Társalgó főoldal » Szülészetek, kórházak » Margit Kórház Szülészet

Kedves Lányok!

Nagyon köszönöm a jókívánságaitokat. Jól esik a kedvességetek.
Csak augusztustól próbálkozhatunk újra de, remélem, akkor elég hamar sikerekrõl számolhatok be.

Kedves BabyFace!

Én debreceni vagyok, és itt Pesten Sárvári doktor a harmadik nõgyógyászom, és úgy néz ki, egyben az utolsó is. Végiggondolva, hogy miért is hagytam ott az elõzõeket, akikrõl szintén nagyon jókat mondtak, azt gondolom, mindenkinek más és más jön be. Az elõzõ két orvosomat is ajánlották, megbízhatónak, jó szakembernek tartották stb., de nekem mégsem vált be egyikük sem. Egyszerûen valami miatt nem tudtam bízni bennük. Mások (akik ajánlották) viszont a mai napig nagyon elégedettek velük, és szívesen járnak hozzájuk.
Sárvári doktort - többek mellett - itt ajánlották a babaneten (Köszi, Judó!), és a 3 orvosból, akik a begyûjtött információk alapján szimpatikusak voltak, azért is választottam õt, mert a Margitról is jókat hallottam, és szülés elõtt állva ez is lényeges szempont volt.
Egy másik lényeges szempont az volt, hogy legyen magánrendelése. Nem azért, mert annyira sok pénzem van, hogy nem tudom hová tenni (közalkalmazotti fizetés), hanem mert elegem volt a kórházi rendelésekbõl. Nyugalmat akartam, odafigyelést, elkerülni a rohanást.
És éppen ez az, amit Sárváritól meg is kaptam.
Persze erre lehet azt mondani, hogy azért a pénzért, amit az ember a magánrendelésén fizet, lehet is türelmes, nyugodt, készséges stb. De én már háromszor kellett "beszaladjak" reggel a Margitba, és amikor megállítottam a folyosón Sárvárit, ugyanolyan nyugalommal és türelemmel válaszolt a kérdéseimre, mint a rendelõjében.
És nekem ez most elég az elégedettséghez :-))
Ennek ellenére, amikor a barátnõmnek ajánlottam Sárvárit, nem voltam 100%-ig meggyõzõdve arról, hogy neki is szimpatikus lesz - annak ellenére, hogy a barátnõmet nagyon jól ismerem. Neki szerencsére bejött, de például egy másik barátnõmnek, aki egyszer bevitt a Margitba (õ is ott szült), elsõ látásra nem volt túl szimpatikus. Sótlannak tartotta. Valóban nem egy vicces vagy negédes típus, de én nem is ezért járok hozzá :-))
Szóval bármennyi jót is írunk róla, lehet, hogy neked mégsem jön be. Mint ahogyan Pálffy doktor megítélése is elég vegyes az ide írogatók körében :-))
Sok szerencsét a választáshoz!

AncsaNita

Kedves Ancsanita!
Köszi szépen a véleményt Sárvári dokiról! Szimpi amiket írtál róla. Amikor elõször jártál nála rögtön tudtad, hogy "õ az igazi"?
Mi is augusztustól próbálkozhatunk újra a babával. Veletek mi történt amiért "újra"?

babyface

Szia Babyface!
Szigeti doktornõ, annak ellenére, hogy nõ, szerintem nagyon durván és fájdalmasan vizsgál. A stílusa is elég kemény szerintem. Ezen kívül egy ismerõsöm hozzá járt terhes gondozásra, igaz "csak" a kórházba, és miután a terhességével probléma adódott és az utolsó négy hetet a kórházban töltötte, azon kívül, hogy közölte vele a Szigeti doktornõ, hogy akkor õ nem vállalja a szülést (ami eddig még rendben is lenne), a továbbiakban 1) nem segített neki másik orvost keresni 2) akár hányszor is bejött a kórtermünkbe (4 ! hét alatt!), még csak nem is köszönt az illetõ hölgynek, nemhogy megkérdezte volna hogy van a volt betege.
Ezek miatt Szigeti doktornõ nálam emberségbõl levizsgázott.
Bocsánat, hogy negatív voltam.

Én is olyan orvost választanék, aki nem túl népszerû, nincsen túlzottan sok betege. Pl. a Sztanyik doktornál még a magán rendelõjében is max. 20 perced van, mert a páciensek 20 percenként vannak "beosztva" és õ nem szeret "csúszni". Hát... Sztanyik doktor viszont szakmailag elvileg nagyon jó.

Még egyszer bocs, hogy negatív voltam.

Boldog és problémamentes terhességet kívánok Nektek!!!
Gitta

Kedves BabyFace!
Bár Sárvárinál 15 percenként vannak beosztva a magánrendelésén a betegek, én ezt nem találtam negatívnak, tekintve hogy elsõ alkalommal vizsgálattal és a kérdéseimmel együtt kb. 7 percet töltöttem bent. Ráadásul, ha az elõtted lévõ hamarabb végez, azonnal bemehetsz, és a következõ betegig rendelkezésedre álló idõt nyugodtan bent is töltheted. Szerintem 15 perc elég hosszú idõ, és ha az ember úgy érkezik, hogy alaposan átgondolta, hogy mit is akar kérdezni, akkor bõven elég.
Amikor elõször voltam, nála nagyon elégedett voltam, de nem mertem kijelenteni, hogy "õ az igazi", éppen amiatt, mert azt gondoltam, a magánrendelésén az a minimum, hogy türelmesen bánik Veled. De olyan hihetetlenül jó érzésekkel távoztam a rendelõjébõl, ahogy még nõgyógyásztól soha.
Tulajdonképpen elsõ alkalommal azt éreztem, hogy lehet, hogy mégis végre megtaláltam az "igazit".

