Jó reggelt!
Kilencig aludtunk
Viszont mozgalmas éjszakánk volt. Este nyolckor mentek el anyósomék, akkorra rakták át a bojlert a kád feletti helyről a spájzba (az van a fal másik oldalán, és G. mindig félt, hogy Rugóra esik). Meleg vizünk nincsen, csapunk a fürdőben nincsen, napközben meg wc-nk nem volt tegnap.
Hát, most még nem fotóznám

Nem nagy szám, csak az eddigiekhez képest.
Ja, és a fűtésünk is le van kapcsolva két napja, mert a radiátorok alatt is csempéztek. Meg fazekakban melegítjük a vizet:)
G. ma néz fürdőszobaszekrényt, de pont nem férnek be a szabvány méretek, így asztalos is lehet belőle.
A fürdő egyik falán a csempét nem sikerült befejezni.
Este Rugó elaludt olyan fél kilenc körül (hattól volt fenn...). Mi akkor szőnyegeket ráztunk, csempét takarítottunk, felmostunk, poroltunk. Fél 11-re lettünk készen, utána még dolgoztunk, fél egykor meg kiteregettem. De szerencsére Rugó aludt kilencig, mint a bunda.
Két hete nem voltunk vásárolni sem, nincsen semmink. Vagy elutaztunk, vagy R. volt beteg, vagy anyósomék voltak itt.
A járólap már nem lesz ilyen koszos, mert az hidegburkolás lesz.
Tünde, halak
Nekünk a teknősünk hunyt el, feljött tavasszal, de már nem mozgott. A halak viszont a kerti tóban mind élnek.
A cápákat én is néztem a neten, szép nagyra meg tudnak nőni.
A heti takarítás itt is kimaradt, majd ma.
Nem semmi aláírásod van
Viranka, jó lehetett a színház. Nagyon menő gyűrűket csinálsz.
Fél öt
Gréta, Zsozsi hogy vannak????
Maggie, a jóhoz könnyű hozzá szokni... Nekem az a szerencsém, hogy a hétfő szünnap, mert különben semmi nem lett volna pihenésre.
Na, megyek is, még pizsamában vagyok.