A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Várandósság » Antidepresszáns és nyugtató szedése várandóság alatt


Virginia! Csatlakozom az előttem szólókhoz. Sztem ami megoldás lehet a problémáidra:
1, elmenni az anyóstól vagy anyukádhoz, vagy albérletbe
2, ahhoz hogy albérletbe mehessetek (mert valszeg hosszú távon az anyukádnál sem lenne megoldás, mivel az ember vágyik magánéletre csak a párjával), fontos lenne hogy stabil anyagi körülményeitek legyenek és én is úgy gondolom, hogy próbálj vmi lelkileg, fizikailag nem megeröltető munkát vállalni
3, stabil anyagi körülmények (ami nem kizárt albérletben sem) és stabli lelki körülmények és csak aztán a baba. most egy bébi lehet hogy csak tetézné a bajt

A munka már csak azért is fontos lenne, hogy te is dolgozz, mert nálam például a munkaterápia az egyik leghatásosabb "gyógyszer", legalább míg dolgozom sem a hülye szorongásommal foglalkozok. Esküszöm, hogy a munka engem kikapcsol, pedig nekem nagyon stresszes a munkahelyem (szellemi munkakör, tehát nem fizikailag rossz, hanem iszonyú a lelki nyomás, a főnökeimtől, kollégáimtól és az ügyfelektől is, de nem baj a lényeg, hogy a legrosszabb passzban is LEFOGLAL)
Ahogy mondtam nekem az anyukám is régóta depresszióval küzd, ami nála akkor fokozódott, amikor nyugdíjas lett, mert értéktelennek érezte magát. Vissza is ment dolgozni nyugdíj mellett is, és nem feltetétlenül a pénz miatt (persze az is nagyon jól jött), hanem depressziót oldani!!! Azóta már eljött nyugdíjba végleg, mert már fizikailag sem bírta a tempót (ő egyébként védőnő, szóval nekem nagy segítség az anyukám minden téren és ha babázok akkor is az lesz), de miután "újra" nyugdíjas lett, belevetette magát a kertészkedésbe és télen a horgolásba és a kötésbe. És így vészelte át azt hogy nem kell többet dolgoznia. Amúgy most azt érzem rajta, hogy nemcsak nagyim halála miatt van szegénykém ki, hanem mert az imádott kertjében most nem tud dolgozni.
Szóval én sem kioktatásként szeretném, hanem tényleg segítségként, keress valami jó munkát, amivel lefoglalod magad és nem kell egész nap az anyósod fancsali képét nézned, és ráadásul lesz egy kis pénzed és valószínűleg önbecsülésed is, ami után remélhetőleg el tudod majd engedni a füled mellett az anyósod baromságait.
Én többek között amiatt is félek kicsit a terhességtől, hogy mihez fogok kezdeni itthon, munka nélkül. Félek, hogy ez majd depresszióssá tesz...

És persze a mozgás, ahogy már többször írtam, fel a tornacsukát!!! Én mindjárt húzom is fel. Megyünk a férjemmel futni :) (a héten már harmadszor :) )

Remélem nem bántottalak meg a fentiekkel!!! Őszintén jót akarok ezekkel a tanácsokkal neked, mert belegondolni is rossz, hogy mennyire nehéz lehet neked. De tudnod kell, hogy a helyzeteden csak te változtathatsz és én tudom, hogy fogsz is tudni változtatni. Szerintem mi mindannyian melletted fogunk állni és segíteni!!!!

SOK SOK KITARTÁST!
Bálni
balnika
 
 


Sziasztok!

Köszi Csajok! Én is úgy gondolom, hogy úgy tudunk segíteni egymásnak, ha őszitén leírjuk a véleményünket.

Csepp, én 36 leszek májusban, és most az első babát szeretném. Nem titok, hogy én még testvért is szeretnék neki, úgyhogy szerintem egyáltalán nem vagy idős. :) Bármikor szívesen megnyugtatlak ezzel kapcsolatban
Bells, bocsi, nem tudtam hogy konkrétan érdekel, hogy honnan van a pempő...a kispesti piacon van egy gyógynövénybolt, ott vettem. Kérdeztem tőlük, azt mondták mindig van nekik. Azt hiszem van telefonszámom hozzájuk, ha érdekel.

Alkonyka, Ti mióta próbálkoztok? Bálni, Ti most fogtok?

Virginia, abszolut egyet kell értenem az előttem szólókhoz. Semmiképpen se százalékoltasd le magad.
Ha otthon leszel és semmit nem csinálsz majd, még rosszabbul leszel. Tessék igenis munkát keresni, segítséget kérni a helyi gondozóban, valószínűleg a gyógyszerbeállításod sem jó. Ha lesz munkád, jobban leszel, lesz pénzetek, el tudtok költözni, és meg tudjátok teremteni a kedvező feltételeket a gyermekvállaláshoz.
Én is természetesen csak segíteni szeretnék Neked azzal, hogy leírom mit gondolok.

Lányok, én úgy örülök Nektek :)
Lina
lina01
 
 


Lina, én 37voltam a nyáron. Nyáron volt az esküvőnk :)  Még nem próbálkoztunk, pár napja vagyok végre igazán jól ezt még megvártam és mostantól meglátjuk hogy nekem is mikorra jön össze. Még megtámogatom a dolgot ezzel az Aviva tornával. 
Nekem már az is izgi hogy minden hónapban ott lesz a lehetőség hogy megfoganjon. Még nekem sem volt gyerkőc.
Sajnos mensi problémáim is vannak, még emiatt sem olyan egyszerű, de erre most nem is gondolok. 
Minden úgy lesz ahogy azt "fent akarják" :)

Puszi

Kép
alkonyka
Budapest
 
 

 
 

Még egy dolog lányok! Virginia, te azért fuss hogy most jobban legyél,

de csajok, aki babát szeretne, az ne fusson és ne is végezzen ilyen "huppanó" gyakorlatokat, tevékenységeket mert nem tud megtapadni a bébi. Ezt nekem is szakember mondta.


Kép
alkonyka
Budapest
 
 


Sziasztok csajok!

Hü de felpörgött a forum:)

Virginia én is ugy gondolom, h vmi jo munkát kell keresned, anyosodtol elmenni, ne gyötörjön téged. 22 éves vagy? Férjed mennyi idös? Anyukádhoz elköltözni átmenetileg, vagy olcsobb albérlet, az is jobb,mint anyosoddal. Fel a fejjel! Ennél már csak jobb lehet!

Alkonyka: nekem is azt mondta a doki,h tornázzak, no de ha tornázok, neheziti a megtapadást. Viszont a torna tényleg jo. Azt találtam ki, h este ha kicsit fel vagyok pörögve, ugye erre jo lenne a torna, akkr takaritok. Pl ma este, szombaton fél 11-kor kzdtem fürdöt takaritani, utána mosogatni. 1ora alatt végeztem,na de egész nap takaritottam, meg föztem, de mindig marad vmi. Nekünk is nyáron volt az esküvönk:) 

Csajok nektek vannak néha félelem gondolataitok? Néha vannak nekem. Ez által akar jönni a szorongás. Vagy nektek hogy jön a szorongás? 

Képzeljétek! A férjem elkezdett tökmagolni, mert a tökmag gyorsitja a spermákat:) Néztem még, elég sok dolog van, amit lehet szedni férfiaknak is,h gyorsak legyenek. Nem azért, mintha szo lenne arrol, h lassuak,de töri a magot:) Jujjj nemsokára peteérés:) Nekem is olyan izgi alkonyka minden honapban:) Még most! Remélem összejön hamar:) Mondjuk még nem régota probálkozunk,decmberben szinte nem is találkoztunk ugy, beteg voltam. Ö is beteg volt. 

pusszanat
sszandra
Szolnok
 
 


Alkonyka én is tornázom. Még a régi Syndis tornára. Ez nem ugrálós, rendes torna, erőnléti, kar, láb, has. Ezt szerinted lehet csinálni?  

Szandra nekem szokott lenni. Ha a férjem mondjuk lemerült és nem érem le már 10x hívom és semmi. Olyankor olyan gondolataim vannak, hogy baja történt (ami persze nem igaz), de annyira felhúzom magam, hogy érzem a szorongást. De ez a lányaimnál is így van. A pszichológus mondta, hogy nagyon szoros a kapcsolat közöttünk és is okozza a szorongásaimat.

csepp24
 
 


Sziasztok!

Sszandra, Csepp, szerintem a sima torna jó csak ne ugrálós legyen. Nekem ezt mondták. 
Egyébként ahol voltam Avivázni, ott is ezt mondták, meg még egy csomó tanácsot adnak mivel lehet rásegíteni a fogantatásra. Étkezés, meg ami érdekes volt Jónás naptár :) ezt majd ha több időm lesz leírom miért fontos.

Lányok, nekem is votl az elmúlt 4 hónapban állandó félelem. Ettől voltam már kész. Én olyankor nem tudok enni. És nem tudom mitől félek.(talán az egyetlen dolog amikor egyedül maradok otthon)  Én, aki amúgy egy remete voltam, sokáig éltem egyedül és az elköteleződés is nehezen ment. Úgy gondoltam jobb nekem egyedül. Most meg ettől szoktam szorongani talán.
Ezért mentem el a családállításra is hogy hátha kiderül a rejtett ok. 

Jó pihit annak aki nem dolgozik ma!

Kép
alkonyka
Budapest
 
 


Sziasztok!

Lina,kevés ilyen elszánt nőt ismerek,aki ennyi idősen babát mer vállalni és még tesót is! 
Gratulálok!!
Én is 37 vagyok,de a gyógyszerek miatt nem mertem belevágni,hogy a fiamnak tesója legyen.
Én is próbáltam már többször letenni a gyógyszert,de sajna mindig visszaestem!  a fiamat 27 évesen szültem,rá egy évre már antidepit kellett szednem,előbb csak a szorongás miatt,aztán egyre rosszabbul lettem és már 6 éve szinte állandó gyógyszer mellett élek!

Virginia!
Mi is éltünk anyósomnál és csatlakozom az előttem szólóhoz,magánéletet nem tudnátok élni és akkor lehet rosszabbul leszel!
Én is aggódtam mikor 4 évig nem volt munkám,de olyan nincs,hogy ne legyen valahogy!Mindig akkor jött valahonnan valami segítség,vagy lehetőség,amikor nagyon kellett!Nem szabad elzárkózni semmitől! Sőt nekünk lakásproblémánk is van évek óta,el akarják árverezni és ezért pánikoltam sokáig!Most már nem,mert az is csak egy tárgy,nem egy élet!Elveszik,megyünk albérletbe!Nem szabad mindent drasztikusan felfogni,mert akkor cseppet sem javítunk az életünkön!
Nem akartam agonizálni,csak azt gondolom,hogy néha el kell gondolkoznunk,mi az ami igazán fontos!Az viszont a család és a körülöttünk lévő emberek,na meg nekem a kutyám! Aki már olyan állapotban van,hogy nem akar még a lakásból sem kimozdulni,annak csak ajánlani tudom! Milli 2 éve van velünk és mellettem van még mikor alszok is! Millike
maja1976
Nyíregyháza
 
 


na itt a jónás naptár és a számítás is. Kicsit bonyolultnak tűnik de nem vészes megcsinálni.

http://teherbeeses.hu/segitseg-teherbee ... asznalata/

Ez a Magyar származású Jónás doki azt fedezte fel, hogy sok nő pld korábbi fogamzásgátló szedés miatt eltolta a "saját" menzeszét, sőt van olyan is pld amikor sok nő van napokig egy helyen akkor egymáshoz igazodik a menzeszük, akár egyszerre jön meg. Állítólag lánykollégiumokban ez rendszeres...
Emiatt lehet hogy nem is jókor van a mensijük mert "átvették" másét.... nem tudom mennyire vagyok érthető :)
Nekem a Jónás naptár szerint pont akkor van peteérésem amikor mensim :(
Egy barátnőm akkor esett teherbe amikor mensi alatt voltak a párjával. Ráadásul iker lett :)

Lehet érdemes lenne ehez igazítani a piros napot az esély növelésére. 
Azért foglalkozok ezzel ennyit mert már nekem sincs olyan sok időm, inkább utána járok mindennek. :)

Hátha még ez is segíthet nekünk, gondoltam megosztom.

Jó számolást nektek :)

Kép
alkonyka
Budapest
 
 


Maja, nagyon szép a kutyusod ! 


Kép
alkonyka
Budapest
 
 


köszi Alkonyka!

Nézem a Jónás módszert és a Special Charts - ot nem találom! 
maja1976
Nyíregyháza
 
 


Megvan!!! Remélem beválik!!
maja1976
Nyíregyháza
 
 


 Tök jó, hogy így segítünk egymáson, mindenféle ötlettel, tanáccsal. Ez a lényege szerintem annak, hogy így egymásra találtunk!
Én már idén 39 éves leszek Régebben azt mondogattam, hogy max 35 éves koromig akarom megszülni a 2. babát, de nem úgy alakult, de semmi vész egy csomó barátnőm 40-42 évesen szült mostanában.
Lina, ha megtennéd, hogy privátban elküldöd a telefonszámot ahol méhpempőt vettél azt nagyon megköszönném
Egyébként szerintem lehet tornázni és futni is, csak ugrálni nem. Én azt hallottam, hogy aki már évek óta csinál valami mozgást annak nem kell abbahagynia. Viszont a terhesség alatt nem ajánlják, hogy új sportot kezdjen valaki. Mondjuk szerintem úszni, kocogni mindig lehet. Szóval aki eddig is futott az fusson továbbra is Én úszni imádok, csak az a bajom, hogy akkora és annyi hajam van, hogy problémás lenne mindennap eljárni úszni, mert 1. nem fér be az úszósapka alá 2. ha vizes lesz akkor órák hosszáig szárad, még hajszárítóval is vagy fél óra De azért mindig mozgok valamit.
Sziasztok, megyek éjszakára dolgozni
bells
 
 


Sziasztok! Én még új vagyok itt! Szeretném tudni hogy a 6-dik hétben bah az ha fáj a hasam?? Semmi vetélésre vagy egyébb rossz jelre utaló dolog nincs....csak kicsit félek...ja és semmi hányásom sincs.valaki nyugtasson meg.....és a magneB6-ot lehet enni??
bobe28286
Debrecen
 
 


Sziasztok!


húúú, tegnap óta mekkora forgalom lett itt hirtelen... :)


Én most márciusban leszek 31, nekem sincs sajna még gyerkőcöm, és a tavalyi myoma műtét után elvileg majd következő hónapban kezdhetünk próbálkozni.

Lányok, én most sajnos nem vagyok jól... Lecsökkentettem az antidepit, viszont mostmár azt lehet mondani, hogy erősen szorongok. Kb minden miatt, munka, gyermekvállalás, idegesítő kolléganők, szülők stb stb stb. Szóval tényleg minden miatt. Próbálkozom mindennel, sport, olvasás lefekvés előtt, kávé kerülése, lelkigyakorlatok (már amennyire sikerül), de nem jobb... jajjjjjjjjjjjjjjj, nagyon félek... Annyira szeretnék úgy belevágni a gyerekprogramba, hogy ne vagy csak minimális gyógyszert kelljen szednem, de attól tartok nem fog menni. Szinte egész nap olyan mintha belül remegnék
Tudom, én papolok mindig, hogy semmi baj nincs, ha gyógyszer mellett próbálkozik az ember, de most megint negatívan látom a dolgokat. Úgy érzem, hogy ez egy ördögi kör, amiből egyszerűen nincs kiszállás. vagy legalábbis én még nem találtam meg a kivezető utat. pedig nincs semmi baj az életemmel (vagyis inkább úgy mondom, hogy lehetne sokkal rosszabb is a helyzet...) és akkor miért vannak a hülye szorongások, alvászavarok?? Nem értem.
Budapestiek, tud valaki olyan pszichológust mondani, aki nem elsősorban gyógyszerrel akar javítani az ilyen helyzeteken? Az én pszichológusom nagyon jó, de nála az első a gyógyszer és tudom, hogy ha a következő alkalommal találkozunk, azt fogja javasolni, hogy emeljem vissza az antidepit, amit ha nem kapok valami valóban hatásos megoldást a szorongásra, sajnos meg is kell tennem, mert az elmúlt három hetem egyre fokozatosan rosszabb lett...

Köszi a segítséget!
Bálni


 

balnika
 
 


Jaj Bálni, nagyon sajnálom! Tudom miről beszélsz :( Fú de rossz az az állapot!!!
Mennyi gyógyszert szedsz most és mit is?  A nemalvásod is azt mutatja szerintem hogy kevés a gyogyi. De ha nem akarod semmiképpen megemelni, akkor próbáld meg. Te érzed hogy mi jobb. 
12 éve jártam utoljára pszichológushoz de már nem tudom az elérhetőséget. De megpróbálom megkeresni hátha gyorsan meglesz.

Kedves Bobe28.... nem tudok segíteni mert még sosem voltam terhes. Te is szedsz valamilyen nyugtatót vagy antidepresszánst??


Kép
alkonyka
Budapest
 
 


Alkonyka! Igen, nekem is azt mondta a dokim, h a nagy kötödés miatt van az ilyen fajta szorongásos félelem. Nálunk ez pedig igy van, nagyon kötödöm a szüleimhez, föle anyumhoz, minr irtam, nehéz az elszakadás, nekem ez nagyot nyom a betegségen, ezt már belátom. De majd valahogy pobálom helyretenni a dolgot.

Olvasom, most mindenki szorong, akkor biztos van valami a levegöben, vagy fronthatás, ugye mi amugy is nehezebben viseljük a változásokat. 

Bobe28286! Magneb6ot szinte kötelezö enni, napi többet is! Söt babavitamint szedsz?  Bár én még nem voltam terhes, de ha nem vérzel, akkor csak a méhed tágul. Dokinál volál már?


sszandra
Szolnok
 
 


Sziasztok,

hááát Csajok, úgy látom nem vagyunk már 20 évesek...:D:D:D
Köszi Maja...igen, én tervezek testvért is. Mondjuk Tesómék mondják mindig, hogy "jó lenne ha már az az első meglenne..." Milyen igazuk van. :)
Én is úgy terveztem hogy 35-ig 2 babám lesz, de másképp hozta az élet. Az én esküvőm is a tavaly volt, és hát mint már írtam, én is hosszas próbálkozások után tudtam letenni a gyógyszereket...kb 4-5 év intenzív próbálkozás és kudarc eredménye talán,  hogy most 5 hónapja nem szedem.
Most annyira jól érzem magam, hogy talán még gyógyszerrel sem voltam ilyen jól. Lányok, én nagyon remélem, hogy ezzel segíteni tudok nektek. Azzal, hogy megosztom Veletek, hogy 10 évig szedtem gyógyszert, antidepit, kiegyenlítőt (mert bipoláris vagyok), és szorongásoldót. Tényleg sokszor próbáltam abbahagyni, mindannyiszor 2-3 hét után visszaestem. Minden érzés, gondolat ismerős nekem, amiről írtok. Én mégis csak azt tudom mondani, hogy semmi baj nincs, ha gyógyszer mellett jön a baba, de mégis igenis meg kell próbálni abbahagyni a gyógyszereket. Az hogy most abbahagytam nem jelenti azt, hogy holnapután nem fog kelleni....
De nagyon jó tudni, hogy lehet gyógyszer nélkül is jól lenni!!! És mindig minden változik...én sem tudom, hogy most mitől sikerült...
Bálnika, én amikor abbahagytam, az utána lévő 3 hónapban nem tudom elmondani, hogy mennyire sokszor rosszul voltam. Volt minden amit csak el tudsz(tok) képzelni. Egyáltalán nem aludtam, hülye gondolataim voltak, állandóan szorongtam, (nem csak bizonyos szitukban, hanem állandóan), ideges voltam, gondolat tolongásaim voltak, (pörgött az agyam), stb...tényleg minden tünet jelen volt.
Nem túlzok, hogy ez 3 hónapig tartott. Kb 3-4 esetben vettem be szorongásoldót, volt amikor hajnali 5-kor, hogy a 6 órás ébresztőig legalább 1 órát aludjak, illetve a munkában, mert jelenésem volt külföldiek előtt. Magyarul nem tudtam beszélni a szorongástól, nem hogy németül.
Aztán volt egy vasárnap, amikor hajnalban bevettem egy bogyót, mert éreztem, hogy a férjemet kezdem kikészíteni, és úgy voltam vele, hogy az egész nem ér annyit, hogy a házasságunknak annyi legyen, akkor mondtam neki, hogy úgy érzem hogy mégsem fog menni gyógyszer nélkül, de a babát szeretném!!!
(korábban írtam nektek, hogy Ő gyógyszer mellett nem akart gyereket)
Ez volt 2 hónapja, és azóta nem vettem be semmit!!! De nem is ez az érdekes, hanem az, hogy azóta egyszer sem éreztem azt, hogy be kell vennem.
Egyszerűen nem kívántam, és egyelőre azóta sem kívánom. (korábban állandóan kívántam).
Vannak persze rosszabb napok, és van mikor félek, és szorongok kicsit, de nem érzem azt,  hogy gyógyszer kéne!

Bocsi Csajok ha sokat és hogy csak magamról írtam, de ezzel a történettel tényleg csak segíteni szeretnék!
Úgy érzem, hogy akinek ez a betegség jutott, azoknak az embereknek más a lelkük! Érzényebbek vagyunk, és sokszor azt gondolom, hogy értékesebbek! Ezzel csak azt szerettem volna mondani, hogy nem szabad feladni! Viszont mivel sokan már 35 felett, így tudom hogy már nincs időnk, nincsenek éveink arra, hogy "majd egyszer sikerül". Lehet, hogy ha megfogan a baba, az akkora erőt fog adni, amire most nem is tudunk gondolni...ki tudja...nem feltétlenül kell rosszabbul lennünk állapotosan, nem?

Én mindannyiunkna azt kívánom, hogy minél előbb jöjjön össze a baba, gyógyszerrel vagy anélkül!!! :)

Lina
lina01
 
 


Sszandra, aranyos vagy de én most jól vagyok, Bálni nincs jól! De ő is jobban lesz mert klassz csaj :)

Ma végre van egy csomó időm és szeretem olvasni a fórumot, úgyhogy Lina, örülök hogy végre te is többet írtál :) 
De ma már megyek, szép Vasárnap estét nektek.

Kép
alkonyka
Budapest
 
 


Nem enged be a Jonás naptárhoz, azt irta, h nem vagyok regisztrált! Pedig igen.
sszandra
Szolnok
 
 


Alkonyka! A félelmeidre irtam.
sszandra
Szolnok
 
 


Sszandra..
Ja értem, hogy a tünet erre vezethető vissza....
Ne haragudj, félreértettelek. ! De köszönöm :)

Családállításon kijött hogy iker tesóm volt aki elhalt mielőtt kiderült volna. Ennél is tipikus tünet. :(



Kép
alkonyka
Budapest
 
 


Lányok!!!

Annyira köszönöm Nektek! Komolyan, annyira meghat, hogy így ismeretlenül is mennyi erőt öntötök belém. Egyelőre nem adom fel, nem emelem meg a gyógyszert! Jól kell lennem, mert nincs semmi komoly baj az életemben ÉS JÓL IS LESZEK!!!

Alkonyka, most negyed antidepit szedek, és kb két hete frontint 0,25 - 0,5 között változó mennyiséget (0,5-tel kezdtem két hete, és tegnap csak egy 0,25-ös felét vettem be, de mivel nem sikerült elaludnom bevettem a másik felét is, aztán még egy felet)

Lina, köszönöm a történeted! El sem hiszed, hogy most mekkora erőt adtál nekem!! Remélem sikerülni fog, hogy csökkentsem a gyógyszert. Adok még időt magamnak, végülis még "csak" 3 hete nem érzem magam jól. Még jóra fordulhat.

Ha meg mégsem, az sem tragédia.
Megyek, avivázok egyet, az mozgás és még a hormonjaimnak is reméljük jót tesz :)
Még1-szer nagyon köszönöm Mindenkinek!!!
balnika
 
 


Lina én pont így érzem mint te. Amikor a héten elkapott a pánikroham, nem akartam gyógyszerhez nyúlni, nem is éreztem, hogy nagyon nagy szükségem volna rá. Sajna akkor kellett, de csak egy fél xanax sr. Azóta viszont nem érzem, hogy szükségem lenne gyógyira. Igaz a cseppeket elkezdtem szedni, de van, hogy elfelejtem. 

Bálnika sajnálom, hogy rosszul vagy. De azért még sikerülhet letenni a gyógyszert. Persze ha nem akkor sem lesz semmi gond. Ha lesz bébi nem ártasz neki. Még mindi jobb, mintha végig feszült volnál terhesen, az a babának sem tesz jót.

Nono?
csepp24
 
 


Bálnika ne add fel! Még pár nap vagy pár hét és kitisztul a szervezeted, szerintem ezek elvonási tünetek. Pont tegnap gondolkodtam ezen, mert ugye éjszakás műszakban van időm agyalni
Mikor elkezdtem a a Rivotrilt csökkenteni én is jól voltam egy darabig, aztán mikor elértem azt a pontot, hogy már majdnem abba hagyhattam akkor jöttek a rohamok. Aztán egy kis emelés után a csere a seduxenre, de még azzal sem voltam oké. Mert biztos rivotril megvonási tüneteim voltak...És most 1,5 hónapja nem szedem a rivotrilt, már érzem, hogy jól vagyok és a seduxenből sem kell annyi. Szóval még egy kis kitartást kívánok. Privátban elküldöm a pszichológusom számát, Ő pesti, de ő csak pszichológus tehát nem ír fel gyógyszert. Te nem inkább pszichiáterhez jársz? Mert a pszichiáterem írja fel a gyógyszerem és beszélgetünk is néha, de a pszichológushoz járok pszichoterápiára ő az aki feltárja a lelkem. Te még nem próbáltál kineziológust? 
Lina! Te is bipoláris vagy? Ezt nem is tudtam Én is, vagyis elvileg az volt a diagnózisom 2005-től és szedtem is a gyogyik mellé Tegretolt, majd Lamolepet. De nekem soha nem volt kimondott mániás időszakom, szerintem benézte a régi dokinőm. És most, hogy abbahagytam a Lamolepet, most sincs semmi gond. A pszichológusom szerint, lehet, hogy csak tartott tőle a régi dokinőm, hogy nehogy bipol legyek(Apukám is az volt) ezért szedette velem a Lamolepet. Azért frankó, hogy 8 évig szedtem feleslegesen
Bobe! Szerintem is csak tágul a méhed, de ha nem múlik, akkor menj el a nőgyógyászhoz.
bells
 
 


Bells! Nagyon köszi! Holnap megkeresem telefonon a pszichológust!

Nem adom fel! Nem vagyok már depressziós, érzem! Amiket most átélek a leszokás tünetei! De meg fognak szűnni, csak most nem szabad hogy feladjam.  Voltam ma este is futni a férjemmel, most a szerotonin csak úgy cikkázik az agyamban, szóval most erősnek érzem magam. Csak maradjon is így és gondoljam ezt így egy durvább nemalvós éjszaka után is.

Lányok, nekem most ezeket nagyon jól esik kiírni magamból. Viszont tudom, hogy volt olyan időszakom, amikor végképp nem akartam hallani más depisek "nyavalygásait". Szóval, ha zavar Titeket és esetleg felkavarlak Titeket ezekkel az írásaimmal, szóljatok és befejezem. És nincs harag... :)

Szép estét!


balnika
 
 


Bálni, írj csak nyugodtan!! Drukkolok! :-)

Kép
alkonyka
Budapest
 
 


Jaj Bálnika, írjál nyugodtan Én szeretek olvasni és különben is erősen empatikus vagyok, úgyhogy hajrá! :)
bells
 
 


alkonyka! 
Kinyomtattam a Jónás naptárt, be is jelöltem kékkekel a mensi napokat, de az ovulációt pl. honnan tudom mikor van? Mert ugye azt is jelölni kell zölddel. Nekem 26 napra jön meg, tehát a népességi adatok szerint a 13. napon van ovulációm. Vagy igen, vagy nem Tehát szerinted mit jelöljek, azt a napot?
bells
 
 


Szia Bells :)

Szerintem azt jelöld, bár
elvileg mind két periódusban termékeny lehetsz, de az lenne a legjobb ha be tudnád állítani a mensidet akkorra amit a kinyomtatott naptár mutat. Születésed szerint akkor vagy a legtermékenyebb. Ja és a jónás naptár szerint nem mindig 13 napra esik az ovuláció.
Vagy például, ha a te menzeszed épp a Jónás napokra esik, akkor is megfoganhatsz, szóval akkor is lehet próbálkozni.
De a legjobb ha a te általad számolt ovuláció egybe esik a naptárral. Akkor tuti a bébi :D

Állítólag az is működik hogy megtudd fiú vagy lány baba az esélyesebb. A kis cellák fölött azt is mutatja hogy ott mi valószínűbb. Ahol nincs jelölve, ott mindkettő lehet.
Nemrég kezdtem avivázni mert nagyon rendszertelen nekem... csak hogy ne legyen boldog az ember
Most ezzel próbálom beállítani a mensimet a naptárhoz igazítva.

Kép
alkonyka
Budapest
 
 


Bálni nyugodtan írd ki magadból. Sokszor mikor olvasom, olyan mintha én írnám. 

Bells most már akkor jobban vagy? Cseppeket szeded még?

Virginia remélem nem haragudtál meg, azért nem írsz. Nem bántani akart itt senki. Gyere nyugodtan.

Én is szoktam félni attól, hogy vállaljak-e babát, főleg, hogy nekem már van kettő. De az írásaitokat olvasva meg tudok nyugodni. Jó érzés, hogy korombeliek segítenek nekem, hasonló szemlélettel. 

csepp24
 
 


Szia Sszandra!
Sikerült a jónásnaptárt megcsinálni?

Alkonyka

Kép
alkonyka
Budapest
 
 


Sziasztok Lányok!

Tudtok nekem segíteni? 
Azt vettem észre hogy délután és este kifejezetten jól vagyok, nem vagyok fáradt, nyugodt vagyok, jókedvű. Este beveszem a gyógyszeremet (este 1 cipr.) és elmúlik a nyugodtságom. Olyan fura remegős feszültség lesz rajtam amitől nehezebben alszom el. (nem szorongás, inkább izgatottság)
Reggel nyugodtan ébredek, minden oké, aztán beveszem a reggeli fél gyógyszeremet és a délelőttömet megint ez a remegős izgatottság uralja. Kora délutántól már jobb, aztán elmúlik. És ez így megy pár napja.
Szerintetek lehet az hogy mióta a családállításon voltam, sokkal jobban érzem magam, lehet oldódott pár blokkom és most kicsit sok a gyógyszer? 

Köszi a segítséget
Alkonyka



Kép
alkonyka
Budapest
 
 


@alkonyka:


A cipralexet este is beveszed? Nekem anno azt mondta az orvos, hogy este nem szabad, csak reggel, mert élénkítő hatása van. Nem tudnák elaludni tőle. 
Mi lenne, ha az estit elhagynád? Lehet elmúlnának ezek a tünetek. Nálam ezekre az izgatottságokra foltak jók a nyugtatók.
csepp24
 
 


Köszi Csepp !
Én jobban éjjel szorongtam amikor újra elkezdtem szedni a cipralexet. Ekkor úgy írta fel a dokim hogy reggel 1 meg este 1. Elkezdtem így szedni, akkor meg nem aludtam. Már így is magamtól levettem 1,5-re az adagomat. Azóta jól voltam. Eddig még soha nem volt ilyen izgatottság.
Viszont ma reggel elfelejtettem bevenni a felet és ma jól voltam. Nem remegtem. Ezért gondoltam a csökkentésre. 
Nyugtatót soha nem kaptam. eddig elég volt az antidepi is.
Anno mikor 2000-ben először írtak gyogyit, akkor sem kaptam nyugtatót. 
Bár nem is szeretnék szedni.

Kép
alkonyka
Budapest
 
 


Alkonyka én sem folyamatosan szedtem a nyugtatót, csak akkor amikor úgy éreztem, hogy nem elég az antidepi. Talán ezért nem is szokott hozzá a szervezetem. Ha néha beveszel frontint vagy rivotrilt, mikor ilyen remegést érzel, attól még nem lesz semmi probléma.
csepp24
 
 


Alkonyka!
Igaza van Cseppnek, de én azért nem merek ilyen tanácsokat adni, inkább a dokit kérdezd. Bár néha egy kis szorongásoldó nem árt. Csak tényleg ne szokj hozzá, mint én a Rivotrilhoz, mert egyébként egy csomó dokitól olvastam, hogy igazából 6 hétnél tovább kúraszerűen nem szabadna szedni, mert akkor hozzászoksz, de néha beveszel egyet és érzed, hogy nyugisabb vagy az szerintem tök jó lenne.
Igaz én meg most valószínüleg a Seduxenre fogok hozzászokni Az az érdekes, hogy a régi dokim is azt mondta anno, hogy a Xanaxot, csak 6 hétig szedjem, hogy ne szokjak hozzá, de a rivotrilt meg évekig adta...Szerintem ők sem merik(tudják) igazán megmondani, hogy mi legyen. Anno mikor elkezdtem megint a gyógyszereket egy pár hónap múlva rosszul éreztem magam és felhívtam a dokinőmet (akkor még a rendelőben dolgozott), de az asszisztens nem tudta adni, és simán telefonon mondta nekem az asszisztens, hogy vegyek be egy rivotril ha nem jól vagyok. Klassz hozzáállás volt. Mondjuk tényleg jobban lettem, de szerintem nem az a megoldás, hogyha rosszul vagy akkor szedáld le magad mégjobban. De hát ez az egyszerűbb megoldás, sajnos. Mondjuk én nem vagyok gyógyszerellenes, meg tényleg amikor kell akkor kell, de eredetileg nekem anno 3x1-et írtak fel a rivotrilból, csak délben mindig elfelejtettem bevenni és oké voltam. Aztán szépen az esti is elmaradt. A dokinőmnek mikor mondtam akkor azt mondta, hogy akkor ha ennyi is elég, szedjem úgy. Sőt mikor néha délben is bevettem inkább izgatottabb lettem. Nagyon nehéz eltalálni mennyi a jó adag.
A Jónás naptárt sikerült megcsinálni. Peteérésem elvileg holnap-holnapután lesz, a Jónás naptár szerint meg 24-25-26.-án vannak piros napok(26.-a a legvastagabb és fiú), szóval nem esik egybe a kettő, de most is és majd akkor is próbálkozunk

Csepp!
Igen most jól vagyok, de figyelem a napokat, mert múltkor is a mensi előtt 5-6 nappal jöttek a szorongások. A cseppeket szedem és voltam második oldáson is a kineziológusnál, majd februárban megyek megint. Azt mondta a testem azt adja ki, hogy elég megint egy hónapnyi csepp, mert ő akart többet keverni, hogy ne kelljen azért külön szaladgáni, de a testem csak 1 hónapnyit jelzett. Azt mondta, valószínűleg azért mert ahogy haladunk és oldódok, majd más összetételű fog kelleni, de ezt majd a testem fogja megmondani, hogy milyen.

Virginia?

bells
 
 


Sziasztok!

Virginia, remélem olvasod még a fórumot és hamarosan visszatérsz majd közénk, mert egészen biztos vagyok, hogy senki nem szeretett volna megbántani!!!

Alkonyka! szerintem is a cipralex időzítésével lesz a baj, de beszéld meg az orvosoddal. Amikor én elkezdtem szedni eleinte este 9-kor vettem be és minden éjszaka felébredtem hajnal 2-kor. De komolyan kb atomórát lehetett volna az ébredéseimhez igazodni. Ezt mondtam is a dokimnak és javasolta, hogy állítsam át egy-két órával a gyógyszerbevételt és aztán elkezdtem egy órával később bevenni és aztán minden rendben is volt, megszűntek a hajnali ébredések.

Lányok, folytatom a küzdelmet a gyógyszer elhagyást, hát komolyan mondom minden tünetet produkálok is, ahogy az a nagy könyvben le van írva. Tegnapelőtt éjszaka kb 2 órát ha aludtam, de azt is felületesen, viszont erős voltam és nem vettem be azért sem frontint :) aztán tegnap elmentem egy másfél órás edzésre és úgy aludtam mint a bunda :) napközben reggelente kicsit szorongós vagyok, vagy csak szimplán melankólikus, de ez 10-11 körülre elmúlik és utána már általában vidám vagyok (még akkor is az voltam, amikor előtte éjszaka rosszul aludtam). Szóval minden jön... Csernus egyik videóját néztem meg a témában, a videoklinika.hu-n van feltöltve. Mondja ő is, hogy aki gyógyszer elhagyásra vállalkozik kösse fel a gatyáját :) Na ezt tapasztalom is :) de erős vagyok!!! és nem adom fel :)

Én egyelőre ezt a Jónás dolgot nem néztem meg. Most gondolkoztam, hogy lehet egy-két hónappal el kellene halasztanom a bébi projektet, csak amíg rendeződik, hogy sikerült-e befejeznem a gyógyszert vagy vissza kell állnom... Szerintetek? Ti mit gondoltok?
balnika
 
 


Szia Balnika!

Ügyes vagy a gyógyszer lerakásban. :)
Ha most én lennék így, én is lehet picit halasztanék a bébivel, hátha átvészeled hamar a gyógyszer lerakást és akkor nyugodtabban vágsz bele. Én biztos így csinálnám. De te ne hallgass rám, azt tedd amit érzel. Mert mindig az a legjobb. Valami gyógynövényes valamivel nem tudod megtámogatni?
Megmondom őszintén hogy én már 7évre abba hagytam a gyógyszert de nekem nem volt nehéz lerakni akkor. Ez mitől lehet? Lerakni nekem megy gond nélkül, nálam az a baj hogy 4 hónap múlva vissza kell vennem. 

A cipralexemnél meg 1,5 szemet szedek. Azt mondta a doki hogy egyszerre ezt nem jó bevenni. Ezért osztottuk ketté. Muszáj reggel és este bevennem.
Ma nem vettem be reggel a felet, és nem remegtem. Sokkal jobban voltam. Azt hiszem lecsökkentem 1,5-ről egyre. lesz ami lesz és azt az egyet két részletben veszem be.

Na jó, nem fárasztalak titeket ezzel. :)

Jó éjt mindenkinek.



Kép
alkonyka
Budapest
 
 


Alkonyka! Én is úgy érzem, hogy jobb lenne úgy belevágni, hogy nem aggodalmaskodok folyton, hogy mi van velem. Szóval én is egy kisebb halasztás mellett vagyok most.

Esetleg ha megcserélnéd, hogy reggel veszel be egyet és aztán este a felet? hm? lehet az is megszüntetné a panaszaidat...
balnika
 
 


Sziasztok Lányok!

Szeretném Veletek megosztani életem egyik legboldogabb hírét: kisbabát várok!

Az első 12 hét a legkritikusabb, kérlek drukkoljatok, hogy minden rendben legyen!
Egyelőre teljesen jól érzem magam, semmi különlegeset nem érzek, csak azt, hogy hihetetlen boldog vagyok!

Virginia...én írtam meg először hogy mit gondolok, természetesen én sem megbántani szerettelek volna, sokkal inkább csak tanácsot adni.

Balni...
Én ugyanabban a hónapban hagytam abba védekezést, amikor a gyógyszerszedést. Utána kezdődött az a szó szerint gyötrelmes 3 hónap, amiről korábban már írtam nektek.
Nekem az a személyes tapasztalatom, hogy nekem hihetetlen nagy erőt adott az, hogy tudtam, hogy bármikor terhes lehetek...
Ez nem változtatott azon, hogy borzasztó rosszul voltam, viszont sokkal inkább úgy éreztem, hogy a végsőkig küzdenem kell.
Most úgy érzem, hogy megérte küzdeni! Nagyon sok erőt és kitartást kívánok Nektek, higgyétek el megéri a küzdelem!

Lina






lina01
 
 




Lina!!!! Hát ez csudijóóó!!

Nem lesz kritikus, minden rendben lesz!
Most aztán nagy a boldogság     
Nagyon gratulálok!

Vigyázz mert hamarosan csatlakozunk hozzád a lányokkal :D  !!

Alkonyka

Kép
alkonyka
Budapest
 
 


Köszi Alkonyka. :)
Nagyon örülnèk ha mielöbb csatlakoznatok!!!
lina01
 
 


Lina gratulálok!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!  Fantasztikus hír!
Minden rendben lesz. Ha félsz, szedélj magnéziumot. A kismamáknak a magnerot a legjobb. Jobb mint a magneb6. Az első három hónapban sokat segít.

Érdekes amit írtok a cipralexről. Nekem az orvos mikor el kezdtem szedni anno, azt mondta, hogy reggel vegyem mindig csak be. Pedig az elején 2-t szedtem én is. Két hónapig kellett így szednem, utána lehetett csökkenteni. 

csepp24
 
 


Lina!!! Tiszta szívből gratulálok :):) Annyira örülök a hírnek!!!
Hamarosan csatlakozunk mi is :) reméljük!!!
Ma tudtad meg? Hány hetes? Mennyi ideig próbálkoztatok? Jajjjjjjjjjjjjjjjjjj, de jóóóóóóóóó

Voltam ma pszichomókusnál, egyelőre még a sajátnál (de egyre érik az elhatározás Csepp, hogy felkeresem akit te ajánlottál) Szóval ő azt mondta, hogy lehet az alvászavaraimat az a negyed szem citalopram okozza, amit még szedek. Szerinte az már nem a terápiás adag, és könnyen lehet, hogy nemhogy nem segít, hanem csak megkavarja a dolgokat. Azt javasolta, inkább hagyjam abba. Hajlok rá, hogy elfogadjam, szerinte ez már csak placebo maximum nálam, mert szerinte hatása nagyon nincs. És szerinte is le fogom tudni győzni ezt az egészet :) hát így legyen...


balnika
 
 


Köszönöm szépen Csajok!
Bålnika....
Szeptember elején hagytam abba a bogyókat és a vedekezést. Az első "tiszta" hónapom minden tekintetben a október volt. Az első 3 hónap tudjátok miről szólt. Novemberben volt az a bizonyos vasárnap amióta jobban vagyok. Ha összességében nézzük 4 hónap kellett. Valòjában ùgy érzem kettő. Decemberben néztem először naptár szerint peteérést. Egyszer sem 28 napra jött meg, es mindegyik hihetetlen rövid idejig volt csak. Az utolsó konkrétan kettő napig tartott s az sem volt erős. Kedden megjött szerdán elmùlt. Én totál azt hittem hogy valami nincs rendben. Ezek szerint erre sem kell annyira ráparázni.
Azt hiszem nagyon szerencsés vagyok hogy ilyen gyorsan sikerült.
Kedden kellett volna megjönnie. 2 tesztet csináltam a második, a digitális clearbleu tegnap jelzett 2-3 hetes terhességet. Orvosilag erre rájön 2 hét. Mèg icipici, jövő csütörtökön megyek dokihoz. Ne tudjátok meg...kedden éjjelmiután este kiderült a babó 1 órát aludtam csak annyira felzaklatott.:-D. Örültem de iszonyuan megijedtem...Aztán egyre jobb lett s alábbhagyott a félelem. Hálás vagyok a sorsnak hogy ilyen gyorsan sikerült...
Tudom hogy minden rendben lesz, de drukkoljatok nagyon.
Jó éjt
lina01
 
 


Bálnika bells ajánlotta neked nem én. Nekem nagyo messze van Pest, 150 km, így nem ismerem az ottani orvosokat. De örülök, hogy tudott neked segíteni.
 
Lina minden rendben lesz. Majd kb. 6-7. héten kezdődnek általában a rosszullétek. Bár én a nagyobbikkal émelyegtem és egyszer hánytam, a kisebbiknél semmi bajom nem volt, csak folyamatosan aludtam volna.
Munka? Gondolkoztál már rajta, hogy meddig akarasz dolgozni?

Nono???????????????????

Virginia?
csepp24
 
 


Sziasztok!

Lina! Ez nagyszerü hir!  De jo,h ilyen gyorsan sikerült neked! Szedsz babavitamint? Magne b6ot? Jujjj de jo,nemsokára mi is itt tartunk, remélem!

Nono?

Virginia? Biztos megharagudtél,mert mindenki olyan öszintén leirta a véleményét, de mi nem megbántani akartunk vele, csak segiteni!

Többiek? Babaprojekt? Amugy ti lányok, hogy csináljátok? Konkrétan figyeltek a peteérésre, vagy csak ugy, aztán majd jön, ha jönnie kell? Nekem a pérom azt zavarja,h mondogatom neki,h most lesz peteérés, most kellene. Jo tudom most kezdtük el, lehet nem kellene ilyenekkel traktálnom! Söt el sem kellene neki mondani.
sszandra
Szolnok
 
 


Szandra életemben elöször vettem ovulációs tesztet. Még soha nem próbáltam eddig. Nálam jövő héten lesz peteérés, és gondoltam kipróbálom. Szoktam én is páromnak mondani, hogy most kell jobban ráerősíteni, de őt nem zavarja. 
A lényeg, hogy ne görcsölj rá teljesen. Sokat romantikázzatok, ne "csak" a bébi miatt legyetek együtt.
csepp24
 
 


Sziasztok , minden esetben nem esett jol , lehet mer nem mondtam el mindent es ti igy fogtatok fel az egeszet,de nem sertodtem meg, mostanaban kevesebb az idom es nem vagyok mindig itt.
virginia1
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: