14.nap reggel 6 után felébredtem és kimentem tesztelni. Ott álltam és vártam egy ideig az eredményt, utána kimentem és járkáltam.
Majd vissza és akkor megláttam, hogy nagyon halványan ott van a második csík. Na ekkor elkezdtem remegni, rohantam a telefonomhoz, mivel a férjem aznap korán ment be dolgozni. Felhívtam és remegve elmondtam, hogy én látok egy 2. kis halvány valamit a teszten. Ő meg közölte tök nyugodt, hangon, hogy feküdjek vissza aludni, tuti fáradt vagyok. Én meg mondtam, hogy nem tényleg látom. Ő nagyon boldog volt, de félt is, mivel azt gondolta, hogy csak beképzelem magamnak és azt mondta, hogy majd otthon megbeszéljük és megnézi. (igazán nem merte magát beleélni, mivel már nagyon várta ezt a hírt, de nem akart csalódni). Lefényképeztem, de nem igazán lehetett látni. Így csak este tudta megnézni, akkor kezdtük elhinni (és nagyon boldogok voltunk, nem is lehet szavakkal leírni), de én a BMC-től akartam, azt itt is írtam a csajoknak akkor tuti a dolog, ha S ügynöktől is hallom és persze megvolt az is!
IR, ezt mindenki csinálja meg még kezdés előtt, mivel ettől a dologtól nem tapadhat meg a baba, vagy korai vetélést okoz.
Tehát tök mindegy, hogy valaki átjárható v. endoja van, ez is egy ok, hogy ne sikerüljön! Tehát nagyon fontos, még lombik és inszem előtt.
Nekem a kiderült (diéta és Met) és 6. hétre rá megcsinálták az inszemet és 2 hétre rá pozitív lett a tesztem. Tehát összesen 8 hét kellett a gyógyszernek (Met). Előtte egy inszem és egy lombik nem sikerült!















