Nálunk a babák velem fesztelenek voltak, az apukájukkal visszafogottak, mintha mutatnák, hogy ők milyen nyugisak, anyukámat sokszor nagy rugdalózással fogadták, a kislányom mindig örült, mocorgott a bátyója közeledésére, az uh-ot mindketten utálták,előtte, utána hancúroztak, de a készülék jelenlétére lemerevedtek.
Mi a legszükségesebb holmikat mindig beszereztük még születés előtt, mondván, utána pár hétig úgysem vásárolgatással akarunk foglalkozni, meg nehezebb is lett volna egy bébivel. Nem bántásból írom, de én úgy gondolom, hogy ha valaki kismamaként vásárolgat a picijének, ezzel eleve sugallja a babának, hogy szereti, gondoskodik róla, adni akar neki és beszerzéskor is a csöppségre gondol. De a babonának nevezett felfogás meg pont azt sugallja, hogy még nem teljesen elfogadott a pici létezése, majd akkor bizonyítja a valóságát, ha megszületik. Ebben benne van az a ki nem mondott gondolat, hogy meghalhat, nem? Szerintem ez tök rossz... Gyakorlatban meg aztán nagyon meghálálták magukat a beszerzett holmik, mert ott volt minden készen, nem kellett még utánuk rohangálni. Egyébként anyukám mesélte, hogy anno, a nagyim nem engedett semmit vásárolni nekem, és a születésem után kellett elrohanni az áruházba, hogy mégis, legyen valami, ha hazamegyek. Persze első unoka voltam, és az unokatesóimnak már jó volt, mert addigra a babona erejét vesztette, és az anyukáknak jól jött az előre elkészített stafírung.
Szerintem örüljetek nyugodtan a szép ruhácskának, a pici is biztos örül!