Nálunk azért van az "újra", mert a 10. héten elvesztettem a babánkat. Véreztem, de nem görcsöltem, és az UH kimutatta, hogy a pici már nem él. :-(((
De a Margitban mindenki nagyon kedves volt velem, orvosok, szülésznõk vígasztaltak, és elmagyarázták, hogy miért is történhetett ez.
Mostmár kezdek megnyugodni, és igyekszem a jövõre koncentrálni, és persze a páromat is megnyugtatni és lelkesíteni :-).
És Ti miért csak augusztustól "újra"?

Remélem és kívánom, hogy sikerüljön megtalálnod a Neked megfelelõ orvost, akiben megbízol és akinél egy egészséges babát szülsz :-))

AncsaNita

Sziasztok
Képzeljétek, én meg gestaciós diabeteses lettem. Már el is kezdtem a diétát, ami nem is olyan szörnyü, mint eleinte gondoltam. Szerintem túl fogom élni. Az AFP eredménye viszont tökéletes lett, aminek nagyon örültem.
Hogy az orvosválasztást még jobban megnehezitsem: az én orvosom Lévárdi dr., akivel meg én voltam úgy, mint AncsaNita az ö orvosával: elsó pillantásra totál megbiztam benne. Én is nagy dilemmában voltam, de örülök, hogy végül öt választottam.

Kellemes hosszú hétvégét mindenkinek. Remélem ilyen szép, napos marad az idö.

Zsani
Kitartás a diétádhoz és jó hétvégét Nektek is

Puszi: Doris

Kedves AncsaNita!

Fura, nem látom amit reggel írtam mégis válaszoltál a kérdéseimre
Azok alapján amiket írtál kezd átbillenni a mérleg Sárvári doki javára Persze a személyes találkozó még hátra van.
Nemsokára ellátogatok mindkettõjükhöz!
Én is elveszítettem a babámat a 21. héten
Lehet, hogy egyszerre leszünk kismamák Én már nagyon várom, bár épp ennyire félek is.

babyface

Szia BabyFace!
Nagyon jó ötletnek tartom, hogy mindkét dokihoz elmenj. Eredetileg én is úgy terveztem, hogy ha Sárvári elsõre csak mérsékelt szimpátiát vált ki bennem, akkor elmegyek a listámon második helyre felvett dokihoz is (õ a Péterffyben dolgozik). De erre nem került sor :-).
Érdekes lenne egyszerre babát várni :-))
Én is alig várom, hogy leteljen a várakozási idõ, de szerencsére most teljesen leköt az esküvõnk szervezése és a munkahelyi feladataim, így most nem megyek az agyamra. A nyártól egy kicsit tartok, hogy túl sok idõm lesz magammal foglalkozni, mert amellett hogy várom én is félek. Szóval megértelek :-).

AncsaNita

Kedves AncsaNita!

Nekünk is most lesz az esküvõnk! A jövõ héten:D Nektek mikor?
Nyáron nekem is sok idõm lesz. De legalább lesz idõm rendbehozni magam a csemetecsinálás elõtt. Ez jó elfoglaltság, nem?;)

babyface

Szia Babyface!

Bocs hogy csak most írok de csak most olvastam a kérdésed.
Nos a Sárvári úgy 50 körüli de elég jól tartja magát és nagyon szimpatikus de ezt majd neked kell eldöntened hogy neked is az -e. A magánrendelése nem túl olcsó de nem is annyira drága nekem mindenképpen megér annyit hogy ne a kórházba kelljen járni és nagyon jól megközelíthetõ helyen van. Egyébként nem egy pénzéhes legalábbis én nem ezt éreztem rajta. Mint a többiek is írták maga a nyugalom és türelem. Ezt azért is tudom mondani mert az igaz hogy a szülések nagyon simán mentek de a varráshoz aztán igán sok türelemre volt szüksége de nem szólt egy rossz szót sem. Egyenlõre ennyi jut eszembe.
Kivánok neked sok szerencsét hozzá.

szia tiktakora

Zsani, én is gest. diabos voltam. Tényleg nem olyan vészes, sõt inkább segit, hogy rendszeresen egyél, de ne sokat és nagyon szintben fogja majd tartani a súlyodat. Én összesen 6-7 kg-t hiztam a terhességem alatt, ami a szülés utáni 2 hétben egy másik 6-ossal egyetemben pikk-pakk el is tünt! Kicsit talán egyhangú lesz, de ha valami, akkor ez távoltartja az ember jányát az édességektõl, elég csak arra gondolni, hogy nehogy már ennyit ne tudjak megtenni a babáért?!

Kedves BabyFace!

Gratulálok! :-))
Nekünk április 20-án lesz az esküvõnk.

Egyébként nyárra én is ugyanezt a programot terveztem magamnak: testi-lelki nagygenerál a baba elõtt :-))
Remélem, jó elfoglaltság lesz ;-)

AncsaNita

Kedves AncsaNita, Tiktakora, Bogyeszka és Lányok!

Köszönöm a sok segítséget! Még a héten bejelentkezem a dokikhoz és lemeózom õket Majd beszámolok róla mi volt!
Olvastam Sztanyik dokiról a noklapja.hu-n, hogy õ a nõgyógyászkodás mellett hormonokkal is foglalkozik. Sárvári dokinak nincs ilyen "mellékes" szakismerete?
Még valami eszembe jutott: az én exorvosomhoz nem kellett bejelentkezni a magánrendelésére. Mi van, ha sürgõsen be kellene jutnom? Akkor is kell idõpontot kérni? Mennyivel elõre kell bejelentkezni?
Úgy félek, hogy melléfogok és rossz orvost választok

babyface

Nyugi, nem fogsz rossz orvost választani, legalábbis szakmailag semmiképpen, pláne nem a Margitból! "Üdültem" ott jó pár napot, hidd el, találkoztam párral... Ha meg emberileg nem jöttök ki egymással, akkor szépen búcsút intesz a kapufélfának és átnyergelsz egy másikhoz. Ha adhatok egy tanácsot (felfér ez is a padlásra a többihez ), az elsõ alkalommal tedd fel a dokinak az összes kérdésed (nem árt ezt esetleg korábban összeirni), mondd el a szüléssel kapcsolatos elképzeléseidet, kérdezd meg, tudja-e, akarja-e ezt vállalni, kérdezz rá a honorjára, stb. Ha ezek alapján úgy érzed, hogy rendben van, sõt még emberileg is szimpatikus, akkor biztos jó orvost választottál.

Babyface
Drukkolok, hogy jól sikerüljön a "találkozó" Kérlek írd majd le a tapasztalataidat.

Puszi: Doris

Sziasztok!

Én csak most csatlakozom a topic-hoz.
A babám 3 hetes a pocakomban. Õ az elsõ!
Orvosnál eddig csak az éves rákszûrésen voltam, akkor is mindig máshol/másnál. Úgyhogy orvosválasztás elõtt állok.

Vidéken lakunk, Budapesttõl 30 km-re.
Ugyan a Szent Imre kórház van hozzánk a legközelebb, de a Margit kórház is szóba került.

Egy ismerõsöm ajánlotta Szép Józsefet, szülésznõnek pedig Gócza Józsefné Anikót.
Akinek van róluk tapasztalata, tudna többet mondani róluk?
Vagy esetleg tudnátok mást ajánlani?

Nekem az lenne a fontos, hogy a várakozási idõ minél kevesebb legyen, és ha lehet egy helyen és a saját orvosom tudja az ultrahangozást (így kell mondani?) elvégezni. Az sem lenne baj, ha magánrendelõbe kell járni.

Köszönöm
Girmike

Kedves Girmike!
Én a Szép dokihoz járok, nekem megfelel. Van neki magánrendelõje Óbudán és ott helyben megvizsgál uh-val, igaz nem olyan profi gép mint a kórházban de legálább megnéz.
Nekem most lesz nemsokára két éves a fiam és nála szültem. A szülésznõrõl nem tudok semmit, de a Margitban álltalában az összes szülésznõ rendes és segítõkész.
Ha valami még érdekel szólj.
Szia Kati.

Szia Kati!

Köszi a gyors válaszod.
Ha még most is jársz Szép dokihoz, akkor biztos tudod az árakat. Ez is érdekel.

És türelmes, lehet tõle mindent kérdezni? (Nekem nagyon sok kérdésem van)
A terhesgondozás, meg a védõnõ hogy van olyankor, ha az valaki egyébként magánrendelésre jár?

Girmike

Szia Girmike!
Most is hozzá járok juniusban jön a következõ baba.
A terhesgondozás ára, (nem tudom hogy ez drága vagy olcsó ,nekem nem olcsó) ha jól emlékszem 3 vagy 4 ezer de a jövõ héten megyek hozzá akkor meg tudom mondani.
Bármit meg lehet tõle kérdezni, még arra is válaszol amire utólag rájössz hogy hülyeség volt megkérdezni.
Védõnõhõz én sem a margitba járok hanem oda ahová területileg tartozom, de a vérvételre és egyéb vizsgálatokra a margitba.
Kati

Lányok tud valaki valamit a Lévárdi doktorról?
Kata

Tényleg Lányok, Girmike juttatta eszembe: van Sárvári és Sztanyik doki magánrendelésén ultrahang vagy a kórházban ultrahangoznak? Õk maguk csinálják vagy külön ultrahangos orvos?
Mindig eszembe jut valami

babyface

SZiasztok!!

Én is a Maritban szültem meg a kislányomat, 2001.06.18.-án. Nekem csak jó tapaszatalataim vannak arról a kórházról. Az orvosom Dr. Sztanyik László. Nagyon tüneményes kedves orvos és szuper szakember. Amikor õ vizsgált sose fájt semmi bezzeg mikor az ügyeletes orvos vagy vki más azt hittem be....ok. Jó lehet, hogy ez csak az én hülyeségem de tuti senki máshoz nem mennék soha az életben csak hozzá.

Kedves BabyFace!

Én úgy tudom, hogy Sárvári magánrendelõjében nincs UH - engem legalábbis eddig mindig a Margitban ultrahangoztak, és nem Sárvári, hanem az ultrahangos doktornõ, illetve egyszer Pálffy doktor (az fájt).
Azt gondolom, ha lenne UH is a rendelõjében úgy (joggal) drágább lenne a rendelés is. De lehet, hogy ebben tévedek :-)

AncsaNita

Szia Girmike!

Szép doktort a legkönnyebb megismerni, mert õ tartja az egyik szülés-felkészítõ foglalkozást a Margit kórházban. Nekem nem volt szimpatikus, mert az egész elõadás kicsengése az volt, hogy a szülés közben érzett kontrakció (szerinte nem fájdalom!) természetes, bírd ki, és kész. Persze ha a természetes szülés híve vagy, akkor õ a te embered, tuti (?) tippeket tud a fájdalom lelki enyhítésére. Én a magam részérõl lehet, hogy nyápic vagyok, de addig a bizonyos 2 ujjnyi méhszájig is majdnem megzizzentem, mire az EDA-t megkaphattam. (Órákig tartott, mert nem és nem tágultam) Éppen Szép doktor volt az ügyeletes, mikor szültem, hozzám se nyúlt, ott volt a saját orvosom, de még így is tudta éreztetni, hogy mennyire elítél az EDA miatt.

BMárti

Szia Márti!

Sajnálom, hogy neked rossz élményeid voltak.
Mindenesetre mivel a Szent Imre úgyis közelebb van hozzánk, és Balogh Tiborról, akit ott ajánlottak, eddig csak pozitív visszajelzéseket kaptam, ezért Õt fogom felhívni (éppen ma). Remélem el fog vállalni.
(Majd beszámolok róla)

Girmike

Szia Girmike!

Félreértettél, nem voltak rossz tapasztalataim, csak dr. Szép hozzáállása nem tetszett nekem. De a természetes szülés hivei biztosan buknak rá. Egyébként a többi orvossal és a kórházzal (kivéve a csecsemõsöket!) nagyon jók a tapasztalataim.

Szorítok neked, hogy jól sikerüljön a találkozód Balogh Tiborral!

BMárti

Sziasztok!

Reszkessetek, PiciLaci az esõs idõre való tekintettel alvónapot tart (kopp-kopp-kopp), úgyhogy végre befejeztem a kórházi élmánybeszámolóm kisregényét. Elõre is bocs mindazoktól, akiket untatni fogok, jövök nekik egy új PageDown billentyûvel!

BMárti

Szóval a történet:

December 23.-án hajnali 4 órakor arra ébredtem, hogy pisilnem kell. Jó kemény volt a hasam, de az elõ szokott fordulni, úgyhogy nem tulajdonítottam neki semmi jelentõséget. Feltápászkodtam, kimentem a WC-re, aztán irány a fürdõszoba kezet mosni. Akkor gördült végig az elsõ gyanús csöpp a combomon... Egy papírzsepivel felitattam, enyhén véres színe volt. Ettõl teljesen elbizonytalanodtam, mert úgy tudtam, hogy a magzatvíz színtelen, és ha az folyik, azonnal menni kell. Viszont azt is tudtam, hogy a nyákdugó véres színû, és ha az megy el, akkor még nem kell kórházba menni. De a nyákdugót valami sûrûbbnek gondoltam... Szóval ott álltam teljesen elbizonytalanodva. Vettem fel egy bugyit, tettem bele egy betétet, lefeküdtem, és elkezdtem nézegetni az órát. A pocim szép szabályosan 7-8 percenként megkeményedett, és kb. úgy fájt, mintha a mensim akarna megjönni. Egyébként az egész szülés alatt ez az egy óra volt, amikor szabályos idõközönként voltak "fájásaim". 5 órakor felébresztettem Életem Párját, hogy nem is tudom, de talán helyzet van... Neki volt annyi esze, hogy a kezembe nyomja a mobilt, hogy akkor hívjam fel a szülésznõt, és kérdezzem meg a véleményét. Fel is ébresztettem szegényt, elmondtam, hogy mi a helyzet, erre közölte, hogy azonnal induljak...

Jól éreztem magam, nem voltam még csak ideges se, szépen letusoltam, összepakoltam, próbáltam megnyugtatni a plafonon rohangáló férjemet, aztán bementünk a kórházba. Az ügyeletes orvos (Dr. Sóvágó) magas burokrepedést állapított meg, ezért volt, hogy csak csöpögött a magzatvíz. Rögtön meg is repesztette a burkot alaposabban, és feltett a méhszájhoz valami izét, amire azt mondta, hogy az majd beindítja az eseményeket. Merthogy szerinte nem voltak fájásaim. Én a magam részérõl akkor még állítottam, hogy márpedig nekem igen is fáj, éppen eléggé... Mit tudtam én még akkor, mit neveznek a szülészeten fájásnak...

Befektettek az õrzõbe, bejött Laci, megérkezett a szülésznõnk (Pál Ani), beszélgettünk, teáztunk, kicsit unatkoztam. Laci mérte az idõt a poci-keményedések között, de nem volt abban semmi rendszer. Telt-múlt a délelõtt, túlestem a kötelezõkön, borotválás, beöntés, de még mindig vígan flangáltam a "fájások" alatt is. 11 órakor aztán bekeményítettek, és bekötötték az oxitocint. 12:30-ra már beláttam, hogy amit reggel éreztem, az nem volt fájás. Akkor már nem tudtam volna felkelni, két fájás között is nagyon fájt, szorongattam Laci kezét, és igyekeztem nem hisztizni nagyon. Tágulni viszont nem tágultam. 13 óra körül végre beért az orvosom (Dr. Mousa Moustafa), vártam, mint a messiást, tudtam, hogy nélküle nem lesz EDA, ha felkelek toporzékolni, akkor se. Megvizsgált (fájás közben), majdnem kiugrottam az ágyból, olyan pepsi érzés volt. Aztán rábólintott, hogy most már megvan kétujjnyi a méhszáj, jöhet az EDA. Jött az anesztes, áldott legyen a neve (amire sajnos nem emlékszem, de egy nagyon kedves fiatal nõ volt), megkaptam az EDÁ-t, az is áldott legyen, aki kitalálta. Attól kezdve újra poci-keményedéssé szelídültek a fájások, felkeltem, sétáltam, kiültem egy nagy labdára, Életem Párját elengedtem ebédelni, szóval vígan voltam, csak éppen tágulni nem tágultam továbbra se.

Még 3 órakor is a 2 ujjnyi méhszájnál tartottunk, aztán egyszer csak mint a golyó megindult az én Pici Fiam kifelé. Másként és jobban fájt, de azt a ?kakilni kell? érzést nem tapasztaltam, amit örökké kérdezgettek tõlem, úgyhogy én bizony nem szóltam semmit, azt hittem, hogy csak múlik az EDA hatása. Onnan vették észre, hogy megindult az én Picikém kifelé, hogy elment a szívhang a CTG-n. Elõször még ezt se vettük komolyan, mert ez jó sokszor elõfordult már korábban is. Amikor a szülésznõ meg akarta keresni a szívhangot, és észrevette, hogy itt bizony már helyzet van, óriási rohangálás lett hirtelen. Az ügyeletes orvos (Dr. Szép), az ügyeletes szülésznõ, meg a jó ég tudja, hogy ki még, de egy csomó ember nyüzsgött hirtelen körülöttünk. Teljes is lett a pánik, Életem Párja rémülten kimenekült, bennem is megállt az ütõ, hogy na, most aztán tutira nagy baj van. Aztán hirtelen elõkerült Dr. Mousa, gõzöm sincs, hogy hogyan, de egy pillanat alatt eltüntette a nyüzsizõket, közben Ani rutinos, szakszerû, nyugalmat árasztóan magabiztos mozdulatokkal tett-vett körülöttem. Dr. Mousa is maga volt a megtestesült nyugalom, valami karácsonyfa beszerzési témáról csevegett Anival, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy én mindjárt megszülök. Persze gondolom, hogy nekik az is volt? ? Olyan nyugalmat árasztottak, hogy a második nyomásra már a férjem is visszamerészkedett, és én is visszazökkentem a ?minden oké, biztonságban vagyunk? hangulatba. PiciLaci 16 óra 00 perckor, pontosan 12 órával az elsõ magzatvíz csepp után már kinn is volt. 9/10-es APGAR-ral született, egészséges és gyönyörû baba, legalábbis szerintem... Persze az én objektivitásom megkérdõjelezhetõ... ?

Akkor most a véleményem:

<U>A szülészet</U> egy egészen barátságos hely a Margit kórházban, már amennyire ez egyáltalán lehetséges egy kórházban. Valószínûleg a "babás" színek, és az emberek kedvessége teszi. Én a magam részérõl egészen megnyugodtam, mikor beértünk, hogy most már aztán semmi gond nem lehet. Mondjuk én eredetileg is inkább attól az idõszaktól féltem, ami a szülés megindulása és a kórházba való beérkezés között van, de ez persze egyéni dolog.

<U>Szülésznõ választás:</U> Ne hagyjátok ki! Az orvos csak akkor van ott, amikor már tényleg helyzet van, a szülésznõ az, aki végig veletek lesz, aki tartja bennetek a lelket, a segít, aki megkönnyítheti a vajúdás baromi hosszú óráit. Én szívbõl merem ajánlani Pál Anit, hozzánk végig nagyon kedves és türelmes volt, még arra is jutott ideje és figyelme, hogy a férjem nyûgjeire odafigyeljen. Ugyanis Életem Párja elájul, ha tût, tûszúrást lát. Ennek ellenére hõsiesen ott volt velem, és Ani mindig szólt neki, ha érdemes volt kicsit sétálnia a folyosón. Sõt, még utána a kórházban töltött idõ alatt meg is látogatott bennünket, sok hasznos tanácsot kaptam tõle a babázással kapcsolatban, és megmutatta azt is, hogy hogyan lehet (a csecsemõsök által mutatott módszerrel ellentétben) úgy fejni, hogy nem tépem le a mellem?

<U>Az orvosunk</U> Dr. Mousa Moustafa volt. Mit is mondjak róla... semmi extra... egyszerûen csak minden a teljesen rendben volt velünk, és mindez úgy, hogy fel se merült bennem, hogy másként is lehetne...
Utána, mikor találkoztam a többiekkel, akkor tûnt csak fel, hogy ez azért nem is biztos, hogy ennyire természetes. Az egyik baba fején nagy, csúnya ödéma volt, a másikén két párhuzamos, hosszú vágás (na jó, karcolás, de ekkor is rémisztõen nézett ki). PiciLacin viszont nem volt egy gyûrõdés se, vörös volt és maszatos, de teljesen sértetlen. Aztán a gátmetszés: volt olyan csaj, aki a hazamenetele napján még állva evett. Én már a második napon le tudtam ülni, a harmadikon meg már úgy ültem, mint egy szûzlány (csak sokkal óvatosabban! ). Az EDA se volt mindenkinek olyan tökéletes, mint nekem, az egyik kismamatárs nem is kapott (utánam szült, vasárnap éjjel), mert nem volt, aki megcsinálja neki, a másik lányé meg féloldalas lett, és nem csinálták meg neki újra. A volt fõnököm szavai jutottak eszembe róla, mindig azt mondta, akkor dolgoznak jól a hálózatosok, ha a laikus felhasználó azt se tudja, mi az a hálózat. A legnagyobb dicséret, mikor a user 1.0 kijelenti, hogy igen, van a gépén Internet. Hát, velünk természetesen minden rendben volt.

<U>Apás szülés:</U> Tartottunk tõle, Életem Párja ugyanis (mint már írtam) elájul, ha tût lát, és hát mi is hallottunk ilyen véleményeket, hogy impotens lesz (nem lett az!!! ), megundorodik, elájul, stb. Megbeszéltük, hogy bármikor kimehet, nincs harag, de bejön, aztán majd meglátjuk... Na, ebbõl az lett, hogy amikor nagyon fájt, akkor persze nem hagytam, hogy kimenjen. Erre utólag nagyon büszke, mert ebbõl érezte igazán, hogy mennyire fontos nekem a jelenléte. A szülésznõnk nagyon aranyos volt, jutott ideje és figyelme a férjemre is, ismerte a gyengéjét, és mindig szólt, hogy menjen ki, mielõtt elõvett volna egy tût. Szóval szépen lassan szülögettem, amikor még nem volt komoly a helyzet, akkor nagyon jó volt, hogy ott volt, mert volt kivel beszélgetni, nem éreztem egyedül és elhagyatottan magam, és jobban telt az idõ is. Aztán mikor az oxitocin kezdte megtenni a hatását, akkor is nagyon jó volt, hogy volt kibe kapaszkodni, volt kinek panaszkodni, és volt, aki sajnált. Lehet, hogy ez furcsán hangzik, de akkor nagyon jól esett... Aztán jött a megváltó EDA, akkor kapott egy kis kimenõt, mert 8-9 órát kuporogni egy kényelmetlen széken a szülõágy mellett azért eléggé kimerítõ lehet, mikor már nem éreztem annyira a fájdalmat, be is láttam, hogy elege lehet már. Aztán mikor hirtelen célegyenesbe értünk, jöttek a tolófájások, rohangáltak körülöttem az orvosok és szülésznõk, Életem Párja pánikszerûen kimenekült a folyosóra. Persze nem bírta sokáig odakinn, a második tolófájásnál már ott is állt az ágy mellett, hozott egy vizes ruhát, hogy majd õ azzal törölgeti a homlokomat, mint a filmekben. Megállt a fejemnél, egyszer végigtörölte az arcomat (nagyon jól esett!), azután hirtelen az események hatása alá került, és csak nézte döbbenten, a meghatottságtól könnyes szemmel, ahogy megjelent a kisfia fejecskéje a lábaim között... {Itt helyt kell adnom az érintett tiltakozásának. Állítja, hogy minden tolófájás alatt hûsítette a homlokomat. Amire én emlékszem, az csak egy pillanatfelvétel az arcáról. Bizonyára így van, végül is én nem igazán rá figyeltem akkor? }
Semmihez nem hasonlítható boldogság volt, mikor a hasamra tették PiciLacit, úgy, maszatosan, az Apja lehajolt hozzánk, és mindkettõnket átölelt, a Pici meg abban a pillanatban abbahagyta az üvöltést, és halk, panaszkodó szip-szip hangocskákat hallatott. Bevallom, én bõgtem... meg az Apja is... Csak a baba nem bõgött hármunk közül.

<U>A luxusszoba:</U> Az elsõ két éjszakát egy háromágyas szobában töltöttem, utána felszabadult egy fizetõs "luxus" szoba, és átköltöztem. Elõtte sokat hezitáltam rajta, hogy akarok-e különszobába lenni. Mellette szólt, hogy bejöhetnek a látogatók, és hogy külön tusoló és WC van bennük, viszont ellene, hogy egyedül leszek, nem lesz társaságom, és hogy elég drága is (7.900,- Ft/éjszaka). Aztán a gyakorlatban kiderült egy nyomós érv, amire elsõ babát várva nem is gondoltam: a szoptatás. Azért egy háromágyas szobában, két idegen társaságában masszírozgatni a mellet, fejni, és persze szoptatni is furcsa volt egy kicsit. Végül nagyon jó volt kettesben lenni a kisfiammal, így biztosított volt a szoptatás, és a hozzá tartozó egyéb tevékenységek intimitása, és volt, amikor nagyon jól jött, hogy bejöhetett hozzánk a férjem. DE: az u.n. "luxus" szoba olyan mocskos volt, hogy az ott hordott fehér frottír papucsot a hazainduláskor egyszerûen ki kellett dobni. A három nap (két éjszaka) alatt, amit ott töltöttem, nem hogy takarítás nem volt, de még csak a szemetet se vitték ki. Gondolhatjátok, milyen szaga volt a sok véres betétnek és kakis pelenkának?

<U>A csecsemõsök:</U> méltóak a rosszhírükre. Pedig én nem hittem, hogy aki ilyen szép hívatást választ, tényleg lehet goromba pokróc, de meggyõztek...

A szülés utáni elsõ napon beóvakodtam én is oda, ahonnan láttam, hogy a többiek hozzák kifelé a babácskáikat. Ott voltak a babák azokban a bevásárlókocsiszerû izékben, felnõtt sehol senki. Egy darabig várakoztam, hogy majdcsak elõkerül valaki, aki útba igazít, elmondja, hogy mit csináljak és mikor a babácskámmal, meg ilyenek. Aztán mikor már minden babát kivittek, akkor fogtam én is a kocsit, és kivittem a sajátomat. Kivenni se mertem volna a kocsiból, ha az egyik szobatársam nem segít, és nem mutatja meg, hogy hogyan kell. Mikor sikerült végre elcsípnem egy csecsemõst, és megkérdeztem, hogy akkor mit és hogyan, egy mondatban odavágta, hogy amíg nincs tejem, addig 3 óránként tegyem 5-5 percre mindkét cicire, utána meg, ha már lesz tejem, akkor 20 percre az egyik cicire. Jó. Fél nap után felmerült bennem a gondolat, hogy néha talán a pelenkáját is ki kéne cserélni szegénykémnek. (Hiába no, elsõ baba, nagyon rutintalan voltam...) Na, ehhez már végképp nem mertem hozzáfogni, hát visszakocogtam a csecsemõsökhöz segítséget kérni. Erre meg is mutatta az egyikük, gyors, szakszerû mozdulatokkal másodpercek alatt tisztába tette a Picikémet, szemmel alig tudtam követni. Ja, arra még felhívta a figyelmemet, hogy majd nedves törlõkendõt hozassak be, és nyomatékos mozdulattal elrakta azt, amit õ használt. Szóval ezt nem árt tudni, néhány tartalék pelenkát (általában elég az az 5, amit adnak, de ha nem, akkor hiába kérsz egy hatodikat ), popsikenõcsöt és nedves törlõkendõt érdemes bevinni.

Aztán jöttek a zûrök a szopizással. A második nap estéjén bejött a szobámba egy csecsemõs (róla kivételesen tudtam, hogy az * ), és megkérdezte, hogy minden rendben van-e, van-e gondom, kérdésem. Egészen meghatódtam, "Na ugye, hogy vannak köztük rendesek is!" gondoltam, és mondtam is rögtön, hogy de jó, hogy jön, mert igen, éppen azon tépelõdök, hogy akkor nekem most van már tejem, vagy nincs még, 5 perc 2 cici, vagy 20 perc 1 cici, honnan tudom, mikor kell váltani?!?! Erre azt mondta, hogy majd segít, az éjjel 11 órás szopi után menjek be hozzá. Csakhogy az én picikémnek esze ágában se volt felébredni pont 11 órára, úgyhogy bementem, és mondtam, hogy hát, alszik, most mi legyen? Erre közölte, hogy olyan baba nincs, akit ne lehetne felébreszteni. Egy állati goromba mozdulattal felülrõl megmarkolta a kis arcocskáját, és megrázta a fejét, persze, hogy felébredt, és már üvöltött is, ahogy a torkán kifért. Na, mondja a csecsemõs nõvér, akkor üljek neki szoptatni. Nekiültem ott egy kartámla nélküli széken, és próbáltam ülve (a varrataimon), ahogy még soha, cicire tenni a Babácskámat. Erre, mikor még javában szerencsétlenkedtem, de PiciLaci már ráharapott a szája közelébe kerülõ cicire, odajött az a némber, gorombán a cicimbe vágta a mutató ujját (bekékült a helye), és lehülyézõ hangnemben közölte, hogy így el kell tolni a baba orrától a cicit, különben nem kap levegõt, naná, hogy nem tudom megszoptatni! Ezzel ott is hagyott, mint aki jól végezte a dolgát, én meg sírógörcsöt kaptam a tehetetlenség és a megalázottság érzésétõl, hiszen nem azért mentem oda, mert nem tudtam szoptatni, az ágyban fekve már egész ügyesen boldogultunk a szopizással, csak azt akartam megtudni, hogy hagyhatom-e már 20 percig cicin Lacikát. Ezt viszont nem tudtam meg. Ezek után én bõgtem, Lacika meg üvöltött még vagy két órácskát, majd teljesen kimerülve bealudtunk mind a ketten.

Reggelre (mire felébredtünk) mindkét cicim akkora volt, mint egy-egy görögdinnye, széttárt karokkal a hátamon fekve is nyomtam õket. Ekkor már el tudtam dönteni saját hatáskörben is, hogy igen, feltehetõleg van itt már tejecske? Akkor 20 percig hagytam PiciLacit az egyik cicin szopizni (alig bírtam letépni róla a 20 perc végén), azután szépen kifejtem azt a cicit, és bent hagytam Lacikát a kötelezõ reggeli vizitre. Mire visszakaptam a másik cicim akkora volt, mint egy görögdinnye, fényesen feszült rajta a bõr, és a bimbója teljesen elsimult, kifeszült. A Picikém persze így képtelen volt ráharapni, csak verte a száját üvöltve a mindenütt egyformán sima és feszes cicimhez, akárhogy is próbáltam a szájába gyömöszölni azt a részt, ami elvileg a bimbó kellett volna, hogy legyen. Nosza, megint futottam a csecsemõsökhöz, gondoltam, hogy az éjszakás némbernél a nappalos csak jobb lehet. Meghallgatta a gondomat, hogy úgy felpükkedt a cicim, hogy a Babácskám nem bírja bekapni, éhes, üvölt, jaj, én most mit csináljak? Visszakérdezett, hogy fejtem-e reggel, azután elõvette a hûtõbõl, amit reggel kifejtem, megmelegítette, húzott az üvegre egy speciális kórházi boci-cumit (tényleg vigyetek cumisüveget!!!), és a kezembe nyomta, hogy etessem meg a babát azzal. Hát, végül is az õ "ügyfele" az éhes kisbaba, mit érdekli õt az én szétdurranó mellem?!?! Visszatrappoltam a szobámba, szegény üvöltõ Kisbabámmal, és megpróbáltam a boci-cumit a szájába adni. Persze azonnal "letüdõzte" a tejecskét, és szívszaggató fuldoklási különszámot rendezett. Akkor már teljesen pánikba voltam esve, a kezemben a kifejt tej, a mellemben a rengeteg friss, a Kisbabám éhezik, és még meg is fojtom, micsoda egy elfuserált anya vagyok én?!?! Akkor megint rátértünk a közös bõgés programpontra, így talált bennünket a látogatóba érkezõ férjem. (Külön szoba RULEZ!!!) Szerencsére õ észnél volt, megölelt, megnyugtatott, aztán nekiállt felmérni a helyzetet. Kétségbeesve mutattam neki a cicim állapotát, hogy két kézzel is alig bírom annyira összenyomni, hogy a bimbó egy kicsit kiemelkedjen. Erre azt mondta, hogy nyomjam csak össze, és odaemelte PiciLacit, aki persze azonnal cápaharapással a cicire vetette magát, és már szopizott volna is, ha az egész arcát el nem borítja a cici. Ekkor Életem Párja átrendezte a terepet úgy, hogy fél kézzel tudja tartani a fiát, és a másik kezével eltolta az orrától a cicit, hogy kapjon egy kis levegõt is. Elég idétlenül nézhettünk ki, de ketten együtt sikeresen megszoptattuk a Picit, de szerencsére senki se nyitott ránk, aki halálra röhögte volna magát.

Ja, még egy-két jellemzõ a csecsemõsök éjszakai aktivitásáról: A második éjszakán a kisfiam lenyúzta a saját orráról az összes bõrt, mert üvöltés ellen hasra fordították. Az már senkinek nem tûnt fel, hogy hason meg veri a fejét a "párnájához". Egyébként mikor reggel kihoztam, az angol-pólya éppen olyan szerencsétlenül volt rácsavarva, ahogy én bevittem, szóval a pelenkáját se nézték meg. Egyébként az angol-pólya is örök rejtély maradt a számomra, sose tudtam rendesen ráadni, sõt, a csecsemõsök gyönyörû munkája is romba dõlt, ha én egyszer felvettem a Picit. Ugyanezen a második éjszakán (többször nem hagytam bent) adtak neki valami pótlást is, amit persze kihányt (a mennyisége alapján nem volt bukásnak nevezhetõ). Az a trutymó reggelre rászáradt az arcára, alig bírtam róla levakarni, és ami a feje alá folyt, az a hazajövetelünk napjáig ott büdösödött, mert azt az ócska angolpólyát, amivel a kocsit kibélelték, egyszer se cserélték ki. Egy textilpelenkát tettem a pacára, hogy legalább ne közvetlenül feküdjön rajta a gyerek, de így is elég gusztustalan maradt. Szoptatási tanácsból meg az az egy mondat se ért kutyagumit se, két hétig kínlódtunk a 20 perc, egy cici elv alapján, mikor a 20 perc letelt, erõszakkal elvettem Lacikától a cicit, és miközben õ éhesen üvöltött az ágyában, én kifejtem, és a csapba öntöttem a maradék tejet. Bóbita liberális és babaközpontú tanácsai nélkül (örök hála és köszönet értük!) már régen a tápszernél tartanánk.

Arról meg, hogy a csecsemõsök kevesen vannak, és túlterheltek, annyit, hogy az egyik alkalommal, mikor segítséget akartam kérni, a keresztrejtvény-fejtésben zavartam meg õket, a másik esetben meg egy (feltehetõleg karácsonyi ajándék) mobiltelefon beállítgatásával szórakoztak. Többször jártam benn úgy, hogy nem volt ott senki, nem tudom, mi lett volna, ha valamelyik babácskával történik valami, de amikor ott voltak, akkor is rá volt csukva a babákra az ajtó, hogy még a sírásuk se hallatsszon ki.

Viszont a hazajövetelünk reggelén, mikor bementem a kisfiamért, meglepõ dolgot láttam. A kisbabák között egy olyan fiatal nõ tevékenykedett, akinek minden mozdulatából látszott, mennyire szereti õket. Nem puszilgatta vagy tutujgatta õket, csak valahogy a csecsemõsöktõl is látott célra törõ, szakszerû mozdulatokat gyengéden és kedvesen csinálta. Amikor beléptem, megkérdezte, melyik az én kisbabám, mondott róla egy-két dolgot, és õszinte segíteni akarással megkérdezte, hogy van-e valami kérdésem, problémám. Mikor már éppen kezdtem újra hinni a csecsemõsökben, akkor bemutatkozott, hogy õ a kórházi védõnõ... Ha olyan szerencsés lettem volna, hogy hétköznap munkaidõben indulnak be a melleim, valószínûleg semmi gondom nem lett volna. Kellett nekem december 23.-án szülni, ami ugye vasárnap volt, és 3 ünnepnap követte...

* Még egy megjegyzés: azért volt ám olyan többször is, hogy érdeklõdtek a hogylétünk felõl, és arról, hogy van-e szükségünk valamire. Csak éppen legtöbbször gõzöm se volt róla, hogy milyen témában illetékes az érdeklõdõ, nõgyógyász, gyerekorvos, csecsemõs vagy éppen az osztályos szülésznõ-e. Így eshetett meg, hogy az egyik szobatársam az anyakönyveztetést intézõ hölgynek elpanaszolta, hogy fáj a hasa, és hogy fürdéskor egy nagy alvadt vérdarab csúszott ki belõle, aztán az ájuldozó hölgytõl fájdalomcsillapítót kért, amit persze azóta se kapott meg. Ja, egyébként érdemes a szülés utánra algopirint vinni, mert bár adnak (ha kér az ember lánya) valamit, ami állítólag az algopirinével azonos hatóanyagú tabletta, de néhány órával a szülés után elég kínos volt csámborogni az osztályos szülésznõ után gyógyszert kérni.

Hát, ennyi volt az élménybeszámoló, még egyszer bocs, hogy ilyen szörnyen hosszú lett, de képtelen voltam érthetõen megfogalmazni pl. a csecsemõsökkel kapcsolatos sérelmeimet az elõzmények elmesélése nélkül.
A Word-bõl átmásolt szöveg valamiért nem egészen okés, és késõn vettem észre, így az elején néhol ? jelent meg ..., , vagy helyett. Bocs.

BMárti

Márti, Ezt nagyon jó volt olvasni :-))

AncsaNita

BMárti!
Imádtam a beszámolódat, jókat kacarásztam, csak most jutt el a tudatomig, hogy jó-jó, de alig 2 hónap múlva én fogok ugyanitt résztvenni ugyanezen a "kalandtúrán".
Lehet, hogy mégsem olyan vicces?

Sziasztok
Miele

BMárti,
Gratulálok a beszámolódhoz Nem gondoltál még arra, hogy a Kismama szerkesztõségéhez is eljuttasd? Itt azt interneten csak igen szûk körnek hozzáférhetõ, ott viszont igen sok kezdõ anyukának esetleg hasznos lehet.
Breki

Márti

Még 1x nagy nagy gratula ehhez szép munkához Mármint az ügyes szüléshez, a gyönyörû kisfiadhoz, Életed Párjához..
És UGYE milyen aranyos a -bocs, de nem tudom milyen vezetéknevû- Melinda (alias védõnõ) Én is totál oda voltam érte
Azt viszont sajnálom, hogy a csecsemõsökrõl tavaly óta nem lett jobb vélemény...

Bocs, de hív az Úr (Jancsi),

Szia:

Verus

Szia Kata!

Én közel 8 éve járok Lévárdi dokihoz (kb.11 éve ismerem), akirõl csak jókat tudok mondani, mind szakmailag, mind emberileg, de ha vmi konkrétra vagy kiváncsi, akkor írd meg, hogy mi lenne az.


Üdv: Edina