Kedves Lányok! Nagyon köszi az érdeklődést! Bizony-bizony, már akármikor kibújhat Marci-baba a pocakomból, betöltöttük a 37. hetet és a becslések alapján a súlya is bőven megvan, hogy már semmiképp se számítson koraszülöttnek. (Érdekes módon az én súlyom viszont az elmúlt három hétben 1 kilóval csökkent. Fura...

) Az az igazság, hogy (családi okok miatt

) nagyon örülnénk neki, ha korábban jönne! Úgyhogy én már nem nagyon kímélem magam, takarítok, mosok, vasalok, tornázok, jógázok, hajolgatok, emelgetek ezerrel, most már baj nem lehet belőle. És persze próbálok bevetni minden természetes és népi szülésindító praktikát, hátha segít... De persze nagyon jól tudom, hogy nem lehet sürgetni, mint ahogy azt sem tudtuk sürgetni, hogy megfoganjon. És most ennek kapcsán újra arra jöttem rá, ami az egész várakozásban (amíg vártunk és hónapról hónapra reménykedtünk) a legnagyobb tanulság vagy inkább „felfedezés” volt, vagyis amikor rájöttem, hogy ez az egész mennyire nem rólunk szól! Nem kettőnkről, nem a kettőnk életéről szól, hanem egy harmadik kis lélekről, az ő életéről, akinek igenis joga van eldönteni, hogy mikor szeretne megfoganni és megszületni, neki kell tudnia, hogy mikor szeretné elkezdeni az életét! És azon túl, hogy ennek a döntésének megteremtjük a feltételeit, csak egyet tehetünk, vagyis kell

tennünk: maximálisan bízni abban, hogy a lehető legjobban fog dönteni.
Szóval most is tudom, hogy Marci baba jól fog dönteni, akármikor is akar megszületni, és ha esetleg még a 41. héten is a pocakomban lesz, én leszek az, aki a legjobban tiltakozni fog a szülésindítás ellen (itt nálunk csak egy hét terminus-túllépést engedélyeznek, de ha minden rendben van tuti kikönyörgöm majd, hogy várjunk még...).
Bocs, akinek sok voltam, de szeretnélek Titeket megerősíteni, hogy azok a kis lelkek is, akik majd a Ti gyerekeitekként fognak megszületni, jól fognak dönteni, hogy mikor akarnak megfoganni! Biztos, hogy jönni fognak! Csak bízzatok bennük és bízzátok rájuk ezt a döntést!
Kagyló! Remélem, ez a pecsételés Nálad is a beágyazódásos vérzés, mint Áginál volt! Nagyon drukkolok! ++++++++
Kretty! Barikám! De jó, hogy hamarosan indultok!
Kriszto! Puszillak itt is, és küldöm majd az sms-t!
Parane! Én is úgy tudom, hogy mindenképp fokozatosan kell abbahagyni az Utrot! Nekem az itteni dokim azt mondta, hogy a 12. hétig nyugodtan szedhetem, ártani nem ártok vele. Végülis abbahagytam előbb, de azért így is jó pár héttel tovább szedtem, mint ameddig Apánk javasolta.
Katapetrám! Jó kis feltöltekezős nyarat idénre, a jövő nyáron már úgyis javában babáztok majd!
Nyuszika! Nene! Nektek mennek a bababentmarad-drukkok!
Cs.andi! Drukk a kistesóhoz!!! ++++++++
Mindenkinek sok puszi és sok-sok drukk, amihez épp szükséges!