Jó reggelt

! (Bár nehéz ezt komolyan venni egy hétfői napon

).
Panndi, a varrás engem is érdekel. Úgy érzem, lenne egy csomó ötletem, bár nekem sincs varrógépem, apukámnak van, és a kishugom tanult varrónőnek, na ő útálja, nem is csinálta soha

. De lehet, hogy egyszer legalább az alapokat megpróbálom megtanulni tőle...Tök jó, hogy 3 gyerkőc mellett sem adod fel a tanulást

!
Maggie, nekem is nagyon tetszik a nyelv-, és beszédfejlesztő tanár. Hajrá!!!! Amikor eü. középiskolába jártam, én logopédus szerettem volna lenni. De ez valahogy elmaradt...
Móni, nagyon ügyes vagy ezekkel a házi csodafinomságokkal. Én biztosan nem vágnék bele, én nagyon kétbalkezes vagyok a konyhában

. Nálunk a hugom az, aki kísérletezik

.
Heni, úgy emlékszem, nálunk félévente egy ezres volt a csop. pénz, + félévente egy adag tiszt. csomagot kellett bevinni, illetve, ha valami elfogyott, azt kértek még. Illetve havi egyszer került ránk a "sor" gyümölcsöt vinni. Idén még nem volt szülőink, nem tudom, változik-e.
Viszont nekünk is be kell érni 8-ra, főleg most, hogy már középső csoportosok vagyunk, mert ugyanolyan foglalkozásaik vannak, mint a suliban, és szoktatják őket a rendszerhez. Bár ahogy láttam, nálunk a csoport zöme már 1/2 8-kor bent volt. Lesznek még hangosabb szülőik is, majd ha azt kell eldönteni, mennyi pénzt adjatok össze ilyen-olyan ajándékokra

. Én ezekbe bele sem szoktam folyni, döntsék el a hangos anyukák

.
Szerencsére nekünk nem kell bevinni poharat, sőt, ágyneműt és kéztörlőt is az ovi biztosít tavaly óta.
Medence, nekünk a felfújható peremű 240 széles van már évek óta, és úgy látom, kicsi

. Főleg, amikor a 4 gyerek benne van...Jövőre-ha a keret engedi, be kell ruháznunk egy nagyobbra, de még nem tudom...Egyébként ez ki is lyukadt, amikor a vihar belerakta a hintaágyat, de még tudtuk használni.
Szülinapra az oviba nálunk sem engedték a házi sütit bevinni. Nálunk Panka ragaszkodik hozzá, hiszen a gyerekek többsége visz be valamit, és olyankor fel is köszöntik a szülinapost, énekelnek neki stb., és egy kis jelképes ajándékot is szokott kapni

.
Piroska, ezek a dackorszakok...Pankánál is tart egy ideje, úgyhogy ő sem egy sablonos kölyök. 3 évesen vége?! Ááááá

. Bencénél 5 éves korában éreztem azt, hogy: igen, most élvezem először őszíntén, és hosszú távon, hogy anyának lenni szuper

. Akkorra szűnt meg az összes hiszti, kedves, segítőkész, kommunikatív lény lett a méregzsákból

. Bár Panka rohamosabb ütemben nagylányosodik, és sokszor nekem is elfogy a türelmem

. Bence pedig a kiskamaszok flegmaságával akaszt ki sokszor. De úgy gondolom, jó óvónő leszek

. Szeretem ezt a korosztályt, ilyenkor még formálhatóak, imádok énelkelni, mesélni, rajzolni, és úgy gondolom, ezekkel a tulajdonságaimmal közöttük fogom megtalálni a helyem

. Ne az alapján ítéld meg, jó óvónő lennél-e, ahogy a gyerekeiddel viselkedsz. Ahogy Irina is írta, egészen más

.
Én a déli altatásra már nem tudok reagálni, Panka ezer éve nem delel itthon. Az oviban igen. Itthon kora délutánra fárad el annyira, hogy kiakad, de egy rövid hiszti után átesik a holtponton, és késő estig pörög. Én már nem erőltetem, nem hajlandó aludni.
Móni, én is meglestem a fotókat, írtóóóóóóó dögös vagy, gyönyörűek

!!!!
Vindo, ez az altatási rituálé nem semmi

.
Én este mellé bújok, az elég. Néha mesélek, néha az sem kell. Az esti alvással nincs gond.
Vindo, Panka sem ment volna bele, ha a másikban nem Bence van

. De a nagytesó húzóerő. Persze annyira élvezte, hogy másodszor már mindegy lett volna neki, ki an a másik gömbben, csak mehessen

. Akkorákat ugrált benne

...
Rugó a bilin csúcs

. Nagyon klassz lesz a teraszotok. Én imádom, hogy van, főleg nyárestéken

.
Piroska, én a kényelmes utat választottam, a Károli Gáspár Ref. Egyetem TFK itt van Nagykőrösön, a tanítói diplomámat is itt szereztem (11 éve

). Akkor még nem volt levelező óvódapedagógus képzés, pedig lehet, hogy akkor is azt választottam volna. Soha nem tanítottam, ÁV után született Bence. Akkor rajzfilmesként dolgoztam, imádtam, azt hittem, az az utam, a diplomával csak a jövőmet akartam bebiztosítani (egy tanítói diplomával

... ). Remélem, most jól választok

. A fizetős témában nem vagyok otthon, amit Irina írt, a 12 félév, teljesen új volt számomra. Az biztos, hogy a jelentkezésnél nyilatkozni kellett arról, hogy tanultam-e már felsőokt.-ban, hány félévet, és áll. támogatott vagy költségtérítéses volt-e? Én most fizetek, mert az első még államilag támogatott volt. Fel sem merült, hogy államilag támogatottra felvennének (bár a régi eü.-s érettségim miatt nincs is túl sok pontom). A tandíjat két részletben fizetem majd be a félév alatt, bár munkanélküliként ez sem lesz egyszerű

. De remélem, megéri. Már nagyon várom, és próbálok pozitívan gondolkodni

.
Nekem vasárnap lesz a tanévnyitó és a beiratkozás. Akkorra megírom a kérvényt az egyéni tanrendhez

. Nagyon várom!
Bencéék osztályát elosztották, mert nagyon kevesen maradtak. Szerencsére a számára kedvesebb osztályba került, vasárnap már mennek kirándulni Ópusztaszerre

. Gondolom, ilyen csapatépítő training lesz

. Egyébként félek kicsit az évtől, hiszen most lett felsős, mindent más tanít. Pénteken kicsit el volt keseredve, hogy új angoltanár lesz, aki nagyon szigorú, de remélem, nem lesz gond. Viszont az úszás után a táncot is beépítették az órarendbe

. Péntekenként lesz táncórájuk-gondolom, néptánc. Ezt a szülőit is nagyon várom

.
Megyek ágyneműt mosni, mielőtt ideér a hidegfront

.
Lányok, oroszul tud/tanult valaki? Abból szeretnék középfokúzni, az alapfokig átismétlem magam, de ha valaki tanult, szívesen fogadom az ötleteket, hogyan tovább, esetleg milyen könyveket érdemes beszerezni stb. Tanárhoz csak a vége felé szeretnék járni.