A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Fogamzás » ..."ma megint megjött"...


Alice!

Te biztos nem "ismersz" engem (a "régiek" még talán emlékeznek rám), tavaly több mint fél éven át én is a topic tagja voltam, 8 hónapig próbálkoztunk a párommal, nagyon szerettünk volna kisbabát. Akkor még nem volt lakásunk, a párom apjánál laktunk, semmi reményünk nem volt, hogy a közeljövõben lakáshoz jutunk, de mégis szerettünk volna mind a ketten babát. Aztán tavaly novemberben a szerencse ránk mosolygott, és sikerült egy lakást vennünk, úgy hogy a banki törlesztés havi 48 ezer forint (tehát majdnem egyikõnk fizetése rámegy). Akkor mi úgy döntöttünk, hogy anyagiak miatt egy idõre felfüggesztjük a babaprojektet, megvárjuk, hogy egy kicsit jobbak legyenek az anyagi körülmények. A napokban azonban újra szóba került a baba-téma, és úgy döntöttünk, hogy újra próbálkozunk, igaz, hogy még nem most, majd április-május körül kezdjük el komolyan a dolgot. A banki hitelt 15 évre vettük fel, azért 15 évet mégsem várhatunk. Tudjuk, hogy az a törlesztõrészlet nagyon sok, ha én szülök egy babát, akkor egy darabig a pénzünk is kevesebb lesz, mint most, de éhen halni akkor sem fogunk, a törlesztést fizetni fogjuk. Nem fogunk tudni nagy lábon élni, de szerintem egy gyerek többet ér bármilyen fényûzésnél is. Szeretnék megadni majd a gyerekemnek mindent, amit csak lehet, de a legfontosabb a szeretet, nem minden a pénz. Ha etetni, ruházni, majd késõbb iskolázni tudod (bár ezen egyenlõre még nem kell gondolkodni), akkor olyan nagy gond nem lehet már.
Meséld el a párodnak a mi történetünket is, hátha hatással lesz rá, és meggondolja magát. Nem egy gyereken múlik, hogy meddig laksz albérletben, mikor lesz saját lakásod.

Bocsi, hogy egy kicsit hosszúra sikerültem, de úgy éreztem, ezt muszály "elmondanom".

Pussszzz
Ildi
másikildikó
 


Alice,
Arra gondoltam, hogy 4 évvel ezelött akarta azt a babát és iszonyatos nagy csalódás érte, amit talán a mai napig nem tud feldolgozni. És nagyon fél attól, hogy ez mégegyszer bekövetkezhet. Ezért vigyáz annyira, hogy ne élje át ugyanazt. Lelkileg azt hiszem akkor nagyon összetört és most így védekezik. Ezt is fel lehetne vetni a beszélgetésetekkor, hogy Te már felkészült vagy egy újabb terhességre, és nem kell félni, minden rendben lesz. Kép éshogy persze vegyen a babanetesekröl példát, akik kitartanak addíg amig babájuk nem lesz. Kép UGYE LÁNYOK???? KépKépKép

Alma Kép
Üdv a körünkben. A listán kijavítalak hamarosan Kép
Puszika
Moni
mj
 


Doris!

Február 9, Vízöntõ!!
JÚÚÚJ de SZUPIKép
Alice
 

 
 

MóniKép
Úgy-úgy biza, ahogy mondodKép
SienKép
A zsíros kenyérrel kapcsolatban igazad lehet. A múlt elötti héten felmentünk szánkózni Dobogókõre(szegény szánkó majd széthullott alattunk)és betértünk egy melegedõbeKép Isteni májas-hagymás meg zsíros-hagymás kenyereket majszoltunk. Volt ott egy kemence és két cicus dorombolt a tûz mellettKép Hát én magamhoz vettem a cicmákokat vakargattam a buksijukat meg majszoltam a kenyeret forró teávalKépKép Isteni volt!!Kép

Puszi: Doris
doris
 
 


Doris!

Ja és én is 29 leszek.
Alice
 


AliceKép
Én ugyan nem hiszek a horoszkópokban de az idei év a Vízöntõk éveKép Ez tudod mit jelent ugye???? Teljesül a vágyunk!!KépKép

Puszi: Doris
doris
 
 


Krisztinka hol vagy? Ancsit is hiányolom, de tudom, hogy csak holnap lesz. Kiváncsi leszek az UH eredményére Kép
Moni
mj
 


Breki!

Nekem végig csak felet kellett szednem. Abban egyeztünk meg anno, hogy ha a vérvétel nem mutat javulást, akkor növeljük egyre. Viszont most kétségbe estem, hogy nem lesz-e a 2X1 Closti tul sok. Volt, aki cisztát emlegetett...
Segitsetek, lányok a Clostival kapcs-ban.

Melinda!

Egyszer énis ugyanilyen "kulinarischer Abend"-re készültem kinn és lecsót füztem. A németeknek ez abszlút egzotikus, és annyira izlett nekik, hogy az olaszok és a spanyolok inycsiklandozó kajáoia rá sem néztek.

Mindenkinek csók
Másikviki
másikviki (m&aacut
 


Alma!

Üdv közöttünk. Hova mentek matyivizsgálatra? A Schöpf-Mereit ajánlom, velünk nagyon rendesek voltak. A párod kezét pedig ne engedd el, mert megszökhet!!! Tapasztalatból beszélek.Kép

És ha már itt tartunk. A férjem nagyon odalett, hogy vele is gond van, de azt hiszitek elment az eredményért, hogy megtudjuk mi a gond? Hát nem. Kép Most egész este vigasztalhatom, anélkül, hogy tudnánk mekkora a baj.
Nem könnyû a pasikkal.

Alice!
Én Melinda véleményét osztom. Próbálj mégegyszer nekifutni egy alapos beszélgetésnek. Egy 10 éve jól mûködõ kapcsolatban a gyerekvállalás nem lehet tabu téma. Próbáld megtudni az igazi okot, hogy miért ellenzi. Az én párom sem akart évekig gyereket egy rosszul sikerült házasság miatt. Aztán szép lassan beleegyezett, hogy jöhet a baba. Nem lelkesedett, de már nem is ellenkezett. De a baba nem akart jönni. És a sok sikertelen ciklus alatt eljutott odáig, hogy most már bármit megtenne, hogy legyen egy közös gyermekünk. (Kivéve, hogy elmenjen az eredményéért Kép ) A másfél év kudarc meghozta az eredményt, most már õ is legalább annyira akarja, mint én. De addig hány könnycseppet sírtam el!

Alice! Azt akarom ezzel mondani, hogy nincs reménytelen pasi, csak van akivel egy picit (?) nehezebb. Ne add fel. Kép

Edi
Edi
 


Alice, Doris!

Én is Vízöntõ vagyok, és nagyon büszke rá! Sajnos én már 22-én betöltöttem a 29-et,de még nem vagyok 50! Fõ az optimizmus!

Lora

Az jó hír, hogy nem termelsz ellenanyagot és van egy nagy tüszõd. Úgy tudom egy sperma is elég, ha jókor van jó helyen. PCO-ra a doki is azt mondta, hogy nincs nagy gond.
Fel a fejjel! Most mindig nézni fogják, hogy hol is tartasz, biztosan nem fogjátok elszalasztani a megfelelõ idõpontot.


Lányok,

Köszönöm, hogy ilyen kedvesen fogadtatok, csak azt tudnám ezen miért lepõdöm meg.

Alma
Alma
 


Sien
Ne beszelj itt nekem zsiroskenyerrol mert mar poharat kellett hoznom hogy a nyalamat felfogjam Kép En a legjobban a kacsazsirost szeretem meg a libamajas Hmmm..lilahagymaval Kép
Jo otlet na meg egyszeru elkesziteni, viszont attol felek hogy a mi kis csoportunk nem igazan fogyasztana lelkendezve...multkor reszleteztem hogy mik a kedvenc eledeleim (csirkelab, veloskenyer, pacal)....szabalyosan rosszul voltak tole, foleg a tanar aki ugyebar Nemet....
A boltokba lehet kapni kifejezetten gulyashust (egy deka zsir nincs rajta Kép)....
Csak azt nem tudom miert fujogtak ugy, Kép a tenger gyumolcsei sem nezz ki jobban megis egy hodito etel itt?
Melinda
 


Másikviki!

Én 4x1 Clostit szedek hónapok óta, mégsincs cisztám. Van akinek 1 is elég, nekem a 3 is kevés volt. A 3x1-el még mindig rossz volt a progim, a 4x1-el tökéletes. Emeld csak bátran az adagot, ha a doki szerint szükséges. Nem kell mindjárt rémeket látni.

Edi
Edi
 


Szia Edi,

Köszi, de mi Gyõrben lakunk és ez egy kicsit messze lenne!

Mi itt Gyõrben egy urulogus magánrendelõjébe megyünk, a nõgyógyim ajánlotta. Remélem Õ is olyan rendes, kedves lesz, mint az én orvosom, s Õ is komolyan vesz bennünket, márcsak kedvesem érdekében is. Nagyon rosszul van ettõl a vizsgálattól.

Alma
Alma
 


masviki

A Lecsot langyos-hidegen is talalhatom? Sajnos nem lesz melegitesi lehetoseg....Kép
Egyebkent elhiszem hogy buknak ra a Nemetek Kép
Nemregibben volt egy Dunai fesztival. A parton kulombozo nemzetek eteleit kinaltak. Mit gondoltok hol volt a leghosszabb sor? A fokhagymas, tejfolos, sajtos langost arusito bodenal Kép
Melinda
 


Moni!

Akkor mi lenne ha te csinalnal majonezes-zelleres krumplisalit, en gyumolcssalitKép

Alice! Hmmm, meggondolando amit MOni mondott, probald kiKép

Melinda: turogomboc....bar az jobb melegen, de szerintem langyosan is isteniKép

orsoly
orsoly
 


Doris
Sajna 16-an nem tudunk jonni 20-tol leszunk otthon Kép, de a kepemet az apajeloltel egyutt felteszem majd a Zebrafarmra. Kép

Lanyok
Keszuljetek lelkileg hogy vigasztalnotok kell Kép ugynez ki megfog jonni...Kép Tegnap meg 37 volt ma mar 36,9 es ket nap mulva lejar az ovit koveto 14-nap Kép
Melinda
 


Másikviki!
Én is szedtem már 3x1 Closti-t is és nekem sem lett cisztám. Nyugi!Kép Lehet, hogy a Closti hozza meg végre a várva-várt babát!
Melinda!Kép A pörköltek és lecsók hatására én már befaltam a fiókomban fellelhetõ összes élelmet!KépA németeknek meg nincs ízlésük kajailag!Kép

Pusz, Sien.
Sien
 


Orsoly!
Megegyeztünk Kép
Moni
mj
 


Lanyok
Koszonom a sok jo otletet azt hiszem Hortobagyi Palacsintat keszitek es edesegnek turogombocot megprobalom lagyabban csinalni akkor finom lesz langyosan is. (Kosz Orsoly neked is) Kép

Megyek vasarolni, es fozocskezni
Pusz Mindenkinek
Melinda
 


Lányok!Kép
Azt hiszem hazamegyek! Én nem bírom ezt a kiképzést, hogy finomabbnál-finomabb kajákról diskurálunk, én meg már elpusztulok éhen!!Kép

Holnap újra jövök!Kép
Pusz, Sien.
Sien
 


Sien
Ez igaz Kép De latnod kellett volna hogy fogyasszak a fokhagymat egyebkent utalo Nemetek, a Magyar langost! Kép
Jo erzes volt...
Melinda
 


MelindaKép
A lecsó hidegen és langyosan is isteniKép Ne szomizz és tedd fel a fotótokatKép Jó fõzõcskétKép
LányokKép
Most mááááááááááááááár Mindenki adja át nekem a mensijét!!!! Irgum-burgumKép Olyan szívesen átvállalnám helyettetek...Kép

Puszi: Doris
doris
 
 


LÁNGOS!! Ez volt az utolsó csapás, kilyukadt a gyomrom!Kép

SienKép
Sien
 


Drágáim!

Ugye nem akarjátok, hogy még jobban elhizzak?Kép
A topic kész étlap. ÉHES VAGYOK!

Moni!

Köszi az együttérzést. Most van pár percem, mert a férjem van a gyerekkel lent az ágyban.Kép

Edi!

A "pasibaj" nem biztos, hogy akkora, mint ö gondoljaKép. És valószinü sokkal könnyebben is orvosolhtaó, mint egy nögyogyis probléma. Gyözd meg!KépKép

Doris!

Oké, akkor nincs pohár, meg minden...
(Fasirt, iszi van!Kép)

Alice!

Már egyszer irtam neked, hogy hogyan jutottunk mi saját lakáshoz. Ildi hozzászólásával abszolút egyetértek, nincs annyi idönk, hogy ki tudjuk várni, amig mindenünk meglesz. Ugy költöztünk 1,5 éve ide, hogy a gyerekágyon, franciaágyon, konyhabutoron kivül nem volt semmink. Hónapokig ülögarnitura nélkül a földön, szönyegen ücsörögtünk a nappaliban (a vendégeink is!). És élveztük Kép. Nem volt egy csomó ideig függönyünk. Nem bántuk.Kép A gyerek se. Még most sem vagyunk teljen "kész". Persze, nagyon szeretném. De meglesz!Kép Mindenbe ujból ugyanigy nekivágnék (albérlet, gyerek, iszonyu nagy törlesztörészlet, még egy gyerek). Lehet, hogy nem olyan fényüzésben, de maximálisan törekedve mindenre, meglesz a gyerekeinknek is minden. Szerintem is jó ötlet, meséld el neki a mi történeteinket.
Látszik, hogy szereti a gyerekeket? Akkor mi lehet még a baj? Szurkolok, hogy sikerüljön beszélnetek, vagy bármi, ami nektek jó lenne!!!KépKépKép

Beszti

KépKép
KépKépKép
beszti
 
 


Kedves Lora és minden PCO-val küszködõ mamajelölt!
Lora UH eredménye azt jelenti, hogy a méhnyálkahártya vékony (endometrium), és mindkét petefészekben sok kis cysta van (PolyCystás Ovarium), ami arra utal, hogy nem tud megrepedni, sõt kellõ képpen megnõni se a petesejtet tartalmazó tüszõ. Ennek oka az, hogy vastag a petefészek burkoló felszíne, nem tud rajta kibújni és nõni a tüszõ. Ha ez kis mértékû, gyógyszeresen lehet rajta segíteni, de általában ritkán. A jó terápia: a lézeres laparoszkópiás mûtét. Kérdezzétek meg Krisztinkát. Egy évig nem sikerült terhesnek lennie a PCO miatt. Augusztusban elment a fenti mûtét magyarországi legjobb tudósához, Fábián doktorhoz. Szeptemberben megcsinálta neki a mûtétet. Októberben adott neki gyógyszeres peteérés serkentõt. Igaz, Krisztinka már azt hitte, hogy õ különleges eset, nem használ a mûtét, mert még mensese se jött a gyógyszer után. És most mégis kb. 6 hetes áldott állapotú kismama! Én itt is azt javaslom mindenkinek: akinek PCO-ja van, az keresse fel Fábián doktort! Mostmár nem kell az én közbenjárásom se hozzá: Krisztinka bizonyára mindenkinek segít eljutni hozzá.

Üdvözlettel
Erazmusz
Erazmusz (erazmusz)
 


Sziasztok Lányok!
Olyan jó kedvem van!!!! Mi ez a pangás itt a társalgóban? Hol vagytok?

Úgy néz ki ma le kell mondanom egy estétöl éjfélig tartó lánybulit a tesómmal meg a barátnönkkel, mert ma este akciózni kell és nem dumcsizni KépKépKép
Még mindig érzem, hogy a tüszöcském nem repedt meg, de nagyon-nagyon készül, mert szinte egyfolytában szúrkál! Remélem jó nagyra növöget! Fábián doktor nevét és a tegnapi tüszörepi gyogyiját imába foglalom, ha összejön Kép

Észrevettétek, hogy a tegnapi hozzászólások 9.22-13.53-ig hiányoznak az archivumból? Már szóltam a moderátornak, hogy állítsa helyre, mert legalább 50 hozzászólás hiányzik!

Most megyek,
Pusszancs,
Moni
mj
 


Sziasztok leanykak!

Merre vagytok???


Hat mostanaban nehezen olvasgatlak titeket mert folyamatosan kajakrol van szo,sajna nekem meg az olvasasa is problemat okoz.Ma ejjel 2-kor arra ebredtem,hogy iszonyatos haboru van a gyomrombanKép

PCO
Barmikor barkinek megadom az imadott dokibacsim szamatKépKép
Keressetek ezugyben nyugodtan.Csak annyit,hogy 1.5 evig nem estem teherbe a mutet elott!

Erazmusz
Itt is megkoszonok neked,onnek mindentKépKép

Krisztinka
kriszti
 


Itt a mai lista:

Kisvuk 4c 63 cn Svájc 27 év
Doris 10c 52 cn Budapest 29 év
Újpocok 8c 49 cn Budapest 33 év
Gabó 31c 47 cn Miskolc 27 év
Melinda 6c 30 cn N-o. 26 év
Monchy 7c 29 cn Budakeszi 32 év
Sugár 4c 27 cn Salgótarján 23 év
Andi 4c 27 cn Székesfehérvár 28 év
Edus 4c 26 cn Svajc 25 év
Kamilla 4c 24 cn Budapest 26 év
Cipomama 4c 23 cn Los Angeles 35 év
Éva 33c 21 cn Nyíregyháza 26 év
Indigo 3c 20 cn Budapest 25 év
Orsoly 2c 17 cn Nagytarcsa 27 év
Moni 9c 16 cn Törökbálint 28 év
Marcsi 4c 15 cn Budapest 27 év
Lora 16c 14 cn Várpalota 25 év
Szami 12c 12 cn Budapest 30 év
Klari 9c 11 cn Budapest 31 év
Sien 17c 8 cn Budapest 29 év
Edi 11c 8 cn Maglód 33 év
Timea 3c 8 cn Miskolc 29 év
Fércegér 5c 7 cn Dunaújváros 27 év
Edelweiss 10 c 4 cn Szeged 32 év
Mamacs 14c 3 cn Budapest 24 év
Alice 36c 2 cn Budapest 29 év
Alma 8c 2 cn Györ 29 év

Moni
mj
 


Jó reggelt lánykák!KépKép

Kedves Erazmusz!
Köszönöm leveled/levelét, mindenért hálás vagyokKépKép

Moni!
Félre a csajokkal, éljenek a pasik!!!KépKép
Hajrá a babáért!!!
Akcijóhegyek!!!KépKép

Keri-mami!Kép
Pusszantás Neked..Kép
Lassan már átmerészkedek a másik topicba is, de még nem most...Kép

Na, most jöhet a beszámoló:
Tegnap voltam végre az UH-n..
Reszketve vártam soromra, aztán amikor bementem, a nõci annyit mondott, hogy növekedés van a múltkori óta.
Adott egy papírt, amin csak annyi állt, hogy
"norm.nagy uterus, üregében 15 mm-es gest. gyûrû ábrázolódik."
Csak néztem...most akkor hol van a baba?
Se hetek száma, se az, hogy életjelenség kimutatható...
semmi olyan, ami ilyenkor lenni szokott.
Megkerestem a dokit, nézte a leletet, csak bólogatott, aztán váratott egy kicsit, majd amikor behívott, megkérdezte, hogy mikor volt rákszûrésem és hogy állok táppénz dolgában...
Fordult velem a világ...lesápadtam, elképzeltem, hogy egy növekedõ rákos daganat van bennem...és vége mindennek.
Kérdeztem, hogy mi a baj.
Erre a doki: Baj? Hát nem erre vágyott? Ez egy 5 hetes terhesség!
Lányok, én leizzadtam, lesápadtam és bevörösödtem egyszerre.
Hogy lehet így játszani velem???

Aztán megnyugodtam végre, megbeszéltük, hogy két hét múlva találkozunk, megcsinálunk mindenféle vizsgálatot és aztán elmegyek táppénzre.
Azt mondta, hogy a Duphastont feleslegesnek tartja, mert az UH rendben talált mindent, vérezgetés, barnás trutyi nincs, ne terheljük a szervezetemet gyógyszerrel.
Azt mondta nem lesz baj.
Hát szeretnék hinni neki...Kép

Lányok, ha két hét múlva elmegyek táppénzre, mi lesz velem nélkületek?????????????


cuppa,
Ancsi
Ancsi
 


Kedves ERazmusz! Koszonjuk a tajekoztatast, hogy oszinte legyek, ez nekem eddig mind tiszta. En csak azt nem ertem, hogy ha PCO-nal az LH folyamatosan magas, akkor nalam miert nem? Illetve hogy a verzes allitolag ilyenkor kevesebb, na nalam most epp 6 napig tartott....Egyebkent nekem a multkor egyhavi closty segitett, ugyhogy en meg megprobalom elobb a gyogyszert....

Ancsi! Hmmmm, en ezt azert nem ertem, mert Pucurnal folyamatosan neztek a hormonokat, es minden OK volt, de a dokineni megis szedette vele az Utrogestant! ES Erazmusz szerint sem art...akkor miert nem?

Pusssz: orsoly
orsoly
 


Ancsuri-mamiKép
Fabian Doktor szerint sem art!!!!!!!!!
Lehet,hogy most nem lesz semmi gondKép

Krisztinka
kriszti
 


Szép Jó reggelt LánykákKép
Csak most jelentkezem mert annyi a munkám hogy....de azért itt vagyok ámKép
BesztiKép
Megdumcsiztuk a kajcsi dolgotKép
ErazmusKép
Köszi az infotKép
AncsikaKép
Ne légy már ilyen hitetlen!!Kép Tessék ÖrülniKépKépKép

Puszi: Doris
doris
 
 


Sziasztok lányok!

Bokros teendõim miatt nem tudtam jönni, az ukrán helyzet is fokozódik a munkahelyemen. Elolvastam mindent amiótanem voltam kivéve azt az 50-et ami tegnapról hiányzik.

Doris!

Örülök hogy hiányoztam neked. Jobb a kedvem, de azért foglalkoztatnak a rossz vágányon futó gondolataim. De melletettek mindig erõt gyûjtök.

Ancsi!

az hogy semmi tünete nincs a progihiánynak nem jelent semmit. Én se véreztem a 2-3 hónapos terhességem alatt, se barnás folyás nem volt, semmi, eleinte még émelyegtem is, elsõ ultrahangon dobogott a pici szivecskéje, második ultrahangon ugyanolyan pici volt - tehát nem fejlõdött - és már nem is dobogott a szive, nem mutatott életjelet. Kérlek gondolkozz a duphastonon.

Lányok!

Aki fél a cisztától szedjen closty helyett serophent, az "tisztább" szer, bár drágább is, de még kifizethetõ hosszú tévon is.

Marcsi
Marcsi
 


Sziasztok lányok!
Itt ülök tömény bizonytalanságban a munkahelyemen, eléggé feszült vagyok. Szóval tõletek kérdeznék, hátha ti tudtuk segíteni. Utálom a bizonytalanságot. Szóval. Tegnap kellett volna megjönnie. De nem tette. A hasam viszont már négy napja úgy fáj, mint amikor érkezik a mensi. A hõm teljesen összevissza volt ebben a hónapban. Tegnap leesett 36.3-ra, na gondoltam, akkor vége, de ma felment 36.7-re. Abszolút nem értem. Fogalmam sincs, hogy mi van. Teszthez még korán van. De úgy érzem, hogy bármilyen irányú bizonyosság jobban esne, mint a bizonytalanság. Az õrül fel a legjobban.
sugarka
 
 


Ancsi,
Én mégegyszer konzultálnék E-vel erröl a gyogyiról! Kép Nem bíznám megint a véletlenre a dolgokat.

Ha mégis úgy döntesz leállsz a gyogyival akkor azt is fokozatosan kell megtenni, ahogy jóval korábban E. javasolta (másnak) mert különben a totális hormonmegvonás bevérzést okozhat!

Üdv,
Moni
mj
 


Lányok!

Segítsetek, mert lemaradtam a részletekrõl. Mi hiányzik még a tali-s menübõl amit vihetnék? Hányra menjek?

Melinda!

Én amerikaiaknak csináltam h. palacsintát, amikor készítettük, kicsit nézték hogy azt a szaftot is meg fogjuk enni, de aztán mind befaltuk. Azt tudnunk kell, hogy mi magyarok elég zsíros tradicionális ételeket eszünk.

Doris!

Ha küldök neked fotot felteszed a zebrafarmra?

Orsoly!

Legközelebb ha egyedül vagy összefuthatunk, hisz olyan közel lakunk egymáshoz.

Beszti jól értem, nem volt jó a kínai? A multkor én is így jártam, de jobb is hogy minél hamarabb kijön belõlünk.
a férjem ma mondot nekem egy nagoyn bizarrr dolgot. Állítólag Mo-on 92 óta csak egy kínai hunyt el Mo-on, annak ellenére hogy több ezren vannak itt. Mi történik a halottakkal? És ez Európa többi országában is így van.

Marcsi
Marcsi
 


MarcsiKép
Jó, hogy itt vagyKép Azért ugyi válaszolsz majd a levelemreKép Nyugodtan elküldheted a fotót, megpróbálom fölügyeskedniKépRád bízom, hogy mit hoználKép
Itt a talis-hami lista:

Süti: Breki, Alice, Kamilla, Doris
Ital: Sien, Tündi, Beszti, Doris
Pogácsa: Doris
Saláta: Orsoly, Móni, Doris
Husi: Edi, Beszti

Puszi: Doris
doris
 
 


Marcsi,
Úgy gondolod, nem ripoltolják a magyar államnak, hogy egy kínai meghalt? Azt gondolod megeszik, lefagyasztják öket? Vagy suttyomban eltemetik öket?

Ancsi,
Lehet, hogy már eleged van belölem amiért ilyeneket írok, csak szeretnék biztos lenni abban, hogy minden rendben lesz Veletek.

Mondj egyetlen egy okot arra, hogy miért nem szedhetnéd a sárgatest-hormont. Egy olyan okot, ami igazán megerösíthet minket abban, hogy miért nem kell.
Persze, hogy az UH azt mutatta, hogy jól fejlödik! Miért ne mutatna mást, hiszen szeded a gyogyit.
Már volt két vetélésed! Ne kockáztass!!!!

A gyogyi káros a babára? Válasz: Nem
A doki csinált hormonvizsgálatot, hogy ellenörizze a gyogyi mellett a hormonszintedet? Válasz: Nem
A dokid nem javasolja, E pedig igen. Az 1:1.

És bocs Orsoly, hogy ilyet mondok de Orsoly tuti meggondolja 2x hogy megfogadja e E. tanácsát e vagy sem. Tudjuk mi lett az ö terhességének a vége, azt is tudjuk E mit javasolt és azt is, hogy az Ö dokija mit mondott. Nekem nagyon ismerös ez a szitu! Kép

Puszika
Moni
mj
 


Lányok!
Megfontoltam a progis dolgot és úgy döntöttem mégsem bízom véletlenre a dolgot.
Beszereztetek magamnak Utrogestant!Kép

Krisztinka-kerimami!Kép
Nem tudod, hogy mennyibe fog kerülni?
Folyamatos ellátás biztosított?Kép
Meddig kell szedni (vagy kúp?), a 12. hétig?


Lányok!
Mijez a kajcsis-iszis dolog?
Én mit hozzak a talira?
Csináljak megint Baileys-t???KépKép
Vagy süssek mákos rétest?
Vagy mindkettõ?KépKép

Marcsi!
Ugye nem akarod azt mondani, hogy szó szerint kínait szoktunk enni??????KépKép vagy inkább: Kép

cuppa,
Ancsi
Ancsi
 


Doris!

Emil ment!
Gyümölcs!!!! Van igény gyümölcsre???? Megrendeltem a táplálkozás a gyelmekáldásért c. könyvet, majd abból kinézek gyümölcsöket. Vagy legyen inkább gyümölcssaláta??????

Moni!

Igen úgy. Nem regisztrálnak kínai halálozásokat, mert nem jelentenek be. És a férjem is azt mondta megesszük ebben a sok étteremben. Ha ez igaz akkor borzasztó!!!!Pedig én szeretem a kínia kaját.

Alice!

Szerintem is valamit rejteget a férjed. Úgy értem ha te biztos vagy abban hogy ti vagytok az igaziak egymásnak, akkor valamitõl szorong, fél, és nem árulja el senkinek. Annyira fontos lenne ezt megbeszélnetek? De ha nem megy talán párterápiára kellne elmennetek. De nem hinném, hogy oda elmegy, vagy talán igen? Az én férejm is zárkózott és rugalmatlan fajta, de a megfelelõ pillanatban meg lehet beszélni vele mindent.

Marcsi

Marcsi
Marcsi
 


Drága Moni!Kép
Egyáltalán nincs elegem belõled! Sõt, senkibõl!
Hálás vagyok, amiért szíveden viseled sorsomat és ennek a picuri szederke sorsát isKép

Éppen ezért hagyom magam rábeszélni progi kiegészítésre!KépKép

Hétfõn érkezik a recept, csak ki kell váltanom és készKépKép
Fellélegezhetek!Kép

Még1x köszönöm Neked isKépKép
És mindenkinek!

Lányok!
Ti beszéltetek rá arra is, hogy teszteljek, holott én nem hittem volna, hogy terhes vagyok.
Most pedig kivétel nélkül mindnyájan a progi mellett voksoltatok!

KÖSZÖNÖM!!!!!!!!

Cuppa,
Ancsi
Ancsi
 


Marcsi!

Ne! Ilyet irni! Rögtön rosszra gondoltam...
Igen, sajnos tényleg baj volt a kinaival.Kép
Pedig van itthon WOK-om Kép, tudok fözni is Kép(meglátszik Kép). Csak sajnos most kaptam, és a használati utasitást nem adtak hozzá (ma fogom megszerezni), és ezért nem akartam beüzemelni. (Nem piaci, hanem egy neves cég, neves gyártmánya, nem is olcsón, és nem akarom(tam) elsöre tönkretenni.) Kinai meg nagyon kellett...
Ezentul azt hiszem nem étteremböl, inkább "barkácsolok". (Édes-savanyút már tudok, és akkor legalább biztos olyan alapanyagból lesz, amit én veszek.Kép)
(Bocsi, Kriszti!!Kép)

Ancsi!

Kép
Neked az elözmények indokolják a gyógyit!
Az én orvosom is felirta volna nekem, pedig nem volt annyi oka, mint neked. Szedjed Kép! A babára nincs hatása, viszont egy biztos ponttal több.KépKép
Oké, hogy a doki azt mondta, hogy nem lesz baj, de garantálni is tudja? Hallgass E.-re Kép, szerintem igaza van, nem érdemes kockáztatni.

Moni!

Szerinted nem zavaro, hogy ilyen gyakran archivál? Tegnap ritkán jöttem, és kétszer is kellett egy nap archivumot nyitnom. Szerintem ez igy nem jo, és követhetetlen.Kép

Beszti

KépKép
KépKépKép
beszti
 
 


Ancsi KépKépKépKépKépKépKép
mj
 


Szisztok!Kép

Kedves Erazmusz! Bár én nem vagyok érintett PCO-s témában, mégis olyan jól esik olvasni, ahogy gondoskodsz rólunk!KépKöszönjük!Kép

Ancsika!Kép Örülök, hogy minden rendben van!KépAzért ezt a Duphaston-os dolgot még én is átgondolnám a helyedben. Ha ártani nem árt, akkor jobb a békesség.Kép
Sugárka! Szerintem még korán teszteltél, és ezek a hõs értékek is elég furcsák. Hol méred a hõdet? Várj még egy pár napot, és ha addig sem jön meg, akkor tesztelj újra!Kép
Addig is nyugi!!Kép

Lányok! Lehet, hogy éppen anovulációs ciklust produkálok? Harmadik napja pontosan ugyanannyi a hõm: 36,7. Olyan furcsa, hogy a görbe egyáltalán nem görbe, hanem egy egyenes vonal! Szerintetek érdemes tovább hõmérõznöm, vagy a magas prolaktintól úgysincs peteérésem?

Pusz: Sien.
Sien
 


Ancsi!

Ezt még az elözö irásod elött irtam!
Hurrá!KépKép
Nagyon örülök, hogy rábeszélted magad!Kép
Ezt a picurit már megszülöd szépen idöben!!!!KépKépKép Értehtö? KépKépKép Ellenkezés nincs! KépKép

Beszti

KépKép
KépKépKép
beszti
 
 


Beszti,
Most off leszek.
Wok. Tegyél bele olajat, melegítsd fel jó alaposan, de vigyázz mert nagyon hamar forró lesz, maszatold szét az olajat a wok-ban. Engedd lehûlni. Töröld ki papírkendövel. Utána lehet vele fözni. A wokot soha sem tedd bele vízbe amig meleg. Engedd lehülni. Sohase mosd el mosószeres vízzel, csak mossad ki meleg vízzel. Mosás után ha megszáradt kend be hajszálvékonyan olajjal (én papírkendövel szoktam) és tedd rá a fütötestre vagy a sütöbe 50 fokon kb 10-15 percre. Utána elteheted.

Marcsi, még mindig off leszek
áááááááá én ezt nem hiszem.

Beszti,
Nem, szerintem jó, hogy ilyen gyakran archivál, mert ha már lenne 100 hozzászólás, akkor egy otthonról internetezö emberkének órákba tellne a legutolsó hozzászólás lehívása. Így viszont "nagyon" gyors. Szerintem ezért van archiválás 50 hozzászólásonként.

Ancsi,
A kajás hozzászólások azokban a hozzászólásokban vannak amik elvesztek. Remélem visszaállítják öket. Majd olvasd el öket feltétlenül.

Moni
mj
 


Moni!
Oksi, a kajás üziknek utánanézek!Kép

Beszti dokinéniKép
IGENIS! ÉrtettemKépKép
Hétfõtõl Utrogestan plusszKép


Lányok!
Szóval mákos rétes meg Bélisz Ancsi-módra jó lesz?

Gyümölcs is jöhet!Kép


Krisztinka-keri!
Már megint merre járol, csak nem a vécékagylót ölelgeted?Kép

cuppa,
Ancsi
Ancsi
 


Sien drágaKép
Semmi sem felesleges...még a magas prolaktin mellett is történnek csodákKépKép

Pedig nálunk csak 1-2 alkalom volt, amikor szabadjára engedtük a kisficakokatKép


Ancsi
Ancsi
 


...na de most már megyek melózni, mert sosem jutok a végére...

KépKép
Ancsi
 


MarcsikaKép
Rövid e-mail ment majd folyt.köv. A fotód sajna nem jött át, jpg.formátumban kéne. Részemrõl rendben van a gyümiKép
AncsikaKép
Jöhetnek a finomságokKép
Itt a lista:
Süti: Breki, Alice, Kamilla, Ancsi, Doris
Ital: Sien, Tündi, Beszti, Ancsi, Doris
Pogácsa: Doris
Saláta: Orsoly, Móni, Doris
Gyümi: Marcsi
Husi: Edi, Beszti

Szerintem husi kéne még.. Ti mit gondoltok? Van jelentkezõ?

Puszi: Doris
doris
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet: