Halihó!
Heni, utolsó közös nyár, jó is az.
Vindo, itt melegebb van, de a beharangozott hűdejóidő csak nincs itt... 18 fok, az durva
Hanna -- a filmről hallottam, még nem láttam, a zenéjét sem ismerem. Majd megkukkantom.
HOGYHOGY NEM HÍMZEL? aztamindenségit...
Az ovihoz drukkolok, azért váltás átkerülni oda a csanából, nálunk legalábbis úgy volt. Sok mindent nem kellett vinnünk, lényegében csak váltócipőt és -ruhát, alváshoz kedvenc állatkát, a többi (pohár, fogkefe, fésű) csoportpénzből ment, az alváshoz a cuccokat az ovi adta (sajátot), csak én vittem a bepisilés miatt még spéci lepedőt. De ennyi.
Na, bepisilés, Ádi két hét alatt (az nappali és éjjeli alvásokkal csaknem 30 alkalom) csak egyszer pisilt be, a nagyinál, dinnyézés után. Az oviban szerintem még elszórakoznak vele, mert nem figyelnek rá eléggé (mikor ivott és pisilt). De engem nem érdekel már nagyon, mert ha itthon képes teljesen szobatiszta lenni, akkor már az, az, hogy az oviban nem ügyelnek rá eléggé meg bepróbálkoznak a pelussal (mert az kényelmesebb nekik), hát most már unom, hogy én ezen balhézzak. Bár persze felfoghatnám úgy is, hogy a gyerek tudjon már magától kimenni WC-re alvás előtt (ki is megy, csak ha huszonakárhányan vannak, nem mindig fér oda, aztán elfelejtődik, meg inkább az ágyba fekvésre koncentrál). Na persze, mindent tudjon már 3-4 évesen, nem?