2005.09.10 12:32
2005.09.11 09:42
2005.09.11 18:34
2005.09.11 21:08
Én spec. tele zabáltam magam és nagyon fini aloe vera-s üdítőt ittam. Otthon viszont közben nem volt ilyen jó a helyzet. Eleve úgy indult, hogy uzsira nagyon keveset evett Adri és du alig aludt. Vacsira is 60g tejcit ivott, nem akart elaludni, nyüglődött, és nagyon sírt
adott neki anyu egy nyugi homeos kúpot, amire hulla fáradtan "elájult". 23kor értem haza éjfél körül nagyon cuppogott (szopta az ujját) csukott szemmel. Megszopiztattam alvás közben, megnyugodott és aludt kb 6ig. Ebből az a tanulság, hogy nem mehetek el addig, amíg nem aludt el. Megszokta, hogy este megszoptatom, velem alszik el. Amikor lefektetés után megyünk/megyek el, vagy fürdetésre hazaérünk, nincs semmi gond.
De nem úgy mint a múltkor. Akkor sugárban kijött az összes kaja, mert nem büfizett, utána jókat nevetgélt, és még éhes volt, enni akart. Most valószínű elrontotta a pociját.
A múlkor én főztem csirkeszárnyat a levesbe és turmixoltam egy kis husit zöldséggel belőle, nagyon ízlett neki. Utána marhahúslevesből (anyukám főzte) adtam neki zöldséget, meg husit egy kis levével és nagyon nem ízlett neki. A bolti bébiételegből már mindenféle husisat evett jóízzel. Most is anyu főzött levest, pulykanyak husit, répát, krumplit+ levét turmixoltam. Jó sokat is evett belőle, nagyon éhes lehetett. kb 1 óra múlva elaludt 1/2órácskát, felkelt és 3szor úgy hányt, hogy majdnem bőgtem. A végén már belejtette a fejecskéjét a tenyerembe és csak nézett, úgy kimerítette, hogy elaludt. Nincs láza, hasmenése. Biztos egy kicsit zsíros lehetett neki. Az uzsi meg a vacsi kímélő anyatej volt. Holnap is diátázunk. Kár, hogy nem szopizhat örökké.
2005.09.11 21:26
Ja, és tényleg, nem is kérdeztem még, egy szobában alusztok vele? Mi még igen, majd a költözés után szeretnénk külön szobába tenni, bár én kicsit félek tőle. Az is igaz viszont, hogy amióta ilyen nyugtalanul alszik, gyakran felébred, amikor bemegyünk lefeküdni, pedig lábbujhegyen osonunk. 2005.09.11 21:42
Lassan muszáj lesz. 2005.09.12 15:19
, sikongatott, nevetgélt, elfordult, elmászott, meg akarta szerezni a szekrényen lévő összes labdát, oda akart menni a többi babához,hát elég nehéz volt háton fekve tartani és közben masszírozni.
2005.09.12 21:17
Érdekesek voltak, pl. hogy a felületes alvás közben jobban fejlődik a gyerekek agya, mint mély alváskor. Bár lehet, hogy ez csak vigasz a nemalvó szülőknek...
És ott ugye gyökeresen ellentétes nézeteket vallanak a régimódi "aludj jól, gyermekem"-felfogással szemben. Ami tök jó, csak azt tudom nehezen elképzelni, hogy a gyerek 2, de lehet, hogy 3 éves koráig (addigra alakul ki az önálló alvás képessége) a mamával aludjon. És hol a papa?
Az elején még könnyű visszaaltatni, de hajnalban már van, hogy virgoncabb, és fel akar kelni. Nem hiszem, hogy fog-probléma lenne, mert egyébként semmi más jele nincs, hogy jönnének az újabb fogak. INkább ez a szorongás, félelem az elalvástól, meg a nappali események feldolgozása, agyfejlődés
lehet az oka szerintem. Ja, meg a mozgás. Nálatok van már idegenektől való félelem? Marci mindenkire ezerrel vigyorog, a férjem nagymamáját kivéve, na, tőle ordít. szegény meg is sértődött...
2005.09.13 10:12
2005.09.13 11:27
2005.09.13 13:04
2005.09.13 18:24
), akkor is hasznát tudod venni. Pl. amióta mondtam a páromnak, hogy ilyenkor okosodik a gyerek, azóta éjjel kedvesen "kis okostojásom"-nak szólítja, és visszaringatja helyettem...
2005.09.13 20:38
2005.09.13 21:57
Mostanában veszem észre Marcin, hogy a gyerekek még jobban érdeklik, mint a felnőttek, nagyon nézi őket, meg ha elég közel jönnek, meg akarja őket fogni. Baba-mama tornán volt egy aranyos jelenet a múltkor: van egy iszonyú ügyes kiscsaj (7 hónapos, föláll és tartja magát, mászás, ülés már ezer éve megy, és még vigyorog is hozzá, szóval nagyon cuki), na és ez a kislány odamászott a Marcihoz, hosszan bámulták egymást négykézláb, aztán összedugták az arcukat... Ez ám a lavsztori!!!
Hát te miért a MÁV-ba mentél? 2005.09.14 09:20

2005.09.14 09:40
, védőnéni szerint pedig mégsem hízik eléggé.
Aztán pedig alvás reggelig
2005.09.14 09:40
A mi Marcink is nagyon szeret újságot olvasni, ha a földön felejtünk vmilyen újságot, azért mindig odaküzdi magát valahogy...
2005.09.14 22:14
Adrira is sokszor vigyáznak a szomszédban. Mindig jönnek 1/2 18 körül, hogy itt az ő idejük adjam Adrit. Ha éppen nem vagyunk otthon, számonkérik, hova vittük előlük a gyereket
Jó, mert, ha nincs itthon apa el tudok menni fürödni stb. Pont szembe laknak az emeleten. Már beszéltük, hogy bizos úgy fog megtanulni járni, hogy átmegy hozzájuk
A többi "kiválasztott" gyereken nem láttam semmi különöset. Tényleg rengeteget eszik Kristóf.
Nekem is egy ismerős nyugdíjas aszisztens ajánlotta a dokimat, már régóta ő a családi (anyunak is) nőgyógyászunk. Remélhetőleg neki is elindul mostmár a magánrendelése. Az is a Moszkva közelében lesz/van. Elolvastam a születéskalauz c. könyveket és ott nagyon elit helyen áll a Máv.
, elvileg csak jövőre kell mennem hozzá. 2005.09.15 10:05
2005.09.15 11:11
, megszűnt az ingyenes céges szolgáltatásunk, újat meg már nem akarunk beköttetni a költözés előtt (az meg vmikor októberben lesz...). Úgyhogy addig nem tudom, milyen átmeneti megoldást sikerül találni, most éppen a könyvtárból írok, de nem tudom, Marci hogy bírja a gyűrődést...
Remélem, a szomszéd nénivel minden rendben lesz! Volt már olyan nap, hogy ő vigyázott Marcira? Nálunk egyelőre csak anyukám jöhetne szóba, mint bébiszitter, de őt meg elég körülményes Győrből iderángatni...
Remélem, még tudok jönni! 2005.09.16 18:34
Én is azt ettem, mondjuk, egy kicsit fűszeresebben. Ja, és mirelit spenótból csináltam, abból, amiben nincs semmi más. 2005.09.16 19:11
2005.09.16 20:37
: ő még mondjuk egy darabig fekve is elvan (játékkal persze), aztán négykézlábra áll, és próbálkozik a mászással (ő sem mászik még, pedig több, mint egy hónapja már négykézláb áll), előrelöki magát, körbeforog, hátratolat stb. Ezzel elszórakozik egy darabig. Aztán kinéz magának vmit (nagy zacskó ruha, asztal lába, újság stb.) és valahogy odaküszködi magát...
. Szóval van, hogy egy órán át elvan a földön a habtapiszőnyegén. De azért az átlag ennél kevesebb. Ha nyöszörög, először próbálok vmi új helyzetet teremteni, mondjuk átteszem a járókába, vagy berakok zenét. Vagy fölveszem, egy kicsit játszik az ölemben, vagy táncolunk, vagy berakom az etetőszékbe, és ott játszik valamivel, míg én főzőcskézek. Sétálni egy átlagos napon kétszer szoktunk, mostanában már meg-megállunk egy-egy játszótéren,és nézegetjük a többi gyereket, ahogy játszik. Vagy beülünk egy cukrászdába. Ti mit csináltok egy átlagos hétköznapon?
, én a krumplis spenótba csak sót raktam,fokhagymát már csak magamnak. Ja, egy kérdés: a sütőtököt ti sütitek vagy főzitek? 2005.09.16 22:39
Hogy viseli Marci a babysittert? Engem is érdekelne milyen babakocsit vettél. Rakj fel képet, ha tudsz Marcival együtt.
Adri nem hajlandó megenni az almát, nem tudom miért. Gondoltam egy pici almával felturbózom a barackot, de pár kanál után öklendezett és nem volt hajlandó megenni, du gondoltam átvágom
üveges barack+alma bébiételt adtam neki, abból egy kanál után szájzárat kapott. Fagyasztottam már le egy pár őszit, de úgy látszik többet kell, vagy vmi más gyümölcsöt kell kitalálnom. Ti milyen gyümiket adtok? A multkor, milyen almás husis bébiételről írtatok? A sütőtököt állítólag főzni kell, már nem emlékszem miért, vhol olvastam. Én is legközelebb kipróbálom, valószínű ezt is lefagyasztom, mert nem fog elfogyni egy tök egyszerre. 2005.09.17 10:27
Remélem, legalább a Millenárisra eljutunk, oda költözött a Csodák Palotája, most a hétvégén rendezvények is vannak (pl. Kaláka-koncert). 2005.09.17 17:32
2005.09.17 20:02
2005.09.18 10:32
, de a képeket megnéztem
Annyira tündériek a babák

) a nagymaci ölében:
2005.09.18 12:29
És azok az építőkockák milyenek? Hol lehet olyat venni? Már én is szívesen vennék olyat Marcinak.
De van, hogy ő is nyügizik, ha nem ér el vmit.
És a kissrác, aki tegnap itt volt (a barátaink kisfia, 14 hónapos) majdnem kiverte Marci szemét egy könyvvel (semmi agresszivitás, sőt épp barátkozni próbált), most az orrán van egy kis seb... Kész életveszély a két gyerek!!!
2005.09.18 13:36
Most épp a járókájában sikongat
Ilyet már napok óta nem csinált

hipp-hipp hurrá!
, mustáros csirkemellet, király dolgom van most
Végre pihizhetek kicsit
2005.09.19 17:26
Pedig mind 12 hónaposnak való kezeslábas volt, de hát az úgy látszik, csak 74-es. Na mindegy, szóval venni kell újat. Ti hol vettetek? 2005.09.19 21:25
) 2005.09.19 22:41
Így aztán kiderült, hogy azért 400 grammot hízott a legény egy hónap alatt. Nekem még az 500 rémlik, hogy annyi lenne jó, de hát ez sem sokkal kevesebb. Majd csütörtökön megkérdem a dokinénit. Én is úgy érzem néha, hogy keveset eszik. Ja, és kipróbáltam a sütőtököt sütve is, főzve is, minkettő nagy sikert aratott (eddig csak konzervből ettük, mert nem volt a zöldségesnél).
Vagy ti mit adtok ilyenkor a gyerkőcökre? Az overáll csak mínusz fokokra való?
2005.09.20 10:08
2005.09.20 11:17
:
2005.09.20 20:49
Ma ki sem merészkedtünk az utcára.
Te is írtad, hogy van, hogy csak megöleled és alszik tovább. Tegnap éjjel én 1-kor odavettem az ágyunkba (addig óránként felsírt!), és ott aludt 7-ig! Mondjuk, néha mocorgott, meg majdnem felébredt, de akkor ott voltam én, megfogtam a kezét, hozzábújtam, simiztem az arcát, és így megnyugodott. Máskor is áttettük már hozzánk, de eddig az sem volt hatásos. És mi is most akartuk átrakni külön szobába majd az új lakásban, nem tudom, mi lesz így. 2005.09.20 21:46
Rálállítottam a dokinénit, hogy nézzen utána.
, de legalább 7ig nem kelt fel újra. Egyébként, ha 7 körül raktam be hozzánk, akkor simán felébredt, nem aludt vissza. Majd meglátjuk. Próba szerencse
Elvileg elmúlik ez is, mint a hasfájás. Úgy tűnik mi sem mostanában tesszük át a szobájába
2005.09.20 22:10
Marcinak ez még nem való... De mi az a műanyag valami a kádban? Mi még mindig kiskádban fürdetünk, gondoltam, megvárom, míg biztonságosan ül Marci, addig nem merem betenni a nagyba. De ez a tartóka jól néz ki. 2005.09.20 22:42
A kádban, az egy szuper dolog Corában vettük fürdő fotel, itt is lehet kapni hasonlót, ülőset is: http://bebibolt.hu/index.php?main_page=index&cPath=78_156&zenid=820dabcbe1b10c58 5fd37820d85b32c0
de egészséges, majd kap még, az arca meg olyan volt, mint akinek szétkenődött a rúzsa.
2005.09.21 08:32
2005.09.21 20:59
Legalább elaltatni nem kell.
Az éjszakázástól már olyan vagyok, mint egy holdkóros. 2005.09.21 21:15
2005.09.22 18:28
Majd még jövök. Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

