A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Várandósság » 2013 májusi babavárók


Hellómindenki! :)

Ildi, áttakarítottam a lakást, a szobáját is átnéztem, az ágyában lévő mindent kimostam, áthúztam, és utána csípte meg valami. Én szúnyogra tippelek, mert legutóbb, mikor kint voltunk az udvaron, megtámadott minket egy csomó apró, agresszív dög. Valószínűleg ott sikerült. De hogy pont a szeme alatt! Szegénykém. Még ma is duzzadt, de már talán nem annyira, mint tegnap. Hajnali etetéskor is bekentem neki, már kapott Kálciumot is. Remélem hamar elmúlik. És most, hogy töményen is kapja a Kálciumot, megindult a hetedik foga (jobb felős ketteske) is. 1-2 nap és kibújik, már ki van fehéredve az ínye. Eddig csak a tejjel kapta a kálciumot, mert én szedem már a kezdetektől, lehet ezért is indultak meg ilyen hamar.

Megnéztem, hétvégére kellemes 20 fok körüli időt jósolnak. Reméljük, hogy be is jön. :) De jó buli lesz Lottinak, elhiszem, hogy várja.

Szandi, a répát keverd valamilyen más gyümölccsel, amit már evett Hanna, akkor jobban lecsúszik talán. A védőnőd hülyeségeket beszél, ha éhes a gyerek, adjál neki enni. Ez olyan, mint Magnoliéknál az "éheztesd ki, akkor majd enni fog rendesen" tanács. Idióták ezek, majd hagyom, hogy éhesen ordítson a gyerek, pláne éjjel. Ehhhhh...

Savariaa, próbáltad már Bátort este rögtön magad mellett elaltatni és ott tartani egész éjjelre? A másik javaslatom, hogy ne változtass hamar a rutinon (egyszer előbb fürdeted, aztán meg később, egyszer több kaját kap, egyszer kevesebbet, stb.), mert ez is megkeverheti, hogy mindig változik valami körülötte. Az esti fekvés legyen mindig ugyanolyan. Ha ilyen nyugtalanul alszik, próbáld meg magatok közé venni, persze csak akkor, ha Apa sincs ellene, hogy 1-2 hónapig (vagy tovább, ha beválik) ott aludjon Bátor köztetek. És ahogy a Lányok is mondják, ha alszik, ne őrizd, arra ott a légzésfigyelő. Mert most légzésfigyelő-figyelő vagy, ahelyett, hogy aludnál te is. ;)

Nálunk ma megrágott Picur egy paprikát! :D Kertből való, tuti vegyszermentes, egészséges fini paprikát. Örülök, hogy egyre jobban érdekli a kaja. Ma megpárolom az almát neki, meglátjuk, hogy az hogy fog ízleni neki. Tegnap ugye az jobban kellett neki, ami a kezemben volt, mint amit lereszeltem neki. :)

Lilypie Third Birthday tickersLilypie Second Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
picuralmos
 
 


Sziasztok!

De sokat írtatok, Csajok! Tökjó! Le vagyok maradva nagyon :)

Picur: már kétszer volt laptetőd az elmúlt időszakban. Ez nagy szerencsét jelent :)
Remélem mielőbb elmúlnak a csípések. Nagyon durva a képen az a nagy duzzanat! Szegénykém! Remélem segít a kálcium. A doki egyébként mit mondott, mi ez?
Balázs súlya sem nagyon gyarapszik az itthoni mérleg szerint. Hétfőn megyünk oltásra, mérésre, kíváncsi vagyok, mit mond a doki. Én úgy tudom, h a súly duplázása után csökken a fejlődés, tehát ez normális dolog.

Ildi: szerintem jó a Libero, jobb mint a Pampers Active Baby. Esetleg próbáld ki a Premium Care-t.
A Rossmann-os kék színű babafürdetőt néha használjuk felváltva a gyógyszertárival. Nagyon jó levendulás, nyugató illata van és nem okozott semmilyen bajt a babának. Ugyanilyen jó a Rossmanos babaolaj is, a rózsaszín( Sensitive) változat. A DM-es Alverde olaj pl. nem jött be, így DM-es fürdetőt sem próbáltam még.
3. baba? Jól hangzik :)
Drukk szombatra! Jó bulit!

Csalexandra: Balázs éjszakái is romlottak, megint 2x kel, pedig már átaludta az éjszakát is 2 alkalommal :( Nem tudom, mi az oka. Lehet a fogacskák jönnek. A védőnőd tanácsa nagyon gázÜvöltés

Savariaa: nagyon cuki Bátor avatar képe :)
Miért nem mentesz miközben írsz? Én időnként ki szoktam jelölni( CTRL+ A, majd kimásolom CTRL+ C) és így vissza tudom illeszteni az írásomat, ha valami miatt eltűnik.
Gyertek Budaörsre babaúszásra. Mi is szeretnénk járni majd :)






Kép


Kép

Lilypie - Personal pictureLilypie Fourth Birthday tickers
andi565
Budaörs
 
 
 


Jövök még ma, most vendég érkezett.
A hozzátápi jól megy, ízlik Balázsnak az almalé

Kép


Kép

Lilypie - Personal pictureLilypie Fourth Birthday tickers
andi565
Budaörs
 
 
 

 
 

Sziasztok!


Nusildi nem is tudom elmondani, mennyire jól esnek a szavaid. Komolyan mondom, erőt adsz a soraiddal nekem!! Köszönöm az elismerő írásodat. El sem hiszem, hogy eljött ez is, hogy szeretek szoptatni. És az, hogy ennyire parázók mindentől, hogy ezzel sem vagyok egyedül, jó tudni, mert azt hittem, kezdek földönkívüli lenni...Na ez nem azt jelenti, hogy aki parázik az ufo, csak legalább nem vagyok egyedül. 
Több barátnőm is babát vár, és kérték, hogy segítsek a szoptatáskor, hát a végén tényleg szoptatási tanácsadó leszek.  Érdekes, hogy ők sem hallották, hogy nehéz és főleg fájdalmas lehet a szoptatás...én nem akarom  ijesztgetni őket, de azért nem rossz, ha hallanak róla. 

Picur már akartam kérdezni, hogy hogyhogy már adsz mást is Picurnak és nem csak anyatejet? Én - ha lesz elég tejem- szeretném ha betöltené a 6 hónapot Bátor. 

Andi én is szoktam kijelöl-másolra nyomni, de persze mikor kéne, akkor nem...  Ti mikor tervezitek a babaúszást? Én lehet először megnézném, aztén döntenék, hogy menjünk-e...Budaörsön nincs babaklub? Nekem nagyon bejött az érdi, most is megyünk majd pénteken.

Hihetetlen milyen orkán erejű szél van nálunk. Most olvastam, hogy Ausztiában már havazott... 

Szép délutánt, megyek gyönyörködni a kisfiamban!!! 

Kép
savariaa
Érd
 
 


Halihóó!

Lányok köszi a tippet,belekevertem a répát a gyümölcsbe,és láss csodát :D bejött! Kicsit nagyobb arányba volt még a gyümi mint a répa de majd fokozatosan emelem !!

Ma volt a védőnő megnézte Hannát.Minden rendben van vele,szépen fejlődik,megnézte a fogát,és kettőt tapintott ki ami már pötty formájában már látszik is. Mondjuk mondta hogy ennek ne örüljek annyira mert hónapokig is eltarthat még. De talán előbb meglesz :D !

Ahogy leírtam nektek hogy mennyire jó még a 3as pelus ,Hanna rá is cáfolt erre :D 3 pelus ment telibe!

Kép
csalexandra
Sopron
 
 


Ma már javult Picur szeme, de még mindig duzzadt, de estére már halványodott a pirossága. Viszont az alvás még ma sem ment napközben. Csak ordított, mint a sakál, ha le akartuk tenni. Az esti szopizás is keservesen kezdődött, ficánkolt, rángatta, forgatta a fejét, így el is tartott vagy másfél órát. Remélem holnap már visszaáll a rend...

Savariaa, az, hogy adok mást is, háááát ez erős túlzás, ma kapott 1 kanál almalevet (Ildi, vettem üvegreszelőt! :)), de nem mondanám, hogy elájult tőle. :D Érdekli az evés, meg szereti megcsócsálni azt, ami a kezemben van, de szinte semmi nem megy ám le a torkán. Még tanulni kell ezt a dolgot, neki is meg nekem is. Picur szeptember 25-én betölti a 6 hónapot. A szoptatás miatt irigyellek, nekem még mindig fáj, főleg estére, és ha még néhányszor rá is harap, hát akkor csillagokat látok. Azt imádom, amikor rámnéz, és mosolyog, azokért a percekért megéri, de sokszor elkenődök, hogy nekem bizony fáj. És erre rátett, hogy Picur keveset hízott az elmúlt másfél hónapban. :(

Ildi, mi még mindig főleg tiszta vízzel fürdetünk, heti 1-2x egy borsónyi Baba tusfürdőt használunk. De jó, hogy szeretnétek 3. babát, főleg azok után, hogy mennyire fájt a végén neked a terhesség.

Andi, az életem a lehető legszerencsésebb mederben csordogál, bármennyi laptetőm is lehet. ;) De aranyos vagy, hogy észrevetted!

Szandi, ha már van pötty, pár nap, és ott lesz az a fogacska, áttöri az ínyét, és már nem fog utána fájni. Esetleg addig nagyon jó barát lehet a pelus sarka, vagy egy bébifogkefe. ;)

Ma megnéztem a babakekszet, hát majdnem hanyattestem az árától, 820.- Ft volt egy kis doboz az Auchan-ban. Így vettem 25 dkg háztartási kekszet 120.- Ft-ért. Később, ha már Picurnak megy az alma, akkor majd reszelek bele egyet-kettőt.


Lilypie Third Birthday tickersLilypie Second Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
picuralmos
 
 


sziasztok,

Ma voltunk Gergővel 4 hónapos oltáson. Nagyon hősiesen viselte, alig sírt.. egy kicsit az asztalon még sirdogált de mire felvettem ( 2 mp) már nem is sírt! nagyon ügyi volt.
Már 65 cm és 6740 gr.

Picur, a védőnő a gyerekcsinálást a gyerek születése után mondta el? vagy a várandóság alatt? amúgy mindegy mert addigra már elkészült a baba, nem??

Gergő szopizik továbbra is, a nem várt "vendég" ellenére is... (amúgy csak 1 napig tartott - ez normális?) egyenlőre nem vettem észre semmi változást a szopizásban, csak a szokásos... én "stresszelem" magam azon, hogy eleget eszik-e..hogy elég-e neki a tej.. de most is 1 hónap alatt hízott 700 gr-ot, az jó nem??
Gratula az első fogkeféhez!! nagyon aranyos a képen a kis fogmosó picur

Ildi, 1 óra alatt szültél? de jó neked!! és beértél a kórházba időben?
mondjuk a 1111-es érték a 32 héten elég gázos... nekem a 40 héten még mindig 3000 volt...

jaj, felkelt gergő.. pedig már rég aludnia kéne.. mennem kell..
monis
Budapest XIII. kerület
 
 
 


Kidobom a háztartási kekszet, mert tele van mindenféle sz.rral. Inkább sütök itthon babának való kekszet. Találtam is receptet. :-)

Lilypie Third Birthday tickersLilypie Second Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
picuralmos
 
 


Csak egy gyors meselesre ugrottam be :)


Adri fekudt a foldon egy szivacson, Palmi meg a fotelbol odaugrott melle... fraszt kaptam... azt hittem Adri is, de ehelyett hangosan nevetni kezdett! :lol:
Aztan vagy 10 percig jatszottak ezt, Adri rohogcselt mindig mikor Palmi melle huppant :) Persze akkor mar a felugyeletemmel :) Le is videoztam az elso igazi kozos jatekot, de ido kell majd hogy feltegyem... Mindenesetre cukik voltak :)

Aztan vegul Adri unta el hamarabb es mar nem nevetgelt, pedig Palmi annyira elvezte hogy megnevetteti a babat :)

Kép

Kép
sz.veronika
 
 


Jó reggelt!

Egy újabb rossz éjszakán vagyunk túl, este 5x ébredt miután letettem, végül az ágyban szoptattam és úgy elaludt, vártam picit és áttettem az ágyába. ez 10-kor volt és 1 előtt már fent volt, aztán nehezen visszaaltattam, szopizott is, és fél5kor újra, akkor már magam mellé tettem, így fél6ig aludt, aztán már jött is a kaki harc. Tegnap délután bevérzett kicsit az egyik szeme, hívtam a dokit, mondta, hogy az erőlködéstől szokott ilyen lenni, de figyeljem és ma hívjam, hogy mi a helyzet. Szóval mindig van valami izgalom. Ma már remélem nem lesz olyan rossz idő, mint tegnap. 

Picur akkor még csak tényleg próbálgatjátok az ízeket. A"lányok" még fájnak, de már fele annyira sem, mint az elején. Neked biztos az ront sokat a dolgon, hogy Picurnak már most ilyen sok foga van. Biztos más lenne,ha még nem lennének, csak mikor elkezdődik a hozáátáplálás. De gondolja arra, hogy legalább szenvedés nélkül jöttek a fogacskák!! Eddig úgy voltam vele, hogy a fog és fejfájás az egyik legrosszabb fájdalom, most már kieglszítem a vajúdás és a bimbófájdalom vezet, a másik kettő semmi ezekhez képest.

Veronika de édesek lehettek a lányok!! Jó, hogy megörökítetted, hisz ez örök emlék marad így majd. Én is próbálok mindent videózni, fényképezni. De sokszor, mikor Bátor meglátja a telefonomat, hogy fényképezni szeretném, abban a pillanatban abbahagyja és csak arra figyel. 

Monis de ügyes volt Gergő!!!!!! Remélem nem lázasodott be. Biztos készülődik a szervezeted, és csak azért volt egy napos a mensi, reméljük még sokáig készülődik, és jó hosszú ideig nem jön újra!!!!

Mindenkinek szép napot. Mi Édesanyámmal tegnap 30kg paradicsomot kezdtünk befőzni, ma már csak le kell darálni. 

Itt az ígért Adamo hintás kép.



Kép
savariaa
Érd
 
 


Sziasztok!!

Picur ,én is azt csinálom,hogy sütöttem itthon kekszet,valami nagyon egyszerűt,de legalább tudom hogy mi van benne :) és beletörtem az almába! Izlett nagyon.

Savariaa,nekünk is sokszor ébredős volt az éjszaka! Nem tudom mikor áll vissza újra a rend! Szerintem kicsit fájhatott is a pocija,mert reggelre telelett a pelus is!
Még az jutott eszembe ,hogy azért kelhet fel ilyen sűrűn mert este kevés a vacsi...nem tudom!


Kép
csalexandra
Sopron
 
 


Hellómindenki! :)

Ááááá, de vagány a hintás kép! Megzabálom Bátort, milyen laza! Ahogy kilóg a lába... :D :D Nekünk is ilyen hintánk volt, de leszereltük, mert annyira nem volt elájulva Picur tőle, viszont a váza nagyon sok helyet foglalt. A végén már csak a takaróit meg a pelusokat tartottuk benne. Nálam a bimbó-, és mellfájdalom az első, aztán a legutóbbi migrén. Bátor kaka-harcára nem akarsz valamilyen teát bevetni? Mecsek, vagy Babamosoly vagy hogy hívják, hátha segít reggelre neki. Melletted altatás éjjelre?

Monis, de ügyes volt Gergő, és milyen nagy már ő is! Látod, feleslegesen aggódsz a tej miatt, bőven elég neki, ha így nő! :) Vendég, 1 nap? Örülj neki! :) Reméljük tényleg nem jön vissza egy darabig még.

Veronika, lehet ide is videót feltölteni? Biztos édesek voltak a csajok, ahogy játszottak. Gondolom, még mindig Pálmi az Istennő Adrikának. Végül is jöttek fogak, vagy valami más okozta a múltkori nyűgizését? Tudsz mostanában aludni? Tényleg nagyon vékony vagy, azért néha egyél ám! ;)

Szandi, Hanna már így ül? Aztaaaa! Nekem még fognom kell Picurt, mert oldalra elviszi a busanagy' feje... :) Csudaszép a Lánykád!

Megyek, hív a Gyermekem, szép napot!

Lilypie Third Birthday tickersLilypie Second Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
picuralmos
 
 


Sziasztok!


Már nem tudom ki, de kérdés volt a fürdető. Mi a Gabi fürdetőt használjuk és nagyon bevált. A testápolóját is használjuk már egy jó ideje, és semmi gon nincs vele. Férjem utálta a gyógyszerári darabos fürdetőt, ahogy úszkáltak a vízben, ezért váltottunk. Popsikrémet eddig a sudokrémet használtuk, most váltottunk bepanthen-re, mert a sudo után is piros volt a popója. Eddig egész jónak tűnik, majd meglátjuk.

Picur mellettem aludna szerintem Bátor, csak akkor meg én nem alszom semmit, mert félek, nehogy ráfeküdjek, meg figyelem, lélegzk-e stb. A kiságyban legalább tudom, hogy van légzésfigyelő. De nem adom fel, nem nyugszom bele, egyszer rájövök mi a gond és olyan átalvós éjszakáink lesznek, hogy csak csuda!!!
Köszönjük a hintás kép bókokat! Nekünk a hinta a plafonra van felfúrva, nem állványon van, így ha már nem kell leszereljük és betömjük a lukat. AZ állvány nagyon drága, nem akartunk annyiért venni, így pedig gyorsan fent is volt.

Csalexandra én is gondolkodtam már azon, vajon éhes marad-e Bátor és azért kel-e ennyit éjjel, de szerintem nem. Én egy mellből szoptatok és mikor párszor este megprbáltam áttenni a másikra hátha éhes maradt sosem kért, pedig ehetett volna. SZóval nálunk más lehet a ludas. De a kaki este gond volt, masszírozztam a pocakját és hát vihar dúlt odabent, de hál'Istennek megkönnyebbült, de így is 2 óra alatt tudtam csak elaltatni. 

Mindenkinek szép napot!!!

Kép
savariaa
Érd
 
 


Sziasztok,
Köszönöm a pocak-kérdéseket, hát egy kicsit talán javult, de iszonyatosan kinyúlt a bőröm.
Néztem a nyaralásos képeket és akkor döbbentem rá, milyen "hasas" lettem, szörnyű érzés
A sebészhez még nem jutottam el, mert pont akkor kellett volna mennem, amikor Lénó beteg lett.
Ja, és igen Monis, a vizsgálathoz bizony le kell vetkőzni, de csak hasilag, hahaha

Savaria, köszi a hintás képet, hát zabálnivaló Bátor benne
Visszatérve a légzéses esetre, legközelebb koncentrálj, hogy amíg a "vészhelyzet" tart, ne "pánikolj be", mert ha egyedül vagy, akkor ki fog segíteni Bátoron...?
Meg kéne tanulnod erősnek lenni ilyenkor, egy anyának mindig készen kell lennie bármilyen vészhelyzetben helyesen cselekedni, ez nemcsak lelkileg, hanem jogi értelemben is kötelessége...
Nem ijesztgetni akarlak, de ha ilyenkor a Te mulasztásod miatt baja történik a Picidnek, még jogi felelősségrevonásra is sor kerülhet, igaz mmc???...
Szóval gondold újra, hogyan kellett volna helyesen cselekedned, vagy mit fogsz tenni ha bármi történne...
Esetleg írd fel jól látható helyre a mentők, tűzoltók, rendőrség számát, hogy azonnal tudj segítséget kérni, ha baj történne... Persze ismétlem, hogy nem ijesztgetni akarlak...
Látod mindenki elismeri, hogy elsőbabásként általános érzés a bizonytalanság, aggodalmaskodás, tehát nem vagy UFO, hahaha
Tudod a szüléssel Te is újjászülettél, gondtalan fiatalból felnőtté, sőt ANYÁVÁ váltál...
Ez egy teljesen új szerep, honnan tudnád/tudnánk hogyan kell bizonyos szituációkban viselkednünk???
Érdemes mintákat követni, pl. anyukád mit tanácsol, vagy a hasonló helyzetben lévők, pl. mi
Ja, ilyen nálunk is szokott lenni, hogy a Férjemet kérdezem, hogy adjak-e még enni Lénónak, felöltöztessem-e melegebben, stb. ilyenkor csak meredt szemekkel néz rám, én meg írtó dühös tudok lenni, hogy miért nem segít...
De hát hogy segítene, hiszen Ő töredéke időt tölt a gyerekekkel mint én, szegény még csesztetem is
Ó, már 2 tejtestvére is van Bátornak? Hogyhogy?

Mindjárt jövök még...


Üdv: Magnoli

Kép
Kép
magnoli
 
 
 
 


Magnoli amikor az a bizonyos eset történt igazából nem akkor törtem össze, hanem utána. AKkor az én kezemben volt Bátor és minden túgy csináltam, ahogy a nagy könyvben le van írva. Utána rogytam össze, és akkor tudatosodott bennem igazán, mi is történt. De abban a stressz helyzetben tényleg tudtam, mit kell tennem, úgyhogy ezzel hál'Istennek nem volt gond. De úgy érzem, ezzel is sokat tanultam magamról is, és tegnap már sokkal de sokkal nyugodtabban tettem be az ágyába, és nem is keltem fel ellenőrizni, mert tudtam, bevan kapcsolva a légzésfigyelő. Tehát szerintem a nehezén túl vagyok. 
Azért van két tejtestvére Bátornak, mert férjem unokatestvére elég messze lakik, neki csak így egyszer tudtam küldeni anyatejet, neki már fél éves a kislánya és nagyon örült neki, és pont itt voltak a sógornőmék és ők vitték le neki hűtőtáskában. A másik baba a barátnőm kislánya, ő 2 hónapos és sajna nincs elég anyateje, így tudtam én is és a nővérem is adni egy jó adagot a fagyasztóból neki. Szóval nagy üzem volt. 

Kép
savariaa
Érd
 
 


Picúr, méghogy "Csodaszép altató mesék"? Tiszta horror...
Egyébként így én is jártam, hogy abbahagytam a Hófehérke mesélését amikor a fulladásos jelenetnél a halál jeleit taglalja, nem vesz levegőt, holtfehérré vált az arca, kihűlt a teste, hát kösziiii ezzel még ráérünk...
Picúr puklija tényleg allergiásnak tűnik, lehet hogy szúnyogcsípésre reagál így?
Akkor csak azt nem értem, hogy miért több lépcsőben jött ki?
Van az ablakokon szúnyoghálótok?
Esetleg a babakocsira is tehetnél, pár száz forintért lehet venni...
Vagy van hipoallergén szúnyogriasztó krém is, bár én ezt nem szívesen kenném egy baba bőrére, csak ha nincs más megoldás...
Javul már?
Az éneklésre emlékszem hogy írtad már, hogy Te sem vagy pacsirta, legalább nem vagyok egyedül ezzel
Irigylem, hogy a Párodnak szép hangja van...
A répát gyümivel keverni nagy ötlet, nekem eddig nem jutott eszembe, köszi
Hajrá alma kóstoltatás, bár én lehet hogy megvártam volna a puklik elmúlását vele, hogy tisztán látható legyen a rá esetlegesen adott reakció.
A "busanagy fejen" mekkorát nevettem, jó hasonlat, hahaha 

Savaria, most olvasom, hogy közben írtál, köszi hogy megnyugtattál azzal, hogy a helyzet után omlottál csak össze
Azt persze szabad, de csak módjával és addig amíg Bátor ezt nem érti meg, ne lássa hogy gyenge vagy, mert akkor nem fogja magát biztonságban érezni.
Egyébként még számtalan ilyen helyzet adódik majd, és lassan megtanulod kezelni őket.
Az elején én is zaklatottab voltam, ha Olival volt valami...
A múlt héten például pofára esett otthon a konyhában szaladás közben cumival a szájában, és felsértette a száját, ami azonnal elkezdett vérezni.
Gyorsan felkaptam, megnéztem a sérülést, láttam hogy csak a bőr sérült, egy papírzsebivel felitattam a vért, és igyekeztem megnyugtatni Olit.
Majd szépen elmagyaráztam Neki hogy nem kéne eszetlenül rohangálni, rosszalkodni és akkor nem történik ilyen.
Szépen megnyugodott, csak a szája volt két napig olyan duzzadt, mint egy kacsának, mások ezreket fizetnek egy ilyen szilikonos feltöltésért, hahaha
Gratu a két tejtesóhoz, ügyes vagy!!!

Andi, a súly duplázódása után tényleg lassul a gyarapodás üteme, jól tudod...
Ráadásul a mozgásfejlődéssel is, tudod ha többet mozgunk, több energiát használunk fel, kevésbé hízunk ugyanannyi kajától...
A Pampers PC-t  mi is kipróbáltuk, nekem nem tűnt jobbnak, mint az ActiveBaby, a benne lévő hálós réteg eléggé furcsának hatott, de hát ízlések és pofonok...

Ildi, mi a kúszás-mászásig a gyógyszertári fürdetőt használjuk majd, addig úgysem nagyon koszolódik a gyerek.
Egyedül a kakás popóját szoktam a saját Bioderma Atoderm tusfürdőmmel megmosni, ez babáknak is használható.
Emlékszem hogy Ti is Bebé sampont használtok, láttam a gyógyszertárban belőle babafürdetőt is, kb. olyan árban, mint a Bioderma, egy liter 4-5 ezer Ft. körül van.
Ennél persze vannak lényegesen olcsóbb megoldások...
Például ha betelefonálsz a gyerekdokinak hogy írjon receptet, és valamelyikőtök elugrik érte.
Nálunk a jó fej védőnőnk még el is hozza és bedobja a postaládába ha receptet kérünk.
De kaphatsz egyszerűbben és picit drágábban fürdetőt a gyógyszertárban -ahogy mmc írta- recept nélkül is.
A hagyományos változatot hidrofiles fürdetőként, a krémesebbet ami könnyebben oldódik a vízben, glicerines fürdetőként kell kérni.
Ezeken kívül bármilyen babafürdető jó ami hypoallergén, színezék és illatanyagmentes, és tetszik Neked.
Mi Olinál elég sokáig a gyógyszertárit használtuk, azután kipróbáltam a Johnson-t, mert a kórházban azzal fürdették a babákat és mindig olyan jó illata volt tőle Olinak.
Egy idő után teli lett a bőre kiütéssel, vagyis a Johnson nálunk "kiütéssel vesztett"
Azóta mi Olinak a DM-es sajátmárkás (Babylove) sima fürdetőjét használjuk.
Lottid mit használ?
Pelusból érdemes másik márkát is próbálni, hátha jobban ráillik Barnusra.

Alexandra, hajrá Nálatok is 4-es pelus
Örülök hogy javul Hanna, írtó édes a képeken!!!
Mennyire lányos, cuki az arca, és már divatozik is,...

Monis, szépek Gergő méretei
1 napos "vendég"? Nekem is így volt Olinál, csak annyi különbséggel, hogy 6 hónapos korában "érkezett"...
Azután egyre hosszabb lett, míg beállt a normálisra pár hónap alatt...
Az érkezése újabb peteérésre utal

Veronika, de jó hogy már együtt játszanak a Csajok
Nálunk Oli gyakran babusgatja Lénót.
Ha odamegy Hozzá, felderül Lénó arca, úgy nézi, mint senki mást, imádja.
Sokszor odafekszik Oli amikor Lénót a földre (mi is szivacsra) vagy az ágyra tesszük, átöleli és együtt nézik a tv-t, olyan édesek!...
Már többször előfordult, hogy Oli magától odament Lénóhoz és betette a cumiját, mert a Kicsi nyüglődött...
Én nem erőltetem a kapcsolatot, csak figyelem hogy ne legyen baj.
De eddig csak akkor avatkoztam be, amikor Oli fel akarta emelni Lénót, hogy már elég nagy vagy, gyere játszani. Viszont Ő még nem elég erős ahhoz hogy biztonsággal vigye, így ezt nem engedem meg Neki

Néhány nyaralós kép:

A "kis szumós":



Már nyúl mindenért:



Oli a játszóházban főz:


Üdv: Magnoli

Kép
Kép
magnoli
 
 
 
 


Picurnak adtam barackot. Az egész az előkéjén landolt... Pedig frisset vettem, édeset, és csak a levét kóstoltattam meg vele. Szopi után, délben, ahogy írja a Nagy Könyv (vagyis a Zinternet :D). Nem tudom mi lesz így, szerintem egy időre hanyagolom a témát.

Magnoli, kint az udvaron csípte össze a szúnyog Picurt, bent a szobájában semmilyen élőlény nem tartózkodott rajtunk kívül. Sajna pont a könnycsatorna vonalában csípte meg, ahol amúgy is lágyabb a bőr, és valószínűleg ezért dagadt fel neki ennyire. Már csak maga a csípés piros, a szeme már visszanyerte az eredeti formáját. Ezen kívül még két helyen csípte meg az arcán, hát azok sem szépek, de már múlóban vannak.

Oli nem sírt a "pofára esés" után? Még jó, hogy a foga nem bánta a kalandot! Lénó hogy fér még el a mózesben? Nem sok hely van már, ahogy nézem a képen. :) Kiságyban alszik már? Sikerült átszoktatni?

Lilypie Third Birthday tickersLilypie Second Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
picuralmos
 
 


Mondom Apának a barackos sztorit:
- Apaaaa, nem kell a barack sem Picurnak!
- Erős még neki, próbáld meg a fröccsöt!
:DDDDDDDDDD

Lilypie Third Birthday tickersLilypie Second Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
picuralmos
 
 


Picúr, becarok, szóval a barackpálesz erős még Nekiiii??????
Én hüle meg aszittem a gyümölcsre gondolsz, hahaha
Azt már mmc írta, hogy a fagyasztott barack savanykás lesz felengedve
A Zinternet téved, kóstoltatni szopi ELŐTT kell, utána nem fogadnak el semmit, ha teli a pocak a fincsi tejcsivel, nanáááá
Először a 10 órás szopit kell kiváltani.
Első nap 1-2 kiskanál lé, aztán ha elfogadja, jöhet a finom pép, majd növeled a mennyiséget amíg kb. 2-3 hét alatt eljuttok egy teljes adagig, ami 150-200g-nak felel meg.
Kínálás után persze szopizzon. Ahogy egyre többet eszik, egyre kevesebb tejet fog inni utána.
Új fajtát csak 2-3 nap után érdemes kínálni.
Ha nem teccik Neki, akkor pár hét múlva újra próbálhatod, hátha már bejön Neki...
Ha fosikál vagy kiütéses lesz, akkor az adott gyümölcsöt egyelőre tedd "fekete listára", és pihentesd a tünetek elmúlásáig...
Ha a 10 órásat sikerült kiváltani,  jöhet a Zebéd, aztán az uzsonna...
Hát erről nem adott ismertetőt a szuperadminisztrálós-felvilágosítós-szopifan védőnéni???...

Üdv: Magnoli

Kép
Kép
magnoli
 
 
 
 


Mármint az új gyümi kínálását pihentesd a tünetek elmúlásáig (régi tünetmentes mehet), a feketelistás gyümit csak jóval később próbáld újra...

Üdv: Magnoli

Kép
Kép
magnoli
 
 
 
 


Magnoli, örülök, hogy megnevettetelek! Köszi az infókat! :) Írom Kat tanácsaihoz. Ááááá, egy szót sem szólt a szupervédőnénink még a hozzátáplálásról...

Lilypie Third Birthday tickersLilypie Second Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
picuralmos
 
 


Picúr, a ló rúgja meg a vn-t, pedig ez lenne az egyik legfontosabb!...
Nem a gyerekkészülés módja terhesnek...
Befotózzam Neked a kínálási sorrendet?
Mert gondolom akkor ilyet se kaptál...

Üdv: Magnoli

Kép
Kép
magnoli
 
 
 
 


Magnoli, az nekem is jol jonne, tedd be! :)

Kép

Kép
sz.veronika
 
 


Ok, látható?
Ha nem, szóljatok és akkor beírom valamikor...


Üdv: Magnoli

Kép
Kép
magnoli
 
 
 
 


Veronika, nekünk tápisoknak a 6 hó=4 hó

Üdv: Magnoli

Kép
Kép
magnoli
 
 
 
 


Nekem ilyen van:




























































































Gyermek életkora - hónap (tápszeres babák)GyümölcsökZöldségekHúsfélékTej és tejtermékekGabonafélékEgyéb
6 ( 4)alma, őszibarack, meggyburgonya, bio-sárgarépa, sütőtök, cékla, gesztenye  Gluténmentesga-bonafélék, rizs- és kukoricapehely, Sinlac 
7 (6)banán, körtecukkini, saláta, brok-koli, fehérrépa, pasz-ternak, zeller, spárga, tök, kelbimbó, paszíro-zott zöldborsó, uborka (sütve vagy főzve)csirke, pulyka  egy kk étolaj / 1 dl főzelékbe, petrezselyem, zellerlevél, kapor, metélőhagyma
8-9szilva, ringló, sárgabarack, görögdinnye, sárgadinnye, cseresznyekaralábé, kelkáposzta, karfiol, zöldborsó (héjjal is), csicsóka, vörös- és fokhagyma (sütve vagy főzve)marha, sertés, csirkemáj (legfeljebb egyszer hetente) kefír, natúr joghurt, túró, sajt kis mennyiségben* főzelék v. gyümölcs kiegészítésekéntbúza, zab, árpa, rozs*, rizsbazsalikom, kakukkfű, borsikafű, borsmenta, szurokfű, citromfű, lestyán (kis mennyiségben)
10-11 káposzta, padlizsán, rebarbara, mángold, zöldbab, spenót vagy sóska (heti egyszer),     
betöltött 12citrusfélékuborka, retek, lencse, sárgaborsó, bab, csicseriborsó, paprika, paradicsomhalakvaj, tejszín, tejföl, kecsketej, juhtúró, juhsajt, tejpép, tehéntejteljes kiörlésű gabonák, köles, hajdina, szójaolajos magvak (darálva), gyógynövény teák (men-ta, citromfű, csalán), gyü-mölcsteák, tojás (először főtt sárgája heti 1-2x, később a fehérje is), méz
18kiwi, ribiszke, sze-der, egres, áfonya, málna, eper, ana-nász, mangó stb.     
2 évescsonthéjasok egyben (kimagvazva korábban is lehet)nyers répa   olajos magvak egészben
3 éves földimogyoró     
 
*Ha előfordult allergiás megbetegedés a családban, a tejtermékek és gluténtartalmú termékek bevezetését egy éves kor betöltése után lehet megkezdeni.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára nusildi 2013.09.18 13:39-kor.

Kép

Kép
nusildi
 
 
 
 


Jajjj, de köszi Magnoli! :)

Lilypie Third Birthday tickersLilypie Second Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
picuralmos
 
 


Sziasztok!

Már napok óta csak olvasok, odáig nem jutottam, hogy írjak is.
Ma Fanni nagyon bújós. Nem nagyon tudom letenni, de így legalább tudok netezni. :)

Hétfőn elkezdtük a babaúszást. Úgy volt, hogy csak novemberben megyünk, mert Fanni ilyen kicsi, de nem voltak sokan, így kipróbálhattuk. :) Méretre tényleg az én babám volt a legkisebb, de korra nem. Olyan jól bírta Fanni, hogy járhatunk a csoporttal. :) A stoller módszer alapján oktanak, védik a dolgaikat, ezért nem lehet fotózni. :(
Az első alkalom előtt párszor nagy kádban kellett fürödnünk, de a vizet nem kellett hűteni. Mondjuk jó lett volna, mert fél óra után Fanni egyre jobban fázott. Két nála fiatalabb baba volt, ők az éhség miatt sírtak, Fanni meg a hideg miatt nyafizott. Szerencsére sokat mocorogtunk, viszont tiszta lila volt a szája, a keze meg bekékült. Utána mentünk a jacuzziba melegedni. Állítólag 32 fokos volt a víz, de jó, ha 28 fok volt benne, vagy még annyi se.

Na a kisasszony már nyomja a fekvőtámaszokat, úgyhogy egyenlőre ennyire futotta. :)
Üdv mindenkinek!

Bogi

Kép
ether
Cegléd
 
 



Kép

Kép
nusildi
 
 
 
 


Köszi a hozzátápis táblázatokat és az infókat magnoliés nusildi. :)

Mi fürdéshez Gabi babaolajat, baba lanolinos tusfürdőt és Gabi hintőport használunk. Eddig még nem volt gond velük. Sose használtam gyógyszertári fürdetőt. Viszont a popsikrémünk gyógyszertári.

Fanni ma óránként eszik. Alig van tejcsi a cicikbe. :(
Holnap megyünk oltásra, meg méreckedni. Kíváncsi vagyok mit mondanak...

Babanaplót én is vettem, de nem sikerült töltögetnem.
Egyre inkább az jár a fejemben, hogy a pakolás/takarítás helyett inkább erre kéne fordítani az energiát, mert a kupi megvár, az emlékek viszont megfakulnak. Hamarabb, mint gondolnánk.

Jó olvasni titeket, olyan jó ötleteket adtok. :)

Bogi

Kép
ether
Cegléd
 
 


Picúr, dehogynem sírt Oli a pofára eséskor, sőt ordított úgy fájt Neki...
Persze épp kihúzta a gyufát az Apjánál és a számonkérés elől próbált kereket oldani, én meg épp Lénót fürdettem, csak a csattanásra lettem figyelmes...
Tényleg most jövök rá hogy nem is a konyhában hanem a fürdőben zakózott, hozzám rohant hogy "védjem meg", a kis maflicsek...
Annyira tudom ilyenkor sajnálni...
Na, aztán amikor megnyugodott, önként ment az ágyba aludni szó nélkül, egyemmeg 8)
Lénókámat a betegsége idejére szabadságoltuk a kiságyába szoktatás alól, pedig előtte már nappal legalább ott aludt...
Így hamarosan kezdhetjük elölről a tortúrát :(
Egyébként mindketten rengeteget fejlődtek a nyaralás alatt!
Lénó kismozgásai sokkal finomabbak lettek, már pontosan nyúl a játékokért, kicsit nézegeti őket, aztán persze mindent a szájába tömköd, úgyhogy nagyon kell vigyázni az Oli által elől hagyott apróságokkal, jó hogy figyelmeztettél Sandie!...
Nálunk is megy a láblendítős oldalra fordulás, ahogy Veronika Adrija teszi.
És egész nap szövegel változatos hangokon meg berregve fújja a nyálbubikat :lol:
Ahogy meglát, nevetni, sokszor kacagni kezd és tegnap óta azt mondja nekem hogy HŐŐŐ, de a levegőt ilyenkor nem kifújja, hanem beszívja, nagyon vicces!
Imádja a puszikat és a csikizést is élvezi.
Már egy ideje nézegette a kezét meg a lábát, mostanában pedig megfogja a lábujjait, még jó hogy a rugi miatt nincs már rajta zokni, mert simán lehúzná... :roll:
És nálunk is eljött az arctapizás, ami még nem mindig sikerül tökéletesre, így időnként letépi a mosolyt a számról, szó szerint sajnos :shock:
Oli a beszédben fejlődött rengeteget, mindig mindent kommentál, és nagyon jól látja már az összefüggéseket...
Ma délben például amikor Nektek írtam a laptopon, odasündörög mellém, hogyaszongya: Mami nagyon szeretlek!
Én elolvadva: én is Drágám!
Erre Ő: akkor fejezd be és add oda a laptopot! :roll: (mesét akart nézni rajta)
Na én akkorát nevettem, micsoda kis csibész lett, már hízeleg a cél érdekében, hát így nem lesz nehéz dolga a csajoknál... :lol:

Üdv: Magnoli

Kép
Kép
magnoli
 
 
 
 


Magnoli,
a kis szumos lattan jutott eszembe, nektek meg jo az autosules? Mi mar vagy 2 honapja kinottuk, vallban szoritotta. Most Palmi regi autosulese van, de ez se az igazi mar... alig fer bele... nagy "ulos" ulesbe viszont meg nem tehetem, tanacstalan vagyok...

Kép

Kép
sz.veronika
 
 


Veronika, ezen már én is gondolkodtam, nekünk is gond hogy szűkösen, de még éppenhogy jó a hordozó.
Gondolom a téli szereléssel együtt már kapufa lesz
Ötletem az nincs, mert ülősbe még nem tehető amíg nem tud ülni magától...

Egy kis lábtapi:


Üdv: Magnoli

Kép
Kép
magnoli
 
 
 
 


Ildi, így sokkal jobban látszik a táblázat, köszi! :)

Magnoli, hogy milyen rafkós Oli! Kihúzta a gyufát? Mit csinált? Lénóka akkor még szumózik a mózesben? A hőőőőő nálunk is van, annyira imádom! Meg van óóóóóó (ezzel hív reggelente), meg az ahhh-ahhh (nálunk ilyenkor szívja befelé a levegőt, olyan, mintha csuklana), na meg a nyálbubik, hát akkor tudnám megzabáni (na jó, meg mindig :D).

Bogi, nem fázott meg Fanni? Én biztos kivettem volna a vízből, ha látom, hogy kékül, mert fázik. Ha úgy érzed, hogy kevés a tejed, nem akarsz egy kis pótlást adni Fanninak? Igazad van, hogy inkább vele és a babanaplóval, emlékekkel foglalkozol, nem a takarítással! ;)

Veronika, épp ezt akartam kérdezni, hogy jó-e még az autósülés nálatok, mert nálunk meg hosszban nőtte ki, és néha már megkapaszkodik két oldalt, és tartja magát, úgy kell beletuszkolni, és vállban is kezd szűk lenni neki. Még elfér, de már határeset. Most keresgélünk neki ülést. Ha jól tudom, akkor még menetiránnyal háttal kell utaztatni.

Lilypie Third Birthday tickersLilypie Second Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
picuralmos
 
 


Nézelődök autósülés-fronton. Dönthető gyerekülést javasolnak, ilyet találtam: http://bababolt.org/aruhaz/biztonsagi_u ... /0_-_25_kg

Mit gondoltok?

Lilypie Third Birthday tickersLilypie Second Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
picuralmos
 
 


Sziasztok!

Nagyon jó a táblázat!!

Picur ,autós ülés nálunk is napirenden van. Nagyon sűrűn megyünk ,és természetesen jön velem Hanna is,csakhogy a kisasszony kinőtte a  mostanit ráadásul fel akarja húzni magát ülő helyzetbe ( mert most félig fekvős) és nézegetni akar. De a mostani nem alkalmas erre. 
Jó amit belinkeltél ide!!

Nálunk a babakocsi is cserére szorul sajnos. Nagyon rossz vásár volt. Apával azt hittük az elején hogy jó lesz és majd kibirjuk amig használja,de Hanna mivel gyakorlatilag hozzánőtt a babakocsihoz,váltani kell.Ez szétesik,100 sebből vérziik! A kerekei,a váz...kéééész! Sajna cserélni kell!!

Kép
csalexandra
Sopron
 
 


Na, ide is eljutottam. Van pár percem. Bálint ügyesen kezd beszokni a bölcsibe, ma ott is aludt, így holnap teljes nap bent lesz, és nem kell ott dekkolnom.
Pár dolog a hozzátápláláshoz, ami nálunk volt. Nekem sose váltott ki a gyümölcs egy étkezést, inkább tolt rajta időben, azaz, kb 1-2-órával lett éhes. Ami nekem a többi idő alatt, tőbb tej termelődik dologban sokat segített, mert nem 4óránként evett, hanem 5 és így elég volt. Nekem mindig szopi után evett, mert előtte olyan éhes volt, hogy nem  bírta a kanalazást, mert azzal nem jutott gyorsan ennnivalóhoz. Így én szoptattam és kb 1-1,5óra után kapta a gyümölcsöt. Hamar beállt a reggeli rend. Tej 9kor, gyümölcs 10-10.30. ebéd(kezdetben tej, majd főzelék) 1-1.30.
Én soha nem adtam háztartási kekszet, annyi vacak van benne, a babakekszben is, pl.:tojáspor. Én Alnatura Dinkel-t adtam, de anno nekem a védőnéni azt mondta, ha csak a glutén miatt adnám, és nem azért, hogy jobban laktassam, akkor keverjek egy teáskanál lisztet a gyümölcsébe, azt nem lehet érezni, de van benne annyi glutén, amennyi a hozzászoktatáshoz kell. Én minden gyümölcsöt pároltam, sőt Bálintnál nem, de most Balunál melegítenem kell mert ő a tászert is melegen issza, és a gyümölcs is jobban csúszik így)
Bálint anno nem bírta a kóstolgatást sem, így kezdettől fogva evett 20-30ml. Ment a kiabálás, ha abbahagytam.

Az auótülést mi még nem nőttük ki, de téli göncbe nem fogom tudni beletenni, pedig nagy Maxi Cosi-nk van. A mózes szintén ugyanez, most pont bele tudom préselni , de vastagabb ruhába tutti nem.

Én még a fürdetőt használom, de nekem Bálint ekcémás, így csak ez volt jó neki, így nem mertem váltani, de nem nagyon szeretem.
Most lehet hogy lesz egy kis szabadidőm, szívesen bepötyögöm ki mikor szült, de segítsetek abban, hogy megírjátok most a dátumokat, ne kelljen böngésznem vissza

KépKép
KépKép
kat78
 
 


picur,
Palmi autosulese is dontheto, de korant sem annyira hogy babanak eleg legyen...nezzetek meg eloben hogy meddig dontheto!
Adri csak teljesen vizszintben hajlando megmaradni ez is problemam... meg a pihiszeket se szereti pedig az szinte csak a fejet emeli picit... Palmi imadta anno... Adri nem marad meg benne... szoval nekunk nagy meretu bebiules kellene... mar ha letezik ilyen :)

Adri taknyos, orrszivozunk harmadik napja. Mar jobb, de az elozo 2 ejszaka nem volt egyszeru...

Kép

Kép
sz.veronika
 
 


Hellómindenki! :)

Kat, nagyon köszi, hogy leírod ezeket a dolgokat, mert épp azon gondolkoztam, hogy nálunk nincs délelőtti evés, amit kiválthatnék majd. Úgy van, hogy hajnal 4.30-5-ig eszik, aztán 8-8.30-ig reggeli, aztán 12 körül van az ebéd, majd délután 3-4 között uzsonna és utána 7-től az esti maratoni vacsi. Tegnap elkenődtem kicsit, mert szopi után adtam neki a barackot, és nem kellett neki, így a kora délutáni alvás után megpróbáltam (még a szopi előtt), és evett belőle! Ennek nagyon örültem. Bár a fintorgás megmaradt, szerintem még szoknia kell az új ízeket. Balunál is elkezdted a gyümölcsöket? Neki hogy tetszik?

Babakeksz, nagyon egyszerű, 2 alma, 20 deka liszt és 2 evőkanál olaj kell bele, semmi más. A bolti kekszet félretettem, miután elolvastam, hogy mi van benne. Igen, hülye voltam, mert ezt még ott a boltban kellett volna, de mindegy most már.

Szandi, nálunk is kinövi lassan a babakocsit Picur, már végigéri, de még kinyújtott lábbal elfér benne. Ha már tudjuk ültetni, akkor már ki tudja lógatni a lábát, így egy darabig talán még jó lesz. :) Nem tudjátok eladni a tiéteket? Garancia (ha már kezd szétesni 4 hónap után, érdemes lenne ennek utánanézni)?

Veronika, köszi a tippet! Adrinak jobbulást! Fura, hogy csak vízszintben akar maradni, hiszen pont mostanában kéne aktívabban nézelődni, próbálgatni a felülést. Picur már megtámaszkodik az ülésében, néha úgy kell igazgatni a kezeit, hogy hátradőljön. :)

Megyünk nagyizni, szép napot!


Lilypie Third Birthday tickersLilypie Second Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
picuralmos
 
 


kat, de ügyes Bálint, szépen beszokik látom!
május 8-án szültem :) de rég volt...

babakocsi, na nálunk is leszedjük a mózest mindjárt, mert Barnus olyan hosszú, hogy már csak pár cm és nem fog elférni benne kényelmesen. Az a szerencse, hogy az alap babakocsi 4 fokozatban hajtható le és majdnem teljesen vizszintesig, úgyhogy marad a kényelem.

picur, én ezekben a 0-25 kilós ülésekben nem bízok, nem tennék bele egy 7-8-9 kilós gyereket!!! A hordozót mi Lotti kb. 1 éves koráig használtuk, amikor elérte a 9 kilót, akkor vettünk egy ilyet:

http://www.brendon.hu/Products/Details/49594

csak Vateráztuk, jóval olcsóbb volt, de amíg a baba nem tud ülni rendesen magától és nincs nagyobb tömege, szerintem a 0-25 kilós cseppet sem biztonságos. Aztán cáfoljatok meg akinek mégis bevált :)
A Römer king után Lotti ezt kapta:

http://www.brendon.hu/Products/Details/52473

szóval nekünk így mentek a fokozatok... 
jaj megébredt babó, majd jövök...

Kép

Kép
nusildi
 
 
 
 


na áttettem a mi ágyunkba, ott mindig tovább alszik ;)

magnoli nagyon édes a "kis" Lénárd! Ügyesen fogja a lábát :)
Nagyfiad nagyon szép!
Lotti most már mindig más tusfürdőt használ, épp azt, ami a legcsajosabb, legrózsaszínebb csomagolásban van :) Nagyon csajszi na :) De amúgy Gabi, Baba vagy van a DM-ben hercegnős, ilyesmi,váltogatjuk.

első ilyen esések, húúú, emlékszem a miénkre Lottinál... otthon ülünk nyugiban a földön, ő a bébitaxin ült de fordítva és ahogy előre dőlt, hát dőlt az egész gyerek taxival együtt pont a parkettára arccal, emlékszem hogy én rögtön leblokkoltam, azt sem tudtam, hogy mit tegyek, apjuk felkapta, vitte a fürdőbe, hűtötte vizes zsepivel, mert az ínye szakadt fel, amúgy durva, mert sok vér folyik hirtelen, de a nyál iszonyat hamar begyógyítja. Egyébként értem amit magnoli ír/sz, de azért az első ilyen baleseteknél ember legyen a talpán, aki a legprecízebben és leghatározottabban remegés és gyomorliftezés nélkül végrehajtja a gyerek lekezelését! Később a sokadiknál már oké, de először nagyon is rémisztő.

Bogi, lehet hogy valami fejlődési ugrás? vagy a foga miatt bújik szívesebben anyához? Nem biztos, hogy a tej kevesebb, ilyenkor nem szabad arra gondolni, van elég pisis-kakis pelus?
Ú, a fázós babauszi nem hangzik túl jól :(

hozzátápi, én tuti almával kezdek majd és azt kb. 1 hétig nyomom. Cseppet sem vagyok a siettetés híve ilyen szempontból, és biztos hogy szopi után kínálom majd, mert szeretném, ha nem menne a tej rovására.
Emlékszem, hogy anno Lotti szoptatás után benyomott egy egész banánt és a védőnőnek amikor meséltem, csak nézett hogy úúú és utána tudott még szopizni is? :D Mert ő ugye azt mondta, hogy mindig szopik előtt kóstoltassak :)
És ált. az új ízeket 3-4 vagy akár 5-6 napig is próbáltuk, hogy biztos nem allergizál-e, bírja-e a pocakja.


Megvettem tegnap a fürdetőt a patikában, hát vény nélkül 950 forint volt Meglepett De most még maradunk ennél, aztán lassan veszünk valamit. Köszi a válaszokat mindenkitől fürdető ügyében!!

alvás - képzeljétek, nálunk ugye Barnus a saját ágyikójában alszik el, ált. úgy, hogy én mesét olvasok Lottinak és ő közben elalszik rá :) Viszont éjszaka 1 és 3 kor picit ébredezik, pukizgat, cumit visszateszek neki és szinte mindig visszaalszik, ha nem, akkor megyünk cicire. De ma 3-kor annyira fáradt voltam és ő megébredt, betettem mellém az ágyba és negyed 7-ig húzta a lóbőrt :) Szóval valszeg átalussza ő már az éjszakákat, nem kéne neki kajcsi, csak a cici és gondolom ott a sötétben amikor megébred, egyedül nem tud visszaaludni.

csalexandra, nagyon édes a kis Hanna!

savariaa, istenem, a hintás kép, tünemény Bátor! Szeme hogy van?
Fájdalomhoz hozzáteszem a vesekövet!!! Nekem volt, hát az borzalmas. 

Veronika, hú ez az ugrálás, aranyos és ijesztő is :) Lotti nagyon hebrencs, pont emiatt babus soha nincs a földön, mert simán rátaposna :O

háztartási keksz, azt én sem fogok adni, kat lisztes ötlete is tetszik+picur, a saját sütésű keksz, tök jó, van recepted?
Én anno vettem a babakekszeket, de nagyon drága tényeg :(

monis, igen, 1 óra alatt szültem :) 0.35-kor folyt el a víz itthon és 1:40-kor született meg Barnus. De Lotti is anno, 5:30-kor folyt el a víz, 6-kor jelentkeztem be a kórházba és 7:16-kor született :) Szóval ezért is para a 3. gyerek, azt tuti az autóban szülöm meg :D
Szuper hogy Gergő nem fanyalog a piros napok miatt! Amúgy anno Lottit se zavarta, de akkor ő már 9 hónapos volt.

Na most tényleg ébredés van...........

Kép

Kép
nusildi
 
 
 
 


Ildi, összesen 2 db alma, 20 dkg liszt és 2 evőkanál olaj kell a babakekszhez, az almát le kell turmixolni az olajat belekeverni, és amennyi lisztet felvesz (ha leveses az alma kicsit több liszt kell bele). Aztán golyókat kell formázni, szétlapítani a sütőlemezen, és 180 fokon pár perc alatt megsül. Lehet direkt a baba kezébe adni (nem morzsálódik annyira, mint a normál keksz), vagy lereszelve a gyümölcshöz. Jó ínymasszírozó is! ;)

Lilypie Third Birthday tickersLilypie Second Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
picuralmos
 
 


Ja, 3. gyerek, esetleg majd költözzetek közelebb a kórházhoz, akkor tuti beértek! :D

Lilypie Third Birthday tickersLilypie Second Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
picuralmos
 
 


Sziasztok,
Kat, Lénárd május 2-án született a Janosban :lol:
Ez a lisztes dolog nekem furának tűnik, de vettem ma a Westend új Dm-jében szuper árengedménnyel mindenféle finomságot, pl. Alnatura meg Milupa grízes (gluténos) sűrítőt, remélem fincsi lesz, köszi az ötletet!...

Ildi, köszönjük szépen a gyerekdicsiket, jól esett :lol:
Nekünk is ilyen Römer Kingünk van (jó drágáért a Brendonból), de hiába írják 18 kg-ig, Olim már kinőtte, pedig csak 14 kg körül van, igaz hosszú gyerek :wink:
Neki tervezünk egy újat venni, a Kicsi meg megkapná amit Oli kinőtt, de ahhoz ülni kéne tudnia, mert igen dönthető, de feküdni nem lehet benne :roll:
Ja igen, jól írtad, újat 5-6 napig érdemes kóstoltatni, véletlenül írtam kevesebbet
Juj, szegény Lotti is mekkorát esett :(
Lassan belejövünk a sérülések higgadt ellátásába is :oops:

Képzeljétek Lénó 2 napja megint nem akar enni, üvölt amikor a cumi a szájába kerül...
Éjjel és délután is kénytelen voltam egy kis Nurofent adni Neki újra, csak így tudtam rendesen megetetni, most a foga miatt szenved...
Hétvégén már mi is próbáljuk a barackot :wink:

Bogi, jól hangzik ez a babauszi, de ha lilul a gyerek, inkább menj Vele melegebb vízbe, nehogy megfázzon...

Mmc, milyen lett az új frizura?

Sandie, milyen az új ovi, hogy vagytok???

Bozzáék? De jót röhögtem az őszülős szövegeden :wink:

Üdv: Magnoli

Kép
Kép
magnoli
 
 
 
 


Picúr, már nem emlékszem pontosan hogy Oli mit rosszalkodott, talán káromkodott, mert újabban ezzel húz fel minket (ha kibírjuk röhögés nélkül...)
Egyszer amikor felébredt, félkómásan "szeggfej hülyegyereknek" hívta az apját, hát bevallom sírva röhögtünk, és emiatt persze Ő is...
Azóta itthon kedveskedésként szeggfejnek szólítjuk egymást, tudom ciki, de csak ha idegen nem hallja 8)
A kekszreceptet nagyon köszi, már csak egy kis IDŐ kéne a megsütéséhez :wink:
Tudod kinek vetted a háztartási kekszet?
Hát a másik "gyerekednek", Tiginek!!!
A baracktúlerősön még mindig röhögök, tök jó fej lehet a Férjed :lol: :lol:

Üdv: Magnoli

Kép
Kép
magnoli
 
 
 
 


Picur március 25-én született, fehérvári Szent György Kórházban. :)

Lilypie Third Birthday tickersLilypie Second Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
picuralmos
 
 


Magnoli ejjjjjnye, Olinak küldök szappant, ha csúnyán beszél! Kekszet még Tigi sem kapja meg szerintem... Mondjuk azért azt elárulhatnák a kedves gyártók, hogy egy háztartási kekszbe minek aroma? És főleg milyen aromát tesznek bele? Kekszaromát. Hahahaha, na szóval inkább lekukázom, csak még pár hétig kerülgetem a fiókba (Apa is elfelejtse, mert nem szeret kaját kidobni).

Örülök, hogy vidám perceket okoztunk nektek! És tényleg jó fej Apa, rengeteget nevetünk, valószínűleg Picur is ezért ilyen vidám baba.

Szép estét mindenkinek! :)

Lilypie Third Birthday tickersLilypie Second Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
picuralmos
 
 


Na újabb ötletem támadt, a babatalálkozónkra én szívesen sütök egy tálcával ebből a kekszből, kap minden baba kóstolót! Már csak időpont kellene, és helyszín... :D

Esetleg egy játszóház Pesten? Vagy baba-mama klub?

Lilypie Third Birthday tickersLilypie Second Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
picuralmos
 
 


Jatszohazzal en porul jartam, a babakocsit sehol se engedtek be, igy vagy kezben van a baba, vagy aludni ki kellett vinnem a babakocsiba... Hordozoba mar nem fer be...

Kép

Kép
sz.veronika
 
 


sziasztok,

napközben alig van időm bekapcsolni a gépet, este meg már fáradt vagyok inkább alszom...de ezért megpróbálom elolvasni amit irtatok.. Ártatlan



Picur, biztos azért olyan drága a babakeksz mert abban nincs annyi adalékanyag, nem?? mondjuk én még nem vettem..

Veronika, de aranyos lehetett Adri, küld át a videót ha tudod

savaria, az adamo hintás kép nagyon jó! de jól alszik benne Bátor!
Szerencsére nem lázasodott be Gergő, minden rendben vele. Habár egy pár napja az esti 8 órás etetés, altatás után felébred 10 körül, vmiért nagyon nyűgös.. a kezemben azonnal elalszik, de az ágyában nagyon nyöszörög.. végül megszopiztatom 10 után és akkor alszik reggel 5ig... nem tudom miért csinálja...
Savaria, reméljük hogy ez tényleg csak egy kósza, készülődős "vendég" volt... de  majd 1 hónap múlva kiderül..

Szandi, nagyon édes Hanna. Már tud ülni apa lábán? de ügyes!

Magnoli, hát gondoltam hogy le kell majd vetközni a dokinál... ráadásul pont a hasamat nem nagyon mutogatnám senkinek... na mindegy.. amúgy a háziorvos azt mondta hogy a sebészetre nem kell beutaló, csak úgy oda lehet menni..
nagyon aranyos Lénó! tényleg kis szumós! és milyen ügyesen nyúl már a játékért!!

de aranyos Oli a laptopos sztoriban!! ezeket gyorsan ird be a naplóba, és vissza tudod neki mesélni, amikor 20 éves lesz!!

Ildi, hát igen tényleg gyors szüléseid voltak. Gondolom a méhszáj "gyengeség" miatt... a 3. babóca meg majd otthon születik.. jó kis buli lenne..

Kat, Gergő Máj 16-án született, SOTE II. női

Picur, jó ötlet a házi babakeksz, kipróbálom én is!

Babtalálkozó jó lenne, de helyszínre nincs sok ötletem... leülünk az IKEA-ban a kanapé osztályon..
megyek mert Gergő sír..
monis
Budapest XIII. kerület
 
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: