Gigi: Én azt vettem észre, hogy a beletepültek próbálnak alkalmazkodni a környezethez, és mivel itt egyértelműen a "normális" viselkedés a módi, szerencsére ezt követik, itt pont az lenne kiutálva, aki magamutogató, felvágós stb. Nem mondom, látni gyönyörű autókat (Lexus, BMW, Mercedes), de mégsem hivalkodnak vele, kiszál a szülő, beviszi a gyereket a suliba, normálisan köszön stb. stb. stb. És a gyerekek nem versengenek egymással, hogy neked milyen kocsitok van, milyen házban laktok, van-e star wars halálcsillagod.
Hittanra sokan járunk, ez is jellemző a falura. Mi amikor eldöntöttük, hogy inkább építkezünk, mint hogy vegyünk egy új építésű lakást (ugyanannyiért, csak Bp-en, aminek kertje sincs és fele akkora m2), akkor telket is úgy néztünk, hogy lehetőleg ebbe a faluba. Lehet, hogy ez változik pár év múlva, de nem vettem észre a felsősökön, sőt azok még normálisabbak
Sajnos pechetek van akkor a "sok belepült agymosott pestivel
Ide hozzánk inkább az értelmiségi, kevesebb vagyonnal rendelkező, mondjuk középréteg költözik, akik inkább szerények és tudnak viselkedni. De a környék falvaira inkább ez jellemző. Van egy része a falunak (távolabb a központtól), akik a nagyon gazdag vállalkozói réteg, de ők nem a helyi suliba járatják a gyereket, hanem inkább viszik magukkal Bp.-re. Ez így alakult ki, gondolom 10 évvel ezelőtt próbálkozhatott ez a réteg is, de nem jött össze a beilleszkedés..., de ezt csak én gondolom így.
Egyébként nekem nem volt anyukám, másfél éves koromban meghalt, és apa egyedül nevelt fel. Panelba laktam 20 évig, írnom se kell, hogy nem vetett fel minket a pénz. De gyerekkoromban is szerencsém volt, az osztálytársaim hasonló körülmények között éltek a panelban, mondhatom mindannyian csórók voltunk. Ha egyikünk kapott valami jó cuccot, valami külföldi rokonától, hát megcsodáltuk... Akkor rossz ez a helyzet, ha mindenki gazdag és te egyedül vagy szegény, az pokoli lehet, de mindig annak rossz, aki nem a nagy átlaghoz tartozik, szóval kilóg a sorból, akár negatív akár pozitív irányba.
Mindenesetre nem irigyellek, mert így tényleg nehéz lehet, ha ilyen közeg vesz körül.

























