Zanzának és akinek ízlett, íme a TÚRÓTORTA recept:
A piskótához: 6 tojás/6 kanál cukor/6 kanál liszt, 1 sütőpor, 1 vanília szükséges, persze lehet máshogy is, ki hogy szokta. Külön felverem a fehérjét, és azt csak a végén adom hozzá a sárgájá+cukor+liszt (előtte hozzá sütőpor) keverékbe, és kb. 20 percig sütöm 200 fokon a villanysütőben.
Ha kijött a csatos tortaformából (én rá szoktam tenni egy nedves konyharuhát, ahogy kivettem és fejjel lefelé deszkára tettem, így hamar kijön) kettévágom és jöhet bele, meg a tetejére is a krém.
Túrókrémhez: 50 dkg túró, 15-20 dkg porcukor, 2 van.cukor, 1 citrom héja (ezt jól le kell súrolni!), és kb. 1,5 dl tejszín szükséges. Kell még egy zselatin és 20-30 dkg gyümi.
Túrót villával összetörni, tejszínt fölverni, túróhoz citromhéj, porcukor, vanília - lehet nyugodtan géppel, alacsony fokozaton, magas tálban - végül tejszínt is hozzá.
Gyümölcsöt lehet tenni a túrókrémbe is, én most oda nem tettem csak a tetejére, ez már ízlés és kedv kérdése. Díszítés közben elkészül a zselatin, amit aztán rácsorgatok. Én azért szoktam visszatenni a csatos formába a tortát, mert avval be lehet tenni a hűtőbe, és szépen összeáll az egész.
Még apróság: én a fémpapíros túrót (nem a zacsisat) és a zacskós 3 decis habtejszínt (nem a dobozosat) szoktam venni, persze ez is ízlés dolga, de nekem ez vált be. És utána marad tejszín pl. kávéba vagy más nyalánksághoz.
Egyáltalán nem nehéz és nagyon élvezetes ezt elkészíteni, és eddig mindenkinek nagyon ízlett. Ezért is szoktam ezzel előrukkolni. Hajrá lányok a tuti kézcsókokért! Ha kérdés van, mondjátok!