A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Gyermekek / magzatok kor szerint » 2005.őszi babák


Zsofy,
pocakfájós a Babó??
szmercsa
szmercsa
 
 


Nem sokáig tudok itt lenni, tehát kérlek, írj, ha ott vagy Kép
szmercsa
szmercsa
 
 


CsajokKép,
nem tudom, kinek hogy sikerül helytállnia, de én minden erőlködésem ellenére, folyton el vagyok úszva...
Értem ez alatt a takarítást, házi munkákat...
Szégyen vagy nem, de már arra gondoltam, hogy rendelek kaját magunknak. Olyan nagy könnyebbség lenne, egyszerűen nem jut időm a főzésre (pedig szeretek). És így a vásárlást is megúsznám 2-3 naponta. Nagyon gáz???
Most fogok elkezdeni főzni, pedig mindjárt dél.

Nem akarok nagyon részletekbe menni, Ti tudjátok, mennyi dolga van az ember lányának, de valahogy olyan rosszul osztom be az időmet, vagy nem tudom...
Ugye jól emlékszem, hogy mások is rendeltek kaját közülünk? Erősítsetek meg, mert a családtól nem várhatom, csak sajnálkoznak (segítség helyett - bár így legalább nem tudja utólag senki a fejemhez vágni, hogy mennyit kaptam tőle...).
Nagyanyám szemében pedig kész szentségtörés lenne, ha mondanám, hogy nem főzök minden nap...Kép

Na nem panaszkodom, csak gondoltam, más is ebben a cipőben jár...Kép
Üdv,
Kati
Vendég
 

 
 

Gratulalok az ujdols(z)ult mamaknak es babaiknak! Kép Valamint nsok tejcsit kivanok!
falina
 
 


Kati,
még adj magadnak 3 hetet, és minden okés lesz Kép
holnapután 8 hetes a kisDrágám, most már van időm: főzni, mosni, teregetni, mosogatni, zuhanyozni, hajatmosni, sétálunk is, felmosok, manikűrözök, na az van, hogy két napig is eltart, mert az nem oly fontos...... egyszóval, légy magadhoz türelmes!!!, addig nyugodtan rendelj kaját, ha szentségtörés, ha nem Kép
Kitartás!!
szmercsa
szmercsa
 
 


Lena 2 hetesen tegnapKép

Kép
Kép

Kép

Kép
megann
 
 


Ki tud nekem arra válaszolni, hogy a szopizott tej illetve a szopizás nélkül kifejt tej ugyanolyan minőségű, avagy ha csak fejem a tejet akkor az egy idő után lightosabb lesz?
Ha valakinek van ilyen tapasztalata írjon!
cipó
 
 


Megann!
Gyönyörű a kislányotok!
cipó
 
 


Kép

Kép

Kép
megann
 
 


Zsuba, Szmercsa, Nemesek! Kép

Köszönjük a gratulációkat és az infókat vizesedés és mellszívó ügyben! Sokat segítettetek! Megpróbálom gumi nélkül! Mármint a mellszívót Kép)) Egyébként tejci van, csak azt mondták a kórházban, ki kell fejni minden cseppet, nehogy begyulladjon és így sajnos nem tudom, hogy a baba kiszívta-e azt a bizonyos utolsó cseppet.

Köszönöm még egyszer!

Tényleg megint volt egy kis bababumm! Én is gratulálok Juccnak, Nyúlnénak és Tmarie-nak!

Benianyu! Kép

Köszönöm a táblábatevést, nagyon aranyos vagy!!!

Anina
anina
 
 


szmercsa
vagy még???
igen,pocakfájós, de most nem úgy sÍr, mint mikor a hasa fáj!
zsofy
 
 


Cipó
válaszolhatok?
A ciciben a tej mindig a baba igényeinek megfelelően változik. Ha erőteljes növekedési szakaszban van zsírosabb kell, akkor az a több, ha meleg van vizesebb a tejcsi, hogy oltsa a szomját. A kifejt tejjel etetni a babát közel nem ua.
A cici és a baba közt hihetetlten mély összhang és kapcsolat van Kép
szmercsa
szmercsa
 
 


Nemesek!

Nyugodtan rendelj magad(tok)nak kaját, óriási könnyebbség, hogy nem kell kitalálnod a kaját, bevásárolni hozzá, megfőzni, mosogatni. Több órát spórolsz rajta és az időt most inkább másra (alvásra, pihenésre) fordítsd! Szerintem minden pénzt megér, ha legalább a kajával nem kell foglalkozni és változatosan össze is tudod válogatni az étrendedet a kínálatból.
anina
 
 


Zsófy!

Zsuzsa baba egy az egyben ugyanezt csinálja! Csak kézben hajlandó elaludni!! Néha elájul öt percre, aztán mint a horror filmekben, felpattannak a gyönyörű kék szemei, és kezdjük elölről. Most is kiabál a kiságyában. Na megyek...

Zsuzsanna 2005 szeptember 7.
Szilvia Vivien 2007 február 28.

Tejmentes blog
Életkör
rokica
 
 


Visszanéztem a képeket! GYÖNYÖRÛ MINDEN KISBABA!!!! Kép Kép Kép
anina
 
 


Zsofy,
vagyok, csak kidobott a babnet Kép
Szóval, a pocakfájós babák más elbírálás alá esnek, míg pocakfájósak nem lehet elkényesztetni őket, tehát az kizárva. Bizti nem éhes, mert akkor kézben is üvölt, nyűgös. A pocakfájós babának két dolog kell, meleg és nyomás a pocakra. Ezért kell egy jó meleg takaróba bebugyolálni és pocakra tenni. Próbáld meg kivenni a kendőből és kézben ringatni, aztán megpróbálni lerakni ahogy elszundikált. És ne vedd vissza rögtön, próbálj egy kis cucli, tea, buksisimi, maradj mellette. és ne a jéghideg kiságyába tedd.
még jövök, az enyém is pocakfájós, de már elég jól kezeljük, és hamarosan vége Kép
szoktad tornáztatni?? Anyatejes??
szmercsa
szmercsa
 
 


Azannya!
Minden új anyukának gratula!KépKépGyönyörű kisbabák születtekKép

Nálam a helyzet változatlan, a doki szerint reménykedjek a 7végi frontban, hátha. CTG tökéletes, a baba nagyon jól van. Jövő 7ig mindenképp várunk, aztán majd meglátjuk. De azt megtudtam, hogy a máv jelenlegi főorvosa és a saját dokim is csak akkor nyiszál (ex-császárost is, mint én) ha nagyon muszáj.
Így beszereztem a tágulást elősegítő bogyókat, mandulaolajat, és összeszedtem egy szülőszoba-pakkot (köszi a tanácsokat, Dudukly!Kép)

De a többieknek már tényleg nem ér beelőzni!Kép
üdv
p 40+2
penna
 
 


Ayse, Zsóf
sztem 7végén csúcsforgalamt csinálunk hárman a MÁV-banKép
Úgy legyen.Ámen.Kép
p
penna
 
 


Hurrá!!! Nagy-nagy gratula Juccnak, Aninának és Nyúlnének. Újabb babaeső! Tök jó, hogy Juccnak ilyen gyorsan sikerült szülnie!

Davalliával mi lehet? Remélem nincs semmi gond velük. Ha valakinek van infója róluk, írja meg!

Penna! Remélhetőleg nem kell annyit várnod a babódra, mint Rokicának. Amint visszaértél, jelentkezz (de persze lehet, hogy már babázol?!)

Olyan jó lenne, ha még maradna ez a szép idő. Mi most kezdtünk el tegnapelőtt sétálni, de ha rossz idő lesz, nem merem kivinni Sacit. Ti ezt hogy fogjátok megoldani?

A tegnapi sétán már el is hagytuk az egyik cipellőjét Sacinak. Kicsit nagy volt rá, az biztos, és a kendőben nem vettem észre, hogy mikor eshetett le róla. Visszasétáltunk, de nem találtuk meg. Kép Kis Hamupipőke. Most nem tudunk mit tenni, várjuk a herceget, hogy visszahozza az elvesztett rózsaszín cipőcskét.

Megann! Szerintem tök jól alakul ez a szopizás nálatok, ahogy írod, ezek már nem olyan rossz arányok.

Angelani! Egyél, de főleg igyál rendesen!!! Készíts oda magad mellé egy teli palackot, és akárhányszor ránézel, igyál belőle.

Na, lépek, gyorsan hajat mosok, amíg Saci durmol.

Bodza

Kép

Kép

Kép
bodza
 
 


Penna,
Ez jó hír, hogy csak úgy nem nyiszálnak senkit. Még továbbra is megy a drukk a sima szüléshez!
Én nem szándékozlak beelőzni. Kép

Megann,
Milyen szépek vagytok! Kép Kép

Kati,
Szerintem sem szentségtörés a kajarendelés!!! Sőt!!! Még egy takarító néni sem az!!! Amit megspórolsz időben, mind a babára és magadra fordíthatod. Aztán ha jobban beáll a rendzser, pár hónap múlva, majd visszatérsz a főzéshez. A nagymamádnak nem kell tudni róla Kép.

Anina,
Szívesen. Kép
Nem tudom mennyi időd van a pici mellett. Tegnap és tegnapelőtt Annamami kérdezett a Szent Imréről, próbáltam neki válaszolgatni az emlékeimből és a mostani információim szerint. Ha esetleg visszaolvasol és átfutod, megerősítenéd?

Benianyu

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 


Megann!
De szépek vagytok!!!
Tök aranyos ,szépséges ez a Léna baby, és az anyucija is nagyon csini!
Hogy vagytok???

Hariii!
hol bujkálsz?
zsofy
 
 


Rokica!
Zsuzsa baba is olyan, ha egyedül kellene aludnia, mint aki harcol az álommanók ellen???nehogy elaltassák..

Szmercsa!
Köszi!
Igen, csak anyatejet kap a baby, meg néha egy kis Gripe Watert,ami talán javÍtott a hasfájáson.

Akkor is fájhat a hasa, ha nem húzgálja fel a lábait és nem látszik az arcocskáján a szokásos erőlködés?
vagy akkor eddig csak a kakilás volt nehéz és csak most társult igazi kólikával???
nem tudom. szegénykét beviszem a védőbe, a tanácsadásra,ha az apja segÍt, a biztonság kedvéért megmutatom a dokinéninek, nehogy valami gáz legyen és én meg nem tettem meg mindent!


Bár most sikerült elaltatnom a szopi után a pólyában, jó szorosan a hasára csuktam! a kezeivel viszont néha kalimpál,mert azokat kidugja,és felkelti magát...aztán jön a sÍrás...
zsofy
 
 


mondanom se kell, a kocsimat azóta az este óta nem láttam...kÍváncsi lennék,hol lehet...
a párom megint hol hagyta...de mivel a páromat se látom sokkal többet,mint a kocsit, ez nem lesz egyszerű...
zsofy
 
 


Zsofy,
ami még nagyon fontos. Pocakfájós babóknál, nagy figyelmet kell fordítani a büfiztetésre!! Ez nagyon fontos!! És ha sajnálod is, próbáld meg a kiságyában hasracsapni, kicsit tornásszon, tudom, hogy szenvedni fog, de neki jobb lesz. simizd a kis hátát és buksiját, megnyugszik, esetleg a cucli is segít. Hidd el, hogy jó neki. Én nem láttam a kendődet, de az sincs rendben, ha egész nap abban nyomorog. Kép a lényeg, hogy távozzanak a szelek, vagy alul vagy felül, és azt csak tornászással lehet megkönnyíteni neki.
szmercsa
szmercsa
 
 


Sziasztok!

GRATULÁLOK MINDEN ÚJ ANYUCINAK ÉS BABUCINAK!!!!!!!!!!!!!!!!! Kép

Én ma voltam CTG-n, UH-n, laborban... A laboreredményt még nem tudom, de a többi jó lett.
Még teljesen zárt a méhszájam, és egyenlőre ugy néz ki a kisfiam jól érzi magát pocaklakóként. Igaz, kissé már nehéz cipelni ezt a hatalmas nagy pocakot, de szeretném okt.15-ig kihúzni mégis. Addigra talán minden elkészül itthon. (szoba átrendezés, bababútor összerakása, aztán ugye még el kell rendeznem a gyerkőcöket is, kit mikor kell vinni,hozni az oviba,suliba, milyen ruhába, melyik benti, melyik játszós..., még be kell vásárolni itthonr, legyen minden napra pl. a lányomnak a suliba innivaló, tizórai, és még mindig van 1-2 apróság amit még meg is kell vennem a kh-ba).Ugyhogy azt hiszem mindenkivel ellentétben én még nem szeretnék szülni. Drukkoljatok nekem azért, hogy a kisfiam birja még a bentlétet. Ja, és a dokim nem lesz okt. 8-án, ugyhogy akkor semmiképp nem szülhetek!!!

Angelani!
Tényleg jó lenne, ha ennél, innál. Ha nagyon nem kivánsz semmit, próbálj meg olyat, amit nagyon szeretsz és egyszerre csak keveset, de többször. Kell a babának a tejcsi és ahhoz az kell, hogy ne koplalj!!!!!

Anina!
Nekem császárom volt 2001-ben a fiammal és 7 napot voltam bent, ezalatt vizesedett be elég durván a lábam. Ugy emlékszem nem igazán kellett tennem semmit, csak annyit, hogy napközben amennyit tudtam, fel kellett pakolnom a lábaimat. Azt hiszem hazajövetel után nemsokára elmúlt - persze otthon azért elég sokat voltam ágyban az elején, szerencsére volt segitségem és mivel nekem eléggé fájt a seb, igy nem ugráltam egész nap. Ha a vérnyomásod különben jó, akkor nem hiszem hogy nagy probléma lenne belőle.

Az első két terhességem alatt nem volt ilyen problémám (csak szülés után mint irtam),viszont most már jónéhány hete nem ismerek a lábaimra és az ujjaim is zsibbadnak időnként. A dokim azt mondta, ez igy is marad már a szülésig, nincs semmi baj, mert a vérnyomásom rendben van.

Most mennem kell - ma van egy kis időm a rendrakásra, bár eléggé álmos vagyok, pár napja éjjelente elég sokszor ébredek gyomorégésre.
A kisfiam egész héten itthon volt megint, ujból előjött a hörghurutja. Remélem mostmár szülésig nem lesz beteg. Utána meg ugyis el kell vinnünk pullmonológiára, hogy kiderüljön, ez is olyan allergiás féle hörghurut. (az oviban az egyik kislány öccsének van ilyenje és állitólag nagyon jól lehet kezelni és ki is növi). Majd kiderül nálunk is, de sztem ugyanez lehet Martinnál is.

Tényleg megyek
Szép napot, jó babázást és babavárást mindenkinek!!!

Judit
37+5
judy68
 
 


Mégis vissza kellet hogy jöjjek.

Lehet, hogy még korai, de ha megszületik a kisfiam tudok valakinek MMS-t küldeni? Ugyanis ugy néz ki, mégsem lesz addigra digitális gépünk, meg a telefonhoz sem olyan kábel, hogy fel tudjakj tenni majd képet. Viszont ha valamelyikőtöknek van, átküldeném MMS-ben a képet.

Puszi mindenkinek
Judit
judy68
 
 


Zsofy,

Szerintem is menjetek el a védőnőhőz és a doktor nénihez, még ha semmi baja nincs Lilla babának, akkor is. Az is nagyon fontos, hogy te megnyugodjál.
Gyalogosan nagyon messze van?
Akartam kérdezni, hogy esetleg nem tudnál-e vele autókázni. Sok baba nagyon jól elalszik a kocsiban, de látom, hogy ez most tárgytalan.

Benianyu

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 


Judit,

MMS-t tudsz küldeni mélben is a telefonodról. Átküldöd valamelyikünk mélcímére és onnan fel lehet tenni ide a képet jpg-ben.
Én már agyaltam ezen, mert az itthoni gépem annyira régi, hogy nincs rajta USB és nem tudom letölteni a képeket a digitális gépről. Eddig is volt róla szó, hogy lecseréljük, de amíg az irodában P4-em volt, itthoni csevegésre ez is megtette. De most már érik a gépcsere... Ha majd meg lesz a pocaklakó és minden oké, visszatérünk a rendes kerékvágásba, akkor veszünk egy újat. Apa telefonja viszont elég jó képeket csinál, én is MMS-ben fogom feltenni az első képeket.

Benianyu

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 


Szmercsa,
köszi,tényleg!
Tök egyedül vagyok, jó, hogy van mégis,akire számÍthatok!
a cumit sajnos megint utálja Lilla...
hasra szoktam tenni, de annyira üvölt tőle, meg nem akarta ma oldalra fordÍtani afejét, aztán féltem,hogy megfullad nekem!
pedig nagyon szépen tudja tartani!
a fejét.
gondolom, hogy a büfi a gond, de nem nagyon tud büfizni, csak egyet-kettőt néha.ha látom, hogy görcsöl,szoktam tornáztatni, pocit maszÍrozni, még kömény és ánizsolajas masszázskréme is van,csak most nem merem használni, hátha amiatt lett pöttyös múltkor...
reggel is tornázott hátonKép
mert az atkinsonban volt asszem, hogy a baba tanul...szóval: én is a lábikóját egy vékony cérnával összekötöttem a forgós cicás izéjével az ágy felett, és tényleg tök ari volt, megtanulta, hogy a lábával,ha rugdos, akkor mozognak a cicák és elkapálódzott Így egy 15percet vagy 20atKép
ez is torna nem?
kakilt isKép


Hariii???
szülsz?
zsofy
 
 


Penna!

Remélem a jós szól belőled! Örülök, hogy jó esélyed van a természetes szülésre!

Cipó!

Szerintem a lefejt tej is jó, főleg, ha legalább 15 percig fejsz, akkor biztos már jön zsírdúsabb is. Abban nem lennék biztos, hogy megegyezik teljesen a baba által szopottal, de ha jó a fejési technikád, akkor nem lehet túl nagy különbség.

Visszakaptuk a kölcsönadott ruhákat, és pont a legkisebbekből hiányzik egy csomó. Kép Ezért még vettem egy párat használtan, meg egy új bodyt.

Kép

Kép

Kép

Jó lenne, ha már lenne bennük valaki! Kép

Zsóf
39

Kép
Kép
göndörzsóf
 
 


Zsófy, ez a cérnás dolog nagyon édes, majd én is kipróbálom.
Júlia baba is hasfájós, sokszor semmi sem használ, és nem mindig kapálózik, van amikor egyszerűen csak nyöszörög, sirdogál. Most is a vállamon nyafizik. Ja, és egyáltalán nem tud büfizni, hiába próbálkozom, megtanitani nem lehet rá.
Anina, Jucc, Nyúlné, garatulálok a babákhoz. Márton nagyon szép baba. Megann, Léna is tündéri.
Penna, Ayse, kitartás, nemsokára "kiszületnek".
Na megyek babát vigasztalni, mert már sir.
Zsuzsa
tzsuzsa
 
 


Megann Kép

GYÖNYÖRÛEK VAGYTOK!!!!Kép
De jó téged végre mosolygósan látni!KépKépKép

Zsófy Kép

Szegénykém,nagyon kilehetsz,teljesen egyedül....Képsajnos semmi használható tanácsot nem tudok adni
maximálisan együttérzek veled ez minden!
Remélem tudnak majd itt segíteni neked hasznos tanácsokkal a többiek!Kép
Kitartás!!!Kép
Küldök neked egy kis++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++energiát!KépKépKép

Göndörzsóf Kép

Nagyon édi kisrucik!
Kedvencem a zöldegeres!KépKépKép
annamami
 
 


Sziasztok!Kép

Zsófy!Kép

Együttérzek veledKép
Ma nálunk is volt sírás elég kemény menet volt.
Nekem teljesen ki volt nyújtozkódva és feszített és ordított.
Lehet az időjárás csinálja nem????

Amúgy rengeteg levegőt nyel Lívike isKép
És nem tud csak 1-2-öt büfizni utána rá 1 órával is bukik nagyokat mega az anyatejemtől szokott nagyot büfizni meg bukniKép

Hát nem egyszerű ez a dolgo az biztos.
Jó sok türelem kell.
Nekem az aszerencsém hogy eddig mindig jött valaki, anyós vagy anyukámKép

Annyira jó, de most rosszab lesz majd, mert picit félek hogy miylen lesz egyedül.Kép

Megann4Kép

Nagyon édike Léna babaKépKépKép
Meg Te is csini avyg és vidám ez a lényeg!!!!!

Szopival hogy álltok?
Van több tejecske?

Nekem beállt az 50 ml-re két ciciben egy kajcsinál.

Mellette kb. 50 ml tápszereket vág be a drágaKép

Viszont való igaz h lusti szopizni sajnosKép
mindig bealszik de bezzeg a cumisüvegből tud inni akkor nem elaszik elKép

Hát ezzel a cumisüveggel lett elszúrva a dolog na mindegy.

Most már téynleg mindegy, lassan 1 hónapos márKép

Na megyek fejni gyorsanKép

Puszi mindenkinek, új kisbabákhoz óriási gratulációmat küldöm!!!!!!!!Kép

Mea
mea
 
 


Zsófy
pocakfájás ellen próbáltad az alkartartást? Mondjuk apának könnyebb kivitelezni, a babát hason a z alkarodra fekteted, a két lába a könyöködnél lóg 2 oldalra, és így ringatod, hozod-viszed. Kiszedi a pukikat, és a legtöbb pici megnyugszik tőle.

Kati
ne hallgass senkire, rendelj kaját. Ha már nem segítenek, akkor ne szóljanak bele, milyen megoldást találsz. Én már most, az utolsó hetekben is rendelek, és ha meglesz a bébi, akkor is fogok (anyukám segít 7-10 napot, de utána magamnak kell boldogulnom...)
A háztartás meg megvárja, amíg kikászálódsz a gyermekágyból...Kép

Jucc írt sms-t, holnap reggel a ctg után benézek hozzájukKép

üdv
p 40+2
penna
 
 


Judi68 Kép

Köszi, mostmár akkor tényleg megnyugszom!

Bodza Kép Köszi a gratulációt!

Annamami és Benianyu! Kép

Nem tudom visszaolvasni, de néhány kérdésre írhatok választ a Szent Imréről:

Hálóing: vinni kell, nem adnak kórházit.

Baba dolgai: Babaruhákat nem kell vinni, azt adnak, illetve minden nap van fürdetés 14-19-ig és akkor átöltöztetik őket, illetve ha összekakilják esetleg magukat, akkor kérhetsz újat. Eldobható pelenkát vinni kell, nem adnak, csak ha a csecsemősöknél teszik vagy teszed tisztába. Textilpelenkát nem is láttam sehol, én vittem. A szobákban van pelenkázó és kád is. Én találtam a szobában hintőport, popsikenőcsöt, de törlőkendőt nem, és szerintem az ugyanolyan, mint az eldobható pelus, vinni kell be. Fürdetés: ők fürdetnek, fürdetőszer nekem nem volt a szobában, nem tudom, hogy adnak-e egyáltalán.

Táplálás: első nap ha tudsz, szoptatsz, ha nem, nem adnak tápszert, de éjszaka, ha folyadékra van szüksége a babának, cukros vizzel megitatják. Ez ellen nem kell hadakozni, ha egyébként véres a vizelete, mert az azt jelenti, hogy folyadékhiánya van és akkor inkább cukros víz, mint véres vizelet. Az anyatejjel való táplálást nagyon támogatják, a tápszer csak az utlsó lehetőségként merül fel (ha nincs tej, vagy ha hozzátáplálás kell, mert éhes a baba). Nekem egyáltalán nem volt tejem és én sokszor kértem tápszert és vizet, hogy ne éhezzen a baba.
Cumisüveget adnak, a kórházi használata a szabályzat. Van olyan cumisüveg, ami a régi, hosszú, hagyományos barna cumis, de van Aventes is, olyat is lehet kérni. Bimbóvédőt vinni kell (gyakran ödémás lesz a mell a belövelléskor, és akkor csak bimbóvédővel lehet szoptatni, mert a bevizesedett mellbimbót nem tudja bekapni jól a baba). Õk sterilizálnak, ha megkéred őket, de én pl. vittem be mikrós sterilizálót is és használtam is. A saját cumisüveg használata nem igazán szabályszerű. Altatócumit is vittem be magammal, de van nekik is, nem tudom, hogy adnak-e, ha viszont bent van éjszakára a baba és nagyon nyugtalan, Ádámkának adtak benti nyugtatócumit.
Betétek (Tena és társai): én nem kaptam, szerintem arról is magadnak kell gonoskodni.

Hazaengedés: Természetesen született babák a szülés napja utáni 3-4 nap mehetnek haza, császárosok az ötödiken. Ha besárgul a baba, akkor pedig a babától függ.

Nem tudom, ezek érdekesek-e vagy Benianyu is ugyanezt válaszolta, de ha bármi kérdésetek van a jelenlegi dolgok menetéről, nyugodtan kérdezzetek, péntektől tegnapig bent voltam.

Anina
anina
 
 


Ja, mellszívó: Vihetsz be magaddal, de van elektromos Medela vagy 3 (lehet, hogy több is?), azt is ki lehet próbálni.
anina
 
 


Anina Kép

Köszi,ezeket a tényleg "friss"info-kAt!
Nagyjából Benianyu is ezt írta néhány kisebb eltéréssel...
Mégegyszer köszi és NAGYON GRATULÁLOK!Kép
annamami
 
 


Haliho!

Gratulálok Juccnak, Nyúlnénak és Alinának!
Nyúlné nagyon szép a bőre a fiadnak.

Megann helyes a kiscsajszi.
Dudukly tetszik a dolgokhoz való hozzáállásod.

Penna, remélem most már bekövetkezik valami nálad is.

Ma nem akartam hinni a szememnek, 2x is visszatettem a gyereket a mérlegre, 150g-ot szopott a kis zabagépem.

Azt hiszem most indulok el az alattunk lakóhoz és úgy rb... arácsot, hogy eltörik a keze.
Évek óta azt hallom, hogy állandóan bevágja a rácsot, mert képtelen a megsűllyedt ajtót rende rakni. A szarházi üvölteti a zenét én meg vigyázok, hogy éjjel a gyerek ne keltsen fel senkit.
Ma is kakaóra vette a zenét és a gyerek nem tudom, hogy hányszor ébredt e miatt. Végső dühömben leejtettem az erkély kitámasztó vasat a feje fölött a földre, erre rögtön levette a hangerőt. Jó lenne ha belátná, hogy még 39 család lakik rajta kívül a házban.Hülye bunkó. A végén úgy felbosszant, hogy jól megcibálom és nézhet majd maga körül.
No jól kiadtam a mérgem.

Kriszta

Kriszta és Kincső
bkrisztina
 
 


Benianyu Kép

Hülye agyammal kitöröltem a leveleim közül a telcsiszámos listánkat elküldenéd nekem mégegyszer a cseffannakukact-online.hu-ra.
Persze nem sürgős!Kép
Nagyon köszönöm!Kép
annamami
 
 


LányokKép,
Köszönöm a hozzászólásokat. Igazából pont erre a megerősítésre volt szükségem...
Tényleg nem mentegetőzésből, de minden tiszteletem azoké, akik ugyanúgy tudják tenni a mindennapi dolgaikat tovább. A helyzetet még bonyolítja, hogy Trisztánt nem vették fel az oviba, és most szegénykém egész nap velünk van. Nem akarom, hogy a TV előtt üljön, inkább vele foglalkozom konyha helyett...
Aki meg elítél, le van tojvaKép, így is annyit mosok, vasalok egész nap. Holnap takarítás...
Na jó, abbahagyom...
Csak még egy kép, a KONYHÁBANKépKépKépKép

Kép

Kati
Vendég
 


Sziasztok!
Természetesen nem szülök, csak nem voltam itthonKép

Gratulálok az újdonsült anyukáknak és gyönyörűek a babák!! Penna, most már tényleg te jössz!!Kép

Szánom-bánom, de bevallom nektek nagyot vétkeztem! Jucc hajnalban írt nekem sms-t, de annyira álmos voltam, hogy nem is ébredtem rá fel, reggel láttam csak. De annyira el voltam úszva, hogy épp hogy kész lettem mire anyukámmal találkoznom kellett, elmentünk vásárolni, aztán ahogy hazaértem csak gyorsan megmosakodtam és már mentem is a dokihoz CTG-re, és nemrég értem haza. Szóval nekem kellett volna megírnom a jó hírt, de elb...tamKép Bocsi mindenkitől!

A CTG rendben volt, a dokinál nem volt épp senki, úgyhogy ő is bejött abba a szobába ahol a gép van, és beszélgettünk, de csak nyugtatgatni tudott, hogy türelem, talán jövő héten lesz baba. De végül is a legelején okt. 10-12 volt a kezdődátum, úgyhogy már a jövő hétnek is örülhetek. De olyan édes volt, tiszta bűntudatos volt a feje, hogy nem azt hallom amit szeretnék. Mondta, hogy ő nem nagyon szeretne "belenyúlni" a születés időpontjába. Mondtam, hogy azt én sem szeretném természetesen, csak már úgy szeretném a kezemben tartani a babámat.

Hát szóval ennyi történt, úgyhogy utána találkoztam a barátnőmmel, elmentünk a cukrászdába, és megettem egy gesztenyeszívet, egy dobostortát, és egy puncsos mignont!Kép Kis fogyókúra szülés előttKép

Hétfőn megint megyek CTG-re, bár én még mindig bízom benne, hogy talán hétvégén történik valami, vagy legalább is csütörtök előtt, mert a csütörtöki vizsgálat az 10e Ft-osKép

Már átnéztem a kórházi pakkot is, hogy tuti minden bent van-e, úgyhogy végül is már mehetnék, de azért Penna téged még magam elé engedlekKép

Nektek is nőtt a lábatok a terhesség alatt? A nyáron végig papucsban jártam, most meg hogy cipőt kéne a lábamra húznom, nincs egy se ami feljönne. De most nem merek újat venni, mert lehet hogy szülés után megint "összemegy" a lábam?

Ja, és voltam a Rákóczi úton a turiban, nagyon le volt kopasztva, de azért vettem egy sapit, meg két kardigánt. VISZONT: okt. 3-án, azaz hétfőn új szállítmány érkezik!! Szóval akinek még kell valami, vagy már új méretekre van szüksége az mehet hétfőn. Én CTG után benézek, mert úgy írták, hogy most már téliesített készlet jönKép

Angelani, tényleg próbálj enni, bár tudom, ha az embernek nincs étvágya, akkor nehéz. De a babának valóban nagyon fontos lenne.

Ja és a doki asszisztense olyan jó fej volt, mert mondtam neki, hogy ugye nincs fogadott szülésznőm, és a barátnőm ki tudja odaér-e, és azt mondta, hogy ha nem foglalkoznának velem rendesen, vagy valami "bajom" lenne, akkor hívjam fel, ő odaszól az ügyeletes szülésznőnek, igaz akkor ugye többe kerül, de így nem kell mindenképp fogadnom egyet, csak ha nem vagyok elégedett. Meg egyáltalán jó, hogy megadta a számát, hogy ha bármi gondom van, nem tudom elinduljak a kórházba vagy sem, stb. akkor hívjam őt, akár éjszaka is. Jól esett.

Na kicsit rendbe teszem a lakást, de azért vagyok.

Hari 38+5

Kép
Kép
hari
 
 


ZsófyKép,
Én is pont azt akartam ajánlani, mint Penna.
Úgy tudom Kólika-tartásnak is hívják, éppen azért, mert hasfájósoknak bevállt.
Mondjuk Trisztán nem volt hasfájós, mégis imádott így lenni, ezzel pedig tök jól hozzá lehet szoktatni a hason alváshoz...

MeaKép,
Neked is ezt javaslom. Ha sokat sír Lívi, mindenképp próbáld ki, hátha...
Semmiképp ne hagyd sokat sírni, szerintem, mégha normálisnak mondják is.
Anno nekem is mondtak mindent ("nehezebben szokik hozzá a külvilághoz" stb.). Hülyeség szerintem. Bemagyarázni bármit lehet.
Fél évesen már a foga jött, közben ugyanúgy nyafizott, mint előtte. Marhaság.
Kornél az ébren töltött idejének 85 %-ában nézelődik, mosolyog, és csak akkor sír, ha valami gondja van. EZ a normális.

Márcsak azért se hagyd szerintem, mert így könnyen depis lehetsz, mégha nem vagy hajlamos rá, akkor is. Velem ez volt!!!
Megörjített, hogy sír a babám, és nem tudok mit tenni ellene. Szerintem a cumi sem bűn ilyen esetben.
És a hason alvás nagyon sokat segít, a kólika tartás mellett.... Remélem, segít!
Ezek persze csak tanácsok, nem szeretnék senkit megbántaniKép!!!!
Kati
Vendég
 


Zsofy, nagyon sajnálom hogy ilyen rossz napjaitok vannak. Pont akartam kérdezni, hogy mi van az autóddal, de akkor ezek szerint még javítás alatt van. Pedig már úgy néznék róla egy képet.
Az uram megint elment, úgyhogy megint egyedül vagyok. Miután hazaértem, ő is nem sokára jött, megint fogorvosnál volt. Úgy volt, hogy elmegyünk vásárolni, mert ma kaptam fizut és az állatoknak már nem nagyon van kajájuk. Bőven elég, hogy itt kell hagynom őket a páromnak etetésre, nem akarom hogy még akkor kelljen neki a kaját is beszereznie. Meg hát magunknak is kellett volna egy-két dolog. Kiment a kocsihoz, hogy kipakolja a csomagtartót hogy legyen hely, aztán mire bejött tiszta gyagya volt, de nem volt hajlandó közölni mi baja. Mondtam, hogy én meg így nem megyek sehova. A fene fog úgy elindulni vásárolni, hogy már az elején sz@r a hangulat. Elég nekem hogy a végére mindig az. Na erre felment aludni, de aztán valamelyik haverja hívta, és most elment. Hála a JóistennekKép

Kicsit kezd elegem lenni. Nagyon elrontottam, de most azt hiszem jön a helyrehozatal, mert lassan rá kell majd eszmélnie, hogy már nem ő lesz a központban.

Nem is tudom írtam-e nektek hogy tegnap pl. elmentem reggel a gégészetre, végigültem az egy órás sort helyette, mert ő nem hajlandó az SZTK-ban ülni egy órát. 9 hónaposan ott ültem a betegek között, és mikor úgy láttam, hogy lassan ő jön, felhívtam, hogy jöhet (kb. 3 percre lakunk) De persze lemerült a telefonja, hivtam az otthonin, de azért nem kelt fel hogy azt felvegye. Erre hazasiettem, de fel se volt hajlandó kelni. Na hát gondolhatjátok hogy éreztem magam. De nem is szóltam semmit, ez volt az utolsó, hogy én helyette bármit is megcsináltam. Végül is ő a beteg, ülje végig ő a sorát a dokinál. Na mindegy, megint felhúztam magam. Főleg azon, hogy én milyen hülye vagyokKép

Hari

Kép
Kép
hari
 
 


Hát ez azért nem lehet igaz, hogy már megint magammal beszélgetek.
Elmegyek fürdeni, és ha utána se lesz itt senki, akkor sztrájkolni fogok és Karácsonyig nem is jövök!

Hari

Kép
Kép
hari
 
 


Hari,
te csak egy angyal vagy!Nem hülye!és a bunkó párod,már bocsánat, de jól berágtam rá,hogy az én Harimat ennyire kihasználjaKépKépKép
nem érdemel meg téged!!!
Hogy tudsz ilyen jó lenni???én nem lennék képes...
az én párom is nyavÍkolt,nem akart segÍteni elmenni a dokihoz,gyógyszertárba meg kajáért, de végül elment!szerencsére,ha értem nem is, de a lányáért azért megtesz mindent.
na jó, értem is, csak engem azért váratna még egy jó darabig, csak mondtam neki,hogy ha nem ehetek, nem lesz tejem se!na...erre először küldetett nekem kelkáposztalevest...no comment...
Hari, gyere,költözz ide Lilivel majdKép
éjjel legalább segÍtenénk egymásnak majd, felváltva aludnánkKép te főznélKépKép mert én nem tudok...és egymástól elkergetnénk a depitKép
aztán mikor párod rájön,hogy mennyire el.@szta a dolgot veled,hogy jobban kell értékelnie Téged, mert Te nem ezt érdemled amit ő nyújt, akkor nem bánom, hazaengedlekKép
van udvarunk, eljöhetnek Nanóék is.

Lilla különben most már 2órája a pólyában alszikKép én állat f@sz meg nemhogy aludni próbálnék,itt pötyögök...
de tény,hogy már attól pihentebb vagyok, hogy Lillus jobban vanKép

Penna,
nem szerette Lilla az alkartartást,
meg mostmár ma a védőben megint meztelenül is mérték, 4910gramm,majdnem 5 kilós, (ruhában,bekajálva van is annyi) és elég nehéz, csak a kendőben tudom hosszabb ideig cipelgetni őt.de most sokáig dörzsölgettem,simiztem körbe-körbe a hasát és úgy aludt el. remélem este, mikor már én is tudok aludni, akkor is beválik majdvalami.mert nappal nem tudok én fáradtabbnak érzem magam,ha nappal is alszom...nemtommért,de már egyetemen is,vizsgaidőszakban,ha nappal aludtam,akkor álomkóros lettemKép akkor aztán egész nap aludni akartam...

Írják az okosok, hogy a babó beleiben nagyon kevés még a tejcukrot lebontó enzim, meg Lilla rengeteget is szopizik,jó sok a cucc szegény pocijában,az az emésztőenzim meg marha kevés,és erjed a tejcsi odabenn,ez puffasztja-csikarja szegénykét,ha jól emlékszemKép
szegény kis macikám...de már jövő héten 2hós lesz és talán egy hónap múlva már jobban működik majd a pocijaKép
bÍzunk...
zsofy
 
 


Hari,
egy perccel utánnad irtam nekedKép

Nemesek -KatiKép
nálam jobban senki nem ért meg, elhiheted!rendeld is a kaját!!!én is rendelném,ha itt lehetne, de csak pizza van...attól már rosszul vagyok...
na,megjött párom!
ja, após tök rendes, itt segÍt, átjött,hozott kaját,
zsofy
 
 


Mea,
van aki megfesziti magát,pl. néha Lilla is,ha fája hasa.
Ha LÍvike bukik, az azt is jelentheti,hogy túl sokat evett,nem?lehet,hogy egy csomó tejcsit eszik,csak mivel nem méred, nem tudod,mennyit szopizik!Lehet,hogy egy csomó tejcsid van márKép
ja,anyu íucinak adta oda az üvegeket.még nem használjátok,úgy értem még nem vitte el? hátha LÍvi iszik a Chicco fiziológiásból és működik az a szelep rajta és nem nyel annyi levegőt!Drukkolok!

Lilla most elég sokat aludt napközben,magához képest.
remélem,nem az éjszakai ordÍtásra gyúr!!!
Kép
mert én kinyiffanok...remélem hamarosan kinőljük (vagy kinőjük??? a német szakon teljesen elfelejtettem a magyar helyesÍrást...)
zsofy
 
 


Zsófy!Kép

Juci még nem hozta el, elfelejtetteKép
De én már elküldtem vele a meglepit, nem nagy dolog, de remélem örülsz nekiKép

Mutattam Jucinak a képeket Lilláról, le is mentettem őketa gépreKépKépKép

Képzeljétek most fejtem elsőzör ma és 60-at tudtam két ciciből, 10-zel több mint eddigKép
Ez is valamiKép

Akkorákat szokott büfögni cici után, biztos eszik egy 40-50-et, és ezért eszik csak 50.et tápszerből utána.

Viszont téynleg lusta szopizni, csak játszike gy idő után, pedig jó sokáig kelelne szopiznia jó erősen és akkor beindulhatna talán jobban a tejcsi termelés, dehát cumisüveghez van szokva szegénykém...Kép

Zsófy!Kép
Neked bevált a babakocsi???
Én nem szeretem, alig tudok vele fordulni vagy lemenni az útról ha jön kocsiKép
Inkább mózeskosarasat kellett volna venniKép
Te szereted?

Mea
mea
 
 


Nemesek!Kép

Olyan édes a babátokKépKépKép

Csupa szép baba vana topicunkbanKép

Mea
mea
 
 


Sziasztok!

Hari! Ne aggódj, Benianyuval ketten leesemeseztük Juccal a dolgot. Lehet, még örült is neki, hogy ennyien gondoltunk rá. Remélem nem zavartuk nagyon. A párodat én kiraknám (bár ezt tettem volna már régebben is). Igen nagy önuralomra vall, hogy ilyeneket teszel meg Te helyett... Na mindegy, nem az én dolgom. Ha a párom esetleg nem nyalná ki a pópómat is, mint ahogy azt teszi, biztos mehetne a dühöngőbe éjszakázni...

Zsófy! Most ment el a dokinénink, ő mondta, hogy nemcsak a hascsikarástól lehetnek ilyen tünetek, hanem bármilyen diszkomfort-érzéstől, nekünk azt javasolta, hogy tegyünk a kiságyba a baba alá egy gyapjútakarót, az sokszor segít. Ugye nejlonlepedőt nem használsz? A dokinéni szerint az is rossz. Ez is egy 5let a sok ezer mellé...

Penna! Szüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüljé mán! Mondom, hogy a doki nem császároz ukmukfukk. Sőt, oldalról vezeti a szülést (sámlin állva, hi-hi-hi), csak kicsit megpaskolta a babó popsiját (nem ilyen könyökkel kitolom stílusban, mint a horrortörténetekben), meg szólt a szülésznőnek, amikor kifáradtam, hogy mikor jönnek a fájásaim. No meg a végén szépen összestoppoltKép. Szóval szupidoki, akárhogy is nézzük. Menjél, ne félj tőleKép. És ha még tudni akarsz valamit, gyorsan kérdezz, bár Neked is válaszolok sms-ben, mint Juccnak. (A tegnap este feltett kérdését ma reggel sms-ben válaszoltamKép. Ha mást is érdekel, a gyerkorvos: Dr. Pataki Erika, egy bűbály asszony.)

Kati! Rendelj kaját! Nekem a férjem hozza az egyetemről, mindig felhí, hogy mi van, én meg rendelek, igazi "a la carte". A konyhások meg tudják, hogy nekem lesz, és másfélszeres adagokat pakolnak, nemcsak ebédre, vacsira is jó. Pedig a kislányom alszik mind a kisangyal, de az előbb említett "pópókényeztetéshez" ez is hozzátartozikKép.

Kriszta, édi vagy, bár nem tudom, mivel érdemeltem ki.

Megyünk fürcsiztetniKép.

D
dudukly
Isaszeg
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet: