Most megpróbálok visszaolvasni
Hajni,
Fotókat mindjárt teszek fel, igyekszem!
Hááát igen, valóban kell egy kis humor is a dologhoz, bármennyire is morbid.
Miket művel Dorkamanó?! Most a legújabb, hogy ha hallja, hogy jön haza a Papa, akkor örömében elkezd sikoltozni, tapsikolni, és 2 lábon ki"szalad" elé. Na jó, ez a kiszaladás még nem rohamléptekben történik, hanem remegő sonkákkal való folyamatos haladás...,de ami késik ugye...
Enni nem igazán akar mostanában, a vajas kenyeret finoman kipöcköli a szájából.
Éjszakákkal hogy álltok?
Nem fogjátok elhinni, de a mostani éjszaka nálunk is elég érdekes volt. Igaz, nem voltunk fent egész éjszaka, hanem Dorka néha- néha felsírt, és felült az ágyában, de ugyanakkor meg nem ébredt fel a sírására, hanem 1- 2 nyüszi után már feküdt is vissza aludni. Kicsit félek ettől az influenzától, nálunk beteg mindegyik nagymamink, úgyhogy valszeg én sem megyek most suliba.
Zitus,
Nagyon édes ez a meglógós fotó! És nagyon csini ez a szerkó is Matyin!
Fellépés jól sikerült, és utána ismét jött a már jól ismert fáradtság, hiszen reggel 1/2 3- ra értem haza. De persze már nem azok az idők vannak, amikor egy fellépés után délig aludtam, így én is felkeltem ugyanúgy reggel 8- kor. Utána pedig mentünk a dédiékhez, aztán a másik anyósomékhoz, aztán Auchan stb...
Ja, most zsinórban be van táblázva előre 2 hónapom, minden hétvégén lesz danonászás, van, amikor egymás utáni 2 napon.
Köszi kérdésedet, Dorka jól van, eddig (lekopogom) nem mutatkozik az influenza jele Nála. Ja, és már kint van a 7. fogunk is, hurrá!
Ferinek mi a helyzet a sulijával? És Te milyen suliba mész most? Szoktál bemenni a suliba, ahol tanítottál?
Megasztár: hááát, a véleményem eléggé vegyes. Sok tehetséges, lelkes versenyző van, egyik hang jobb, mint a másik. A zsűri viszont bennem hányingert kelt.
Ági,
Nálunk is ez az együtt evés jött be, persze az én tányéromban lévő falatok mindig finomabbak Dorkának
Kispapa folyamatosan jár dokihoz, pénteken ismét megy kontrollra. Remélem, ez a betegség nyomtalanul eltűnik, mert szörnyű úgy végigvinni a napokat, hogy ne gondoljunk rá.
Mikor teszel fel Danis fotót???
Manóka,
Mekkorák vagytok most?
És mesélj Imikéről is, olyan régen mutatták képeket is! Meg én úgy megnéznék egy UH- s felvételt is...Légyszi!
Ann,
Minimál összegből utazás???!!!Majd meséld el, hogy sikerült!
Mi szerintem nem igazán megyünk most ki sehova (talán csak ide a szomszédokhoz, és oda is csak vásárolni), mert ha végre elmúlik a tél, akkor elkezdenénk az építkezést...
Hinta dolog ismerős, csak nekünk nincs olyan klafa hintánk, mint Nektek (a miénkbe nem fér ennyi plüssálattka
). De mi is folyton hintázunk, már álmomban is lököm a hintát
Miket beszél még Hami?
F hang nálunk csak fújáshoz van, illetve csak "Ffff" van.
Képzeld, tegnap a Dorka bukfencezett egyet. Na, gondolom ez nem tudatos bukfenc volt, hanem mindig zsiráfozik (amit meséltem is már régen), és szerintem váletlenül továbbgurult
Jól meglepődött!
Hmm, színházba most már én is szívesen mennék. Nincs meg vkinek a Rómeó és Júlia francia zenéje? Imádom hallgatni azt a 2 számot, amit a rádiók folyton nyomnak.
JK.: Együtt jártunk egy ideig a színitanodába, még videofelvételem is van, amikor vizsgáztunk
, jesszusom, mit bénáztunk össze- vissza
. Voltunk párszor bulizni is együtt. De ez már több, mint 10 éve volt. Akkor nagyon kedveltem Őt, de több, mint 6 éve nem találkoztunk, úgyhogy nem tudom, most milyen lehet. A kislánya mindenesetre gyönyörű. És nem utolsósorban: Orsi küldött SMS- t, hogy szerencsésen megérkeztek, Bence is egész jól viselte a repülőutat, és egyelőre jól érzik magukat. Remélem, jó idejük van, habár a hírekben hallottam, hogy nagy szélviharok voltak arrafelé is
Most ennyi, folytatom a szkennelést, s akit majd érdekel, annak mutizok párat
Puszi!
Vic
Ui.: Mostanában gyakran előfordul, hogy amit Dorka felvesz a földről, már be is akarja tenni a szájába...meg akarja kóstolni
. Ilyenkor mindig a frászt kapom, hiszen napi kétszer takarítom a padlót, de mégis mindig bennem van, hogy mi van, ha valamit nem vettem észre...Nektek is fel akarják enni a földről a dolgokat a manók?!


Hideg van, de legalább süt a nap, s ettől már jobb kedvem van (na, nem mintha rossz lenne, sőt).
(ezt Neked is, és Ann- nak is küldöm












