2005.06.24 15:04
2005.06.25 10:50
csak annyi minden történt és olyan fáradt vagyok, hogy alig jutok géphez, írni meg végképp nincs időm
most is konyhatervezés helyett írok
holnap meg kell jelölnünk, hova kérjük a víz és villany végződéseket, azaz tudni kell, hol lesz a mosogató, sütő, hűtő stb. ezen dolgozok, és mellette most éppen a rádióban vagyok. úgy tűnik minden papírt sikerült beszereznünk, már csak az engedélyekre, aláírásokra várunk
csütörtökön a barátnőm 9 éves lánya volt a sztár, még nekem sem fogta meg a kezemet, tegnap a 2 éves unokatesóval rohangáltak kéz a kézben. rá se ismerek a gyerekemre. és apát is megörvendeztette:csütörtök reggel együtt ébredtek, én már melóztam, és míg apa a szobában molyolt, gyermek a kukából kihalászta a pár perccel korábban odadobott kakis pelust és a tartalmát szétkente a konyhában, benne tapicskolt és élvezkedett, apa csak az öröm hagjaira figyelt fel
én vigyorogtam, amikor sms-ből megtudtam mindezte, ő meg egésznap kakiszagot érzett a lakásban
mentek strandra a kölkecekkel? 2005.06.25 13:57
)akinek most a fixa ideálja az,hogy a kisunokája szobatiszta,ezért csak kis rövidnacit adott rá és elment a "naaagy,sárga busszal" haza.Persze Eszterem pont akkor nyomott egy nagyot,szerintem a Jani sírt is egy kicsit,amikor meglátta.Mondta is,hogy ilyen egy sz.. napot!
2005.06.25 22:02
) Na de azóta én nem fogytam egy dekát sem ! Megálltam - 5 kg-on. Most már idegesít is és ezért bosszúból ettem ma fagyit meg kürtős kalácsot is (vagy kürtös ? ) Ott egye meg a fene.
Lakáson kívül jól elvan a telkünkön nagyon jókat szokott locsolni, rohangálni, futkározni csak itthon nem.


2005.06.26 02:49
A szeme már javulgat, lát rendesen, a bal kezét lehet hogy meg kell műteni, majd hétfőn döntik el a dokik. Addig is folyamatosan jegelik. Én kissé meg vagyok most zakkanva. Bogának is nagyon hiányzik, egész este csak azt hajtogatta, hogy "Apuka?". Nem is bírtam ki túl sokáig sírás nélkül. Pedig régen nem voltam ilyen bőgőmasina. Apukám halála után sokáig nem is tudtam sírni egyáltalán.(2002) Most meg! Szerensére nem olyan rossz a helyzet, Tomi csak a műtéttől fél. Na meg jönne haza leginkább. 2005.06.26 08:50
vegyél nagyméretű papírt, tedd fel a falra, ahol van nagyobb hely, és mondd neki, hogy ide rajzoljon, a paírt cseréljed, hogy megmaradjon az élmény
2005.06.26 21:34

2005.06.26 21:57
2005.06.27 13:53
2005.06.27 22:07
Ma megműtötték a kezét. A combjáról vettek le bőrt, azt ültették be az elhalt rész helyére. Szegény még elég kába volt délután. Nagyon fél még az elkövetkező napoktól, mert a kötözésekről horror-híreket hallott.
A szar időszakot tetézi, hogy a legjobb barátnőmmel ma közölte az orvos, hogy elhalt a magzata. 3 hónapos lett volna, épp Down-szűrésre ment...
Ja, és kb 9 hetesen halt el!!! Még a hideg is kiráz, ha rá gondolok...
Húsleves, nem semmi... szerencsére nálunk a kutya eszi meg a maradékot, bár balesetek vele is előfordulnak, olyan béna néha szegény. a csont például elég gyakran beakad a szájpadlásán a fogsorai közé, ekkor be kell avatkozzunk, ha nem boldogul...
2005.06.28 07:06
2005.06.28 11:09
ügyes kiscsaj Fanni
, vasárnap vittem őket haza, Zalába, és nem vette a szívére, hogy 1 óra múlva eljöttem. azóta is csak néha emleget minket, és nézegeti olykor az első karácsonykor készített közös családi fotót, ami a nagyinál van a polcon
nagyon jól vannak kettesben az anyukám szerint. kapott homokozó készletet, amivel vizez és nem homokozik
a szomszédasszonyokat vidítja, mind a kettő özvegyasszony, mint az anyu, így aztán örülnek a látogatásnak. persze, nekünk hiányzik, és bár fotókat nem nézegetünk róla, azért tegnap is bemnetem a szobájába, és körbenéztem. furcsa a csend, és hogy reggel 9-kor ébredünk
apával állandóan beszélünk róla, emlegetjük a kópéságait. viszont maximálisan kihasználjuk az időt. tegnap pl. reggel 9.30-kor indultunk el otthonról és este 11-kor érkeztünk haza: konyhát néztünk, csempéket, banknál beadtuk a hitelkérelmet, dolgoztam, addig apa tovább járta az üzleteket, és fogorvosnál volt, aztán este mozi, és haza. ma is ilyesmi lesz a napunk. bár ma megengedtünk magunknak délelőtt egy kis közös, nyugodt reggelizést 10-kor
. most már a munkahelyen vagyok, apa pedig tovább járja az üzleteket. 2005.06.28 12:18
2005.06.29 05:42
,
2005.06.29 12:31
és abban semmi különös nincs, hogy egymás MELLETT játszottak. azért látom, hogy a matchbox-ok iránt közös az érdeklődés
2005.06.29 13:29
és most látom Debrecenben voltatok??? bár valszeg úgysem tudtunk volna talizni, mivel éppen a halálomon voltam
2005.06.29 17:55
ilyen hamar bilizik!!
béna szülők vagyunk...
lehet, hogy nem talált oda... 2005.06.30 07:35
! Hogy van? HOgy sikerült a plasztika?
. 2 hete nem jött össze 2-szer, így padlót takarítottam
.
. 2005.06.30 08:26
ezt a meglepetést!!! nagyon örülök
gratula. és milyen szavakat mondogat?
csak velünk játszott, holott jött a nagyi is. és lefekvés után úgy aludt el, hogy mondogatta: papa, mama felváltva, hát majd megzabáltam
, hát így is lehet, de nem nálunk. az viszont kicsit rosszul esett, hogy szörnyülködve nézte Lizit
2005.06.30 12:53
2005.06.30 13:33
2005.06.30 17:48
2005.06.30 20:07
no comment.
végig kiabált, és aztán a nagyinál keresett menedéket. 2005.06.30 20:47
2005.06.30 22:03
2005.06.30 22:11
Amúgy a kerti érdekességeink fele már nincs meg, ugyanis a két kismacskából egy elveszett. Hamarosan valami újdonságot kell kitaláljak.
2005.07.01 08:42



2005.07.01 16:35
a bárányhimlő miatt nem irigyellek
jó sokat kellett karanténban lennetek
a mesék nálunk is kellenek, és tényleg sokat akar hallani, és azt is látni, amikor már unja mindegyiket
jó, hogy említetted ezt a Zelk Z. mesét, mert nekem eszembe se jutott
úgy örültem neki. most már csak elő kell keressem, hogy pontosan emlékezzek a szövegére
Lizin is látom, hogy másként emleget minket most, hogy 3 napig nem voltunk, mert hiába mondtuk el neki, nem értette, mi az "3 nap múlva jövünk". sokat mondja a nevünket, bújik hozzánk, bár most egyébként is többet játszik, mint 1-2 héttel ezelőtt. ma pl. megrakta a kedvenc apró játékokkal a kiskocsit és tolta a lakáson keresztül, vagy tegnap berendezkedett az ágy alatt, odahordta a mesekönyveit és a játékait, majd ő is be-bemászott és ott játszott.
11-től bent vagyunk a lakásban, és egyáltalán tűző napon nem nagyon hagyom, de néha muszáj, ez inkább csak 5 óra körül van, de hát akkor is tud meleg lenni, és most a fülledt időben meg pláne izzad szegényem. 2005.07.02 12:55
Még a jövő hét közepéig azért bent kell maradjon.
2005.07.02 13:22
gondolom, nagyon örültök neki, és Bogának is jobb lesz, még ha azok a fránya szemfogak zavarják is. egyébként a szemfog miatt tényleg lehet szenvedni, mi is kínlódtunk, de már kint vannak, szépek
végül abbahagyta, de csak az hisztit, a rohangát nem. ez volt a kompromisszum
2005.07.02 14:40
. 2005.07.02 22:07
amikor apa munkahelyére értünk, kurjongatni kezdett, mert a nagy aula jól visszhangzik, az őrük röhögtek, és a kollégák is: Liza sétált és kurjongatott megállás nélkül
2005.07.02 23:19
!

2005.07.03 13:21
2005.07.03 20:23
2005.07.03 20:53
) régen láttam
, a frizurára én is irigy vagyok, nálunk sem enged semmit, a vágást sem.
már majdnem úgy tudja csinálni, mint Niki, csak ő komolyan vette magát
vettem neki őszi ruhákat, nagy leárazás van, és csodaszép, finom anyagú benetton ruhákat kaptam. 2 nadrág, 2 pulcsi össz. 10e. 2005.07.03 21:58
sokat írogattam ballal),lehet,hogy ez csak az én megfigyelésem,de sztem a balkezesek sokkal gyakorlatiasabbak.Én eddig csak csuda okos balkezesekkel találkoztam,tessék,itt van a "mi"
2005.07.03 22:25
) Én bal kezes vagyok !!!!! Le ne szoktasd a csajt. én mindíg utáltam, ha valaki valami okos megjegyzést tett. pl. szegény bal kezes, meg suta ! Mi az, hogy suta ???? Az őzgidácska az sete-suta rá is tévedt az országútra, de én ugyan nem. Csak megzavarod, ha megpróbálod erőltetni, de szerintem ezt más is le foga írni. Látod, hogy az ügyes bal kezével milyen szépeket rajzol, de szerintem még nem dőlt el, hogy balkezes lesz, állítólag az majd az oviban derül ki.
, de nektek azért tényleg más a helyzetetek. Szegény apa. Sok kitartást neki. Azért teljesen rendbe fog jönni ? Nyaralásotokkal mi lesz ? Mi Niki ekcémájára kaptuk az elocomos krémet, biztos, hogy melegkiütésre nem való. Szerintem is akkor jó csak a hintőpor, ha utána a hűvösben marad, mert csak ragacsos trutyi leszbelőle. Nekünk tavaly a gyakori vizes mosás- szárítás működött. Fricinek meg üzenem, hogy kussoljon !
Pocakos anyukának meg üzenem, hogy Lizi egy tündér az ő fia meg egy málészájú ! Borinak igaza van, így frankók ahogy vannak ! enyém csajszi is lefáraszt a hisztirohamaival, de mikor odabújik és puszilgat, hát rögtön elfelejtek mindent.
Niki tényleg egy kacsa vagy ebihal
Talán Marci2 már belemerészkedik nálatok is a medencébe, jövőre, mert az úrifiadnak az tényleg nem való !!! hú látom azért megkezdődik a nagyfiús korszak is a nagyággyal. 2005.07.04 06:07
kicsit izgulok Fancsi miatt .
de aranyos volt a cumit meg a pelenkáját egyből oda adta a babának.
. 2005.07.04 09:40
2005.07.04 11:52
a fenistil viszont tutira bejött, amikor zavart hogy mindenütt csak hólyagok, bevettem 20-25 cseppet és el is feledkeztem róluk több órára
2005.07.04 13:39
2005.07.04 14:33
bizonyos időközönként muszáj lesz megállnotok vele, és rohangálni egy kicsit. nekünk a nagyihoz 220 km az út, azt egyszuszra meg lehet vele tenni, akár alszik egyet közben, akár nem. mennyi idő alatt értek oda? 6 óra? 8 óra?
nyitja a száját, tetszik neki a sikálás. reggelente apájával szokta, de azt ritkábban. Elmex gyermekfogkrémet használok. ezzel csak éppenhogy "megízesítem" a fogkefét. én nem adok semmilyen tablettát. ha nem muszáj nem is akarok. a víz ásványianyag tartalma itt megfelelő.
a tescos árleszállított volt ugyanannyi, mint a brendon áruházban normál áron. döbb-döbb-döbb
Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

