2010.11.01 16:41
Szerző: tavasziszel
vegre bekepeltem a szuletes tortenetet
Flóra érkezése
Hajnal 4kor felébredtem,-hű ez fájt.
Majd újra. Ekkor már gondoltam rá, kimegyek a telefonomért, hogy lássam valóban 10perc telt e el, mint gondoltam, de a lustaságom győzött.
Viszont Anna tejet kért, így kénytelen voltam felkelni. Kimentem, épp jött megint egy fájás, így magammal vittem a telefont.
Visszabújtam az ágyba, rendszeresen, 10 percenként jöttek a fájások, így kezdtem reménykedni, hogy nem csak jóslók.
De kiindulva a mólt emlékeiből, nem sokat reméltem ezektől a fájásoktól, próbáltam nem is koncentrálni rájuk.
Anna viszont mintha megérzett volna valamit, átjött a nagyágyba és nagyon nyugtalan volt, ezért kimentem a kanapéra, hogy tudjon aludni.
Aleko kelt, készülődött..Gondolkodtam, szóljak e neki, de végül úgy döntöttem, hol vagyunk még a végétől, nem idegesítem fölöslegesen.
Elbúcsúztam tőle 6kor, majd gyors serénykedésbe kezdtem:vizet forraltam a borogatáshoz( közben gyorsan utána olvastam hogy mi is használ a fájdalom enyhítésére), tejtit csináltam Annának, ebédet főztem( már előző nap kitaláltam hogy csak mirelit sztrapacska lesz hisz délelőtt ctg re kell mennem), mosogattam, elindítottam egy mosást, leszedtem a száraz ruhákat. Amikor jött a fájás leguggoltam, jó forró borogatást tettem a hasamra, aztán csináltam tovább a dolgom.
Nem bírtam sokáig titokba tartani, mikor 7 percenként jöttek a fájások, írtam Alekónak egy smst , hogy lehet ma szülünk.
Fél óra múlva hívni is próbáltam mert folyt a magzatvíz is, de nem vette fel.
Ekkor mentem el zuhanyozni, borotválkozni, majd fürdővízbe feküdtem. Aleko hívott hogy nem tud 8 előtt eljönni, mert egyedül van. mondtam nem baj, majd 8 körül írok smst van e értelme hazajönnie. De ő fél 8kor már otthon volt, ami tán nem is baj, mert én nem tudtam eldönteni, hívjak e már taxit. Ő hívott. Ekkor 5 perces fájásaim voltak, de még jól bírtam őket.
Tamásnak(aki szerda éjjeltől nálunk aludt ha éjjel kéne menni) szóltam, hogy megyünk, majd hívjuk. kikészítettem Anna mit vegyen fel, meg mibe menjen le, mit egyenek(amit öcsém okosan reggelire adott oda neki), aztán mentünk, mert megérkezett a taxi. Igen hamar a korházban voltunk. Csöngettem a szülőszobán, mondták várjak , mindjárt jönnek.
Aztán felgyorsultak a dolgok. Szülésznő (Molnár Gizella)mondta öltözzek át, megvizsgált utána, 3ujjnyi, 3 perces fájások.
Tisztáztam vele a szülési „tervem”, beöntést mindenképp szeretnék, gátmetszést pedig semmiképp nem.
Aztán jött volna a ctg, de odaért a doki , aki szintén megvizsgált, majd jött a papír munka, rakat kérdés mindezt 2 perces fájásokkal. Mire végzett minden protokoláris dologgal, jött volna a beöntés, zuhany…de mondta a Gizi inkább megvizsgál előtte nehogy a wcbe szüljek. Ráérzett, nem volt idő beöntésre, 4 ujjnyi, elsimult méhszáj, szülőszoba.
Ekkor szóltak Alekonak hogy öltözhet, jöhet. Mire odaért én túl voltam 3 nagyon hangos, kiabálós, könyörgős, sírós, fájáson. Kb még 2 ilyen volt, majd mondták nyomjak.
Én meg erősködtem, hogy de nem tudok, nem tudom hogy kell, Annánál se tudtam megcsinálni. De mondta a Gizi, ne izguljak, megtanítja hogy is kell, és menni fog. Igaza lett. Mondta mikor meddig nyomjak, én meg nem láttam, nem hallottam, nem éreztem semmit, csak nyomtam mint az esze veszett. Aleko fogta a fejem, borogatott kis hideg vízzel, a szülésznő csinálta a gátvédelmet, egy másik figyelmeztetett, hogy vegyek levegőt, meg kerítettek egy orvost( aki vizsgált már műtőben volt).
Kb a 3ik 3 levegős nyomás után kicsusszant kicsi Flóra, aki nem is olyan kicsi:55cm és 3480gr.
Odaadták, Aleko elvágta a köldökzsinórt, majd ment vele fürdésre, ahol megvizsgálták, felöltöztették….
Én addig kaptam néhány öltést, mert bár NEM vágtak, lett kis repedés a régi heg mentén, de megígérte a szülésznő, hogy nem fog fájni, ami így is lett. Örök hála érte Gizi szülésznőnek, és a doktornak a szép öltésekért(még ha nem is tudom ki volt ott)
Jött Flóra és Aleko, kezembe kaptam az édes kis szuszogó csomagom
A világ legpuhább, legillatosabb, leggyönyörűbb Flórája, aki a mienk.
Cicire tettem, szopogatta és csodáltuk egymást( Aleko meg a szülőszobát).
Beszélgettünk mindenrőlAleko közben elintézte a protokoláris telefonokat, smseket.
Aztán Flórát elvitték felmelegedni, én zuhanyozni mentem, Alekot meg elküldtem reggeliért.
Én friss voltam, és jól éreztem magam, nem szédültem, nem voltam gyenge, kimerült. Szárnyaltam, könnyű és boldog voltam, mert az én csoda kislányom olyan örömet adott-megérkezésével és valóra váltva a gyors, könnyű, szép szülésről dédelgetett álmom- aminél nagyobb nincs a földön.
Köszönöm kicsi Flórám!
És köszönöm drága férjem, egyetlen Alekom a támaszt, a jelenléted, a bíztatást, az erőt, a hitet, a szeretetet és ezt a gyönyörű gyermeket, Anna hugicáját, a csodás Flórát!

