2005.03.27 16:30
2005.03.27 17:42
nagyon édes Zoli ebben a szerelésben
semmi baja nem lesz valószínűleg attól, hogy kapott most abból a kajából, de ilyen drasztikusan igazán nem kellett volna
Ráadásul répaDARABOKKAL...ha már mindenáron ki akarta próbáltatni a picivel, legalább összetördelte volna villával. Sokszor azzal jönnek, hogy annak idején mi már mennyi mindent ettünk, de azért csak körül kell nézni a korosztályunkban, állandóan elkapunk mindenféle betegséget, rengeteg allergiás is van, szóval azért nem kell erre annyira büszkének lenni.
Persze, tisztelet a kivételnek
2005.03.27 18:28

Arra nem is gondoltam, hogy a két fázik között van még egy kaja-halmazállapot
2005.03.27 21:31
Szegény Ákos jól megijjedt,igazi jó testvér büszke lehetsz rá.

2005.03.27 22:17
Ákos tényleg jó tesója Bazsinak, egyszerűen imádja, és ez kölcsönös is
Reggel, mikor jövök ki Balázzsal a szobánkból, egyből azt stíröli, hogy épp mit csinál a bátyó
Meg állandóan, mikor együtt vannak.
2005.03.28 08:38
Ákos nagyon aranyos, hogy így tud aggódni az öcskös miatt
. Teljesen meghatódtam tőle
Köszi a táblázatot

Nem tudom, mit csinálnék, eddig engem még csak szóban próbáltak győzködni. Illetve mindig kérdezik, hogy semmit nem adok neki, még csak nem is teázik? Ezzel ugye célozgatni próbálnak (egyébként nekem anyukám és a nagymamám inkább, mint az anyósom). De eddig simán csak annyit mondtam, hogy ááá, majd később! De ezt ugye úgy mondom, hogy nem is győzködnek tovább. Remélem ők a dumáláson kívül nem fognak mással próbálkozni
Szerintem is a férjedtől talán jobban fogadná a felvilágosítást.
Első körben...
) locsolót kívánok!
2005.03.28 09:35
2005.03.28 10:17
(Igaz, hogy kiprovokáltam a mutatványát, de akkor is nagyon-nagyon örülök. Nevezetesen úgy tettem a maciját a feje fölé, hogy azt csak hasra fordulva érhette el.)
2005.03.28 10:18
2005.03.28 11:48

Ne vidd az unokát???
Ezt ő is még csak most hétvégén kezdte el. 2005.03.28 12:40
) Kérdésem még: A fogzás miatt nem csökkent Mira étvágya? Nem eszik kevesebbet?
Nagyon szépen tartja magát üléskor Mira, a gyomrocskája pedig jöjjön helyre mielőbb!!!! 2005.03.28 12:47
2005.03.28 15:42


. 

2005.03.28 16:10
Húsvéti ajándékként Lili felkepaszkodva felállt.
Ha mondom neki, hogy "hogy csinálnak a kisnyuszik?" akkor elkezd ugribugrizni egyhelyben, és a tapsi-tapsi "vezényszóra" pedig nyitott tenyérrel üti a tenyeremet.
ez utóbbit valószínűleg nem nagyon szereti, mert eléggé ki tud ülni a méla undor az arcára amikor csinálja (kb.: "ez a hülye már megint produkáltat" - ábrázattal)
Mindenestre én nem hagytam volna, azonnal összevesztem volna vele, persze én elég heves vagyok. Azt hiszem ezeket a GAME-eket most kell lejátszani: meg kell érteniük, hogy ezt a TE gyereked, a te döntésed, és tiszteletben kell tartani a nevelési elveidet. Valószínűleg ők sem díjazták, amikor anno domini az ő nevelési módjukba beleugattak. Após"nem kell vinni a gyereket" megnyilvánulására, valószínűleg azt mondtam volna, hogy "versenyezzünk, hogy kinek hiányzik jobban a másik??" Persze én eég kekec és szókimondó vagyok!
Szerintem mindenképp tisztázd velük, mielőtt még mérgesebbé alakul a kapcsolat. Persze tudom: kibicnek semmi sem drága!
Uh- azért ez megnyugtató eredmény!
Költözés: majd kialakul ez is. Tudod: az olyan problémákkal amik 30 napon belül nem oldódnak meg magukól, nem is érdemes foglalkozni!
otthon, édes otthon
Orkánkaparászsás: ismerős hang, szeretem, én is
Nálunk lent van a redőny, így nyugisabban alszik Lili. Nem lehet hogy a világosságra ébred Boti?
Rémes lehetett. Én is biztos meg lett volna rémülve. Még szerencse, hogy nem lett komolyabb baj! Ákoska nagyon érzékeny lelkű lehet, figyeljetek majd rá oda.
Írtad a kórházi kajáztató mamikat. Szerintem nem szabad őket elítélni. Azért mert mi az interneten millió egy infot össze tudunk gyűjteni, és "képezzük magunkat" nem biztos, hogy ők rosszabb anyukák. Nekem már pár hónaposan szalonnát adtak a kezebe, azt rágcsáltam, mégis ember lett belőlem. Még allergiám sincs!
Sokszor azt érzem, túlzásba is viszem a dolgokat a netes ismeretekkel, és fele ennyit sem kéne aggódni a gyerek miatt!
Különben is, sok anyuka dohányzik, iszik, narkózik a terhesség és a szoptatás alatt, ők az igazán felelőtlenek. Egy kis cukor azért nem a világ vége.
A kis nemzetiségi gyerkőcöük szerinted min nőnek fel? És mi bajuk van nekik? Bocs, hogy ilyen hosszú lett.
2005.03.28 16:14
2005.03.28 16:22


Egyezményesen várják meg amíg a répa-korszak végetér, ill. amíg Botinak kinőnek az első fogai
Aztán osztozhatnak a csajokon, nem bánja

2005.03.28 16:24
)
2005.03.28 18:04
És jókedvű. (Lehet, hogy jót tett, hogy sétáltunk egyet?) Hát én ezt nem értem. De a lényeg, hogy megint minden oké.
2005.03.28 18:28
Tényleg nagyon szerencsések vagytok, hogy nem történt komoly baja
, de már nem idegesítem magam rajta. Meghallgatom, oszt úgy csinálok mindent, ahogy nekem tetszik



2005.03.28 19:39
.Persze ez a programok miatt is jó,mert nem kel hazarohanni.Ugy gondolom ha majd már jár ugyis fáradtabb lesz és előrébb lehet hozni,meg az oviig még ráér 
2005.03.28 20:04
(most vagyunk éppen 6,5 hónaposak.)
Aztán megbeszéltük, hogy nem ébresztjük, hadd aludjon, de jellemző módon a szokott időben ébredt
(azért írok többes számban mert a reggeli Balázsnál közös projekt a férjemmel, ő etet és meg ezalatt fejek ...) Mostanság az a stratégiánk, hogy hagyjuk aludni Balázst, ameddig akar.
Ha nem ügyelek képes lenne megenni az olvasnivalót ...
2005.03.28 20:54
2005.03.29 08:56
2005.03.29 08:58


.Télapóig biztos megőszülnék...
.Azért 3-nál többször nem használom,így is úgy is csak pár percig hat nálunk
.Az íze tetszik a lánykámnak szerintem néha a nyelve zsibbad a foga helyett annyit nyalakodik rajta
.
?!
.Kép tündéri! 

.
.Bárhogy rakom le aludni,mostanában mindig más helyen és pózba ébred,gondolom félálomban valahogy magára húzta
.
! 2005.03.29 09:03
Kis ügyi

2005.03.29 10:23
. Hogy megeteti répadarabokkal az nagyon durva
. Szerintem is jobb, ha a fiuk próbál beszélni velük előbb. De nyugodtan (!) Te is megmondhatod, hogy igazán aranyos tőlük, hogy aggódnak és segíteni próbálnak a tanácsokkal, de kéred, hogy fogadják el, ha Te valamit másként gondolsz és tartsák tiszteletben. Talán érdemes lenne néha tanácsot kérni (csak úgy, "falból", hogy érezzék, hogy fontosak?!)
. Olyan jó, hogy nem lett semmi baj. 2005.03.29 10:24
Tapasztalataitok alapján melyik az a gyümölcs ami meghajtja őket és már lehet adni? Még csak egy hete eszik gyümölcsöket.
: megyek mert hív a főnököm.2005.03.29 10:35
2005.03.29 10:42
Ha nem megkérem apát, hogy fogóval (vagy valami hasonló szerszámmal) szedje le
Még tegnap is láttam a pelusban
2005.03.29 10:49
. Kaksilazítónak lehet adni a csemetének őszibarackot, facsart naranncslevet, szilvalevet (ez utóbbit ne is kérdezd, hogy honnan lehetne beszerezni). A dokinéni könyvében még szerepel az is, hogy egy kis (cukrozott) kamillatea is jótékony hatású ilyen esetben.
2005.03.29 11:20
2005.03.29 11:51


És alszik is párszor. 

Persze az is igaz, hogy így az én felvő Botim belát majd a talin a Te álló Lili babád szoknyája alá




A többit meg be kell osztani, cirka 3 óránként kajci, és sajna egyre ritkábban szunya.

Nekem higanyos van, így nem sok tanáccsal tudlak ellátni. Férjed látta már a csodaszerszámot? Hátha ő egy pillanat alatt szétkapná.

De tükörrel prímán lehetett a pocakjáról olvasni
2005.03.29 11:57
Micsoda forgalom:-)
Nagyon megijedhettél, nekem még olvasva is összeugrott a gyomrom. Mázli, hogy jófejek a Betesdában. Merre laktok Újpalotán? Mi az Örshöz közel itt Zuglóban
ti is erre laktok? Gratula a forgáshoz. Fogacskák nálunk sincsenek. Mi Panadolt végszükségben negyed adagot adunk este, egyébként a Dentinoxot max 3x, de inkább 2x
Kornélnak is Tigris a kedvence!
Nálunk a vadállatos meg a MIcimackós könyv a menö.
Eszti forgása
nálunk most a lábevés a nyerö
. Én búza helyett rizslisztböl csinálok rizsnyákot(anyatejciben forrásig fözni)bármilyen gyümivel imádja.
megyünk sétálni
2005.03.29 12:13
.
.
. (a hypericum viszont jó volt az oltásos fájásra is)
.
. Örülök, hogy nem lett semmi baj.
.
. Saját gyerekének nyilván mindenki a legjobbat akarja
.
. Nem is tudom, hogy képzelte anyósod, hogy erőszakkal "megtömi" a gyereket. Én biztos otthagytam volna rögtön. Ez a kaja-dolog nálunk is téma volt sokáig. Főleg anyukám próbált győzködni, de eléraktam egy csomó irományt, hogy olvasson az anyatejes táplálás előnyeiről
. Persze az ő idejükben más volt, én koraszülött voltam és teje sem volt (a cigitől
), így én tápszereken, teákon és ilyesmin nőttem fel. (meg is látszik
) De megértett, és azóta nem szól bele. Szerencsére anyósom sem szól bele, főleg, mivel vannak kolléganői akik nemrégiben szültek, és ők is hozzám hasonlóan "etetik" a gyereket
.
. Ha nem haragszotok, én is teszek fel két olvasós képet
.
2005.03.29 12:46
Nem irigyellek a szomszédaid miatt, nálunk is van olyan, hogy este fél 10-kor kezdtek el reszelni valamit, de szerencsére hamar abbahagyták.
2005.03.29 12:54
Marci azonban mindig beelőz, reggel 6 előtt már "kukorékol", utána nem is igazán alszik vissza. Szombaton azonban minden eddigi rekordját megdöntötte, 4:20 perckor keltett minket és szintúgy nem aludt vissza
Csak meg ne feküdje az a hatalmas tudás a pocakjukat
Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

