Bogi,
Dehogy vagy bunkó! Ha ilyen gondjaid vannak, természetes, hogy nem az volt a legfontosabb dolgod, hogy Lilimet felköszöntsd. Engem is nagyon megrendített a dolog.
Én is olvastam korábban más topikokban, hogy voltak már problémáitok, de én is úgy gondoltam, hogy biztosan megoldódtak. Abban egyetértek Bucskával, hogy elkapkodni semmiképpen nem szabad a válást. De talán Nálatok erről már nincs is szó. Abban viszont Judittal értek egyet, hogy csak a gyerekek miatt semmiképpen nem szabad együtt maradni, az nekik sem lenne jó. Azt minden esetre tapasztalatból mondhatom, hogy két gyerekkel sem lehetetlen mindent újra kezdeni, de persze nem ez a cél. Szóval nagyon nehéz. Mikor telik le a egy hét? Azt mivel töltitek? Együtt lesztek és programokat csináltok? Vagy sokat beszélgettek? A szüleitek tudnak a gondjaitokról? Nekik mi a véleményük? Minden esetre szorítok, hogy úgy alakuljanak a dolgok, ahogy Neked és a gyerekeknek a legjobb.
Judit,
Lili még szerencsére alszik kétszer, sőt néha háromszor is. Úgyhogy egyelőre nem tudok segíteni. A nagyoknál meg dolgoztam egyéves koruktól, így az egy alvásra átállást a pótnagyi vezényelte le.
Bucska,
Én is nagyon sajnálom a pech-sorozatot.
Azt hittem, már elutaztatok, azért nem jelentkezel. Adrinak kiütései is voltak a háromnapos láz után? Mert az állítólag azzal jár. Lili is túl van élete első betegségsorozatán. Nem is akármilyenen, képzeljétek kanyarós volt! Ez azért megdöbbentő, mert Magyarországon elvileg 20 éve nem létezik kanyaró, hiszen oltják a gyerekeket. A doki nénink is alig hitt a szemének. Múlt szombaton kezdődött, reggel tiszta kiütésesen ébredt, úgyhogy vittük az ügyeletre. Előtte kb. egy héttel volt egy kis mandulagyuszija, de az szerencsére két nap alatt elmúlt (antibiotikum hatására). Így a kiütéseket először az antibiotikumra fogták, majd azt mondták, hogy biztosan háromnapos láza volt. Hiába mondtam, hogy csak másfél napos láza volt, az sem magas és már egy hete, nem tudott az ügyeletes doki jobb diagnózist kitalálni. De hétfőn a saját orvosunk hitetlenkedve bár, de megállpította, hogy ez egészen biztosan kanyaró. Fogalmam sincs, hogyan szedhettük össze. Szerencsére nem volt nagyon vészes lefolyású, mivel valószínűleg oltott embertől enyhe vírust kaptunk. Láza nem volt Lilinek, csak a bőre volt ronda és nagyon viszketett neki. Most még kifele megy belőle. Egyébkén a 15 hós oltásban van a kanyaró elleni anyag.
Edit,
Az idei évtől, az ADAM bevezetése miatt már május az SZJA-bevallás határideje. Ha jól emlékszem, szintén 15.
Puszi:
Anna





), úgyhogy a C vitamin is megvan. És köszöni szépen, jól van. Én viszont már harmadik napja gondolom, hogy ennél már csak jobb lehet, ehhez képest most már a torkom is fáj 






