Hahó!
Móni, nagyon jó kis nap volt, mindketten jól éreztük magunkat, ha ezzel még segítettünk is, akkor meg külön örülök

Máskor is megyünk szívesen! Eszter azóta remélem jobb passzban van! Dávid pedig nagyon édes bátyus, ügyes és okos, Bene az ő helyében tuti csápolná a kistesót

Móni előtted is le a kalappal, tök ügyesen intézed a két gyerkőcöt!
Tegnap voltunk a Bethesdában UH-n (még mindig a húgyúti miatt), remélem most már utoljára. Most is mindent rendben találtak. Sikerült leadni az indexemet is (ötös lett minden!), nem szándékosan ugyan, de bevetve a gyerek-kártyát, TO-s fickó nem tudott nemet mondani

, szóval most már tényleg nyááár van! Ma jártunk a várban egy kiállításon, Bene egész jól viselte, na persze a rohangálást leginkább

De szép színesek voltak a képek (kortárs és autista festők képei voltak), szóval szépen végigmondogatta a színeket. Gábor pár hete elkezdte neki tanítani, én meg még mondtam is neki, hogy ne vicceljen már, egy másfél éves gyereknek még korai, erre tessék, Bene ismeri a piros-sárga-kék-zöld-narancs-lila-rózsaszín-barna-fekete-fehér színeket. Őrület. Mennyi mindent tudhatna még, ha nem feltételezném alapból, hogy még nem is tudhatja??
Egész sok mindent mond már, persze csak szavakat, a leghosszabb mondatai a "gyejje aja/apa/busz/stb." -ből állnak

Néha szövegkörnyezet nélkül megfejthetetlen, mit szeretne, activityzünk egész nap
Na de elég rólunk ennyi
Zsuzsi, szuper, hogy jólt telt a nyaralás, üdv itthon! Várjuk a képeket és a beszámolót

Aztán ha egyenesbe jöttetek, hozzunk össze egy találkát is!
Reni, nem egészen értem, amit írsz, de tényleg nagyon bonyolultnak hangzik, remélem sikerül kibogarászni ezt a bölcsis dolgot. Gyereksegítség jó lehetett, megértem

Remélem a festést is tudott folytatni szeptembertől!
Petra, Csabi, hogy vannak? Ezek a fura vírusok...

Benének is voltak apró csalánszerű kiütései a láz alatt a múlt héten, de ahogy lement a láz, az is elmúlt, és a doki sem mondott rá semmi extrát.
Kata, Ti sem unatkoztok sosem

Két pasinak ugrálni, fárasztó lehetett! 3 gyereket egyszerre keresztelnek? Tesók?
Fleur, azta, nagyon felpörögtek az események, sok sikert!!!! Ügyes leszel, ehhez kétség sem fér, hajrá!
Vick, már itt vagytok Vácott? Meddig is maradtok? Jaj, jó lenne találkozni! Milyen volt a szülinapi muri?
Szép délutánt mindenkinek!
Ági
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára gigilina 2011.07.07 12:59-kor.