A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Szülészetek, kórházak » Szent Imre kórház azaz a Tétényi - Ikea szoba &eacut


Képzeljétek!

Laci felfedezte, hogy van a kertünkben egy szongáliai cselő pók.
Ez olyan madárpók féle.
Tök nagy, és a földben van az ürege.
Kegyetlen!!!!
Ráadásul kispókok vannak a hátán, amik már kikeltek a zsákból, és most ott hurcolja, és napoztatja őket a hátán.
Nem tudjátok ki foglalkozik pókokkal, aki el is viszi, mert ha azok a kicsik szétszélednek az udvaron, akkor én tuti elköltözöm.
Ezt már Lacinak is mondtam.
Persze ő tökre odavan ezért a pókért, mert állítólag tök nagy ritkaság

Úgy látszik mákom van, hogy saját magamnak intéztem a pénz dolgokat.
Ma megjött az egyszeri anyasági támogatás is. Pedig még csak másfél hete adta be Laci.

Picúr pedig a hasáról átfordult a hátára.
Nem korai ez még? 3 nap múlva lesz 1 hós.
Igaz ez aközben történt, amikor próbálta kipréselni a rityi-rotyikat.

Neet!

Úgy irigyellek, hogy te mindent ehetsz, mert kis "S" mindent bír emészteni!


Ada!

Infacolt is elkezdtem, lehet már ilyen picinek is.
A gyógyszerész is mondta, és egy pasi a patikában, akiknek ugyancsak ez segített.
Másfél napja szedjük, és klasszisokkal jobb a helyzet.
Nekünk napszakfüggő volt a hasfájás.Hol éjjel, hol délután, ritkán délelőtt.
Általában 2 etetésnél egymás után előjött, aztán egy darabig nem.
Infacolt minden szopi előtt adni kell, illetve célszerű.
Az első 3-4 után zsinórban fájt a pocakja, de a sírás erősségéből ítélve korántsem olyan vadul mint előtte.
Most másfél nap elteltével, pedig egyre ritkul.
Mostmár kezdek bízni benne, hogy igaz ez a 3 nap.

A homeobogyik pedig:
Felváltva adom neki a következőket:

Chaomilla Vulgaris 15 ch naponta 2-4x5 golyó
A csecsemő élesen sikongat, nagyon nyugtalan, dühös, a fájdalmat nehezen tűri, nehéz megnyugtatni. Gázokkal teli a hasa, vizes, zöldes, bűzös a széklete.Állapota javul: melegre, ringatásra, rosszabbodik este 9-től éjjelig.

Colocynthis 9-15 ch óránként 5 golyó
Erős görcsös hasfájás esetén, ha a panaszok a has masszírozására, vagy a baba behajlított lábainak a hasra nyomásával enyhülnek.

Dioscorea 9 ch óránként 5 golyó
Hirtelen kialakuló periodikusan visszatérő hasgörcsök, amelyek erősödnek összegörnyedve és enyhülnek hátradőlve, illetve a hát masszírozására.

Lycopodium 9 ch naponta 2x5 golyó
A babának igen kifejezett a haspuffadása és az anya által elfogyasztott ételek ezt a puffadást és a görcsöket jelentősen fokozzák, a panaszok délután 4 és este 8 között erősödnek.

Ezeket szoktam adni felváltva, mert azt figyeltem meg, hogy nem mindíg azonos a hasfájdalom.
Van amikor reggel fáj, van amikor este felé, és van amikor éjszaka.
És mindíg másképpen.
Ki kell tapasztalni.
Ezek viszont 1-10 perc között tuti, hogy hatnak. Legalábbis 95%-ban.
Ha az egyik nem jön be, akkor fél óra múlva adok egy másik fajtát, és az tuti, hogy már használ.
Ártani nem tudsz vele, mert gyógynövény alapú, tehát túladagolni sem lehet.
Remélem nektek is segít.
Érdemes mind a négyet megvenni /407 ft darabja/ mert sokáig elég.
Ha az infakol ellenére mégis nyekereg pocak ügyben beadom neki valamelyiket, és tényleg 2 perc alatt hat.

Kendőt kipróbáltad?

Kép
Kép
pipocska
 
 


Lindi,
nekem sajna csak bártfais UH van videóról mostmár dvdre digitalizálva, ami bizti eltörpül a 4d-s mellett, de most már egy ideje úgy vagyok ezzel, h kíváncsi vagyok, h tényleg olyan lesz-e, mint amilyennek én látom, ezért nem megyek 4d-re. Gréti nagyon aranyos baba, de amit felraktál a profilba, az nemisolyan, mint ő, cseréld ki légyszilégysziilégyszi!!!! olyan nagyonnagyon cukitündibogyó volt a talin a sapijában! (bocs, befejeztem a cukiságot!) Kép
sztem olyan szó nincs, h rittíg, de csinálhatunk ... valszleg a richtigből jön Kép

Bogárka,
szóval nálatok is, akkor oksi, ezek szerint ez is hozzáállás kérdése, és akkor nálunk lehet így Kép

Neet,
boldog névnapot Neked! KépKép Élvezd is a nyarat! Milyen tanítvány?
ficánka
 
 


Pipocska,
Te nagyon okos homeós vagy! Kép Ezeket kútfőből v. valamilyen olvasmányból idézted? Oszd meg velem a titkodat légyszi! Kép
Picúrnak nagy GRATULA, bár tényleg korainak tűnik a fordulás, de lehet, hogy ő egy szuperbaba! KépKépKépKép
ficánka
 
 

 
 

Ficánka! Ne bánd, hogy nincs 4d-s felvételed, én a következővel nem csináltatok. Nekem a bártfais uh-n olyan édi felvételt csináltak, amin tökre látszik, hogy cuppog, meg nagyon édi feje volt, ráadásul azt folymatosan láttam.
A 4d-s uh-n az idegesített, hogy 2 dimenzióban megkereste a fejét, akkor egy pillanatra átváltott 4 dimenzióra és azt korrigálta.
A képet meg nem tudom kicserélni, mert minden képre azt mondja, hogy túl nagy, és én nem tudom lekicsinyíteni.

KépKép
KépKép
lindicita
 
 


Gigi,
kérem a számot a telómra azonnal! Kép
ügyes vagy, hogy ilyen sokmindent csinálsz, meg nagyon kreatív is, és tök jó, ha leírod, ami kikívánkozik, mert most még nagyon frissek az élmények, és igazán hitelesek. meg biztos le is tisztultak, én még így a szülés előtt úgy érzem, hogy kidurranok Kép na én is eldugulok, megyek vasalni, csak azt is írd meg, h mit vigyen apa, vagy legyen meglepi?
fic.
ficánka
 
 


Ja, és teljesen be vagyok sózva, mert holnap repülünk Koppenhágába, és jön velünk Gréti is. Ráadásul reggel 6-ra kint kell lennünk a repülőtéren.

KépKép
KépKép
lindicita
 
 


Lindi,
akkor nem is bánom már egyáltalán! én is elégedett vagyok a bártfaissal, az egész képen csak a pofija van, annyira aranyos! Kép a barátném most hívott (neki 4 hós Lilije van), és azt mondta, h az utsó uh-s képen látott arcocskát látta viszont az első pillanatban a kibújás után, és h ez nagyon jó volt neki, mert ismerős volt ... persze az a pillanat mindenképp leírhatatlan ... jaj, de jó lesz! Kép
azt nem értem, h miért túl nagyok a képek, VALAKI nem tud segíteni ebben? olyan jó lenne egy mosolygós Gréti kép!
ficánka
 
 


Egy másik barátnőm épp tegnap jött onnan haza, megkérdem, hogy milyen volt az idő! Tök jó nektek, hogy mentek! KépKépKép Mennyi időre? Jó, a reggel 6 tényleg elég korán van, de még mindig jobb, mintha mondjuk 4-re kéne!
bátorító fic.
ficánka
 
 


MOnesz!

Én nem is vagyok belepofázops ám,ne higgyé NeetnekKép

ÉS az én első szülöttem is tápos csirke volt és lám,mára egy egészséges,hisztizős 3 éves nagy fiú.PAnna aki mindjárt 4 hónapos csak cicizik egyenlőre.KI érti ezt,hogy hogyan müködik a cici?!
Itt nincsenek fanatikusok(Zsancit kivéveKép)HA nem értünk egyet valamiben akkor a mókusok úgy is elintéznek mindent!

JA ma megyek Zöld Pardonba elhajolni a csajokkalKép

NEET!

MA Diósdon vezettem!

HELP!

MAZSOLA figurát keresek!
Jucus
20170114224602
 
 


Fic!
nekünk is csak bártfaisunk van, mindkét gyerkőcről, és tök jóóók! nem is akartam soha 4d, illetve egy esetben mentünk volna el, ha nem derül ki a neme a bártfaison Kép De hát ott olyan profik Kép
És én is olyannak láttam Petrát, mikor kibújt, amilyen az utsó uh-n volt, sőt most is olyannak látom Kép

Gigi!
Olyan jók ezek az ajándékok! Klassz vagy Kép

Pipocs!
Ez a pók nem semmi! Teljesen kirázott a hideg... Nálunk is vannak néha hatalmas méretűek, de ilyet... Kép
A homeos tippeket elmentem én is Kép Köszi, hogy megosztottad!

Bogárka

Bogárka
KépKép
KépKép
bogárka75
 
 


Ahogy ígértem, mindenkihez hozzászólok ma. (Már akinél találtam olyat, amibe nem kontár, ha balevaúgatok, hanem tudok valami építö jellegüt írni...)

Kövi talit lehet, h kihagyjuk: ebben a kánikulában nem indulok el a deddel, hacsak nem valaki háztól házig vinne és vissza, de ezt nem kérem, mert még Bogárkánál is messzebb lakunk. Tán ha valaki Diósd, Érd felé menne...tegnap voltunk dédinél 2 kerülettel arrébb és 2óra 15perc alatt értünk át. No comment.

Manó!
Férjed nem semmi, emlegetett mindent és mindenkit? Jajj, szegénykém, de mára már biztos jobb! Ugye?

Blaye!
30as lettél? Akkor neked is boldog ünneplést!

Cumi:
ezt már böven kidumáltuk.

Naívneet kérdez:
a köldökzsinórvér, ha tényleg annyira szuper és életmentö, miért nem ingyenes? Nem az emberiség jólétéért van kitalálva? Tényleg, a tudósok, meg a sokszorosítók nem miattunk vannak, csak a pénzünkért? A levegöért mikor fogunk fizetni? Már az is durva, h a vízért fizetni kell....

Védönéni sztem halálra sértödne, ha pénzelném, még KV-t, üccsit se fogad el soha. Dokibácsi meg csak vizsgál, beolt, elhajt. Ennyi. És ott tolonganak csomóan, szóval oda se lehetne adni. Meg különben is. Ad nekik fizut a központ.

Mkatus!
Vélemény a látogatásról: pár hétig-hónapig valszín örülni fogsz, hogy otthon lehetsz édes kettes a cseppel. Néha ha valaki rádnyitja az ajtót, az jó, de én úgy vagyok vele, inkább ne segítsen senki, én úúúgyis jobban tudomKép de komolyan, engem halálra idegesítenek néha a rokonok. Szóval ne maceráld magad, maradj a fenekeden, ha jönni akarnak (pl hetente 2hetente 1x,) ám legyen.
A h-i látogatásról meg annyit, hogy én is mindennapra becsödítettem valakit, és a végén már a pokolba kívántam magam a hülye fejemért, mert este 10 elött sose kerültem ágyba, napközben meg mikor ledöltem volna, már csörögtek, hogy sziaanita-ittállunk-gyeregyorsan-babáttoldki-stb.

Kokaint valamiért 5 hóig kellett innunk, uncsitesónak meg csak pár hétig. Aki ezt érti....

Blaye!
Mennyi almát tömtél Vincébe, hogy kihányta? Eszter nem hajlandó enni banánon kívül semmit. Mármint engem igen, de ez evidens, trendin szoptatok ám. Kép

Na, már júni 2nél tartok...

Nálunk a kutya szeret bejönni, pisilésre, de kakit nem bírja és lelép. Kép

Nálunk apu pucérkodott anyu nem, így aztán elég liberális, demokrata nevelést kaptunk. Kép (3 tesó vegyes nemmel.)

Monesz!
Nekünk hónapok óta meg van dagadva az íny. Semmit nem jelent.

Bogárka!
Köszöntést köszi!
na, mire ezzel végeztem, már megint biztos írtatok, szófosó banda. Dehát így jár, aki kihagy 1-2 napot. Ha ez most nem megy el...Kép
neet
neet
 
 


Sziasztok
Szeretném megtudni Balogh Tibor és Bálint Balázs magánrendelőinek telefonszámát, címét. Ha valaki tudja, kérem, írja meg a catite5 kukac yahoo pont com címre.
Köszi Kép
catite
 
 


Köszönöm mindenkinek a bátorítást! Kép Olyan aranyosak vagytok!! Kép De komolyan!! Kép Kép
A látogatással kapcsolatban is igazatok van. Már megbeszéltük a férjemmel, hogy egyeztetünk, mikor jöhet valaki, és mikor nem. Nem arról van szó, hogy én azt akarom, hogy reggeltől estig átjáróház legyen, hanem egy kis érdeklődést mutasson mindenki. Csak egy telefon erejéig. Csak azért, mert ez most sincs meg. Sajnos. Kép Anyu fog segíteni az első hetekben, aminek örülünk is, mert ért is a gyerekekhez, meg nem is fog ránk telepedni. Õ segítség lesz. Kép
De az anyósommal nem tudom mit csináljak.. Kép Teljesen kikészít. Terhesség alatt kímélni kéna magunkat a stressztől, nem? Háát, az én kedves anyósom felhívta apáromat, hogy beszéljek a szüleimmel (Feljönnek szombaton, és itt is alszanak!! Már nagyon várjuk őket!! Kép), szokjanak le a dohányzásról, vagy csak napi egy szálat szívjanak, mert ott a magas vérnyomás, infarktus, tüdőrák, stb.. És turbózta magát. A férjemet úgy felidegesítette. Kép Kép Meg meg akarja szervezni, hogy ki menjen ki a szüleim elé a Keletibe. Lelőtte, de folytatta tovább, hogy ne én menjek oda a Keletibe a csövesek közé. Kép És amikor Érdre megyünk Kelenföldön keresztül? Mondtam, hogy mondani kéne neki, hogy akkor én többet nem megyek ki, mit szólna hozzá. Brrrr. Kép Kép Szóval kioktatta a férjemet. Mindezt persze az én érdekemben tette. Kép Mi a fenét csináljak vele? Ha kinnt vagyunk és rákezd, mondjam azt, hogy nekem erre nincs szükségem, se egy koraszülésre, és inkább hazamegyek? Vérig sértődne... de mit csináljak vele??

Ez nem elég. Egyik kolléganőm, behozta a pici lányát, most 4,5 hónapos. Tündéri, nyugodt baba. Kép Erre, akinek a kezében volt: Nézd meg!! neked is ilyen lesz!! Mintha még sose láttam volna gyereket...

Kegyetlen ez a nap...

Na, befogom.

Puszi mindenkinek!! Kép
mkatus
 
 


pók.... könnybe lábadt a szemem az iszonyattól... és apa szerint nem ölhetem meg öket, mert mi van, ha családja van, gyerekei.... brrrrr ááááááá madárpók? ááááááááááá... necsináljátok má!
Pipocs! Mér nem szóltál, hogy horror jön? Vagy 2 sort elolvastam a hsz-odból. Iszonyat.

Lindi!
Jó repülést! Ó vájázs vájázs!

Ficánka!
Köszi neked is! Kép Angolmagántanítvány.

Itt a neten többen köszöntöttetek fel, mint úgy általában mindösszesen. Pedig már lassan vége a napnak...
Szóval arik vagytok.

Jucus!
Miért nem néztél be? De kár!

Csajok, most 3 napig nem leszek (Balaton rulez), de ne írjatok, kérem a rendszer admint, hogy kakilja össze a rendszart megint, mert ez félóra végigböngészni.. köszi!
neet
PS: már meg is történt, ezt most küldöm harmadjára...
neet
 
 


Mkatus!
Azért az Etele (ami elég gagyi így is) még mindig sokkal jobb, mint a Keleti környéke. Pláne így felújítva.
neet
neet
 
 


nálunk is dagad az íny, pedig csak a harmadikat tapossuk!!!!
A-Neet-A!
Boldog Nevednapot!!! Kép
Jucus!
Nem vagyok fanatikus!!!!! Kép Csak ez az egy,amit eddig jól csináltam a gyerekeimmel...mi lenne, ha még ezt is megvonnám tőlük???????? És kibekkelném egy kis szar banánnal...ÁÁÁÁ, hamarosan már örülök, ha köszönnek, mikor hazajönnek!! HA hazajönnek...Kép

Ma ismét tök depi vagyok, de olyan bénusz, mint az Albert Györgyusz, aki azt irta, hogy arra is képtelen, hogy öngyi legyen...Én is igy érzem magam...
Az én BigiBendi fiam miért nem forog????? Heeeee???
És meséltem már, hogy tegnap héliumos lufit kötöttem a lábára???És azzal játszott vagy fél órát? ez már majdnem a "köss egy csontot a nyakába, hogy legalább a kutya játszon vele"-esete, nem???
Gigi!
Még egy régi kérdésedre: Õ az, aki rendbe hozza az aranyeredet!!!!
Szóval, vessetek a mókusok elé, de előtte kössetek egy kis makkot a nyakamba,hogy észre vegyenek...Kép

Kép


ZsanciKép
...hogy az utolsó emlékünk egymásról egy szép mosoly legyen...
zsancikant
 
 


egy kérdés:
azt áruljátok már el, miért jó úgy megadni a címet, hogy neetkukacfreemailponthu??? Ez valami titkosítás? Mer' annak elég gyatra...
Vagy a másik szívatása, ne tudjon csak úgy ráklikk, se cut and paste-ezni, csak pötyögje be újra, ha valaki írni akar teringettét?
Vagy miért jó?
Plíz.
neet, a nagyonhüje
neet
 
 


Zsanci!
makkot a nyakadba! Kép Kép Kép Kép Te pajzán. Kép
neet, akisíraröhögéstöl Kép
neet
 
 


Neet,
annyirahülyevagy!
De mint névnaposnak, lehet. Istenéltessen!
Ja, és nem válaszoltál idióta kérdésemre: mi a magyarul használt rulez múlt ideje?
borri
 
 


Neet!
gondoltam, hogy vki majd jól félreért, amikor itt nyöszörgök... Akkor legyen mogyoró...Kép na, mindegy...ebből már nem jövök ki jól...
zsancikukac
sztem ez szimplán trendi...Kép

Kép


ZsanciKép
...hogy az utolsó emlékünk egymásról egy szép mosoly legyen...
zsancikant
 
 


Na, frankón elszállt, amit elôzôleg írtam.
szóval röviden:
MKatus, ne búsulj, aki a 4.5 hóst tartotta, biztos nem bántani akart, csak kicsit érzékeny lehetsz mostanában, ki tudja, miért Kép.

Evike
71.000 a 83 nettója. Mindenfélét vonnak belôle a rohadékok (egy segélybôl!!!!!), de részleteket nem tudok.

B.
borri
 
 


Zsanci

Nekem van fa hullahoppom, terhesség előtt kaptam a páromtól. Elég sokára talált.Ha érdekel ,megkérdezhetem, hogy hol.
Látom te is sokat pihiztél, hogy a gyerek lábára kötöd a lufit.
Egyébként tök jó ötletnek találtam, miután felszárítgattam a könnyeimet, amik a nevetéstől csorogtak.Kép
És ezzel csatlakozom Neethez!


Ada

császár után 4 héttel már lehet?

Köszönöm Borrikám, már kiderítettem, nem csak munkanapokra.
Hétvégén is anyák vagyunk, vagy mi a szösz?!

Gigi
Ez is bogyó? Ha igen mit tud?

Mkatus
Mi voltunk a kis 3 hetessel látogatni az unokahugomat, aki kiírás előtt majd egy hónappal szült.
úgy oldottuk meg, hogy megbeszéltem vele, hogy akkor megyünk ha le tud jönni az udvarra.
Le is tudott.
Negyed hétkor mentünk, amikor már nem volt forgalom, és tök egyedül voltunk az udbvaron. Kb. 20 percet beszélgettünk egy padon, aztán jöttünk.
Bár ahogy kivettem a szavaidból, nálatok más problémák is vannak?
Miért akarod meglátogatni, ha ő meg nagy ívben tesz rátok?
Én nem mennék!
jogsi: 3-4hó

Votiv!

Sajnálom ezt a kulcs dolgot, pláne azért mert ezen a héten akartál jönni Istivel.Kép

Neet!
Mi volt ez az örült rohanos napod tegnap?
A póktól én is ki vagyok készülve, de amit reagáltál rá, az annyira helyes, hogy szétröhögtem magam!
Mond apának, hogy ennek aztán van családja. Kb 50 kölyke.
Mi lesz ha ez mind családot alapít?
Mondjuk mindegy, mert addigra én, és Marcika már nem fogunk itt lakniKép
Megmondtam Lacinak!!!!!!
Csatlakozom én is a felköszöntőkhöz!
Füled érjen bokáig!
Vagy az úgy hülyeség?





Ficánka!

A homeos témába engem is Votiv vezetett be, aztán kértem a gyógyszertárban füzetet.
Nekem 3 féle van. Homeopátia mindenkinek, mindenkorra;
Homeopátia babáknak, mamáknak I-II.?
Ezeket ingyen adják, csak kérni kell.



Akkor lehet, hogy Picúr lesz szuper Eszti párja?
Vagy nagyon oda van már igérve Istinek???


Jucus!

De jó neked!
Én is szívesen kiereszteném a gőzt, de az még odébb van.Kép

Kép
Kép
pipocska
 
 


Zsanci! Ha már egyszer makk, akkor miért kicsi?!?

Neet! Még egy köszöntés: Sok boldog névnapot!

KépKép
KépKép
lindicita
 
 


Neet! A kelenföldi jobb? Háát, mi elég gyakran járunk arra. AZ aluljáró szerintem botrányos. Mindíg felfordul tőle a gyomrunk.. Kép

Borri! Nem az volt ostoba aki tartotta, hanem egy másik nő kezében volt...
Gyed: ebbe a családi pótlék is benne van, nem?

Jól látod a helyzetet Pipocs. Más is van. Kép

Jogsit gyorstalpalóval is le lehet tenni, nem? Bár én is úgy hallottam, hogy 3-4 hónap. Akkor viszont nem vállaljuk.. Kép
Épp most néztem a neten utánna. No tanulással 70%. De még megbuknék. Kép A rendszer szerint. Kép
mkatus
 
 


Katus,
okéokéKép.

Kérdés: szerintetek szoptatósan lehet vért adni?

mer' ritka vércsoportommal segíthetnék, ha nem lenne állandóan foglalt a tel szám, amit megadtak Kép

ja, és itt egy kép a két fiamról.

boriabüszkeanya

Kép
borri
 
 


Borri! Ugye nem haragszol? Nem úgy szántam. Nem is ledorongolásnak! Kép Szent a béke?
Gyönyörűek a gyerekeid! Kép Kép
mkatus
 
 


Sziasztok!

Jó sokat mászkáltam ma! Voltam vérvételen Újpesten, meg vettem Habtapit!Kép És nem tudtam ellenállni neki, úgyhogy vettem egy bébitornáztatót (nem tudtam, hogy így hívják)! Olyan boldog voltam hazafelé! Már ki is próbáltam, először úgy 10 percig csak nézte Timi, aztán szép lassan óvatosan elkezdte csapkodni, most meg már püfföli 1000-rel!Kép

Zsebi!

Köszönöm, de én úgy érzem, hogy tetszik majd Timinek, úgyhogy nem fontos kölcsönbe adnod a CD-t, azért aranyos vagy! Meg azért is, hogy felajánlottad, hogy lemásolod nekem, de nem lesz öri hari, ha Johannától kérek inkább? Mert nekem kellene Halász Jutka is meg stb. és akkor nem kellene két felől...érted? Ugye nem baj?

Nálunk egyelőre csak a kutyus kukucskál be állandóan a klotyóba! Szokásom, hogy ha egyedül vagyok, akkor csak behajtom az ajtót, Õ meg dugja be a nóziját és szaglászik!Kép
Aztán rászokott a WC papír tekercs lopkodásra! Imádja szétrágni a gurigát! Múltkor ott nyafogott a WC ajtó előtt, hogy be akar menni!

Jucus!

Tessék megtanulni hullahoppozni! Tök jó!Kép
Ja, egyébként Photohall képek tök jók lettek! Köszi mégegyszer, hogy szóltál! Örök hála érte!

JÉ! Johanna!

Nekünk is a Bene Márta a doktornőnk!Kép
Mélcímet küldenél nekem?CD ügyben írnék!

Zsombóc!

Köszi a megnyugtató szavakat! Akkor nem vagyok egyedül! Ezt nem mertem leírni, de én is arra jöttem haza Timivel a H-ból, hogy nem látok a kupitól! Mikor szóltam páromnak, hogy na, mehetünk haza, akkor állt neki porszívózni, pedig elvileg tudta, hogy másnak hazamehetünk! Biztos azt hitte végleg bent maradunk!Kép

Jesszus Maris...! Bocsi, de a többit most képtelen vagyok elolvasni, úgy a feléig jutottam a termésnek, már jojóznak a szemeim!Kép Később folyt köv!

Ildi
ildi76
 
 


Johanna!
Én is szeretnék Halász Judit cd-t!

KépKép
KépKép
lindicita
 
 


MármegintjósokatírtatokKép

Neet boldog NÉVNAPOT!!!

Zsanci, vigyek egy kis sütit depi ellen. Valami piskótát, jó sok makkal vagy mogyóróval töltve? Szívesen segítek csak szól, de lehet szimpla mogyórókrém is ha azt kívánod.

Csajok akkor most mi van CD ügyben? Kinek írjam, hova vigyem? Mit? Most csak babazene és utána majd mondjátok még mi kell?

hullahopp karikát énisénis akarok!!!!
zsebi2004
 
 


Sziasztok!

Már megint annyit írtatok, hogy mire elolvasom, már nem emlékszem az elejére. Ennyit a memóriámról, lehet, hogy ezért bukok meg a vizsgákon? Kép Kép

Annyi időm meg nincs, hogy jegyzeteljek, hogy ki mit írt és mihez van mondanivalóm, úgyhogy ami eszembe jut azt irom.

Én nem adtam eddig a gyerekdokinak meg a védőnőnek pénzt sosem. Egyrészt a dokit nem én hívom magától jön, oltásra pedig viszem, én nem igénylem, hogy oltani kijöjjön, beteg pedig még nem volt Bendi, szóval nem hívtam ki. Amúgy is elvileg választhat az ember dokit, de én maradtam a helyileg illetékesnél, nem választottam mást úgyhogy örüljön, mert így több pénzt kap, ugyanis ha jól tudom úgy működik a rendszer a háziorvosoknál, hogy a páciensek száma dönti el, hogy mennyi pénzt kap a TB-től nem fix jövedelme van.

Jézusom, milyen pók?????????????? És hogy került oda?????????
Pipocs a helyedben én is a költözést fontolgatnám az biztos. Kép

Zsanci

Veled meg mi van?? Mi ez a depi hegy?? Ne szomorkodj mi itt vagyunk és felvidítunk! Kép Legalábbis remélem, hogy ez számít valamit! Kép Na most megmutatom, hogy milyen arcod kell, hogy legyen. Ilyen: Kép

Neet Boldog Névnapot!

Amúgy a Gyed az nem segély.

Köldökvért én sem vetettem le, nem tudtam eldönteni, hogy legyen vagy ne legyen, így végül addig-addig gondolkodtam rajta, hogy nem lett. Remélem később nem fogom bánni vagyis semmi baja nem lesz Bendinek.

Neet

Miért nem ingyenes? Meg a víz. Az angoltanítás miért nem ingyenes a tanítványodnak? Az is az emberiség érdeke, hogy minél többen tudjanak minél több mindenkivel kommunikálni. Kép Bocs Neet, és most megyek is gyorsan a mókusok elé...Képfutok...Kép...már ott is vagyok, ááááááááááá

ruz
ruzicsky
 
 


A víz egy csomó európai országban ingyenes (Dánia, Svédo., Norvégia), mert az alapvető emberi szükséglet. (aztán lehet, hogy a csatornadíj meg valami horribilis összeg)

KépKép
KépKép
lindicita
 
 


Borri

Én kaptam e-mailt, hogy vér kellene valakinek és hogy az OVSz kéri, te is ilyen mailt kaptál és ezért akarsz vért adni? Mert akkor figyelmedbe ajánlom, hogy egy kolléganőm felhívta az OVSZ igazgatóját, aki azt mondta, hogy ők soha nem tesznek közzé ilyen kéréseket a neten. Sőt inkább nehezíti a munkájukat, hogy a neten ilyen e-mailek keringenek. Kép De ha nem erről van szó, akkor bocsi.

ruz
ruzicsky
 
 


Figyi, megígéritek, hogy nem utáltok ki, ha írok még ezzel a témával kapcsolatban? Kép

Lindi

Lehet, hogy úgymond ingyenes, de akkor meg az adóból fizetik, mert a víz ugyan alapvető szükséglet, de valahogy honorálni kell azoknak a munkáját is, akik megtisztítva, fogyasztásra alkalmas formában biztosítják, hogy folyjon az otthonokban a csapból. Szóval nem a vízért kell fizetni, hanem azért, hogy ne neked kelljen a forráshoz menni minden nap és ehhez másoknak a munkája szükséges. Legalábbis ha nagyon leegyszerűsítve nézzük a dolgot.

Na most már tényleg megyek a mókusok elé. Kép

ruz
ruzicsky
 
 


Huhh...egy kemény hasfájós másfél óra után szép 3 órás sétát tettünk....elért engem is a frissanya-blues....gyerekem ordított, nekem meg csorogtak a könnyeim...apa meg szánalmas képet vágott..szép kis család...aztán ez a negatív idill feloldódott a sétában, ahonnan feltöltődve, két kissapival, egy pléddel és egy tévedésből 74-es méretű hálózsákkal tértünk meg piciny lakunkba Kép

No, visszaolvasok.
Drukkoljatok, hogy a délutánunk és az esténk pocimentes legyen....ja, és vettünk Espumisan cseppet, az Infacol úgy tűnik kifingott Kép

No pá lelkecskéim Kép
ada007
 
 


Dr Ruz!
Tökigazad van, de már nem akartam visszatörölni. Viszont az adónkból, stb, futhatná a tiszta iható vízre is, na mindegy, nem álmodok. Meg az a havi kb 2000 pénz nem vág földhöz.

Angoltanítás: há mer anélkül azér lehet élni (csak minek, mi?Kép és a diákjaimnak az isiben ingyen tanítom. Kép Már ha nem vagyok gyeden. Kép

Vicc: fuldokló kiabál a vízben: "Segítség-segítség!"
Mire arra jár egy bácsi, így kérdez: "Do you speak English?" Mire a fuldokló: "YES, I DO!" Mire a bácsi: "Na látod, inkább úszni tanultál volna meg..."

Mindenkinek köszi a felköszit, most már nem nevezek nevén senkit, nem baj? Kép

És már írtam: rulez tegnap rulzott. (Múltidö)

Borri: skacok ennivalóak! Kép
neet
neet
 
 


Neet!

BOLDOG NÉVNAPOT YIPIIIIIIII!!!!!!!!
ada007
 
 


Dóra, Ficánka, én is teljesen feldobódtam!! Lesz kivel sétálgatni, pletyizni megbeszélni a babadolgokat ; Urbán doktornő tényleg jó választás. Én nagyon problémás voltam és csak a 26. héten kerestem meg, mégis tökéletes odafigyelést kaptam. Nagyon magas volt a vérnyomásom, sokat köszönhetek neki én is és a manó is hogy nem lett komolyabb baj. Manócska így is 4 héttel korábban jött picin de egészségesen ; A turi a tompa 16 alatt van, nagyon pici alig lehet észrevenni.
Igen nekem van a Virágom aki néha még most is Ficánka Jan. 6.-án született és Óriási barna haja van, ez a különös ismertető jeleKép
Ficánka, Te mindjárt szülsz!!! De jó neked!

Gigi, jó olvasni hogy van más is “hozzám hasonló” vagyis az 1% aki nem tud rendesen szoptatani. Azt olvastam valahol hogy az anyáknak cask az 1 %-a nem tud ciciztetni.

Zsanci, igen én ajánlottam Csatár Évát. A számát mélben elküldöm ha kell. Szerintem elég drága, de tényleg nagyon jó!! Kb. 1 éve voltam nála akkor fizettem 8 ezret egy vizsgálatért. Mélben részletesebben írok ha kiváncsi vagy valamire.

Neet, neked is köszi! Kókuszmatrac nélkül hogy lehet élni?? Kép

Hasfájós babák, anyák, nekünk nem segített semmi  3 .5 hós volt mikor elmúlt egyik napról a másikra.
Jucus , nagyon irigyellek!! Jó bulizást kívánok!! A lánybucsúm ( nem tudom hogy kell irnia) fele része ott volt. És elhajolás is stimmelt:-)
Mkatus, átérzem a helyzeted! Nálunk kicsit más a helyzet: a férjemnek van már három csemetéje az elöző ház.ból ők az unokák, csak ők.  A legkissebb nem is érdekli őket, sírtam-ríttam is miatta de ez már a múlté..

Borri, fantasztikus az a kép! Büszke lehetsz magatokra!
monesz
 
 


Jézus, mik azok a számok az irományomban???? Az, hogy Word-ben írtam? Lehet
monesz
 
 


Sziasztok,

Neet: apának igaza van, pókot nem megölni. Én undorodom és félek tőlük. Erre a minap este mondtam a páromnak öljön már le egy pókot, mert rosszul vagyok tőle, erre az éjszaka leple alatt meglepett vagy az anyukája vagy valamelyik másik kedves le vagy felmenője és szépen megcsípte az arcomat. Azt hittem nem jól látok... először álmomomban azt hittem a hajam, félresöpörtem, erre megint csikizett. Felkapcsoltam a lámpát, hát látom ám, hogy mi az.... fúúújjj és jól meg is csipett, még jó hogy rögtön jegeltem, aloevera és társai, szóval maga volt a rémálom. Pipocska... én biztosan ki sem mennék a kertbe és azok a kispókok a hátán. brrrrrrrrrr......

Kép
Kép
johanna1975
 
 


Lindi: Koppenhágába, most irigy vagyok, na jó csak kicsit. Én ott éltem... olyan jó hely.. Mit csináltok ott?? Add át üdvözletem az édes kis dánoknak. Csak annyit mongyáááá nekik, hogy "hej fra Annika, ejtsd háj frááá enike) jaj, de szerettem ott lenni, remélem mi is megyünk majd... Ez tök jó, hogy ilyen kis bébivel repültök, igy lehet, hogy majd mi is bevállaljuk...

JohannaZsebi

Kép
Kép
johanna1975
 
 


Pipocs: köszönjük szépen a sok homeos tippet, mi most próbálkozunk az espumisannal...ki tudja, talán...
Amúgy belegondolva nekünk nem olyan vészes a pocihelyzet, csak az a fájdalmas néha órás üvöltés/nap is elmúlhatna, mert kikezdi a lelkemet, no meg kicsiLizzi pocakját Kép

Habár az éjszakákat meg átalussza, no meg 4 óránként kér enni...szóval mindent ne akarjak, mi?

Zsan: a makkot nem a disznók eszik? azok elé meg csak nem vethetlek ám!

lindi: mi lenni irigy Koppenhága miá'

Na, megyek, óhajtanak.

No pá.
ada007
 
 


Azt elfelejtettem írni, hogy jobbulást kívánok Manó szegény férjének!

ruz
ruzicsky
 
 


Ildi és más cd kívánok (Babazene és HalászJudit) ide irhattok mailt: johanna1975 kukac vipmail pont hu. Mit kértek és mennyit és cserébe egy üres cd-t hozzatok nekem. mert bár gazdagok vagyunk és szépek, de azért annyira mégsem..:-))
Ti is Bene doktornősök vagytok? Milyen tapasztalattal? ugye jó fej? védőnőd ki volt, mert akkor feltételezem, hogy erre laktok?

Neet: csak azért is igy irtam, hogy örüjjjjjjjjjééé és ne tuddddd bemásolni. :-))

Moos: megvan a gyermek betétje... szóval mi már nem gondolkodunk többet ezen, úgysem kell soha, szóval mindegy. A pénz egy kicsit földhöz vágott minket, de hát majd ahogy Te is irtad nem veszek új nem tudom én micsodát.

Fic: nehéz volt dönteni, mi már régóta tököltünk a témán, aztán végül is kedvesem mondta ki a végszót... Szerződtünk, pengettünk, úgyhogy most már nem is rágom magam rajta.

Zsanci: mi az a bellis "penis" na jó perenis? mire jó, a bába válaszolba láttam egyetlen utalást rá, de már nem emléxem félálomban volt ugyanis.

Gigi: felveszem veled a kapcsolatot, de irhatsz ám te is nekem...

Mkatus: hát nem irigyellek a családi viszonyok miatt, de ne is foglalkozz, se anyóssal, se sógornővel se senkivel. Magaddal, a babáddal és a pároddal, ami NEKTEK a legjobb úgy kell cselekedni. Mindenki azt fog rólam gondolni, amit akar, de ha éppen fáradt leszek és nem jól vagyok vagy a babának van nyűgje, akkor vendégek ne jöjjenek. Mi is majd akkor megyünk, ha mi azt úgy érezzük, nehogy már anyós vagy akár anyuék (akkikel nekem is nagyon jó a viszonyom) találják ki, hogy mi legyen az elején.

Fic: ahogy Pipocs említette, kérjél a patikában homeós füzetet, de én ami itt elhangzik, azt át szoktam menteni vördbe és akkor ott tárolom az infókat. Meg aztán vannak könyvek is kifejezetten gyermek homeopátiáról, de szerintem elég amit itt hallunk, plusz a füzet. Zsanci irt egy másik füzetet, az pénzes még nem vettem meg. Védőoltások cimmel, de Zsanci irta nekem tegnap, úgyhogy meg tudod nézni.

Megint kérdés: légzésfigyelő?IGEN vagy NEM? mindeig elő tudok rukkolni valamivel... tanfolyamon nem voltunk még a HeimPálbácsi kórházban, de el kéne mennem. Szóval kérek megint érveket pro és kontra.

Bogárka: most már mindegy, hogy kiről irták, mert már megcsináltuk. De köszi az infót... Hogy vagytok? kisded?

JohannaZsebi

Kép
Kép
johanna1975
 
 


Sziasztok Szóf.sók!
Elmentem kicsit vasalni - kész vagyok, juuhééééé Kép - és tessék, na nem baj, olvasok!
fic. (38+6 tökizgi Kép)
ficánka
 
 


Fic, Dora, Monesz:
akkor mi 4en leszünk a kilenckeres kismamageng?!!!!!!!
feldobó gondolat Kép

Pipocs:pók, áááááááááááá

Johanna: légzésfigyelő IGEN, de csak, ha nem gagyi és az is CSAK tanfolyással együtt (mi Madarász u-iak vagyunk, BabySense, ez tutter okés, igaz qrva drága, 40 ropi), hisz ha baj van és riaszt, attól még nem menti meg a gyereket, azt Neked kell...

Persze van aki nem tartja fontosnak, de pl LizziBébi csak hason hajlandó elaludni, soxor a feje a matracba fúródik... légzésfigyi ekkor (is) jól jön...
Mi úgy gondoltuk, hogy ha baj lenne, akkor soha nem bocsátanánk meg magunknak, hogy ezt 'megspóroltuk' a deden...persze nem lenne baj, pozitivisták vagyunk, de mégis
Na, regénynek vége.
ada007
 
 


Pipocs,
mi van a pókokkal? sztem egy állatkereskedő örülne neki, vagy olyan valaki, aki pókokat tart. mi hüllőzünk, de ha gondolod, megkérdezhetek pár embert ... merre laktok?

Zsanci,
makk ... mogyoró ... te kis pajzán! Kép

Borri,
édesek a fiaid! Kép nagyon jó a kép, köszi, h elbüszkélkedtél velük!

Ildi,
Timi tök aranyos lehet, ahogy püföli a tornáztatót! képet szeretnék! Kép

Lindi,
de jó Nektek, hogy mentek! Jó repülést! Én imádok repülni, voltunk is a középső harmadban Rómában - ezt már mondtam - és csak a le- és felszálláskor feszült kicsit a Pocaklakó. Voltak babák is a gépen, és ők is tök jól viselték, csak ugyanekkor nyekeregtek kicsit, őket jobban megviseli még, de nem volt gáz! Kíváncsi vagyok, Grétinek milyen lesz, majd mesélj! Kép Biztosan nagyon klassz lesz!!!!!!! KépKépKépKépKép

Johanna,
hogy vagytok? ma mi is eldöntjük, de most a sok infó után inkább a NEM felé hajlok.
Ja, és megyek a patikába a homeós füzetekért, köszi Nektek!

fic.
ficánka
 
 


Ada,
Te is kilencker? Merrefelé?

Légzésfigyelő: sztem is IGEN, főleg, ha Te úgy gondolod, h az Neked kell ... én azt gondoltam, ezért itt várja a kismukit az Angelcare (ami légz.figyi és babaőr is).

Remélem Oxi a nagy csavargás közben nem gondolta meg magát a 7.-ről, és nem ment el mégiscsak szülni? Kép
ficánka
 
 


Pipocs!

Pókok????KépKépKép És ez csíp is? Ha olyan ritka, hogy került a kertetekbe?

Gigi!

Ez tök jó, hogy írsz egy naplót a gyerkőcnek! Én is kaptam ajándékba egy babanaplót! Különféle címek vannak benne pl: Az anya véleménye a szülésről, Élmények a keresztelőről..stb.(biztos a többi babanapló is ilyen)! Már többször nekiültem, de egyszerűen nem megy! Naplót sem írtam soha, mert egyik nap elkezdtem, írtam valamit, másnap meg égnek állt a hajam tőle, hogy milyen hülyeséget írtam! Szóval azthiszem nekem ez nem megy! De tök jó, ha Te tudsz írni!

Monesz!

Nekem is elküldenéd a proktológus néni számát meg, hogy hol rendel! A következő szülés után már tuti szükségem lesz rá, ha addig talán nem is! Köszönöm!

Johanna!

A póksztoridtól elkezdtem vakarózni, biztos rosszat is fogok álmodni!

Ficánka!

Hát...lehet, hogy ez a tornáztató mégsincs olyan pozitív hatással Timire! Lehet, hogy frusztrálja vagy mi lehet, mert akárhányszor elé rakom és elkezdi püffölni, egy idő után hisztirohamot kap! (Lehet, hogy ez a játék agressziókeltő ?Kép) Az is lehet, hogy csak rossz napja van!

Lindi!

Gondolok rátok holnap! Mesélj majd!

Ildi
ildi76
 
 


Sziasztok!

jesszus, kicsit nem figyelek, és máris mennyi írás... Kép

Donna Quintal ma elment a dokibácsijához a H-ba kontrollra, és nem maradt ott Kép Viszont találkozott Manóval NST-n. Megvizsgálták, nézegették, nagyvizitálták, és megszületett az ítélet: ha addig nincs semmi, kedd reggel befekvés következik (remélem rögtön a szülőszobába) Kép
Addig kis pihenés javallott, magasra rakott lábakkal, mert lábra kell tudni állni, nem medencéker a bokákban (szóval túl sok a víz). Ennek örömére piacoztunk utána, meg koviubit készítettünk, meg főztünkmostunkmosogattunk) Kép De most már pihenés lesz, mert ragad le a szemem Kép
Sig. Topo nagyon jókislány volt ma, UH-n, NST-n reaktív volt, vizsgálaton megrugdosta a dokibácsijhát, de vásárlás közben nem zavargott Kép
A dokibácsi megdícsért, milyen ki pozitív vagyok, mert elmeséltem neki, hogy a terhességben az a jó, hogy az ember lánya nem menstruál, a szülés utáni 6 hétben meg az, hogy végre nem vizsgálja az orvosa Kép
A telefonálókkal kezd elmenni a türelmem, ma már az összes hívásomat úgy vettem fel, hogy "még egyben vagyok, egyéb kérdés?" Kép

Neet: Boldog névnapot!

Fic: nem tűntem el, de egyre kevesebb türelmem van bármihez, így a gép elé sem ültem le ma, mert aztán meg lelkiismeret furdalásom van, ui. dolgoznom is kellene még egy kicsit...

Pipocs: Pók: Fúúúúúúúúúúúúúj Kép

MKatus: Érzékeny vagy, szerintem hagyd, hogy a párod oldja meg a helyzetet, és próbáld meg kizárni a rossz gondolatokat.

Ildi: Nem lehet, hogy csak egyszerre túl sok inger éri Timit a tornáztatóval? Akkor hajlamosak a hisztire egy idő után Kép

Szopi: Én csak remélem, hogy trendi anyuka leszek Kép De ha nem, akkor majd mástól leszek az Kép

Pucérkodás: Nálunk ez nem is volt téma, hogy nem fogunk csak azért öltözni, mert baba-gyerek van. Szerintem nem is menne, meg a gyerek megérzi, ha valami nem úgy történik, ahogy az előtte természetes volt.

Másra nem is emlékszem, milyen véleményem volt...

Jóccaka, reggel remélem jelentkezem Kép

KépKép
oxigen
Györköny
 
 
 
 


Akkor tőlem senki nem kér CD-t?Kép Kép Kép
Akkor most a hűtőbe folytom bánatom.
Ha mégis szükség lenne rám akkor az emil cmí: bartus.peter@chello.hu
zsebi2004
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet: