A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Lakóhely szerint » Szegedi anyukák, babák és kismamák


Eniko, csak azt irtam, amit a vedonotol hallottam. Nem mondom, hogy az anyatej allergizal, azert ez enyhe tulzas lenne. Most mar en sem vigyazok, sot mar nagyon regota nem, az elso hetekben viszont erdemes. Puffasztot peldaul azota eszem, amiota Kristof is eheti.

Gabi, sajna nem jo a hutonk. Szerencsere hut, csak egesz nap megy.

Agi
agi77
 
 


Nori, en csak annyit csinalnek maskepp, hogy kicsit higgadtabban kezelnem a dolgokat. Azzal csesztem el az elso heteket, hogy meg akkor sem pihentem, amikor megtehettem volna. Allandoan ugraltam, neztem a gyereket, hogy minden rendben van-e vele, azt hiszem kicsit tulfokozott erzelmi allapotban voltam. Sokat sirtam, volt, hogy az oromtol, hogy anya lettem, volt hogy csak a faradtsagtol. Remelem ketteskevel maskepp lesz, mindenesetre sokat jelent, hogy mar tudom mire szamitsak. Nekem peldaul az is rossz volt, hogy akkor koltoztunk ide, senkit sem ismertem, nem is volt kismama ismerosom, akivel meg tudtam volna beszelni a dolgokat. Ja es internetunk sem volt. Kép Micsoda tragedia mi? Nekem akkor hianyzott. Kép

Agi
agi77
 
 


Zita! A többiek megválaszoltak mindent, a szörtyögés normális, egy picibabának még nagyon keskenyek az orrjáratai, ne szívd sztem, ha amúgy nem beteg, felesleges.

Enikő! Csudaszépek a lányokKép

ugyanitt, nem hiszem, h vita tárgya lehet , h a korán adott tej, stb allergiát vált6 ki. Ez tény. Te sem vagy orvos, én sem, meg itt nem sokanKép, szal ezen ne vitázzunk, Én hiszek a WHOnak, Te nem.

Szoptatás alatt napi max 6deci tejtermék ajánlott, óvatosabbak szerint max 3deci. Amikor Bogi asztmája kiderült, Nekem teljesen le kellett állnom a tejjel (savanyított kis mennyiségben mehet). Pedig szoptatom. NEm az anyatej allergizál, hanem amit megeszel, az átmegy a tejbe.
Puffasztó dolgokkal kapcsolatban: sztem ez nagyon babafüggő. Én mindent ettem, ugye a zöldségek nagyrésze puffaszt, próbálgatni kell, ha a baba nem bírja, akkor kerülni kell, Én rég ehetek karfiolt, brokkolit, bármit, Bogit nem hatja megKép

.:Angi:.
angiszeged
 
 

 
 

Jó reggelt!

Volt egy iszonyatosan rossz éjszakánk.Fél 3h-ig rengetegszer keltem,majd 4h-ig nem is aludt.Jöjjenek már ki ezek a fogak!!!

Enikő!

Ha nem esik,akkor tízórai után indulunk.Kb.11h-kor.Gyalog megyünk.

Kriszti!

Az anyukám oviban dolgozik.5 nap szabival rendelkezik maga.A többit nyáron kapja meg.Az a pár nap pedig kell neki,ha történik valami.Ha temetésre kell menni vagy dolgoznak valamit.(kukoricaszedés,szüret stb.)

Ildi
tfildiko
 
 


Ági: Tudom az elözö védönöm nekem is ilyeneket mondott. Be is tartottam, mégis csak akkor lett jobb, amikor már rá se fütyültem arra amit mondott.A mostani védönöm, meg egészen másképp áll hozzá. Nagyon jó fejnek tartom. 3 gyereke van, saját tapasztalatból beszél inkább. Na ö mondta, hogy amit kívánsz az KELL a babának a terhesség és szoptatás alatt is egyaránt és én hiszek neki, mert én is így érzem!

Angi: Nem a korán adott tehéntejröl beszéltünk, hanem a anyatejröl, de mindegy. Sztem hülyeség hogy allergizál (amit megeszel és átmegy az anyatejbe)De persze jobb félni, mint megijedni. Akkor ne együnk semmit,csak vizet igyunk, azt sem ásványt, mert abba túl sok az ásványi anyag, a csapvíz sem jó,mert az meg trutyis (sárga, meg büdi isí) akkor ne is igyunk semmit, mert az sem jóKép.....Áh, ekkora baromságot!
Mindenki csinálja úgy ahogy akarja engem nem érdekelKép
Egy anya sztem ösztönösen érzi mi a jó a babájának. Eleinte lehet, hogy nem, de ahogy "összeszoknak" a babával, utána már igen.Legalább is én így gondolom!

TFIldikó: Ha kicsit elöbb mennétek mennénk veletek, de nekünk az a 11 órai indulás késön van, mert jó bö fél óra míg odaérünk, és Bogi alig játszhat. És mi lenne ha ott tízóraiztatnád meg! Hátha a levegön megjön az étvágya isKép
Hmmm?Kép Én is sokat keltem fel a lányokhoz, föleg Bogihoz, hajnalba rájött az ehetnék, körözöttet kellett csinálnom fél 3korKép Soksok zöldhagymával, mert azt kértKép
Enikö

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Enikő!

Nem tudom ott tízóraiztatni.A Noémi nem eszik társaságban.Remélem,hogy egyszer leszokik róla.Egy hete nagyon jól eszik,nem akarom megzavarni.Ti mikor indultok?És hány órára akartok hazaérni?Elég felhős az ég,csak ne essen.

Ildi
tfildiko
 
 


TFIldikó: Igen épp most néztem ki én is. Lehet, hogy nem megyünk, ha így lóg a lába az esönek. Inkább elmegyünk ide a kavicsosra a Puskás utcába. Ez közel van és ha elered az esö pár perc alatt hazaérünk. Ha Ti sem mentek a Honvéd térire, eljöttök ide a kavicsosra?

Tegnap összevesztem a barátnömmel, mert a lánya köpködött, köpködte le a többi gyereket és az anyja nem szólt rá. Én akkora fülest adtam volna, ha a Bogi csinálja... Hogy jön ö ahhoz, hogy leköpjön mást? Hogy így megalázzon másokat? Soha nem szól rá az anyja, ha butaságot csinál, mert neki rossz gyerekkora volt és nem akarja, hogy a lányának is rossz gyerekkora legyen... Mondtam neki, hogy a rossz gyerekkor nem azon múlik, hogy a gyerekedre rászólsz-e vagy sem. Sztem kell fegyelmezni. Képzeljtek azt is hagyja és türi, hogy a kislánya megüsse, rácsapjon...KépKép Hát én nem tudom. Sztem a fejére fog nöni. Jó semmi közöm hozzá, hogy neveli a gyerekét, csak az a baj, hogy nagyon rossz a gyerek, és a játszón a többi (jó) gyerek eltanulja töle a butaságokat. És ugyanoda íratta a lányát, mint én a Bogit ovibaKép ÉN nem akarom, hogy együtt járjanak még ovba is. Amióta vele barátkozik a Bogi, nagyon rossz lett. Azelött semmi gondom nem volt vele(a hisztijeitöl eltekintve). Én nem akarok egy másik gerek miatt állandóan üvöltözni ne adj Isten rácsapni a Bogira....KépKép

Enikö

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Sziasztok!

Enikő:-)))) Amúgy meg én is ettől féltem Pipit, hogy én próbálom nevelni, más meg nagyívben tojik a gyerekére és Pipi is rögtön kap a hülyeségre. De hát vinni kell közösségbe is ....De ez nagyon kellemetlen, te igyekszel, hogy jó nevelt legyen valamennyire, más meg mindent megenged. Volt , hogy én is befegyelmeztem más gyerekét, elképesztően szemtelenek a mai gyerekek, képes volt a 4-5 éves gyerek a pofámba hazudni! Nah nem húzom fel magam....

Hát eléggé lóg a lába lóga, nem tudom el merjünk e indulni, egy órán belül döntenem kell.....

Nyúlanyó+Tamás Botond (2006.03.14.)+Viktória (2003.04.21.)

[img:5b8b07f275]https://babafalva.hu/tickers/3ud.png[/img:5b8b07f275]
[img:5b8b07f275]https://babafalva.hu/tickers/4qv.png[/img:5b8b07f275]
nyúlanyó
 
 


Enikö! érdekes nevelési módszere van annak az anyukánakKép

Zita! Gratulálok a babához!! Orsit 3 hós koráig nem vihettem ki a levegöre, csak orvoshoz kocsival, sétát nem javasolta de a doki, se a védönö. De azért mert január végi baba volt, és nem akart enni, elöbb mondták meg kellene erösödnie. De most sokkal jobb már az idö, szerintem is ha felöltözteted régetesen nyugodtan kezdhettek sétálni.

akkor lesz ma tali? Vagy borus és nem indultok el? Szerintem is bármikor elkezdhet sajna esni

Karmen

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Sziasztok!

Bocsi, hogy elmaradtam!

Kati, Kriszti!

Jól vagyok :D A jövő hétre jósolják a nagy eseményt. Minden zsigeremben érzem, hogy valami változás van. Az ujjaim akkorák, mint régen a csuklóm volt, a bokám is a 3x-osa, és már nem vagyok olyan hiperaktív, mint mondjuk 1 hete. Szóval ígérem, ezentúl minden nap beköszönök. Ha nem... annak meglesz az oka :D

Gira
Vendég
 


Enikő!

Melyik a barátnőd?Amelyik kinn volt szerdán a játszón?
Ha 10h-ig nem lesz jobb idő,akkor csak itt a környéken sétálunk.De azért oda elmegyünk,az nincs olyan messze.Ha szemerkél,akkor maradunk a ház körül.

Nem tudjátok,hogy hol lehet venni a legolcsóbban utazóágyat?Májusban elutazunk 5 napra,és muszáj lesz vennem.

Gira!

Drukkolok!!!

Ildi
tfildiko
 
 


mi nem megyünk talira, lóg az eso lába. Kép

képzeljétek, Jozsó alszik! Most! ma 6-kor kelt (éjjel megint nem kelt) és ilyenkor még vissza szokott aludni. de ma nem. mindegy, 9-kor már esett, kelt, nyugös volt, gondoltam kap egy kis cicit,hátha attól megnyugszik, mert meg szokott. Hát elaludt rajta. Kíváncsi vagyok mennyit alszik. Ku...a rég csinált ilyet, hogy 9-kor elaludjon délelott.
Vendég
 


Ildi: igen ö az! Te is láttad, hogy megüti a lánya és nem szólt érte semmit...KépKépHihetetlen!Kép Úgyhogy ha megsértödik ha nem, nem fogom engedni, hogy Bogi vele játszon! Nevelje meg a gyerekét. Egyébként az Éváék sem járnak Elizabethel már oda. Épp a Niki miatt! Azt mondta Éva (és igaza van), hogy a Niki miatt nem akarja verni a lányát..Kép És én sem a Bogit!

Gira: Drukk hegyek mennekKép

Dancsi: Ez jó, akkor használd ki és aludj Te is egy kicsit!


Enikö

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Ildi,
vegyetek használtan. Szerintem a Déli apróban biztos találsz.

Eniko,
megyek vasalni inkább. Kép
dancsi1
 
 


Ildi! mi ujság a lakáseladással? Szerintem a neten hamarabb találsz mint a Déli aproban, mert ezt kevesebben szoktak venni és eladni. Csak a szállitást meg kell akkor oldanod.

Karmen

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Sziasztok!

Mi megyunk Angiekkal a Honved terre.

Agi
agi77
 
 


Már több Déli apróban néztem,de nem hirdettek.Veszek újat.Csak meg kellene néznem több helyen,hogy minél kevesebbe kerüljön.

Kármen!

Már régóta nem hirdetjük.Várunk.Még elférünk.

Most úgy nézem,hogy nem is olyan rossz az idő.Mi legyen?Akkor a tali elmarad?

Ildi
tfildiko
 
 


Karmen: Képzeld írtam egy mélt a HP magyarországnak, hogy hogy jártam a fényképezögéppel. Kb 1-2 hét múlva felhívott egy csaj telefonon, hogy küldjem el a fényképezögép papírjait, garancialevelet, munkalapokat...stb a hp emilcímére.
Beszkenneltem elküldtem. Másnap felhív ugyanez a hölgy, hogy vigyem be a szervizbe (szüv) a készüléket, és fogok kapni egy új másik tipusú gépet!Kép Múlt héten pénteken vittem el a fényképezöt és azt mondták kb 1,5 hét múlva felhívnak, hogy mehetek az újért! Az új egy m 307-es tipusú lesz. Ugyanilyen árfekvésü gép, mint a régi, de azt ugye tavaly vettem agusztusban, most meg már újabb, jobb nagyobb felbontású készülékek vannak ugyanilyen árban.2,1 mpixeles helyett 3,2 mp lesz a gép!Kép Szóval vannak még csodák, csak szólni kell!KépKép

Dancsi: okésKép

Mi nem megyünk a talira, elkezdett fájni a hasamKép Csak ide megyünk a közeli játszóra.

Enikö

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Ildi,
a Rókusi templom mellett van 1 bababolt, oda ki van írva, hogy lehet kölcsönözni babaágyat. Nézd meg sztem, lehet, h megéri. ÉS nem kell költened újra. Tudod, ott van, ahol a buszok járnak a Marsról a Kossuth LaJosra.

Nagyon klassz az idő, jó talizást!

Enikő,
köpködés nagyon gáz Kép.
Fotóapparát: végre...

Kriszti

Kép

Kép
eszteranyu
 
 


Ja ezt akartam mutatni. Viola elálló fülecskéi. A bal füle jobban eláll, mint a jobbKép
Kép

És a Bogi szülinapi tortája, ha nem tünne fel, egy vizilóKépKép:
Kép

Enikö

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Mi sem megyünk, mert mire összeszedjük magunkat, még buszjegyért is el kell menni, nah mindegy majd legközelebb:-) Az eső miatt kényelmesebbre vettem és csak ide a fecske u. játszóra megyünk. Ha csak ennyien mentek nem megyünk a Retekre? Hmmm, Angi, Ági?

Nyúlanyó+Tamás Botond (2006.03.14.)+Viktória (2003.04.21.)

[img:5b8b07f275]https://babafalva.hu/tickers/3ud.png[/img:5b8b07f275]
[img:5b8b07f275]https://babafalva.hu/tickers/4qv.png[/img:5b8b07f275]
nyúlanyó
 
 


Most beszéltem Bogiapuval és felajánlotta, hogy elvisz bennünket kocsival, úgyhogy elmegyünk egy órára a Honvéd téri jáccóra. Úgyhogy mostmár ne variáljatokKépKép
Puszóka
Enikö

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Mi is megyünk a játszóra.

Ildi
tfildiko
 
 


Bocs csajok,hogy nem értünk oda.

Ildi
tfildiko
 
 


Mama elvitte Esztert sétálni. Elaludt, most értek haza (2 órát aludt).
Én meg magánéletet éltem, Charlie-t és Jazz+Az-t hallgattam. Nagyon jó volt, mint a régi szép időkben Kép. Takarítottam, mostam, teregettem, énekeltem (kicsit hangosabban hallgattam), tisztára feltöltődtem Kép.

Játszó milyen volt?

Kriszti

Kép

Kép
eszteranyu
 
 


Ildi! MI a Micimackóban vettünk tavaly egy szuper jót 15ért. EZ kis méretű (90*120asszem) , és picibabához meg lehet emelni, mint a rendes kiságyat. Szívesen kölcsönadnám 5napra, de Bogi ebben alszik, Neki ez az ágya.

Enikő! Édes a kis fülike (én bukok az elálló fülekre, Jozsó Nekem gyönyörű gyerek), a viziló nagyon helyesKép

A játszón tök jó volt, Virág meglepően sokat játszott egyhelyben, homokozott, konstruktív volt, lapátolt egy vödörbeKép. Nálunk ez csodaszámba menő dolog ám.
MEg persze párszor elindult világgá, ezért szeretem jobban a körbezárt játszókat.

Enikő! Elkezdtem írni Neked egy hosszút, de nem akarok erről Veled vitázni. Tőlem mindenki úgy és azzal eteti a gyerekét, amivel akarja, ahhoz tartom magam, ha valaki bizonytalan és kérdez, akkor ismerjen meg minden oldalt (bármilyen témáról legyen szó) és tudjon dönteni. EZért kell mégis 1-2dologra magyarázatot adnom, mert sztem Te érted, csak nem akarod érteni.
Minden átmegy az anyatejbe. A cigi, a drog, az alkohol, a tehéntej is. Ha egy baba zöldet kakál, az első dolog, h anyukát letiltják a tejről általában ennyivel meg is oldódik. Jobb fej orvosok ilyenkor pluszban hozzáteszik, h majd annak idejéln figyeljen oda anyuka a hozzátáplálásnál, elválasztásnál.
"Sztem hülyeség hogy allergizál ". NEm vagy orvos. Ilyet meg nem hallhattál/olvashattál sehol.
Azt gondolom vannak dolgok, amikről tudunk véleményt alkotni, pl a gyerek nevelése, túlféltése, meg millió dolog. Az allergia nem az. Én hiszek az egészségügyi világszervezetnek, ami nem kuruzslók, ősanyák, mondvacsinált szakemberek csoportja, hanem válogatott orvosoké.
Az meg, h mit lehet enni és mit nem... Teljesen igazad van, lassan már semmit nem lehet enniKép. És ez szar érzés. Néha nem akarom tudni, h a spenótban nitrát van, h a téli zöldség gyümölcs szar. Mi tesszük ilyenné a világot, lassan, de biztosan gyilkoljuk a fajtánkat, ez elkeserítőKép. Ezért próbálom a lehető legtöbbet megadni a kölköcskéimnek.
RÉszemről vita lezárva, ui szeretlek, ebben meg sosem fogunk 1et érteni, sztem lapozzunk.
Inkább vitázzunk arról (ui a véleményformáló vitának van értelme sztem), h mit kéne csinálnia a barátnődnek. SZtem nem megütni, hanem teljesen átformálni a módszereit.
Abból, amit leírtál tisztán látszik, h az a szerencsétlen gyerek majd megőrül, ui keresi a határait. Keresi, h meddig mehet el. A korlátok biztonságot adnak a gyereknek. Mind1, h ezt ki hol húzza meg (valakinél pl nem lehet csak a konyhában enni, Nálunk lehet máshol is, ez családfüggő), de legyenek meghúzva a határok és ezekhen következetesen kell magát tartani a szülőnek. (most nem térek ki arra, h vannak olyan dolgok, amiket néha szabad, néha nem)

Pl: ha köpköd, sajnos haza kell menni a játszótérről.
Én nem ütném meg, mondjuk sosem fogom veréssel "nevelni" a gyerekeimet.

Na, azélrt ez mégis hosszú lett, bocsKép

.:Angi:.
angiszeged
 
 


Sziasztok!

Flóra már jobban van, már mozgatja a kezét és már nem csak gubbaszt az ágyon. Csak megmarad! Kép

Gira: Ez már tényleg a vég! De jó, hogy így érzed a dolgokat, biztos szép szülésed lesz!

Ildi: Hová nmentek? Kérdezz rá hátha van gyerekágy. Mi nyáron nagyon bababarát szállóba megyünk, semmit sem kell vinni, még babakocsit is adnak.
A neten is van déli apró, www.deliapro.hu Meg a kismama honlapján is van babaapró.

Angi: Ki a gyerekorvosotok? Tudnál írni róla néhány sort? Gondolkodom a váltáson.
Egyetértek! Nevelésben és kajában is.

Képzeljétek ez a dinka kutya megette Bátor kakáját, kibányászta a pelusból. Bezzeg a fini kutyatáp nem megy le a torkán. Kép

Nem lesz bábelőadás a 100xszépben! Még jó, hogy rákérdeztem.

Enikő: Jó lett a torta és felismerhető, te csináltad?

GAbi3
inecsg
 
 


Sziasztok!

Nah akkor ez a játszó nem jött össze, de hallom nem sokáig voltatok, majd legközelebb:-)

Angi, én soha nem mennék haza a játszótérről, szerintem meg ez nem megoldás. Eleve a gyerekre ha rögtön kicsit eréjesebben rá szól az ember, akkor tudja mihez tartani magát. Véleményem szerint rögtön kell lépni, csírájában elfolytani az ilyen rosszaságokat. Nem hiszem, hogy ez a kislány most először köpködött és ez nem az ő hibája, hanem a hibbant anyjáé ( bocs anyuka, de ez a véleményem). Frászt kapok azoktól a szülőktől akik azt vallják, hogy majd a gyerekek megoldják egymást közt, meg nyugodt hangnem ben közlik a gyerekkel, hogy ejnye-ejnye nem szabad és téma lezárva!Nah meg attól, hogy milyen életre való a gyerekem, hogy fejbe vágta a másikat, nah és attól is, hohy menj egy kört gyerekem és gondolkozz el mit tettél!(ez a kedvencem):-) A gyerek helyében én is tojnék anyám fejére! Nem azt mondom, hogy üvöltsünk vele, verjük össze, de egy kis eréjesség nem árt.

Nyúlanyó+Tamás Botond (2006.03.14.)+Viktória (2003.04.21.)

[img:5b8b07f275]https://babafalva.hu/tickers/3ud.png[/img:5b8b07f275]
[img:5b8b07f275]https://babafalva.hu/tickers/4qv.png[/img:5b8b07f275]
nyúlanyó
 
 


Gabi! NE haragudj, de szétröhögtem az agyam a kutyán:DDDDDD
Adj neki egy orbitot, jó lehet a lehellete:DDD
Amúgy ezek után biztos, h irtó jó fej az az állat.

Dr Kovács Marianna a gyerekorvosunk, a Minicliniken rendel. Én szeretem, de hallottam már Róla rosszat is, szal kérdezz meg mást isKép.

.:Angi:.
angiszeged
 
 


Angi: Veszettül örültem, hgoy kibugázta a kakát. De ha jól esett neki. Jó sok zöldség volt benne. Kép
Sztem minden orvosról hallani jót és rosszat is. Ki jár még hozzá innen?

Gabi3
inecsg
 
 


Angi!

Köszi.Aranyos vagy,hogy odaadnád.Majd megnézem a Micimackóban.

Gabi!

Királyházára megyünk.A Mol Szakszervezetének van ott egy háza.A férjem kollégáival töltünk ott pár napot.Muszáj ágyat vinnünk.

Enikő!

Gyönyörű a torta.

Ildi
tfildiko
 
 


Ildi,
mindenképp venni akarsz?

Kép

Kép
eszteranyu
 
 


Ildi:Így már érthető. Én lehet, hogy inkább kölcsönöznék, arra a pár napra felesleges megvenni.

Gabi3
inecsg
 
 


Angi: Az elöbb írtam egy hosszút de elszálltKép, a lényeg:
Én bizony rácsapok Bogi kezére,fenekére, ha rosszat csinál. Persze, ha okom van rá. Söt üvöltözök is vele, mert sajna szelektív a hallása, azt hall meg amit akar és ha kiabálok azt kénytelen...Kép
Nahh mindegy, a lényeg, hogy én sem úgy álltam hozzá ehhez a gyereknevelés dologhoz, hogy verni fogom a gyerekem. De néha elszakad a cérna, és muszáj. Én is emberböl vagyok, nekem is véges a türéshatárom, nincsenek kötélböl az idegeim! Jó a verést azt nem úgy kell értelmezni, hogy kék-zöldre püfölöm, hanem kap egy taslit a popsijára és kész! Azért úgy hogy megérezze, de ne hogy azt hidd, hogy szokott sírni utána.....Kép

Tudod, hogy Te miért nem kiabálsz velük, miért nem szoktál rájukcsapni????Azért, mert Bogi még kicsi, Virág pedig nem csinál konfliktushelyzeteket! Virág olyan tipus, hogy egyedül játszik el jól. Ö nem haverkodik, nem játszik másokkal. Ha játszón vagytok, úgy elvan egyedül. Nem ad okot arra, hogy rosszalkodjon. Virág szokott másik gyerekekkel játszani, szokta rosszakat utánozni rosszalkodásukban? De, nehogy azt hidd, hogy ez mindig így leszKép! Jó, ha Virág nem is, de majd Bogi vagy hármaska...Kép Majd kihúzzák a gyufát nálad is, ne aggódj! Tuti,hogy nem fogod tudni megállni, hogy ne adj nekik egy taslit vagy ne kiabálj rá(juk).
Egy 2 éves gyerek (Virág) ráadásul tök nem olyan tipus, mint pl az én Bogim, még nem mérvedó, majd 1-2 év múlva, találkozunk ugyanitt, és majd akkor beszélgethetünkKép!Soha ne mond azt, hogy soha, és soha ne törj pálcát mások nevelési módszere fölött, nem mindenkinél válik be a szép szó. Szerintem mindenki elöször azzal próbálkozik!

Ez a dolog egyébként gyerek és szülö függö. Én pl ideges tipus vagyok, engem könnyü felhúzni,Bogi meg kifejezetten tudja, hogy kell engem felhúzni. Persze ez nem volt mindig így (a hisztijeitöl eltekintve), csak azóta ilyen rossz amióta Nikivel barátkozik. De úgy gondolom következetes vagyok a gyerekekkel. Éppen ezért zavar, hogy miért kell nekem más hülye és rossz büdös kölke miatt üvöltöznöm a saját gyerekemmel, aki egyébként kezelhetö....

Hogy menjenek fel a játszóról. Ez nem megoldás, hanem zsarolás. Bár mondjuk én fel szoktam vinni Bogit ha nagyon nem bír magával, de ezzel nem érek el semmit, csak azt, hogy otthon nekem hisztizik és az egész Niki miatt van! Másnap ugyanazt végigcsinálják. Persze Niki az "értelmi szerzö" ö a vezéregyéniség a jáccón.

A Niki anyja arra hivatkozik, hogy pedig a Nikit az összes gyerek szereti. Igen de miért szereti, azért mert rossz, és a többi gyereknek (akik nevelve vannak és bizonyos korlátok vannak szabva nekik) azoknak imponál, hogy neki mindent szabad. Próbálnak vele barátkozni, hogy nekik is szabad legyen minden.....
Viszont Nikit az összes szülö nem szereti, mert látják, hogy lerontja a többi gyereket!
Ezért pl Éváék már nem is járnak arra a játszótérre ahova Nikiék, és Nikianyunak nem esik le a tantusz, hogy miért nem.
De elöbb utóbb mindenki el fogja tiltani a gyerekét Nikitöl, mert átkozottul rossz!

Nikianyu szerint Niki nem rossz csak eleven! Hát én nem tudom, sztem rossz!

Szerintetek mi a különbség a rossz gyerek és az eleven gyerek között?

Sztem egy két anyai-atyai pofon igenis kell, hogy a gyerekbe nyomatékosítsuk, hogy mit szabad és mit nem. Persze ezt megelözi egy teljeskörü "leülök vele és elmagyarázom neki", de nem minden gyereknél válik ez be. A legtöbbnél sajna nem!Sztem a szülök nem jókedvükben adnak pofont a gyereküknek. Én utána állatira tudom sajnálni a Bogit, persze ezt nem mutatom ki irányába, mert akkor összeomlik az addigi "munkám"Kép
És egyetértek Nyúlanyóval, hogy kell az erélyesség.De még mennyire kell!!!

EniköKép

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Ildi!
Hát ilyen nincs, hogy egyszer maradok itthon, és pont akkor találkozhattunk volna! Mondjuk sütöttem vagy 60-an palacsintát. Kép

Angi! És mindenki!
Engem továbbra is érdekel, hogy mit csinálnátok másként!

Gabi!
Mi is hozzá járunk, és én nem vagyok különösebben oda érte. Enyhén szólva is rengetegen járnak hozzá, gyakran türelmetlen. Nekem kicsit olyannak tűnik, hogy van jó és rossz napja, és sajnos ezt nem titkolja eléggé. Pl. most is, kedd helyett csütörtökre kaptunk tanácsadásra időpontot, erre csütörtökön alig akarják lemérni, mert, hogy miért nem kedden viszem tanácsadásra, hát nem birtam ki, és mondtam, hogy ők adták ezt az időpontot. Nagyon azt látom rajta, hogy túlválalta magát. Nem tudom más gyorvosok napi hány órát rendelnek, de ő csütörtökön 3-t, pénteken 2-t. (ja, mert van másik körzete is)
Szóval, én meg azért nem váltok, mert bízom benne, hogy hamarosan költözünk, és akkor majd ott keresünk orvost, addig meg van benne egy jó, hogy 1 percre van.

Anita!
Nehéz dolog a nevelés. Tőlem egyelőre messze áll a csapkodás, és a kiabálás is. Mi a férjemmel általában világosan megmondjuk, hogy nem szabad, és, hogy mi fog történni, ha tovább csinálja, pl. elvesszük tőle/levesszük őt onnét/ki kell jönnie a lavórból stb... Ha tovább csinálja, akkor végrehajtjuk, amit beigértünk, ha berzenkedik ellene akkor közöljük, hogy szóltunk, nem? Ilyenkor mondja is rá, hogy de, és meg kell zabálni. Kép

Zita! Nálunk mindig a férjem böfiztetett, én megszoptattam, majd felébresztettem apát, hogy böfi, mondjuk soha nem járkáltunk, csak feküdt rajtunk függőlegesen (nagy párnának dőltünk neki). Én nem szerettem böfi nélkül letenni, mert féltem, hogy megfullad (!), ha később jön fel valami. Nagyon vártuk, hogy végre forogjon, onnét hagytuk abba a böfiztetést.
Napirendünk hamar volt, +/-1 óra eltéréssel, de én magam se szerettem soha a fix időbeosztást. És igaza van Gabinak, mindig vidd magaddal a cicidet. Kép

Gira!
Örülök, hogy jelentkeztél! Tessék naponta! Nyákdugó? Keményedések? Előtej?

Nóri
norcee
 
 


Orsinak bizony néha én is ráütök a fenekére, kezére. Tudja mit nem szabad és ha veszélyes dolgot még direkt csinálja akkor kap egyet. Persze nem nagyotKép Ritkán jön rá ez a rosszaság, szerencsére de elöfordul.

Kár hogy nem jöttek többen a játszótérre.

Enikö! Örülök hogy korrekt volt a HP.

Ildi! azt hittem hirdeted azért csak nem viszed lejjebb az árat

Karmen

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Enikő!
Mondjuk én egy végtelenül nyugodt típus vagyok, tudjátok hol tanítottam, na hát ott se kiabáltam soha és Zoli sem, tudjátok ő is ott tanít. Ott is mindig közlöm a tényeket. Meg pont azt látom, hogy nagyon csínyán kell bánni a kiabálással, mert ha sokszor alkalmazza az ember, akkor inkább nevetségessé válik. Mondjuk ez már egy másfajta gyereknevelés... Én nézni tudok úgy, hogy abból lehet érteni, hogy itt a határ.

Nóri
norcee
 
 


Nóri, nem kiabálok, csak néha:-), nem azt tartom jó nevelésnek, hanem az erélyességet (igen talán ly Enikő):-). A kettő különbözik egymástól. Különben meg a gyerekeink is különböznek egymástól, Pipi izgő-mozgó gyerek, állandóan jár valamin az agya és néha nem a jó dolgokon:-) Különben annyi idősen mint Léna, még őt sem kellett nagyon helyre tenni, majd ha jön a dackorszak, nah az már keményebb......
Enikő, egyet értünk:-))))))

Nyúlanyó+Tamás Botond (2006.03.14.)+Viktória (2003.04.21.)

[img:5b8b07f275]https://babafalva.hu/tickers/3ud.png[/img:5b8b07f275]
[img:5b8b07f275]https://babafalva.hu/tickers/4qv.png[/img:5b8b07f275]
nyúlanyó
 
 


Nóri!

Majd még biztos,hogy sikerül összefutnunk.Most jól megkívántam a palacsintát.Nagyon aranyos a Léna.

Kármen!

Most felfüggesztettük a hirdetést.Annyira nem sürgős.Elleszünk itt még egy darabig.Bár,már nagyon vágyom egy nagyobba.

Kriszti,Gabi!

Először megnézem,hogy mennyi egy új.20000Forintot nem szeretnék adni érte.Ha ennyibe kerül,akkor kölcsönzök.

Ildi
tfildiko
 
 


Sziasztok!
Egyszerűen hihetetlen hogy lemaradok mindenről. Csak két napot nem voltam és nem győzök visszaolvasni,pedig most számomra is érdekes dolgokat írtok.
Nóri!
A nappalinkban igen padlófűtés van pontosabban az egész földszinten az emeleten meg a hálókban radiátor a vizesblokkban pedig padlófűtés. Mi nagyon szeretjük nagyon jó igaz egy telünkbe tellett mire kikisérleteztük hogy ez a vegyes fűtés mindenhol jó legyen de megérte.
Mit csinálnék csinálok másként ?
Nálunk nagy a korkülömbség és ez rajtunk is érződik habár tapasztaltabak vagyunk de félősebbek is.
Az első kettőhöz képest pl.: a fürdési szokásaink sokkal merészebbek. Játszunk vele szabadabb a vízbe. Alig fogjuk, sokat forog mocorog...
Alvásnál is bátrabban hagyom sírni ha nincs semmi baja. nem is sír már sokat szépen elalszik.
Aztán a java még hátra van az majd még kiderül hogy hogy csináljuk.
Amugy Nóri Én is főztem előre sok mindent és lefagyasztottam. Nagyon is jó ötlet szerintem az előre főzés.
Angi!
Nekem van egy pulmonológus doki ismerősöm az aszmás oviba is ő az orvos egy idősebb úr de most nem jut eszembe a neve majd utánna nézek szerintem jó fej.

Kriszti!
Amikor Zitának felsoroltad mit nem ehet tényleg olyan érzésem lett hogy akkor semmit nem ehet. De hát Én is ettem valamit?vagy nem?

Amúgy nem szeretnék (vagy mégis)vitázni senkivel de Én Angival értek egyett.Minden amit eszel az a babához jut a tejcsin át.

Zita!
Én is ettem szinte mindent kezdettől fogva csak mértékkel. Az már ilyenkorra kiderült hogy hasfájós e a picid. ha az akkor marad a krumpli krumplival ha nem akkor egyél mindent és majd látod a hatást.
Sajnálom hogy nem olvastam előbb a fórumot így már megint lemaradtam egy taliról.
Esetleg ha valaki küldene nekem egy mailt amikor tali lesz azt megköszönném így biztosabb hogy nem maradok le.
Angi!
Azthiszem a tiétek egy csörgőke nyuszis itt maradt, majd a köv. talira elvisszuk.
20180827120929
 
 


Palacsintát Én is megkívántam, van jó kis eurókrémem bele nyam nyam.

egy nevelési sztori:
első gyerek( fiú) ha hiszti volt 2 és 4 éves kor, között bezavartuk a szobájába és akkor jöhetett ki ha lenyugodott.le is nyugodott és mindig hozott egy játékot amit odaadott nekünk békülése jeléül.
második gyerek( lány) nevelési forma azonos csak ő ugyan olyan ordítva jött ki a szobájából akár fél óra múlva is és esze ágában se volt kibékülni. Szóval tiszta csőd.Andit azóta se tudjuk nevelni a szó szoros értelmében
Nórival meg abban értek egyett hogy ha valamit megígérsz azt tarsd is be. Nagyon fontos a következetesség. Nekünk ez nagy lecke volt, meg kellett tanulnunk következetesnek lenni.

Ja tudom mit akartam még a magassággal kapcsolatban. Andi 8 éves koráig átlag magasságú volt. Most meg egy hosszú combú harisnyás pipi. Második legnagyobb a tornasorban(egyenlőre). DFe tudjátok még ez se mutat semmit mert a lányok folyamatosan nőlnek a fiúk meg szakaszokba és a legnagyobbat majd tinédzserként

Ja Én is tettem fel egy pár képet a tali Beáéknálba még valamelyik nap
Bea
20180827120929
 
 


Mi is palacsintát ettünk tegnap és maKép

Bea! Majd irok neked levelet, vagy van MSN-ned? akkor felhivnálak rajta. Kérdéseim lennének majd.

Ildi! Metro akciosan szokta 10-15e között árulni addig hátha lesz nekik. Vagy lehet nem akciosan se sokkal drágább, esetleg nézd meg ott is.

Karmen

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Kármen!

Köszi.Ott is meg fogom nézni.Még van egy hónapunk,addig talán lesz akciós valahol.

Ildi
tfildiko
 
 


OFF!
Aki tvnetwork elöfizetö és tvnetworkos a postája, az meg tudta ma nézni a leveleit? Csak mert nekem azt írja ki egész nap, hogy hiba! Pedig kéne levelet küldenemKép!
ON

Nóri én is tudok "rácul" nézni, de még hogyKép de nem segít ha nevelési célzattal teszem, sajna semmit sem érKép És Léna még tényleg nincs abban a korban, hogy ki tudjon akasztani. Meg ö egy végtelenül türelmes nyugodt kislány. Ha nekem is egy nyugodt gyerekem lenne, én se üvöltöznék. Meg ha ugye a játszótér végén rosszalkodik, akkor nem tudok odarohanni, na olyankor odakiabálok, hogy irgum-burgum a macskarugjameg....

És Bogi tényleg egész kezelhetö, csak ne barátkozna a NikivelKép

Tényleg itt írtatok véleményeket a nevelésröl, de arról mi a véleményetek, hogy most mit csináljak?? Most ebben a konkrét esetben?

És arról nem mondtatok véleményt, hogy mi a különbség a rossz gyerek és az eleven gyerek között????????

Angi: Elfelejtettem mondani, hogy teljesen bele vagyok szerelmesedve a Bogidba. Az az óriási mosoly, az a kedélyességKép. Valami hihetetlen helyes kiscsaj. Most ö lett a kedvencemKép ( a sajátjaimon kívülKépKépKép) itt a babaneten!KépKép Gyönyörü baba, kis mosolygyáros.Imádom! Gondolom Te is!Kép

Enikö

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


OFF
Enikő, Gergőnek jött levél. Sztem hívd őket az ingyenvonalon és mondd el a gondodat.ON

Nézés:
nálunk is műxik hatékonyan.

Ordibálás a kölökkel: saját tehetetlenségünk kivetítése. Szerintem. Érzésem és tapasztalatom szerint.

Nálunk is palacsinta volt Kép!!!

Bea,
nekem ezeket a gyermekorvos írta le, be is tartottam kb 2 hónapig. Azután kezdtem kísérletezni.
Füstöltet és babot sokáig nem ettem, kb 7-8 hónapig. Kibírtam.
A következőnál viszont bátrabban fogok enni, kitapasztalom majd, mi lesz jó és mi nem és ésszel fogom kialakítani a táplálkozásomat.

Csajok tud valaki vaníliasodó receptet?
Köszi. Holnapra kéne.

Enikő,
szerintem ülj le Bogival beszélgetni és kérdezd meg, miért szeret Nikivel játszani, majd mondd el Neki, hogy Te mit nem helyeselsz a viselkedésében. Tekintsd egyenrangú partnernek a lányodat.

Kriszti

Kép

Kép
eszteranyu
 
 


Kriszta: én egyenrangú félként kezelem a Bogit. Eddig is úgy kezeltem ezután is úgy fogom. Amit meg a kiabálásról írtál, nem értek egyet, hogy a tehetetlenség kivetítése. Nem tudom akkor is így fogod-e gondolni, ha lesz egy égetnivaló gyereked... Eszter sem olyan korú még aki szétcincálja az idegeidet! Ne aggódj lesz ez még másképp!Kép Fogsz még Te is kiabálni vele, ha úgy csinál majd mint aki nem hallja, hogy mit beszélsz, nem tünik fel neki, hogy elötte állsz...stb...Kép Az naggyon jóóóóKépKép Nincs az az ember akinek elöbb-utóbb ne fogyna el a türelmeKép
De majd meglátod! Nem véletlenül mondják, kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond. Ahogy egy barátnöm szokta mondani: "rengeteg ideget meg kell ennünk amíg felnönek"! Föleg ha kikapsz egy örögmozgó, folyton nyüzsgö, minden fára felmászó,örökké kék zöld foltos, lesérült, "hieraktív" gyereket.Kép
E

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


képzeljétek, Jozsónak új foga van, egy rágó! Na, de milyen áron!!!!!!!! Ma egész nap ordított. Egész álló nap! Ült a földön, keze a szájában és jajajajajajajjjjjjjjj, ezt modogatta. És ma 4* hányt a sírás miatt. Még enni sem akart. Ha Jozsó nem eszik, akkor tényleg gáz van.

AMikor este tettem tisztába, na akkor is ordított, és akkor vettem észre. Eloször azt hittem a hülye penész jött vissza, le is akartam törölni neki, meg ecsetelni, amikor éreztem a kezemmel a fogacskát.

A popsija pedig irtó piros, kaptunk ma rá kenocsöt, állítólag gomba.



kiabálás: én szoktam néha sajnos. Utána együtt bogünk. Kép

verés: néha ráütök a kezére, ha pl. kinyit olyan szekrényt, amit nem szabad (és nem tudom bezárni). Na olyankor mondja dadadada, és üt a kezemre és nevet hozzá. játéknak fogja fel, mert persze nem ütök akkorát, hogy fájjon neki.

Eniko,
nekünk már nem tvnetwork a szolgáltatónk, de megtartottuk a címeket. és muködik ma. Miért nem hívod fel oket? Tök rendik voltak velem mindig.
Vendég
 


Sziasztok!

Az elmúlt napok nálunk elég hitványak voltak. A talira persze nem mentünk (sajnálom nagyon), mert jól megfáztam. Szédelegtem össze vissza, szerencsére el tudott jönni anyukám, besegített a gyerekvigyázásban.

Edi meg napok óta nyűglődik. Éjszakáink teljesen megromlottak. Fog-ügy lesz belőle biztos, mert nem engedi, hogy mossam neki a fogát, sír. Jelenleg 8 db van (felül, alul 4). Hol figyeljem a következőt? Igazából nem is tudom nagyon megnézni, nem engedi.

Allergia vita: nem szeretnék belefolyni, csak egy közeli tapasztalatot írnék le: barátnőm szoptat, és ha tejfélét eszik, a gyerek annyira ekcémás lesz tőle, hogy kis rinocéroszra hasonlít a bőre. Seb seb hátán, borzasztó. Na, ez bizony allergia! És anyatejen keresztül!
Az én véleményem az, hogy ha a gyerek érzékeny rá, csinálhat bármit az anyuka (húzhatja a bevezetést),de az allergia akkor is ki fog jönni. Ha pedig nem érzékeny, 3 hetes korában sem lesz semmi baja még a tehéntejtől sem.

A szoptatós anyuka szerintem meg mindent ehet, ha a gyereken nem észlel gondot. Eleinte érdemes vigyázni, de szerintem 2-3 hónap után meg lehet próbálni lassan mindenfélét enni. Úgyis kiderül, hogy érzékeny-e a gyerek rá.

Eleven-rossz gyerek: adddig neveznén elevennek, míg pörög 100-on egész nap, de nem használja fel szándékosan a találékonyságát, nyüzsgését mások kárára (akár a szülő, tesó, más gyerek sérelmére). Ha már szándákosan "bánt" ezzel bárkit is bármilyen módon (nem csak fizikai értelemben), az már rosszaság.
Edi szerintem egy rettentően eleven, de nem rossz gyerek. Nóri ismeri, talán ő eldöntheti.

Kiabálás, verés: én is a szép szó híve vagyok első körben, de ha nem megy, akkor keményíteni kell (akár kemény szó, vagy nagyobb gyereknél bünti).

Mobilágy engem is nagyon érdekell! Nekem 2 hétre kellene a nyáron, nyaraláskor. Ez a kölcsönzés nem hanzik rosszul.

Üdv. Mindenkinek!
Gabici
gabici
 
 


Nyúlanyó!
"Nem hiszem, hogy ez a kislány most először köpködött és ez nem az ő hibája, hanem a hibbant anyjáé "
Így vanKép(
EZ a gyerek konkrétan szenved ebben a helyzetben...

Enikő,
"soha, és soha ne törj pálcát mások nevelési módszere fölött"
Miért vetted magadra, amit írtam??? Általánosságban mondtam, amit mondtam, Én -eddig- abban a tudatban voltam, h Te nem bántod Bogit, márcsak ezért SEM Neked szólt az irományom...

EZ amúgy csak Rám vonatkozik, vagy Magadra is általános érvényűnek tartod a pálcatörést? Mert barátnőd fölött épp gerendákat törögetsz, csak szólok;).

"Virág pedig nem csinál konfliktushelyzeteket! Virág olyan tipus, hogy egyedül játszik el jól."
Hát, ezt nagyon rosszul látodKép))). A VIrág egyáltalán nem könnyű gyerek, mégcsak a látszat sem ez, csak nem szoktunk találkozni, Én pedig nem panaszkodom RáKép. Erről tudna Ági, Kriszti mesélni, akikkel gyakrabban találkozunk.

"de nem minden gyereknél válik ez be. A legtöbbnél sajna nem"
A legtöbb felnőttnél sem. Ezért háborúzunk időnként. Szép lenne, ha minden konfliktust a GYENGÉBB helybenhagyásával rendeznénk...

Nóri!
"Mi a férjemmel általában világosan megmondjuk, hogy nem szabad, és, hogy mi fog történni, ha tovább csinálja, pl. elvesszük tőle/levesszük őt onnét/ki kell jönnie a lavórból stb... Ha tovább csinálja, akkor végrehajtjuk, amit beigértünk, ha berzenkedik ellene akkor közöljük, hogy szóltunk, nem? "
Ez ennyire egyszerű...

Karmen! "Persze nem nagyot"
Akkor mi értelme? Sztem a fájdalmas verésnek van "értelme", ha van értelme egyáltalán.

Enikő! "Tényleg itt írtatok véleményeket a nevelésröl, de arról mi a véleményetek, hogy most mit csináljak?? Most ebben a konkrét esetben?"
MEnnyire jó barátnőd Ő Neked? Mert asszem Vele kéne beszélned... Abban teljesen megértelek, h nem szívhatsz Te, meg Bogi a más rossz gyereke miatt...

Dancsi!
"verés: néha ráütök a kezére, ha pl. kinyit olyan szekrényt, amit nem szabad (és nem tudom bezárni). Na olyankor mondja dadadada, és üt a kezemre és nevet hozzá. játéknak fogja fel, mert persze nem ütök akkorát, hogy fájjon neki."
Na, sztem ENNEK semmi értelme! Vagy üsd úgy, h fájjon, vagy semmi. A verekedés nem játék. Ha Ő visszaüt, vagy azért is verd meg (na jó, ez vicc volt), de ne engedd Neki.

Erőszak erőszakot szül!

Meglep, h ennyien bántjátok a babáitokat. És itt főleg hangsúlyos a baba szó. Számomra ez elkeserítő, megmondom őszintén. Meg lehet ezt másképp is oldani, persze nevelni nehezebb, mint idomítani... (jöhetnek a kövek)

Hiszem, h lehet testi fenyítés nélkül nevelni. Én egy kutyát sem bántanék, mindenfajta erőszakot messzemenőkig elutasítok. És nem vagyok ám halvérő, sokszor ökölbe szorul a kezem...
MEggyőződésem, h azzal, ha verném a gyereket csak az erőszak létjogosultságát jelezném Neki, ha Én ütök, Neki is van alapja így rendezni a dolgait a játszótársaival.
Soha nem tudnék jó érzéssel megütni egy gyereket... Ám ha megtenném, mert Én is hirtelen haragú vagyok (dolgozom is rajta, h ne legyek az) , nem lennék rest bocsánatot kérni a gyerekemtől.
A tekintélyt nem így kell megszerezni. A jó példa sztem mindennél többet ér. A verekedés rossz példaKép.

Ha a köpködő gyereket az anyja, cselekedete következményeként hazaviszi a játszótérről, az nem zsarolásKép, hanem következmény. Mivel, a gyerek amint elkezdi a köpködést, rászól, hogy hagyja abba. (gyerek szarik rá nyilván) . Erre Anyuka mondhatná, h hagyd abba, vagy sajnos haza kell mennünk, mert ez a viselkedés nem való a játszótéren. Ha erre sem hagyja abba, akkor hazaviszi. LEgközelkebb feszt nem fog köpködni.
Mondjuk egy ilyen helyzetben asszem nem a köpködésnél kezdődik a dolog, ahogy Anita mondja és Én is ezzel kezdtem. A köpködés a tünet, a többi meg el van rontvaKép


Az indulatból elcsattanó pofon más, mint a megfontolt, Nevelési célzattal elkövetett ütés. AZ első érthető számomra (abba símán bele tudom képzelni magam, Nekem is nehéz megállnom sokszor), ám előre megfontolt szándékkal "Gyere és most ezért meg azért kikapsz", na ez a legnagyobb kegyetlenség a világonKép

.:Angi:.
angiszeged
 
 


Sziasztok!
Mi ma nem tudtunk menni a Honvéd térre, mert apa tegnap este jött meg a terepgyakról, így délelőtt apás sétálós program volt.
Úgy tűnik a cici rendben van, remélem,már nem lsez gond.
Tomika ma is bealudt 7-kor, pedig aludt ma 2 órát. Én nagyon örülök ennek, hogy véget értek végre a 10-11 órás elalvások. Meg hogy napi egy hosszú alvás van. Így legalább lehet valamit tervezni. Viszont előbbre kellett hoznunk a fürdést fél 7-re, mert nem bír magával utána.

Ma nagyon aranyos volt: vacsorázott (kifli, pici házikolbász, sajt.) Utána körtét evett, de meglátta a kb. 25 cm-es kolbászt, és elkérte. Odaadtuk, nekiállt rágcsálni. Közben ette a körtét. Kép Ilyenkor sajnálom, hogy nincs fényképezőgépünk.

Én is elgondolkodtam, hogy mit csinálnék másképp. Nem sok mindent. Megmondom őszintén, én büszke vagyok magamra, hogy úgy csináltam, ahogy. Ne nézzetek beképzeltnek, arra gondolok, hogy mertem (némi idegesekedés után) teljesen igény szerint szoptatni (akár folyamatosan is, ha kellett), hogy nem adtam cumit, hogy elfogadtam Tomika természetét (örökmozgó, keveset alvó (volt)), és nem próbáltam ráerőltetni semmilyen "egyedül üdvözítő módszert".
Ebben szerencsére Gábor is partner.
Amit másképp csinálnék: születése után lehetőleg mindig velem lenne, mert nekem az volt a legjobb és legkönnyebb. Kihagynám az első 2-3 hét idegeskedését.
Nekem viszont sokat segített a sok fórum, újság stb. pl. a szoptatásban.
De összességében meg vagyok magammal elégedve Kép

Nevelés:én nem vagyok szigorú. Azért nem is tanítok, mert én a poroszos oktatási rendszert nem szeretem. Persze ez nem azt jelenti, hogy mindent rá fogok hagyni Tomikára. De igyekszem, hogy ne korlátozzam fölöslegesen, viszont pl. ha veszélyes dolgot csinál, akkor nagyon szigorú és következetes vagyok/leszek.
Még nem tudom, milyen lesz Tomika nagyobb korában, az biztos, hogy nagyon eleven, de igyekszünk majd minél türelmesebbk lenni hozzá. Persze nem mondom, hogy sosem fog elfogyni a türelmem, de szerencsére elég sok van belőle.

Megmondom őszintén, nem szeretem a rossz gyerek kijefezést, mert a gyerek "rosszasága" mögött általában valami szülői hiba lehet. Mint pl. Enikő ismerőse, aki mindent ráhagy a gyerekére. Persze az ember a gyerekre mondja, hogy rossz, de valójában a szülő az, aki roszul csinálja a dolgokat.
Nálunk is van a családban, akiket egyszer hívtunk meg a 3 gyerekkel, és legközelebb csak akkor, ha újra lakásfelújítást akarunk, és az is igaz, hogy nagyon elegem volt a gyerekekből, amikor pár perc alatt tönkretették a fél lakást, de legjobban a szülőkre haragudtam, akik ültek a tévé előtt, és magasról tojtak a gyerekeikre.
Az eleven gyerek meg olyan pl, mint Tomika, aki mindig megy, pörög, dolgozik.

Gabi!
Jó kutyátok van! Nem kerül sokba a fenntartása.
Gábor nálunk már korábban kitalálta, hogy hogy jönnénk ki legolcsóbban: én 18 éves koráig szoptatnám Tomikát, így csak nekem kellene enni, a kutyák meg szeretik a békikakit, így neki sem kéne kaja Kép

Enikő!
Nálunk jó ma a tvnetwork. Ha gond van, hívd fel a 1899-et.
Nagyon korrelt a HP.

Dancsi!
Szegény Jozsó! Jól megszenvedett a fogacskával! Gratula hozzá!
Ja, a tel. számom:30-352-7921, email: szalontaigabor@tvnetwork.hu

Ildi!
Sajnálom a rossz éjszakáitokat!
Majdcsak kibújnak már a fogak!

Jó éjt mindenkinek!
Tünde+Tomika
ptünde
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet: