Amint látjátok, elég korán itt vagyok, tehát nem teljes az öröm...
Ugyanis a nagy magasságos úgy döntött, nem elég a szenvedéseiből, nem vagyok még elég állhatatos, gyakoroljam csak a türelmességet még egy darabig...
Bementünk reggel bmc-be kint állt a sor fél 8 után pár perccel
Szerencsére S éppen kijött, és mondta neki hogy próbáljon meg a vérből biostrip-es tesztcsíkkal nézni tesztet.
Elmentünk reggelizni, vissza, várakozás (közben Andival és Sajtival is beszéltem pár szót), majd 10 után szólt S hogy menjek.
Hááát, a tesztcsík nem mutatott semmit, tehát ikerterhesség tuti nincs.
DE azt nem akarja mondani hogy nem sikerült, mert egy babcival kis terhes még lehetek, azt nem mutatná még a teszt, csak a hcg-mérés, ezért menjek vissza szerdán, akkor új vv.
Szóval itt tartunk most...kicsit lelombozódtam és pityeregtem hazafelé, DE most már összeszedtem magam, és hiszem hogy az a picike itt van a pocimban, hiszen nem jött meg, nincs is mensi érzésem. Éééééés az allergiám tegnap reggel óta úgy eltűnt mint amit elfújtak, pedig kint is voltam a kertben egy félórácskát tegnap, és gyogyót nem láttam tegnap reggel óta: tehát valami változott a szervezetemben, és vajon mi más mint ez a pici életke
Tehát tudom, hogy eddig is nagyon drukkoltatok, de lécci-lécci még két napnyi energiát küldjetek!!!!
Ííííígérem meghálálom majd
Addig is úgy döntöttem, holnap és szerdán reggel is tesztelek, mert ugye minden nap nő egy icipicit a hcg...
Most visszaolvasok és reagálok.
Még annyi, hogy Andikánk ennél sokkkkkal jobb hírrel jön majd





















