Eszem azt a kis golyó fejét
Végre ideértem, és le is tudok ülni egy tíz percre a gép elé.
Szóval két napja hajnal hatkor indulok itthonról, és csak este érek haza, aztán meg olyan fáradt vagyok, hogy éjszakai munka meg netezgetés sincsen, mert kilenc körül pizsamaosztás van
Ma viszont még az órát is elfelejtettük felhúzni, így kész szerencse, hogy megriadtam fél nyolc körül. A férfiak elmentek reggel, nekem volt vagy húsz megválaszolatlan emailem, most értem a végére. Olyan 11 körül megyek majd el csak, és csak Db-ig
G. meg R. nagyon jól tudnak összedolgozni reggel. Komolyan, még jó, hogy nem látom őket. Tegnap pl. reggel fél kilenckor sikerült letenni Rugót Gábornak az óvodában

Pedig nagyon siettek, és még a ruhákat is kikészítettem nekik
Ma viszont lesz egy védés, ahová mennem kell, egy kollégám doktori védése lesz. Utána fogadás, állítólag öntetes palacsinta, vadhúsos pörkölt, pezsgő meg egyebek lesznek
Hazafelé vennem kell Rugónak valami szalonképesebb pulóvert, mert pénteken ünneplőben kell menni a gyerekeknek az óvodába. Még egy fehér inget elő tudok neki bányászni, de hozzá illő pulóvere, na, az nincsen.
Maggie, ügyes voltál retorikából, ez nem kérdés!!
Juba, jó lehetett a bemutató
Mi holnap megyünk.
Rugónak közben mindig hozom a Kippkopp könyveket a bösz-i könyvtárból. Tegnap este az a rész volt, hogy Kippkopp mászik fel a fenyőfára. Erre megszólal R.: Karácsonyfának van tűlevele
Azt mondja, az óvodában tanulta a "tűlevél" kifejezést.
Hajat mosni, buszmenetrendet nézni, ruhámat vasalni
