A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Várandósság » 2007 szeptemberi babák


Hahó! :)

Nos ma voltunk oviban. :) Zsozsikámnak nagyon tetszett, az egyik ovónénije egy tündér! A másikkal még nem találkoztunk. Befizettük a kaját, majd lementünk az egyik csoportszobába, ahol összevonva voltak a gyerekek. A Nefelejcscsoportba fog kerülni (állítólag a legjobb csoport). Az óvodai jellel kapcsolatban Zsozsit nem kérdeztük meg. :oops: Tegnap kiderült, hogy Apának is - ahogy nekem anno - vitorlás hajó volt a jele. Így nem volt kérdés, Zsozsinak mi lesz.
Ráadásul az az érdekes, hogy Zsozsi nem tudta ezt, és Apja tegnap rákérdezett fürdetésnél, hogy mit szeretne, mi legyen a jele. Erre rávágja: piros hajó. :shock:
Nagyon szimpatikus az egész hely! :) Szept. 16-17-én lesz a beszoktatás, és 20-ától mehet élesben. Azt hittem már 1-jén kezdünk, de egyszerre 4 gyereket szoktatnak be maximum, és így kaptunk 16-ára időpontot.
Nem lesz egyszerű, mert nélkülem nem akart sehová bemenni, de megoldjuk az óvónénikkel. :)
Az óvodavezető meg el van ájulva Zsozsitól, azt mondta neki: milyen kis fajin kislány vagy, már kinéztelek magamnak! :) Ugyanis Dalma lányát látja benne. :lol: Mármint viselkedésében. Eleven, talpraesett, dumás társasági kisember. :)

HA Zsozsi beszokott, akkor Gegit viszem csanába heti 1-2 napra - majd kialakul.

Kép
Kép
Kép
gremese
 
 


Ui: Rugó Picasso nagyon kis cukor! ;-)

Kép
Kép
irina
 
 


Rugó annyira imádja Dórát, hogy nyomtattunk nagy Dórás a/4-es lapokat (az egyik netes játékban mi "rendezzük be" a terepet különböző Dóra, Csízi, Diego stb. figurákkal meg állatokkal, és ki lehet nyomtatni a végeredményt), és tele van vele a hűtő, már egy sem fér rá :lol:

Itt is nagy a hideg, a lakás 23,5 fokos :evil:

Kinn, ha süt a nap, kellemes, de különben pulóverben rohangálunk :D

Én még adtam oda sehová sem aludni Rugót :roll:

Szerintem nem lenne baja.

De mikor kicsi volt, alvásból megriadt, mondjuk anyósoméknál, mi meg éppen ellógtunk, iszonyatosan sírt.

A kisállateledelben vettünk hal- meg teknőseledelt. Elég messze volt, egy óráig tartott az út babakocsival. Olyan heti menüt is vettünk a teknősnek, hogy hét különféle kaja van benne kis adagokban: piros lárva, sárga lárva, 3-4 cmes szárított hal stb. Rugónak nagyon tetszik.

Szép napot.

Kép
vindolanda
 
 

 
 

Ui2: Heni, Áronkádhoz hasonlóan 16 hónaposan Ádi ugyanezt csinálta a mamával. Meg még néha most is ;-)

Kép
Kép
irina
 
 


Na, begépeltem nagy szenvedések árán pár sort, erre mindenki megjelent :lol:

Kép
vindolanda
 
 


Szóval akkor Irina, jót lazítottatok 8)
Feltétlenül megnézem ám a ragadozókat, csak várom a jó minőséget :lol:

Emese, Zsozsi nagyon ügyes :wink:
Hú, én is hajó voltam kis vitorlával. Még van egy olyan fogasom is a mai napig, hogy rajta van a jelem :wink:

Móni, nyugi, szeretni fogja :D
Te meg nagyon laza leszel 8)

Kép
vindolanda
 
 


Irina szuper! na akkor lehet ezt rendszeresiteni:-)neketek is kell egy kis szabad este:-) Ránk is ránk férne :?

Móni én igényt tartanék Dórára, P. imádja, minden reggel azt nézünk, meg persze Diegot. De csak ha lesz rá időd Móni,mert tudom, hogy menni sok dolgod van.

Emese na ez gyorsan ment!

Heni
KépKép
heni81
 
 


Na, megyek tesco-s katalógust olvasni, Rugó autókat tologat :roll:
Letelepszek mellé :arrow:

Szia Heni :D

Nálunk az a furcsa, hogy R. jobban kedveli Dórát, mint Diegót :roll: :lol:
Én is töltögetem lefelé az epizódokat éppen.

Tegnap hajlandó volt 40 percig mesét nézni, akkor épp két Dóra ment, addig ajtót festettem :P

Kép
vindolanda
 
 


Sziasztok.

Na talán tudok írni pár sort!

Csak bele bele olvastam az oldalakba így bocsi aki kimarad!

Mesi: Zsozsi és a piros hajó..:-)

Móni: mi is visszaszámolunk!

Vindo: anyósék??? voltak?

Irina: látom jól sikerült az évforduló..:-)

Nekünk pénteken lesz az 5. házassági évf. Vasárnap EMma 3. szülinap...:-) van mire nézni! :-)

Az ajándékát már megvettem és házhoz is hozták majdnem.:-) Remélem fog neki tetszeni, mi már nagyon izgulunk..:-)

Én a héten nem igazán tudok dolgozni. Ma szabadnapos emma, holnap de-t megyünk ismerkedni az oviba, jön minden új gyerek és megismerik mi hol meg egymás is kicsit... szerdától indulunk..huh nekem pénteken 10 től már bemutatóm van..így roham tempóban kellene beszokni a héten 2,5 nap alatt....csak reménykedni tudok.

Emma az én ruhámban.:-)
Kép

KépKép
kaqk
Debrecen
 
 


Emma milyen kis tündéri :P

Kaqk, nem voltak, vannak :roll: :lol:

Festik kinn a pavilont, mi meg benn vagyunk 8)

Biztos ügyes leszek majd a bemutatón :wink:

Nekem ezek az "ismerjük meg egymást" - dolgok nem mentek sosem. Csak ülök mindig, mint egy kuka :roll: Ha nincs mondanivalóm, meg sem tudok szólalni :roll: Volt is már elég bajom belőle. Különösen új rokonok megismerésénél :roll: :lol:

Kép
vindolanda
 
 


Vindo: vannak..:-) kitartás!!!

KépKép
kaqk
Debrecen
 
 


Sziasztok :D !

De örülök, hogy mindenkinek jól megy az oviba szoktatás.
Én ma vittem Pankát, 1,5 órára hagytam ott, örömmel ment, simán elengedett, és nagyon jól érezte magát :D . Hazafelé végig dumált, hogy Ancsa néni ezt mondta, Anita néni azt mondta stb. be nem állt a szája :lol: . Holnap tovább marad, holnapután reményeink szerint ott kajál és alszik is. Szerintem nem lesz vele gond.

Kaqk, Emmácska gyönyörű :D ! Biztosan gyorsan át fog szokni, nem lesz gond.

Vindo, egy éves jogsival tudsz vezetni?! :wink: :lol: ...Fellélegezhetsz akkor...

Irina, de jó lehetett a közös este :D !! Nekünk is nagyon ritka, hogy egyik gyerkőc sincs itthon, de akkor kiélvezzük minden percét :D .

Horgászós képeket később hozok, csak átméretezem őket.
dettyk
 
 


Kép Kép Kép Kép Kép Kép

A hasalós képen a legújabb elfoglaltságának hódol: pénzt számol 8) . Nem lehet elég korán kezdeni 8) :lol: ...
dettyk
 
 


Csak rövid bejelentkezés G. munkahelyéről...
Rugó rácsukta a nagyujjára a kocsiajtót, ami teljesen bezárt. Szinte sokkot kapott, az ujja dagadt, vörös lett, és ordított vagy húsz percig. Elmentünk a kórházba, de mire odaértünk, már megmutatta az ujját, mozgatta is, és kisebb volt.
Így úgy döntöttünk, nem megyünk be.
KÖzben G. elvesztette a slusszkulcsot, 10 percig kerestük az autóban.
Hazafelé mekiztünk, hogy Rugónak jobb kedve legyen, és mivel éppen akkor találtam az új Stallone filmet a neten jó minőségben, mikor a baleset történt, beugrottunk ide letölteni.
Megyünk is haza.

Dettyk, de jó, hogy jössz gyakrabban már.
Pénz-számolás :D
Jók lehetnek ezek a horgászatok, bár nekem minden bajom lenne :lol:

Kép
vindolanda
 
 


Sziasztok

Életjel.

Az összes kép szuper!!

Mesi: Nagyon jó hogy tetszett Zsozsinak a bölcsi. :D Erről a jel választásról mitnha magamat látnám mikor a bölcsit kezdtük,Már az értekezletnél kinéztem magamnak vagyis Petrusnak a pötyöslabdát.Mentem haza és mondtam apának mire ő rávágta hogy neki is az volt a jele :D De én nem is tudtam róla :D

Móni: Dora nálunk is menő. Örülök hogy Z elkezdett segíteni. Tegyél képet Pötikéről!!!

Irina: Örülök h jó lett az estétek. Nekünk egyszer talán egy szombatunk volt ilyen reggeltől estig csak ketten voltunk.Háát nagyon jó volt :wink: :lol: Hogy álltok a pelus témával?

Vindo: Szegény Rugó. az valami borzalmas mikor rácsúkódik az ujjadra nekem egyszer a régi Dachia ajtajánál maradt ott az ujjam. Borogatta anya rendesen úgy bedagadt :roll:

Dettyk: Hogy megnőtt Bence is.Nagyon jók a képek.Petra is ha pénzt lát egyből számolgat :roll: :lol:

Viranka: Szuper helyen voltatok.Megnéztem a linket nekem is nagyon tetszett.

Kaqk: Emma egyszerűen gyönyörű :D

Megyek dolgozni

Szép napot!

Kép

Kép
agica1126
 
 


Sziasztok!

Nalunk hosszu hetvege volt, tegnap is szunnap volt.
Nagyon jol telt ez a 3 nap, olyan jo, amikor S. is itthon van, megoszlik a teher :P
Semmi kulonoset nem csinaltunk, csak itt a varosban nyomultunk, jatszohazba, parkba mentunk, Rania kiprobalta a szulinapra kapott bringajat...meg gyakorolni kell.. :D Kicsit nagyobb, mint kene, de menni fog neki hamarosan!
Jol kifaradtak, aztan 6-kor mar szokas szerint aludtak, mint a bunda, mi meg filmeket neztunk, boroztunk, jokat foztunk, es bevacsiztunk :P :D
Vasarnap egy francia filmet neztunk, ami nem meglepoen tele volt explicit jelenettel....na de hogy az anya kikezd a fiaval.....ezek a franciak! :? :lol:

Kepek nagyon jok, szuper lehet a horgaszat Dettyk, dehat mivel mi vegetarianusok vagyunk, ilyent nem hiszem, hogy valaha csinalni fogunk.. :lol: Rania is imadja a penzt....ha penzt lat, mondja, hogy: fourty pound :lol: van neki aproja es penztarcaja :D
Dora nalunk is meno, pizsama, kituzo, fogkefe, konyvek.... multkor az 1 fontos boltban (itt olyan van, minden 1 font, kb 300 forint :D ) talaltam egy csomo Dora konyvet.

Vindo, szegeny Rugo :( Szerencse, hogy nem lett komoly baj...Multkor Rania a kocsiablakot lehuzta, en meg felhuztam, es az utolso pillanatban olyan gyorsan odarakta a kezet, hogy odacsuktam... pedig ugy figyeltem... :(

Kaqk, milyen bajos Emma, nagyon csinos a ruhadban! :) Varom a valaszod priviben!

Ma postara, konyvtarba, boltba kell mennunk, meg a varronohoz is...nem fogunk unatkozni.
Megyek reggelizni most, ehen halok... :? :)
Vendég
 


Jó reggelt!

Itt vagyunk mi is :D

R. este olyan fáradt volt, hogy bedugtuk az ágyba, melléfeküdtünk (már nem is fürdettük), és három perc múlva aludt :D Így is maradt reggel kilencig.

Az ujja még vörös, dagadt, de nem fáj neki (vagyis erre tippelek, mert ugye megerősítést nem kaptam), és jól mozgatja :D

A lakás eléggé lehűlt, kinn meg esett az eső :roll:
El kell mennünk majd mosószerért meg tusfürdőért.

Ágica, ez is egy Dacia volt :wink:
Úgy látszik, ez nem töri el a gyerek-ujjakat :lol:

Niki, na, ez kellene nekem is, három szünnap. Bár ez most még kinti munkákkal telne sajna Gábornak (áll az előtető váza, de még messze nincs kész, egy fatárolót kell építeni, mert meghozták a téli fa felét, de nincs hová tenni, és persze a kocsinyomon áll pár mázsa, a fűnyírás nincs befejezve stb.).

A kajáról jut eszembe, hogy most rákattantam az olívabogyóra, néha még magában is eszegetem :shock: Szalmakrumplihoz, második mellé stb.

Dóra könyvek 8)

Nálatok milyen idő van???

Megyek lassan :arrow:

Kép
vindolanda
 
 


Mesi: Ovi Zsozsinak nem bölcsi. Ökör vagyok és elírtam :oops: Bocsi :oops:

Kép

Kép
agica1126
 
 


Vindo, most sut a nap, de csak 17-18 fok van, ami arnyekban eleg huvos. Egesz hetre ilyent mondanak, de itt sosem lehet tudni, mit hoz a holnap.. sot,,a kovetkezo ora...
Olivabogyot mi is nagyon szeretjuk, nagyon egeszseges :-)
En most a tegnaprol megmaradt parolt zoldsegekbol csinalok vega-fasirtot.
Vendég
 


mmmmmmmmmmmm..... vega fasírt :) :) az olya fincsi :) :) Apu szokott olyat csinálni :) :)

Szegény Rugó :( én egyszer öcsém ujjára csaptam rá véletlenül,akkor vagy ladánk v. Daciánk volt :) :)

Míra köszöntéseket köszönjük,mi is hasonló jókat kívánunk Vikdannak,Raniának,Ildikének :)

bementünk oviba,Bálint papírjait leadni,gyerekem ki sem akart jönni a csoportszobából :) :) aztán vettünk dedusnak benti cipőt,postára is beugrottunk,kaját főztem,majd lánykám megkapta a 6 éves oltást.Szegény már akkkor sírt mikor csak meghallgatta a dokinéni :?
s megtudtam :) Bálintnak nem kell 3 évesen szurit kapnia :) Míra még kapott :) :) 1 kő esett le szívemről :)

Irina!
de jó lehetett 2ben eltöltött nap :) :) ilyenre én is vágyok :)

Niki!
nálatok melegebb van,mint itt :shock: :lol:

:arrow:

KépKép
viranka
 
 


Viranka, nem surun fordul elo ilyen...
Beszeltem a tanarnommel, nem folytathatom a sulit, csak jovore.. merges vagyok..

Eszembe jutottak reg nem irt topiktarsak, olyan jo lenne hallani feloluk.. Motiot, Granda, mmarica, Aniko80, kiskolbi, Amona, Hajni, gabi1, marietta1982...
Vendég
 


Sziasztok!

Szegény Rugó :(


Mírácska :(


Oltás én is örülök,hogy nem kell Dominak :) Elegem van az oltásokból...


Nálunk is szakad az eső.. Borzalom megint folyik a sár befelé az utcába kintről a földekről...
varga tünde
 
 


Innom kell egy tejes kávét, mert eldőlök. Ha közben Rugó hagy, akkor jövök :arrow:

Kép
vindolanda
 
 


Annyira kóma voltam, hogy az ágyneműket meg a pisis ruhákat (R. ma éjjel bepisilt, már vagy két hete nem volt ilyen) egy régi, nem használt babasamponnal meg folyékony szappannal indítottam el a mosógépben :oops:

Niki, igen, sokan lemorzsolódtak.
Mariettára én nem is emlékszem :oops: Még olvasó koromból sem :oops:

Az iskolát sajnálom :(

Tünde, itt éppen kisütött a nap. De hülye szél van, sapka nélkül szerintem ki sem mehetne Rugó. De azt nem hajlandó felvenni, így probléma megoldva :roll:

Szegény Míra :cry:

A mi gyerekeink akkor négy évesen kapnak majd oltást?

Jövő héten státuszvizsgálat is lenne. Telefonált a védőnő, de mondtam, hogy egyelőre nem tudom, melyik nap érünk rá, nem ismerem még az órarendemet.
Három állandó para-dolog van Rugóval kapcsolatban.
1. a súlya (bár most 11,8 körül van, hízott pár dekát)
2. a beszéd
3. rudi-probléma. Le van neki tapadva a bőre, egyszerűen nem mozdul neki. Állítólag majd megnézi az orvos. Gábort is vágták anno.

Kedvem sincs elvinni szegényt. Lehet, inkább átpasszolnám a státuszvizsgálatot Gábornak. Ha tehetném.

Kép
vindolanda
 
 


Tejszínhabot kell a szájába nyomni a flakonból :roll:

Kép
vindolanda
 
 


Vindo!
1. Te egy nagydarab asszonka vagy? nézzenek már Rátok :wink:
2. mond már pár dolgot nem?
3. ne engedd h. visszarántsa neki :arrow: inkább menjetek kukidokihoz
4. csak 6 évesen kapnak,mert a 18 hós oltásban benne volt a 3 éves is vagy micsoda :)

Niki!
suli :( :( elhiszem h. mérges vagy :( vmi 1 éves képzés nincs? nehogy agyad sejtecskéi eltunyoljanak :)

nálunk kint még mindig 11 fok van :shock: :evil: :evil: és esik is :( undorító

Mírának megígértem elmegyünk gyöngyfűző okításra,de karját nem hajlandó mozdítani,így elindulni sem fogunk(bár most említette)

Detty!
s gyerekeid csendben bírnak maradni :?: 8) :oops: pénz nálunk is nagy szám :) M. adott Bnak aztán visszavette,így kénytelen voltam az 1/2 forintosokat odaadni :) olyan boldog volt :)

:arrow:

KépKép
viranka
 
 


Sziasztok!

Tündi! Gubát nem magamnak gyártottam, Apának. Én nem is szeretem a mákot! :)

Gica! Már voltunk Szelivel párszor vonatozni. Babatalikra is 2x azzal mentünk! 8) Szereti! :)

Holnap már megyek dolgozni, Szelinek meg bölcsi... :( Pedig olyan jó volt itthon. És vége a nyárnak, úgy látom... :cry: Ezt a sz.r időt... :evil:
Szerintem megint ritkábban tudok majd jönni...
Mindenkinek jó ovi és bölcsi kezdést! :)

Kép

Kép
regcsiken14
 
 


Viranka, köszi :D

Nem tudom, mi az orvosi protokoll errefelé, szóval mit csinálnak majd, vagy mit javasolnak. Hallottam kenőcsről meg hasonlókról is :roll:
De hogy olyan, mint amit Pattex-szel (vagy mivel) leragasztottak, az biztos. MOndjuk, még nem volt gyulladt sohasem.

Mondani mond dolgokat, de nem tisztán, és jócskán le vagyunk maradva.

A súly a legkevesebb, ami idegesít, mert az enyém is irreális :roll: Mindig mérjük és mérjük, mióta megszületett :roll:

Az oltás viszont jó dolog. Mindig lázas lett tőle. A pneumococcustól három napig volt 40 fokos láza :?

Na, megyek az udvarra, kinn vagyunk :wink:

Hülye szél van, de a nap süt.

Kép
vindolanda
 
 


Itt is fúj nagyon a szél.. :S Nálunk Domi k.feljövetellel lekőrözte Benit,de most már ő is kezdi behozni :roll: Kint? Ma mi ki sem tudtunk menni,egyfolytában esik :x
varga tünde
 
 


Köszönjük a köszöntéseket!
Utólag kívánunk mi is mindenkinek Boldog Születésnapot!

Csuda jó képeket láttam :D szuperek mind :D .

Átfutottam az elmúlt napok hozzászólásait,
oviról: mi hétfőn kezdjük az ovit nagyon kíváncsi vagyok
mert eddig akar menni,Ildike mint a tesó a cica-mica csoportba fog járni és katica lesz a jele.

Mennem is kell mert szétszedik egymást amint tudok megint jövök.
Puszi nektek addig is.

Ildi
Kép
Kép
horcsog
 
 


Sziasztok, csajok!
Minden kezdő kisovisnak a legjobbakat!

Ágica, ez nagyon érdekes az ovis jelekkel, ezek szerint valami misztikus dolog van ekörül, mert itt többeknél ez történt.

Niki, sajnálom a sulidolgot :-(

Vindo, megértelek a 3 dolog miatt. Fütyiügyben nem tudom, mi a protokoll, az 1. gyerekorvosunk simán felrántotta, volt kis vér is, még egy-kétszer volt vele apró gond, de azóta tényleg nincs vele. Húzogatjuk csaknem minden este. Fogalmam sincs, melyik a jobb (nem várni vs. várni), de szerintem jól csináltátok, h vártatok, akár magától is szétnyílhatott volna, nem tette, hát ez van.


Nem tudom, fronthatás-e, de már reggel rémes fejfájással ébredtem, csak a gyógyszer segített, aztán most estefelé is jött megint (már nem is hezitáltam: gyógyszer). De annyira nyomott vagyok, mintha víz alatt ülnék. Ádi is elég zizi volt = ritka rosszcsont volt, összefogdozott mindent a boltban (nem szokta, csak kicsit), hiába szóltam rá.
Itt is rémséges hideg van már, ez a késő októberi idő érdekes. Emlékszem, amikor Ádi született, akkor a szept. eleje volt elég hűvöskés, de aztán jöttek még klassz meleg kora őszi napok. Erre gondoljunk. :-)

Kép
Kép
irina
 
 


Vindo no para!

Vissza rántani már nem fogják, ha teljesen le van tapadva, keresztfiamnak körülmetélést csináltak, mert a teljes letapadás után állitólag az a jobb :roll: Péterkének csak kicsit volt megtapadva egy helyen , azt leválasztotta a dokinő, azóta rendben van. Ároné jobban levan egy részen, arra mondta, hogy majd az illetékes orvos, érzéstelenités mellett megcsinálja, de addig is mozgassuk, hátha magától oldódik.

Heni
KépKép
heni81
 
 


Heni utan szabadon:

Vindo, no Para! :lol: :lol:
Rugo egy abszolut egeszseges, tokeletes kisfiu!
Csak engedd el a fuled mogott, ha valami megjegyzest tesznek a beszedere, vagy a sulyara. (ma mondta a varronom, hogy a nagyobbik fia 4 evesen kezdett beszelni...most be sem all a szaja, visszasirja azt az idot :lol: ) Rania is nemreg kezdett el, aztan rohamosan, szinte naprol napra bovult a szokincse, elkezdett magyarul is, es most mar neha Gracias-sal koszoni meg a dolgokat, Doratol tanulva :lol: (nem tudom, a magyar valtozat milyen nyelven tanit, itt spanyol a Dora... csak azert, mert a lengyel varronom pont ma mondta, hogy a lengyel valtozat angolul tanit....a lengyel Bob a mesterben meg Marta a Wendy :D )
Futyi tema: Alexe eddig rendben van, de a volt ferjem gyereksebeszkent futyi-szakerto volt :) kis pici beavatkozasok ezek, es kulonben is, magatol is helyrejohet meg!

Most megyek lassan aludni :)
Jo ejt mindenkinek!
Vendég
 


Jó reggelt :D

Köszi, lányok :D Majd túléljük valahogy :roll:

Történések:
1. én éjszakáztam, Rugó felkelt hatkor :?
2. olyan hideg volt reggel, hogy begyújtottam :lol: MOst ég a tűz, meleg van :roll: Bár a nap már süt, szóval alakul ez nap közben :wink:
3. Rugó sírni kezdett reggel, mert csanába akart menni, de mondtuk, hogy holnap meg holnapután megy.

Rángat,

Kép
vindolanda
 
 


Rugó kiegyensúlyozottan fogyaszt tömegkultúrát és magaskultúrát. Nézte a Macskafogót, majd húsz percig Dalí-albumot kellett neki mutogatni, és minden képet leírni.
Pl. Ott egy zsiráf, ég a háta, biztos fáj neki :roll:

Kép
vindolanda
 
 


Jó reggelt :D !

Vindo, égő hátú zsiráf :lol: ...Ha egyszer Rugó elkezd úgy istenigazán beszélni, figyeld meg: zseni lesz belőle 8) :wink: ! Ujja jól van már?

Niki, a magyar változat angolul tanít, viszont Bobos Wendy nálunk is Wendy.

Irina, biztosan front volt, mert tegnap én is csak gyógyszerrel bírtam ki :roll: . Remélem, már jobban vagytok.

Ma reggel szóltak a kisboltban a csajok, hogy Panka benne van az újságban :shock: . Tegnap lefényképezték az oviban tanévkezdés kapcsán. Nem is tudtam :D . Egyébként ma reggel 8-ra vittem, 3-ra megyek érte. Ez az első teljes napja, remélem, jól ellesz, mert eddig minden nap hatalmas vigyorral ment oviba.
dettyk
 
 


Köszi, Dettyk, már jó van neki, kicsit piroslik :wink:

Panka igazi médiasztár lett akkor :D

Én tegnap kávéval éltem túl a napot, iszonyatosan kómás voltam :P

Rugó a csana weblapján van fenn, mindjárt keresek is linket :D

Kép
vindolanda
 
 


A 22-23.képen szerepel Rugó is.
[url]
http://www.torpfalva.hu/index.php?menu=galeria[/url]

Kép
vindolanda
 
 


Naposabbat,melegebbet :)

Most értünk haza nemrég az oviból :) Be kellett vinnem még 1 papírt és ott ragadtunk B. csoportjában :) Szerintem vele nem lesz gond a beszoktatásnál(vagyis remélem) s szerintem minden nap mennem kell majd vele :) mert ha dedust megy Neki is mennie kell :)

Lányom alig bírja mozgatni karját már f6kor felkelt :( de oviba menni kellett :)

Rugó de édes :) Dali képek :)

Dettyk!
Panka biztos nagyon ügyes kiscsaj lesz :) :)

:arrow: iszom egy kv-t :)

KépKép
viranka
 
 


Robesznak boldog szülinapot tegnapra

KépKép
viranka
 
 


A tragédia feldolgozása:

McNuggets-fogyasztás G. munkahelyén, miután a kórház bejárata előtt visszafordultunk. Annyira szereti, hogy lassan el kell gondolkoznunk azon, hogy a négyes csomag helyett hatosat kap.
Kép

Játék G. munkahelyén, amíg mi az Expendables-t töltöttük.
Kép

Másnap eljátszottuk a történetet gyurmafigurákkal. Itt az a bácsi, akinek becsukta a kezét az autó.
Kép

A sebesült bácsit mentő viszi a kórházba.
Kép

Ezt meg csak úgy.
Kép

Kép
vindolanda
 
 


Boldog születésnapot Robesznek!!!!!

Kép
vindolanda
 
 


Jó kávézást!!!

Szegény Míra. Meddig fog még neki fájni?

Itt Rugó a Másnaposok zenéjét hallgatja (ami a végén szól a feliratok alatt. Tuc-tuc, de kedvelem).
Kép

Kép
vindolanda
 
 


Esik az eső :?

Nincs itt senki, visszavonulok :arrow:

Kép
vindolanda
 
 


Nagyon jo a kepsorozat Rugorol :-)
Meglestem a honlapon is, milyen jol eljatszik :-)

Most leraktam Alexet, aztan megyunk a szokasos missziora.. bank, posta, bolt, konyvtar. talalkozot beszeltunk meg a baratnommel a varosban, a teendok kozepette kavezunk egyet.

Irtam ma egy emailt a tanarnomnek, leirtam kerek perec a velemenyemet... kivancsi vagyok, hogy mit ir vissza...(lehet, hogy orokre kitiltanak a sulobol..:-) )
Vendég
 


Robesznek boldog születésnapot ..tegnapra ! :oops:

Emma első napja az oviban.....:-)

KépKép
kaqk
Debrecen
 
 


Tényleg zökkenőmentes ovis napokat az érintetteknek :D

Niki, igen, jól eljátszik, sőt, szinte mást sem csinál - szóval leginkább magában játszik :roll: :wink:
Az a kis mentőautó volt a kedvence, azt nem vehették el tőle :roll: Nem tudták :roll: Aztán ráhagyták :wink:

De imád ott lenni :D

Leült szerencsére Spongya Bobot nézni 8)

Iszok egy nescafét :arrow:
De csak egy kiskanál kávét teszek bele, mert aludnom kell éjjel. Holnap meg holnapután is hajnalozok :?

De legalább nem leszek itthon :P

Kép
vindolanda
 
 


Halihó!

Robesznek én is szeretnék utólag sok boldogságot kívánni, éljen a kis 3 éves!

Vindo, ezt a gyurmamesélést szabadalmaztatni kéne, annyira jó! ;-)
Rugó nagyon drága a képeken, a csanáén is.

Voltunk ma oviban, apa is jönni akart, ezzel még nem volt gond, de 3-szor csaknem eltévedtünk, mert S szerint az a busz is jó lesz, amiről nekem gyanús volt, h nem (a 191-es nem jó, csak a 91-es vagy a 291-es), aztán vhol leszálltunk róla Budán, ott egy helyi útbaigazított, de ott S tanácsára megint majdnem eltévedtünk, de ragaszkodtam az ismerős buszmegálló megkereséséhez és úgy már odataláltunk. Kicsit mérges voltam. :evil:

Az ovi nagyon jó, de azonnal kiderült, hogy vannak az erőszakosabb gyerekek, akik mellett Ádi mákvirágnak tűnik, viszont szerintem fejlődőképes, egy autót pl. visszaszerzett magától.
De 26-an vannak a csoportban, az rengeteg.
Ja, és Zséda fia is ebbe a csoportba jár, így ma láthattam a művésznőt. ;-)

Kép
Kép
irina
 
 


Irina!
26 sok? Bálintéknál 30an lesznek :? S :) :) :) még jó h. nem hallgattál rá :)

:arrow:

KépKép
viranka
 
 


Viranka, az tényleg nagyon sok Nálatok (is)...
de megkérdeztem az óvónőt, és azt mondta, ennyien kiscsoportban még sosem voltak.
Ami fura volt, hogy mekkora gyerekek voltak már itt, kb. 120 centis kislányok, kötve hiszem, hogy 3 évesek... de majd megtudakolom.

Kép
Kép
irina
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: