2010.10.17 17:13
Szerző: ceyla
Szüléstörténet, ahogy apa látta
Előzmény:
Szilvit benntartották a kórházban, mert magas volt a vérnyomása. Ettől nekem is magas lett kicsit a vérnyomásom, mert nagyon nem így terveztük. De szerencsére nem kellett sokáig bent feküdnie...
Lefeküdtem itthon egyedül. Gondoltam még szuggerálom egy kicsit Nikit, hogy akarjon kibújni, mert nagyon nem jó ötlet, hogy én itthon vagyok, ők meg anyával odabent. Ebbe a szuggesztióba bele is aludtam.
Reggel 4:05-kor felébredtem. Nem tudom miért, valószínűleg telepátia. Nézem a plafont és azon gondolkodom, miért világít, aztán rájöttem, hogy a telefonom világít. De miért? Hát, mert 3:52-kor kaptam egy sms-t, hogy „Elfolyt a magzatvíz.” Na gondoltam, Szilvi viccel. Gyorsan írtam egy sms-t, hogy „Megyek!” és elkezdtem felöltözni, meg fogat mosni, meg ilyesmi. Mivel nem írt vissza, hogy csak viccelt, kezdtem komolyan venni a dolgot. Összepakoltam, amit kellett - bár ez nem sok volt, mert majdnem mindent bevittünk előző nap - és be a kocsiba. Olyan 1 km-re jártam a háztól, mikor Szilvi hívott, hogy még vigyek valamit. Visszajöttem, elraktam és spuri. Jól megy az autó, bár egy helyen be kellett tartani a sebességkorlátozást, mert rendőr ment elől.
Beértem a kórházba így is 14 perc alatt. Amit elég jó eredménynek tartok, ahhoz képest, hogy annyira azért nem toltam neki. Szilvi a vajúdóban volt, így oda mentem én is.
Teljesen normál szülést terveztünk, megvolt hozzá mindenünk és vártuk a fájásokat. Azok elkezdtek jönni. Na gondoltuk, szuper, fájunk, tágulunk, azt szülünk. Mivel volt egy kis vérzés, kicsit aggódott a szülésznő. Saját szülésznőnk volt és mivel mi nem értük el, biztos aludt, mint az emberek általában reggel 5 felé, a kórházból szóltak neki valahogy és miután megérkezett20 perc – fél óránként ott volt. Meg ha bármi gondunk volt, akkor is. Szóval aggódott, de azért nem vészesen.
Szilvin folyamatosan rajta volt a ctg és nem is engedték levenni, csak ha pisilni ment. A fájások nem tűntek fájdalomszintileg nagyon durvának. Szilvi azt mondta, így elvajúdna akármeddig.
Hú, nem írtam, hogy a magzatvíz kakis (oké, mekóniumos) volt, így sokáig nem lehetett a babát bent tartani, max. 12 óra.
Szóval idővel a fájások teljesen elmúltak. Reménykedtünk, hogy majd visszajönnek. Közben befutott a doki is, akit a szülésznő értesített. Ő is várt és nézte a ctg-t. Mivel Szilvinek magas volt a vérnyomása, adtak neki valami tuti cuccot. Csak kicsit elméretezték, mert 110/60-ra vitte le, ahol már szédült. Így mivel egy ideje már az ágy szélén ült inkább, vissza kellett feküdnie.
Mivel még jó ideig nem volt fájás, a dokinő javasolta az oxitocint. Kapott is Szilvi, amitől lettek újra fájások a ctg szerint, mi meg ott ünnepeltünk. A baj csak az volt, hogy amikor erősek voltak a fájások, a pici szívhangja gyengült. Ráadásul hiába volt fájás, a méhszáj nem tágult. Nem is adagolták az oxitocint sokáig, hanem a doki javasolta a császármetszést. Mit nem mondjak, nagyon jó érvei voltak. Persze, mi meg bőgtünk, mint a csecsemők, mert nagyon nem ezt akartuk, de racionálisan megfontolva ez volt az egyetlen lehetséges út. Ugyanis ez már dél körül volt. Lehet, hogy hat óra fájás után még mindig nem tágul ki eléggé, a babát már nem szabad benntartani a trutyis vízben és akkor csak rohanás van, ráadásul a fájások alatti szívhangkiesés is folyamatossá válhatott volna, ami elég szarul hangzik. Szóval bőgtünk vagy egy órát. De aztán megnyugodtunk. Illetve dehogy, csak már nagyon vártuk a babát és inkább az észérvek mellett döntöttünk.
Egyszer csak jött a műtősbácsi és elvitték Szilvit. Engem bekísértek az egyik szülőszobába. A szülésznő mondta, hogy olyan 20 perc múlva hozza is a babát. Az a 20 perc volt vagy 30, és annyit mászkáltam körbe-körbe, hogy láthatóan kikopott a szülőszoba padlója, de végre megjelent és ott volt az a gyönyörű szépség. Sírt a lelkem és olyan édes volt (meg azóta is az!). A szülésznő ott mérte meg előttem és mondta az adatokat, aminek a felét kapásból elfelejtettem. Bebugyolálta és nekem adta.
Hihetetlen volt látni, hogy ott egy pici baba, aki és és mozog, láthatólag semmi baja a világon és én vagyok az apukája.
Felvettem és gyakran elcsukló hangon beszélgettem vele. Oké, inkább úgy mondanám, hogy 100-ból egy mondat töredékét sikerült nem elcsukló hangon kimondanom. Lerakni nem akartam.
De jött valami fehér ruhás, aki megnézte, hogy az orra átjárható-e és betette kórházi pólyába. Talán még más vizsgálatot is csinált, nem tudom. Elég profinak tűnt. Leíratta velem a nevét, mármint nem az övét, hanem a piciét, meg más adatokat, megint visszaadta a babát és elhúzta a csíkot.
Így babázhattam még vagy 20 percet. Annyira, de annyira aranyos és olyan jó érzés volt, hogy ott van és nem kell várni rá tovább. Leírhatatlan.
A szülésznő valamikor közben mondta, hogy Szilvit el kellett altatni, mert a gerincébe nem tudták beadni az érzéstelenítést, így én láttam előbb a kis csöppséget, ami Szilvivel szemben egyáltalán nem fair, de nem volt más választás.
Egyszer jött a doki, beszéltünk három szót, majd éppen tolták Szilvit az ágyon a folyosón, fel a szobába. Annyira ki volt ütve szegény, hogy nem tudott rápillantani a szeme fényére. De legalább megpróbáltuk.
Utána még hagytak babázni egy keveset. Ekkor már letettem egy percre, hogy csináljak róla egy kis videót. Gondoltam, ha nem csinálok, akkor valaki esetleg nagyon mérges lesz és ezt nem engedhettem meg magamnak.
Olyan dühös volt Niki. Nagyon nem tetszett neki, hogy kivették a jó meleg helyéről. Amikor behozták még kicsit lilás volt, aztán szép rózsaszín lett kicsit később.
Magának a császármetszésnek két okból nem örültem nagyon. Az egyik, hogy nem lehettem ott, mert azért szívesen megnéztem volna egy normál szülést. A másik, hogy nem én vághattam el a köldökzsinórt.
Csakhogy ezek mellékes dolgok a baba és az anyuka egészsége mellett, így nem haragszom érte, főleg, hogy volt idő, nem kellett kapkodni, mert akkor lehet nálam is 200-as vérnyomást mértek volna.
A dokicsaj nem egy bőbeszédű, de érvelni tud. A szülésznő annál inkább bőbeszédű, jó kedélyű, aranyos csajszi. Én meg voltam elégedve mindkettővel. Gondolom Szilvi is. Ha nem, azt úgyis megmondja.
Szilvit ötkor látogathattam meg az őrzőben. Még akkor is elég kómás volt, de azért már tudta hol van és mi van. Megmutattam neki a fényképezőn a képeket, meg a kamerán a rövid videót. Hatig lehettem bent. Addig ott is voltam. Aztán mielőtt haza indultam, még kikértem Nikit, hogy megnézhessem, mielőtt haza kell mennem. Ugyanolyan édes kis cuki volt, mint előtte. Imádnivaló.
Elbúcsúztam tőle és megígértem neki, hogy holnap is jövök.
Beültem a kocsiba, hazafelé még benéztem a bátyámékhoz, aki helyettem is ivott pálinkát dögivel, majd itthon meglátogatott az egyik szomszéd. Feltöltöttem némi képet a netre és beestem az ágyba. Életemben nem aludtam még ilyen boldogan ilyen hosszú ideig egyfolytában, felébredés nélkül.
Mindenki jól van, minden oké és apuka vagyok. (Most is sírok az örömtől...)
Szilvi
((
akkor bújnak ki amikor ők akarnak!ez van!nem úgy van ahogy mi szeretnénk 
Lánykori barátnőm egy nappal korábbra volt kiirva mint én,és tegnap éjjel megszült. Hát legalább elő melegiti az ágyat nekem,mert a fiam nagyon be van lassulva, csak a derekam majdnem leszakad 
köszi
[/url
