerekre:

Tüneti kezelésnél a tünetek gyakoriságától, erősségétől függően napi 1-2-3-4x5szem adható a babának a gyógyszerekből. Oldjuk fel maximum 1dl tiszta vízben vagy tejben a golyócskákat, majd kis műanyag kanállal kortyonként tegyük a baba szájába.

Sziasztok:
Kata

KépKép
baby20
 
 


Köszönöm a biztató hosszászólásokat. Akkor borulok igy ki, mikor már több mint 24 órája nem aludtam egyáltalán. A legrosszabb benne az amikor úgy tűnik, elaludt a baba és lefektetem vagy lefekszünk együtt és már a bóbiskolás határán vagyok, mikor újra felsir. Ha ez több mint egy napig megy, akkor bekattanok. Tegnap pl jó éjszakánk volt, végigaludta (ami azt jelenti nála, hogy csak szopizni kel fel, és ezenkivül minden további nélkül visszaalszik), ezáltal én is újra embernek érzem magam.

De amikor az a program, hogy szopi, ringatás, szopi, ringatás, és még azt se tűri el, hogy vizszintes helyzetben legyen a hasamon hanem sétálni kell vele, és ezt csinálja több mint 24 órán át, akkor már sirok én is a fáradtságtól.

Tegnap átadtam a Davidnek és én próbáltam aludni, de mikor éppen ilyen növekedési ugrásban van (ahogy Dudukly is irta) és gyakran akar szopizni, az azért van, mert csinálja magának a tejet. Ha én ehelyett átadom az apjának hogy lefejt tejet adjon neki, vagy (Angelani!!) ha tápszert adnék neki ahelyett hogy mellretenném gyakrabban, akkor sose lenne több tejem amivel ő megelégszik. Szóval ilyenkor elvileg össze kéne szoritani az ember fogát és kibirni azt a pár napot amig a nonstop szopi megy. Ezzel együtt én elhatároztam hogy ezt az őrületet nem éri meg az egész, és igenis legalább egy etetés erejéig odaadom az apjának hogy én tudjak mellette aludni.

A baj csak az hogy én olyan eszméletlen éberen alszom mostanában, sokkal hamarabb felébredek a babára mint a David. Õ vigan horkol továbbb.

Zsuzsanna 2005 szeptember 7.
Szilvia Vivien 2007 február 28.

Tejmentes blog
Életkör
rokica
 
 


Sziasztok!
Látom sok baba és anyuka küszködik a hasfájással.
Nekem vannak homeopátiás könyveim, még vmikor kiirtam belőle a hasfájásra (kólika) ható szereket, megpróbálom feltenni, hátha segitek vele valakinek. Sajnos gyakorlati tapasztalatom nincs, bár van már 2 gyerkőcöm, de velük még nem használtam homeobogyókat. Kb. 1 éve használok csak, de mi ugye már rég kinőttünk a hasfájásos időszakból. Annak idején sem volt olyan súlyos egyik gyermekemnél sem, szerencsére. A Gripe Watert használtuk anno, meg pl. sokat volt úgy a lányom, hogy hason feküdt a karomon, igy a tenyerem pont a pociját nyomta kicsit, ettől jobb lett.(a legjobb azért apa kezében volt, ugye neki erősebb és nagyobb)

Angelani!
Nincs olyan, hogy nem jó minőségű a tej!! Bocs, hogy belekontárkodom, főleg én, akinek sajnos - bármit csináltam - soha nem volt sok tejcsim és végül is hozzá kellett táplálnom. Valószinűleg most egy fejlődési szakaszon esik át a kisfiad, amikor éhesebb és az is lehet, hogy azért nyűgös, sírós, mert azt szeretné, hogy többet legyél vele (tudom, hogy ennél többet szinte már nem lehet, de Õ nem tudja), esetleg Õt is megzavarhatja ez a hol ilyen, hol olyan idő és ha Te idegeskedsz, mert mások hülyeségeket mondanak a tejcsid minőségéről, Õ azt is megérzi és Veled együtt sokkal nyugtalanabb lesz. Nehéz ezeket a dolgokat eleinte elviselni, mindig azon parázunk, vajon jól csináljuk-e, de ha fejlődik a kisfiad felesleges mindig arra gondolnod, hogy mit csinálsz rosszul! Szerintem jó anyuka vagy (és ez a többieknek is szől!!!!!!!!!!), de ahogy nekünk felnőtteknek sincs mindig jó kedvünk, ugyanugy a babáknak sem mindig happy . Ezt el kell fogadni, lehetőleg türelmesen és akkor jobb lesz - egyszer meg majd úgyis elmúlnak a kezdeti nehézségek.
Bocsi, nem észt osztani akartam, csak ezek ugy bennem vannak, hátha valakinek esetleg segitenek ezek a gondolatok is.

Na, most megpróbálom mellékelni a hasfájásos szereket.Ma már nem biztos hogy vissza tudok jönni, de holnap CTG után jelentkezem.

Puszi mindenkinek!!!


<!--attachment: K_lika-272939.doc*mime_msword.gif*application/msword*32.8**K%f3lika%2edoc --><center><pre>
Kép
Kólika.doc (32.8 k)</pre></center><!--/attachment-->

Judit
38+4
judy68
 
 


Megint én vagyok.
Úgy tudtam csak feltenni a hasfájásost, hogy rá kell kattintani és megnyitni.
Én kipróbáltam, sikerült, remélem nektek is fog!!

Judit
judy68
 
 


Angelani!

Szerintem ne adj tápszert a babának amíg nem beszéltél a gyerekorvossal,és főleg amíg tudsz szoptatni. egyébként a BEBA 1-et szerintem tuti adhatnád a babádnak, nekünk amikor hazaértünk rögtön ezt írta fel a gyermekorvos, és az első napokban adtam is a babának pótlásként, mert nem volt elég tejem. Semmi gondja nem volt vele, jól evett és kakilni is tudott. de már csak tartaléknak van itthon.
Az én kisfiam is van hogy óránként szopizni akar, de éjjel meg végigaludt 6 órát kaja nélkül, szóval tök változó!

Benianyu, Hari!

Nekem sem volt semmi előjele a szülésnek, sőt délelőtt még azt mondták a POSE vizsgálaton, hogy ebből a héten még nem lesz baba, aztán hajnalban meg megszületett, szóval nem biztos, hogy előjeleket kell várni!!! Kitartás, szorítok Nektek!

Viki

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
 
 


bocsi hgoy belekontárkodom már megint. Igenis van olyan tej, ami nem megfelelő a babának. Egy ismerősömnek rengeteg teje volt, állandóan szoptatott, és még lefagyasztani is tudodtt. Ennek ellenére a babája óránként kért enni, és nem hízott csak fogyott. A gyerekorvos beküldte vhová elemzésre a tejet, és kiderült hogy nics benne elég tápanyag a babának, azaz olyan mintha vizet inna a kicsi. Igenis van ilyen, de ilyen esetekben általában az anyuka hormonszintjével vannak problémákKép Sőt szintén egy ismerős (anyuval szült együtt) anyukával esett meg, hgoy a gyerekei allergiásak voltak az anyatejre! Ezt is orvosilag mutatták ki. De természetesen ezek ritka, és különleges esetek, nem kell általánosítani belőlük, csak ne jelentsük ki hogy nincs ilyen, mert igenis van.

Ettől függetlenül olyan nincs, hogy egy ideig jó a tej, hízik tőle a baba, aztán egyszercsak elromlikKép

Ez csak egy fejlődési ugrásKép Egy hét is elmúlikKép

Zsu

3 gyerek anyukája :)

Különcségeink: mosható pelus, hordozás, természetesség :)

Rendelj tõlem Lizann Mei tai-t!

www.mamami.hu
zsuzsófi
 
 


Lányok SOS!!!

A mellbimbóudvarom körül ott ahol rendszeresen gyúrom és masszirozom a cicimet a fehér rész kicsit piros...
Remélem ez nem valami kóros elváltozás, vagy mellgyulladás vagy ilyesmi...
Ugye ennyi fejésnél ez nem fordulhat elő, amikor az utolsó cseppet is kisajtolom magamból???
Egyáltalán nem fáj, csak piros....
A mellbimbóim továbbra is vörösek és fájnak de ez már régi vicc....szerintem a mellszivó vágja tönkre nem a baba....

Segitsetek!!!KépKépKép

És még egy dolog...
Nem járat valaki valmilyen napilapot, egyéb ujságot magának, vagy a szülők nem járatnak!

AKINEK VAN ESETLEG FELESLEGES SZEPTEMBER 14-I UJSÁGJA, NAGYON SZIVESEN VENNÉM HA NEKEM AJÁNDÉKOZNÁ, PERSZE HA MÁR NEM KELL....KépKép

Készitünk egy dobozt Lénácskának, az első kiscipője, a köldökcsipesze, a karszalagja, az aznapi ujságok, első fényképek, első ruhácskák lesznek benne, amit majd nagykorában megkap tőlünk ajándékba.....

Ebben is szivesen veszem ha valaki tud segiteni!

Előre is köszi!

Megann

Kép

Kép
megann
 
 


Rokica

segítettél nekem, most én is megpróbálom viszonozni.
Én nem tartozom azok kozé akik a szószerinti igényszerinti etetést végzik.Nálunk 3 óránként van etetés (még a kórházból maradt megKép)Természetesen ha nagyon éhes kaphat előbb is.De 10 percenként még véletlenül sem teszem cicire.Nem biztos, hogy azért sír a baba mert éhes.Nekem a dokinőnk elmondta, hogy nem jó, ha a gyereknek nem ürül ki soha a gyomrocskája, és nem tanulja meg mi az az éhség.Nálunk beválta a 3óránkénti szopi.
Az éjszakák ált. úgy telnek, hogy először 4 órát alszik egyhuzamban és utána 3v.4órát újra, így én is tudok pihenni.
Próbálj meg valami rendszert vinni az életébe, és próbáld meg beleszoktatni a kiságyába. Ott legyen a helye, ott aludjon.Mióta írtad nekem, hogy zenét hallgsson a baba, tettem az ágya mellé rádiót.Ez volt hétfőn, azóta a nappalokat is a saját kiságyában tölti, ha éppen nem sétálunk.Ha sír természetesen felvszem, megvígasztalom, és utána vissza a kiságyba.Az elalvást is meg kell nekik még tanulniuk.A nappali alvásnál legyen valami rendszer pl: suttogsz neki, elköszöntök a napocskátol, buksi simi (ezt én a szeme felé végzem,ezzel is becsukásra "kényszerítve"), stb.Ha látod, hogy ásít akkor irány az ágy.Mindig ugyanúgy legyen a menete.
És még1
Tudom, annak idején sokan lehurrogtatok mikor ajánlottam Tracy Hogg A suttogó titkai I. könyvet. Sztem olvasd el, sokat tanulhatsz belőle.Komolyan jobb mint a Kismama újság. Nálam már nincsen a nappalok miatt depim.És igenis már most el kell kezdeni tanítani a piciket, persze ésszel.Márk baba mióta tud aludni nappal, sokkal jobb kedvű, este ritka a nyügi.Kivétel ha front van vagy ha fáj a poci.

Na, röviden ennyi amit én tanácsolni tudok Neked.

Remélem tudtam segíteni. Nekem a könyv sokat segített.

Sziasztok
Sziliv

Kép
Kép
kismama2004
 
 


Zsuzska

Megkérdezhetem,hogy mik az előzményei a "próbálkozéásaitoknak"? Úgy értem mit mondanak miért nem sikerült eddig a baba?

Juci

Kép

Kép

Juci, Leila és Marci
juci6
 
 


Kóbor

mi fürdetésnél hajszárítót használunk, Márk megnyugszik és vígan tűri a törölközést(a fürdést amúgyis szertiKép), igaz az öltözködés így is hangosKép.
Mikor ajánlották én is kétkedve fogadtam, de bevált.Kép
Ha esetleg kipróbáljátok írd meg az eredményt.

Üdv
Szilvi

ui: hol lehet megnézni a porontyokat?

Kép
Kép
kismama2004
 
 


Zsuzska

örülök, hogy jelentkeztél.Drukkolok, hogy karácsonykor tényleg egy pozitív teszt lapuljon a fa alattKépKitartás, a lurkók tudják mikor a legalkalmasabb!És próbálj meg nem görcsölni(tudom könnyű ezt mondani)Én is 3 évet görcsöltem rajta, és mikor eldöntöttem, hogy innentől nem érdekel, 3 hónap után prdukáltam egy pozitív tesztet.
Szóval szurkolok Nektek!!!!!!

Pusz
Szilvi

Kép
Kép
kismama2004
 
 


Na most van egy kis időm reagálni, mert visszaolvasni visszaolvastam de ma nem volt időm semmire...

Hari!

Látom azért fejlődőképes vagyKépKépKépKép
Igy is kell, ha még nem is adsz erélyesen hangot az akaratodnak, akkor szépen nyugiban a magad módján azért mondd csak el a véleményedet illetve a véleménykülömbségedet a családnak...
Ja és azt se huzd sokáig, hogy közöld, hogy eszed ágában sincs megszabadulni a kécótól, mert valóban lehet hogy számit anyós a ti lakásotokból származó bevételre is a házvásárlásnál...
Tekintve hogy pároddal ugy nem mindig rózsás a helyzet Kép én sem adnám el a lakásom a Te helyedben...
Küldöm a képet cicónak meg neked isKép, csak a férjem mentes már le végre az ujakat, mert különben dühös leszek...
Ezt a profibb gépet nem tudom kezelni a másikat amit mi használtunk azzal simán elvoltam egyedül, most meg valahogy nincs kedvem tanulgatni, hogy most hogy is kell ezzel az ujjal bánni!

Pgsuska!

Köszönjük a bókot, be is söpörtemKépKépKép
Sajnálom hogy lelkileg ilyen nehéz perióduson mentél keresztül..
Nehogy azt hidd, hogy Te vagy egyedül akiben a sok sok szép baba ilyen vegyes és mély érzelmeket kavart fel.....
Tudod van egy barátnőm akiknek a 7. héten szintén "elköszönt" a babájuk, azóta meg próbálkoznak,csak még nem jött össze...
Ennek már egy éve, és gondolom hogy neki sem lehet könnyű, hogy ők már évek óta házasok, régóta beszélnek a gyerekről, én meg itt hipp-hopp kielőzöm!Sajnálom is nagyon mert nagyon jó barátnőm, beszélgetnék is vele erről de nem merem felhozni a témát....
Csak azt tudom mondani hogy mivel minden rendben nálatok, hidd el, hamarosan neked is lesz babócádKépKépKép
Nagyon fogok drukkolni nektek,(és szerintem a többiek is) és igérd meg, hogy azonnal értesitessz minket..bármi fejlemény van, de ha csak néhány bátoritó szóra van szükséged, nálam mindig lesz számodra egy adag összekészitveKépKépKépKép

Rókica!

Igény szerinti szoptatás ide vagy oda, egyet kell értenem Kismamával...
Tudom hogy még kicsi Zsuzsa baba és a legjobbat szeretnéd neki, de ha ilyen kis "hapzsolháp", akkor arra te fogsz rámenni fizikailag és lelkileg is!
1.Muszáj valami rendszert találnotok...Kismamának teljesen igaza van...
2.Davidet ahogy elnéztem a kórházban amikor meglátogattalak titeket, nagyon odavan a babáért ezért szerintem is adj át legalább egy étkezést neki...
Beszélnek itt cumizavarról meg mindenről...nos tudod, hogy sajnos mi elég sokszor pótolni kényszerülünk cumisüvegbőlKép, de szerencsére Lánácska még nem felejtette el hogy hogy kell cicire harapniKép
Szerintem ettől neked sem kell tartanod, ráadásul neked rengeteg tejcsid van, gondolom a fagyiban is, úgyhogy ettől sem kell tartanod..
Szóval fel a fejjel és tessék kicsit kikapcsolódni, ha csak a sarki kinai üzletbe szaladsz le egy fél órára és veszel magadnak egy uj bugyitKépKépKépKép, az is megteszi....KépKépKépKép

Benianyu!

Meddig téped még az idegszálainkatKépKépKép
Most azonnal tessék bevonulni szülniKépKépKép
Ez parancs és nincs apellátaKépKépKép

Fürcsi!
Irigykedem a vizimádó babákra...
Mi már próbáltuk hidegebbe, melegebbe, pelussal, anélkül, oldalról, szemből, 2 kézzel és 4 kézzel...de nem az Istennek sem akarja szeretniKépKép
Pegig én még bébiúszásra is akartam vinni, hát igy nem tudom hogy mi leszKépKépKép

Szopi!
Kezdek teljesen belefáradni, meg belehülyülni..
Teganap este 7-kor fürcsi, fél 8 kor kajcsi, megint aludt egy 4-5 órát aztán bevágott 140!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!ml-t!
Szerintetek ez normális????????? Ma vagyunk 3 hetesek....
Nap közben meg a 90 is alig volt meg..persze ciciből csak a szokásos 50-60, és még abból is bukott ki...
Nem gáz ha visszaesik a "fogyasztása" 10-20 grammal????

Ja és megvolt a kistarcsai kórházban a csipőszűrés! Teljesen negativKépKép, a kattogás meg állitolag más babánál is van, de nem jelent semmi rosszatKépKépKép
Jövő héten azért megyünk ultrahangra...
Legalább ez is le lesz tudva....

Ja és azt tervezzük hogy pénteken elmegyünk az IKEÁBA babástól....
Sajnos muszály mert a férjem egyedül szerencsétlenKépKép ha lakberendezésről van szóKépKépKép
Szerintetek nem lesz baj belőle???

Na eldugultam

LÁNYOK, AKI TUD SEGITSEN NEKEM A FELJEBBI HOZZÁSZÓLÁSOM ÜGYÉBEN!!!!!!!!!

Megann

Kép

Kép
megann
 
 


Kismama!

Hogy használjátok fürdetéshez a hajszáritót???
Forró levegőt fujtok a babára miután megtörülközött???
Sajnos a mi babánk is remeg mint a nyárfalevél pedig még egy hősugárzót is bekapcsolunk amikor fürdünk....

Mea!
Hol vagy, mizu???

Megann

Kép

Kép
megann
 
 


Megann drágám! Bár azt mondtam, hogy már beletörődtem, hogy akkor jön a baba amikor akar, de az azért nem igazság, hogy Benianyut küldenéd szülni engem meg nem, pedig egy napra vagyunk kiírva!!Kép Szóval kérek én is egy küldő üzenetet!!

Az tök jó, hogy a csípőszűrés negatív! Remélem így már megnyugodtál, de az UH után fogsz gondolom teljesen. A többihez sajna nem tudok hozzászólni, de majd a többiekKép

Zsofy, hol vagy?

Benianyu és te?

Göndörzsóf? Te már szülsz? Nem ér itthagyni engem, tudjátok!! Legalább szóljatok ha mentek!

Hari 39+4

Kép
Kép
hari
 
 


Sziasztok!

Csak egy gyors bejelentkezés, itthon vagyunk. Hétfőn jöttünk haza, azóta őrjöngök, mert nem volt net.
Előszöris gyorsan hírt adok Ayse-ről, mert a végén előbb hazaér, minthogy bármit is tudjatok róla: Szóval Andris okt. 2-án született 3800 grammal, és 56 cm-rel. És a szobatársaim voltak egy napig Kép Kép Kép
Gyönyörű baba, és Penna kislánya is csodaszép, az osztály legnagyobbja Kép Majd meglátjátok őket hamarosan Kép

Most hív a kölök, gyorsan még egy képet megpróbálok föltenni, aztán majd jövök a szüléstörténettel vissza!

Puszi mindenkinek!
Judit

Kép

[color=#0000ff:97cc209566]Judit+Gergõ+Balázs[/color:97cc209566]
jucc73
Érd
 
 


JuccKép Gratulálok, gyönyörű baba!!! De jó, hogy már hazajöttetek. Várjuk a szüléstörténetet, és a további képeket!Kép

Hari

Kép
Kép
hari
 
 


száz évbe telik mire visszaolvasok...Lilla most alszik, kérdés-meddig?

Sziasztok!!!

Kép
na más babyje is kisördögöset játszik? várható voltKép
csak enyém baby 1hónappal előbb született majdnem, ezért a huncutságok is előbb jelentkeznekKép

Hááát, nemtom...
na jó, komolyan, lányok!
Anyukák!
gondoljatok már bele Zsuzska helyzetébe-amit én teljesen átérzek és még el is pityeredtem az Írásán-hogy ő mindent megadna, ha az ő babája is átüvöltené az éjszakát, mert lenne!

Nos, én azért vagyok itt ennyire össze-vissza jelen, mert az én lányom eléggé nehéz eset.
tudom, panaszkodtam is, de az igazából mindÍg tanácskérés akar lenni!
Lilla egész nap csak kb.5-6 órát alszik, persze nem egyszerre...reggel 6-7óra felé ébred, már nem lehet visszaaltatni, kezdődik a reggeli sÍrás egy órán belül...kb.3órát alszik a kendőben,a regggeli sÍrás vége felé beleteszem, és én olyankor megyek ki vele. beöltöztetem, beteszem a kendőbe, elaltatom benne és elindulok a városba,mint a málhás csacsi,hátamon a katicás táskaKépKép elöl a baby.az emberek röhögnek, de sz@rok már rá, vannak aranyosak is, akik "beszólnak",hogy "jaj de édi a baba" meg ilyenek.
mire hazaérünk, jön a délutáni sÍrás, ilyenkor nyűglődik 5-ig, onnantól ordÍt, mert megfürdetem, aztán még sÍr valamennyit, és alszik egy kicsit, pl.most is.
aztán max 1,5-2óra alatt felébred és jön az anyadöglesztés...éjfél előtt nem alszik el, de leginkább hajnal kettőkor...nem rendszeres időközönként szopizik, de mikor eszik, akkor van még csendben Kép

DE!!!Én nem engedem meg magamnak, hogy rinyáljak, hogy kiboruljak, hogy mennyire fáradt vagyok-itt úgyis mindenki szarna rá, csak az anyám segÍt nekem 2hetente,-hála az égnek,hogy ő van!ha elengedném magam, tuti előbb utóbb depressziós lennék, na ezt csak úgy lehet elkerülni, ha nem gondolsz bele abba, milyen szar most neked, hogy a párod éli világát, hogy be vagy zárva...-találd meg a módját,hogy kijuss.Lilla csak a kendőben alszik/van csendben?akkor aban viszem ki...
Elhihetitek, én is k..ra kész vagyok, rohadt depresszió kerülget, mikor már mindent megtettem,hogy Lilla jobban legyen, hogy ne sÍrjon, mikor már minden eddig bevált modszert kipróbáltam, de ő csak vörös arccal üvölt,még levegőt se akar venni...Kép

Na ilyen esetre ajánlom a következő gondolatokat:
-Szegény picim, valami miatt rettenetesen szarul érzi magát, ha Így üvölt, nem hagyhtom itt magára sÍrni!Egyedül még rosszabb lenne nekiKép
(hát bepólyázom, átölelem és hintázok vele mintha hintaszékben ülnék, énekelek neki,hátha szereti és előbb utóbb megnyugszik van,hogy csak fél óra után, van,hogy 3/4...)
-csak én ismerem a legjobban, más még annyira se tudná megnyugtatni mint én, nekem kell vigyázni rá!
-másnak akinek soha nem lehet gyererke,mindent megadna egy ilyen pillanatért is, nekem megadatott, ez is értékes perc a babámmal!
meg ilyeneket szoktam én gondolni.

én, aki olyan rohadtul egyedül vagyok, mint a lakatlan szigeten a hajótörött, mert a párom ugyan eltart minket, segÍt ha tud, de sosem ér rá, nem is beszélgetünk, mert ő már elmegy, mikor reggel ébredünk Lillával és akkor jön, mikor Lillával kell törődnöm, mert az esti-éjeli ordÍtás megy éppen és próbálom elaltatni...
az összes kedves rokonom 300km-re lakik innen vagy már meghalt.
Senki sem segÍt nekem, mindent egyedül kell megcsinálnom, vagyis Lillával, ha bárhová mennem kell, őt vinnem kell, mert nem hagyhatom itthonKép
Nekem nincs ilyen Davidem, aki még meg is tudja etetni a babát,meg nem pánikol be,ha a baby ordÍt és vigyáznia kell rá amÍg megfürdök!

de tudjátok mit?
én mikor vállaltam a gyerekemet, akkor úgy vállaltam, hogy ha kell egyedül is felnevelem! és mindenkinek csak Így szabadna gyereket vállalnia, hogy döntse el magában, egyedül is meg tud vele birkózni,igyekszik mindent megadni neki(nem anyagiakra célzok)és egyszemélyes család tud lenni, ha kell!Persze szerintem is az a legjobb, legideálisabb,ha családban nevelődik a baba, de amÍg ennyire mini a baba, addig neki te vagy egyedül a család!téged ismer és tőled függ!
te akartad őt, hogy legyen, nem ő akart születni, te hoztad világra, valahol "te vagy az oka, hogy rosszul érzi magát"(-ezt nem biztos, hogy jól fogjátok értelmezni..) ezért segÍts neki!!!és ne a szád sÍrjon,hogy milyen sz@rul vagy, mert ő még nálad is sokkal de sokkal szarabbul van, nem azért üvölt, mert élvezi!

Bocs, ki kellett adnom magamból.
akinek nem inge, ne vegye magára.
zsofy
 
 


Na, közben sikerült elaludnia egyedül is, úgyhogy már itt is vagyok.

A szülés: éjfélkor végre eljutottunk odáig, hogy lefekszünk, erre jött egy erősebb fájás, majd pukk, és folyt a magzatvíz. Így aztán fölkeltünk. /Párom épp elhelyezkedett a pihepuha ágyikóban/ Hívtuk tesómat, hogy jöjjön Balázshoz, sógornőmet, hogy reggel az első vonattal jöjjön Győrből / tesómnak mennie kellett dolgozni/, párom még nekiállt kávét főzni, borotválkozni, nekem meg jöttek szépen a fájások. Már ekkor sem volt kellemes, de tudtam, hogy a neheze még odébb van. Aztán végre elindultunk, kettő körül értünk a kórházba, de akkor már aggódtam, hogy a kocsiban fogok szülni. Szülésznőm épp ügyeletben, síri csönd a szülőszobán, sehol senki. Ügyeletes doki megállapítja, hogy három ujjnyi vagyok. Kérek beöntést, szülésznőm azonban lebeszél róla, mert szerinte ez már majdnem négy ujjnyi, és ha beöntit kapok, akkor a vécében szülök meg. Így ezt is megúszom. Innen már csak kábé fél óra, ez volt a legkeményebb, nem hittem, hogy kibírom. Végül két tolófájás után, 3:24-kor kibújt Gergő. Vágás nem volt, de repedtem, így a varrást nem úsztam meg, viszont a seb ezerszer jobb, mint anno a vágással. Mondta is a szülésznő, hogy ezek csak felületi sérülések. Azért kíváncsi leszek, mert a hüvely is berepedt...
Összességében sokkal könnyebb szülés volt, mint az első, köszönhetően Balázsnak, aki kitaposta az utat Gergőnek Kép, és talán a homeos bogyóknak, amire a szülésznőm is azt mondta, hogy be szokott válni. Mindenkinek, aki még előtte áll, hasonló szülést kívánok! Zsóf Kép merre vagy? Annyira vártalak!

Lányok, annyira kedvesek vagytok a sok jókívánsággal, ennyi szép sms-t még nem is kaptam, köszönöm!

Igazán még nem tudtam visszaolvasni, csak nagyjából, nem tudom, be tudom-e hozni.
A friss mamiknak gratulálok, gyönyörűek a babák!

Ja, és Balázsról nem írtam még, pedig miatta aggódtam a legjobban. Amikor fölébredt, és nem talált minket a szülés éjszakáján, nagyon sírt, alig tudott megnyugodni, többször felhívtak minket, de attól csak rosszabb lett. Aztán elaludt végre, és reggel nagyon örült az apukájának, aki közben hazaért. Este az elalvásnál még sírt kicsit utánam, de a többi este már nagyon jól telt, nappal meg végképp nem volt semmi probléma. Minden nap jöttek hozzám, és tündéri volt, ölelgetett, és szerelmetesen nézett rám is, tesójára is. Itthon is nagyon okos, igazi nagyfiú lett, bár kezdem fellelni már a rosszalkodás jeleit is, de remélem, ez csak a felgyülemlett feszültség miatt van, és hamarosan elmúlik. Azt még nem tudom, hogy bírkózom meg a feladattal, hogy már kétgyerekes anyuka vagyok, de remélem, belejövünk, Párom egyelőre nem sokat volt itthon, sok a meló. Talán péntektől hétfőig itthon tud lenni.

Most befejezem, van még két kórházi képem, azokat fölteszem.

Judit

Kép
Kép

[color=#0000ff:97cc209566]Judit+Gergõ+Balázs[/color:97cc209566]
jucc73
Érd
 
 


Zsofy, ezekre nem is írok semmit, azon kívül hogy tök igazad van. Nekem ugyan tudjátok, hogy nem azért vannak félelmeim mert a párom annyit dolgozik, hanem mert ő egyszerűen csak nem az a férfi akire mindig mindenben számítani lehet, de a lényeg ugyan az, én is úgy voltam vele, hogy akkor vállalok babát, ha egyedül vállalom már. Persze az tök jó, ha ketten vagyunk, de nem akartam meglepődni, hogy milyen rossz egyedül nevelni, úgyhogy én is eleve úgy kalkulálok, hogy én leszek csak a babának meg magamnak. Persze ettől még nehéz lesz gondolom, de hát tényleg mi vállaltuk.

Zsofy, azért azt tényleg nagyon sajnálom, hogy ilyen messze laktok.

Jucc, tök jó, hogy végül is te sem meséltél rémtörténetet. Nem álmodozom azért fájdalommentes szülésről, mert az elég ritka, meg leginkább relatív, de azért mindig örülök ha úgy mesélitek el, hogy nem egy leányálom, de azért nagy élmény!
Szegény Balázs gondolom rossz lehetett neki tényleg arra ébredni, hogy szülők sehol, de tök jó, hogy örömmel fogadta a kistesót.

Na megyek fürdeni, aztán pihi. Én mindig akkor megyek, mikor ti jöttökKép De a páromat már megfűztem, hogy játsszunk, az eltereli a figyelmemet, és most mondta, hogy akkor ha megfürödtem akkor kezdhetjük.

De azért holnap jövök és megnézem miket írtatok.

Jó éjszakát mindenkinek!

Hari 39+4

Kép
Kép
hari
 
 


Hari!
vagyok,vagyok amint látod, de lehet, nem mindenki örül nekem az előbbi üzim utánKép
anyós azóta megint megszállt...nem is részletezem!
Az éjszakáink továbbra is éberek sajna,de remélem 3 hónapos kora után jobb leszKépaddig igyekszem vele együtt átvészelni minden napot a lehető legkellemesebben túlélniKép
jaja! tetszik amit Írtál, Hari, Te vagy a virtuális legjobb-barátomKép
Remélem nem óriásbabyd lesz és jó lesz rá a tündérkés rugiKép Lillának van egy 62-es, azt még hordja, ugyan ilyen, akkor azt is elküldi Lilla LilinekKép! Tényleg nem haragszol,hogy használtat küldtem? csak párszor volt Lillán és újan már nem lehet kapni ilyen mintával és nekem annyira tetszik(azért vettem 2 méretet is) és reméltem,hogy neked is fog tetszeniKép

Meám!
Nyugodtan vegyetek ugyanolyat!!!nekem nincs olyan dilim, hogy ne legyen egyforma cucc!
szerintem legalább kevesebb rivalizálás lesz ha ugynolyan cuccok vannak, tudod milyenek a gyerekek, mi legalábbis a Hangrád Gabival-ugye ő velem egyidős-gyerekkorunkban állandóan rivalizáltunk, hogy kié a jobb ez-meg az...persze tök ugyan olyan volt sokszor, csak más szÍnűKép
De a hátizsák is nagy,majdnem annyi cucc belefér mint a zsiráfosba, de a zsiráfos az lesz az utazó"bőröndje" Lillának,mert sokat akarok jönni vele majd Marosra ha picit nagyobb lesz és én meg jobb sofőr...
a háti meg akkor jó, mikor megyek szegedre vele, meg itt a városba,meg a védőnőkhöz,dokihoz meg a hátin vannak csatok és a babakocsira lehet tenni.ezek igaziból nem babyknek való táskák, hanem mamiknakKép
ezek pelenkázótáskák.a samsonite gyártja, az a neve, hogy sammies.
Tök édi a BillKép
Tomi az sose akar semmit venni a Lillának ilyen lelkesen, de nem is baj, mert én ilyen hülye mániát kaptam-szerintem gyermekágyi depi elleni pótcselekvés...-és mindent megveszek Lillának és még boldoggá is teszem ezzel magamKép
persze amúgy ha valami fontos kell, azt szó nélkül megveszi Tomi isKép
azért nagyon igyekszik jó apa lenni, csak ugye nem sok jó példa volt előtte sajnos,hogy milyen a jó apa.

Zsuzsófi!
akartam neked Írni, hogy nekem nincsen csak pumpás avent mellszÍvóm, de nekem jól működik, ha már nem kell fejnem és jövök Szegedre és te is ott leszel még, én egy jelképes összegért odaadom, ha kellene, nekem fej olyan jól, mint az elektromos medela pl. vagy mint a kórházi!

Pgsuska/ Zsuzska!
Minden elismerésem a tiéd,hogy mekkora lelki erő van benned!!!
Becsüllek és teljes szÍvemből kÍvánom, hogy legyen babád és legyetek nagyon boldogok!
olyan emberek, mint te,megérdemlik, akik ennyire vágynak rá!
de ez a (bocs)"leszarom-módszer"tényleg bejön!
nekünk amikor próbálkoztunk nem jött össze, aztán egyszer nem váltottam ki a gyógyszereket és pont olyan "tojok mindenre" időszakom volt, azt gondoltam, úgyse leszek terhes, erre a gyógyszer utáni 2.hónapban csak 2szer szexeltünk és a következő hónapban volt meglepiKép
még szerencse, hogy előtte pár héttel csináltatunk pont a párommal éves kivizsgálást, én nőgyógyászatit is, ő meg urológiait isKép

Angelani!!!
Nyugodj meg drága, ha eddig jól gyarapodot ERHARD akkor semmi baj a tejeddel!!!
lehet, ő is frontot érez! szerintem Lilla is amiatt is sÍr amikor épp nem a hasa fáj. és Lilla is olyankrűor szopizni akar! nem biztos az, hogy éhes! Lilla is vn, hogy zavarában csomót összeszopizik-utánna esetleg bukik is..-mert olyan nyugtalan. csak a frontra tudok gondolni.

HOMEO:
ma vettem 2fajtát, de rohadt macerás!!!
Óránként kéne neki 5 szemet dni vÍzben feloldva, de ha alszik végre, én fel nem keltem emiatt!!!mikor ébren van, akkor adok neki, de 100év,mire feloldódik,és cseppenként kell a nyelvére nomatni, mert nyálkahártyáról kell felszÍvódnia, ha lenyeli, nem hat...tökgáz mire beadod...én steril fecskendőket vettem, azzal adom neki cseppenként.
zsofy
 
 


Sziasztok!

Itt vagyok, még egyben, csak ma nagyon sűrű napom volt. Megfürdetem és lefektetem Benit, aztán jövök és visszaolvasok.
Látok édes babákat! Kép Kép Kép

Benianyu
39+4

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 


Zsófy!

Én is adtam már Gergőnek homeobogyót, nekem úgy vált be, hogy alvás közben egyszerűen becsempészem a szájába, és ott elolvad. Nem szokott felébredni, persze biztos babától is függ.

Judit

[color=#0000ff:97cc209566]Judit+Gergõ+Balázs[/color:97cc209566]
jucc73
Érd
 
 


Jucc,nem félsz,hogy megfullad,???én nem merek ilyeneket betenni szájába!na meg 5dbot kéne betennem...

gratula a babákhoz!!!MINDEN MAMINAK ÉS BABYNEK SOK EGÉSZSÉGET,SOK BOLDOGSÁGOT!!!

legkorábban holnap jövök, mert mindjárt kezdődik az esti sÍrásKép
zsofy
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet: