
2004.12.14 22:07
2004.12.14 22:36


De ha belegondolsz, szinte minden gyereknek van valami gyengéje ami megkeseretíti a gyerekkorát. Nekem pl állandóan mandula és fültömirigy gyulladásom volt. A növérem asztmás volt gyerekként mára kinötte. A Bogi apukája is felsö léguti megbetegedesékkel küszködte át a gyerekkorát, a mai napig asztmás. Ez ilyen sajna, kinek ez kinek az. Ha a Bogi beteg akkor neki, mindjárt Larhingitise és abból adódóan kruppja lesz
), szóval a tavalyihoz képest ez a mostani nulla, pedig most is csúnyán köhög. De idöben észrevettük, mert tudtam mit kell észrevenni!!!!! Rögtön elkezdtem adni neki napközben a köptetöt, éjjel pedig a köhögéscsillapítót (az elmúlt 3 kruppos megbetegedésekor ezeket írta fel a doki) és rögtön párásítottunk és lejjebb vettük a höfokot. Csak tudod, ha az ember nem tapasztalja ki, akkor nem tudja. Egyébként én is jórészt itt a neten föleg itt a babaneten olvastam utána ennek a betegségnek, mert sehol máshol nem mondtak róla infókat. Még a gyerekorvos se. Elmondta a diagnózist adott gyógyszereket és szevasz! Ha nem kérdezel nem mond semmit.
Pedig a krupp az egy súlyos betegség -lehet- ha nem veszik észre idöben és nem kezelik idöben!! Azt mondta a dokink, hogy kb 5-6 éves korára fogja kinöni, addig ha beteg lesz, -betámadja egy vírus (mivel ez vírusos)- akkor a Boginak mindig ilyen kruppos köhögése lesz
Hát mit ne mondjak nem lettem megnyugtatva, de szerencsére a Bogi nem beteges gyerek. Februárban volt utoljára beteg szintén kruppja volt. Azóta semmi. Elég jól kihúztuk aminek nagyon örülök.
Én tartom a frontot
Csak reménykedem, hogy nem szedek össze semmit, most állatira nem örülnék neki! Nyomom a vitaminokat orrba szájba, meg a rengeteg gyümölcsöt. Hát remélem nem fogok kidölni! Nagyon sokan betegek mostanában

Én most vagyok annyi
! Bogi már egy órája alszik és azóta nem köhögött
Megyek és lefekszem én is. Nem nagyon tudtam aludni az elmúlt pár napban

És nem tudtam magam túltenni a dolgon azóta se
Én nem meghalni készülök, meg csaszira, meg komplikációkra, hanem egy sima gond nélküli szülésre, erre....
Na mindegy, csak annyira felbosszantott...... Tényleg bocs a hosszért, de muszáj volt kiírni magamból!! 2004.12.14 23:43
2004.12.15 02:25
2004.12.15 02:27
2004.12.15 09:38
2004.12.15 11:31


Köszike! Nem tudok utánajárni, mert törpével nem tudok most elmászkálni itthonról....Meg különben is neki lesz karira, nem kéne, hogy lássa
2004.12.15 13:22
? Meg azért is, hogy kész vannak a fogaid. Nekem sose lesz rendben
Léna tud már menni? 2004.12.15 13:48
. Nálunk nincs krupp, a családban asztma van, de Én is olvasgattam a fulladás miatt.
2004.12.15 14:53
2004.12.15 15:11
Most olvastam a Cora katalógusban hogy a több ágú amilyen én kint 2e ft felett láttam csak 900ft. Jol látom emeletes ágyatok van? Késöbb mi is ilyet akarunk venni.
2004.12.15 15:20
Ezeket a baleseteket csak nagyon nehezen lehet elkerülni. De nehogy magad hibáztasd,nem lehetsz mindig a gyerek nyomában! És ráadásul csak úgy tanulja meg, hogy meddig mehet el, ha egyszer kétszer "pofára esik"!
2004.12.15 15:21
Én is szoktam ott alukálni a lánnyal
Mert a leesésgátlót nem akartam minden alkalommal lecsavarozni, inkább mindíg átmásztam. Félálomban nem egyszerű, de nagyon belejöttem 2004.12.15 15:51
2004.12.15 16:16
, nem teszik zsebre, amit mondani fogok (óóó, még rímmel is
).
. 2004.12.15 16:25
. Zokni azonnal leszedve, pucsítás és alvás
.
.
. 2004.12.15 16:27
2004.12.15 20:00
. Ilyenkor mi sem nagyon kívánjuk a kaját, lényeg, hogy iszik és kimossa magából a sok szutyit.
. 2004.12.15 20:08
Amugy tunderiek!
Jovo heten jo lenne osszefutni vegre.
Szerintem most amugy is mindenkinek rosszabb a kedve. Ez a vacak idojaras mar az agyamra megy. Szerencsere a szuleim azert maximalisan joindulatuak, meg jatszottak is Kristoffal a szokasos tevezes helyett. Engem inkabb Aposom viselkedese zavar neha, de mar azt is megszoktam. Persze idos, es konnyu mindent erre fogni. Amikor szultem muszaj volt neki beallitani, alig ertunk haza a korhazbol, azota meg 1x sem jott. 2004.12.15 20:12
2004.12.16 07:14
2004.12.16 09:24
. Borzalmas volt, nekem kellett megmondanom Gergőnek telefonon. Nagyon sajnálom. Ráadásul nem is műtéttel volt a gond, henem infarktust kapott.
... Olyan gyönyörű ezen a képen, hogy alig találok szavakat! Tényleg, mint egy festmény.
. Ismerős minden, amit leírtál, én ugyanígy jártam áprilisban. Betegek voltak, hangosak, Eszterkém a maga 4 hónapjával teljesen meg volt kavarodva mindentől. 2004.12.16 11:52
Meg van az elektortechnikad? Ugyes vagy! 2004.12.16 13:18
2004.12.16 14:20
. szépséges, bájos kiscsaj!
. Már nagyon jó volna találkozni,d e Bogi most mégbetegebb
((. Sztem felülfertőződött, kap antibiotikumot, és hörgőtágítót
((((. Teljesen kész vagyok, annyira sajnálom, tiszta takony. És fura, a doktornő is ki van akadva, h épp Bogi a betegebb, mikor elvileg Virágnak "kellene". Na mind1.
). Szóval nem kellett vasalni, semmi. Gyors smink, és öltözés.
. Láttuk vagy ezerszer mindkettőtt.
, de mondtam, h "jajj, nem baj kerülünk egy kicsit"
)
. Nagyon megörült.
.
((2004.12.16 14:25
2004.12.16 14:39
2004.12.16 14:44
Tényleg minden jól össejött nektek
Nagyon sajnálom
Szerencsés utat az Erdélyi havasokon... Hova valósi a párod, melyik városba mentek???
Én is állatira örülnék, ha egyszer valaki így meglepne
És nagyon gyönyörü
Még nem tudom a karácsonyi menüt. Valszeg megyünk mamáékhoz karácsonyozni, így majd ott eldöl, de besegítünk Bogival a készülödésbe az tuti
Meg az is biztos, hogy hallé lesz, azt én fogom csinálni, filézettet pontyból, meg sütni is szoktunk néhány szeletet. Ez nálunk mindig van karácsonykor, no meg ugye a mákos, diós beigli és sütik...hmmmm már alig várom
Tuti rám fog ragadni pár kiló, de nem izgat, majd lemegy
2004.12.16 14:47
2004.12.16 15:06
És egyáltalán honnan tudták, hogy szültem? És ki adta ki nekik az adataimat??? 2004.12.16 15:26
2004.12.16 15:46
. Néha szoktam Neki mondani. 
