Sziasztok!
czigka!
Nem mindig lehet belőni. Például, ha valaki úgy esik teherbe, hogy az előző baba óta nem jött még meg neki. (Amúgy meg nem saját ötlet, hanem lenyúltam.

)
Még a múltkor említetted, hogy a sok sírás esetleg bizonytalanság érzést kelthet benne, hogy nem számíthat ránk, amikor sír este. Mostanra már túl vannak ezen.

(Feltéve, hogy a nappalok rendben mennek, nem labilis a kapcsolat

)
lola29!
Miért kellett lemondani a pesti dokidat?
Az egyedül álló anyaság nekem is csak addig vonzó, ameddig tudom, hogy mikor ér véget.
boo!
[quote="boo"]I írta:boogen én is akartam írni, hogy Ronmay sora leragadt a szívhangnál
Azért az fontos, lássuk be!
A vasalószék nem tudom milyen, de a térdelőt azt igen:

Fehér ruha valóban praktikus ilyen alkalmakra.
Miron tényleg nem volt szülőbarát az éjjeli műsorával.
Részemről nyugodtan lenyelhetik a fluort.

Bajuk nem lesz tőle, és a fogukra is kerül valamennyi.

Világéletemben azt hallottam, hogy ép fogak, flour, stb. Még külön fluor tabletta is van gyerekeknek, pont az egészséges fogak miatt. Néztem is nagyot, amikor valahol azt olvastam, hogy ekkora gyerekeknek kerüljük az adását.

(Előfordulhat, hogy katy76 írta?

)
Ez inkább annak lehet érdekes, aki nagy ökobiozöldhomeoizés, illetve ott ahol lakik túl sok a fluor a vízben (ÁNTSZ

), és a túlzott bevitel elsárgítja a fogakat, csúnyák lesznek tőle.
Hogy a végén kezdjem: pont azért, hogy elvegyék tőle az emberek kedvét.

Egyébként meg miért nem magatoknak váltottátok fel?

Neki mindegy lett volna, hogy milyen címletekben van, és aligha haragudott volna meg, ha nem bankjegyekben van az egész. Illetve nektek sem kellett volna egyből szétszakajtanok az összes zsebeteket.

Ti nem szoktátok jegelni a púpokat? Nagyon sokat használ van, hogy másnapra már éppenhogy csak látszik valami. Csak rögtön rá kell nyomni.
katy76!
Szegény tesód, és Niki.

Tart valamiért a bölcsitől, vagy tényleg csak a nagy izgalom volt?

Remélem, nem vették zokon.

Nem lenne okos dolog.
[quote="katy76"]D írta:katy76odi!
Nálunk majd akkor derül ki, hogy mi lesz a jel, amikor jönnek családlátogatásra a gondozónők. Ha még van miből választani, akkor választhat Petra. Én rá fogom bízni.
Öööööööööööööö....ez hogy függ össze?
[quote="katy76"]N írta:katy76ekem 3karika volt a jelem a bölcsiben és az oviban. Soha senki nem tudta/tudja elképzelni, hogy az milyen, mégis tökre szerettem!
Ebben mi a bonyolult?
szonibaba!
Arra számítottam, mint amit te is mondtál, illetve másoktól is hallottam. Ehhez képest csak papírzsebkendőt kérnek, és az egészséges életmódra való nevelés jegyében mindenkitől havonta 1x egy kiló gyümit az ovinak.

(Az persze más kérdés, hogy nem vágnak ki az ajtón, ha viszel valami egyebet is.

)
Fogkefét, wc papírt, fogkrémet, minden kutyafülét kapnak. Ágyneműt is adnak, de azt 2 hetente nekünk kell mosni. Csoport pénz nincs. Szóval, egyelőre innen nézvést teljesen okés a dolog.
Egyébként nagyon izgalmas.
Akkora volt a túljelentkezés, hogy az önkormányzat még egy csoportot indíttatot az ovival (erre máshol is volt már példa)

. Jobb híján a tornateremben lesznek.

Jól felszerelt, nagy is, padlófűtéses is, világos is. Tény, hogy sajátos, de működőképesnek tűnik.

A csúcs, hogy a két óvónéni is, meg a dadus is új. Az egyik óvónő 49 éves, elég markáns személyiség, sportos kinézettel, tehát van egyfajta tekintélye

(szigorúan pozitív értelemben!

) A másik huszonpár éves csak, ő kicsit bújosabb, de azért őt sem lehet könnyen leszerelni.

Mindkettejüknek van már szakmai tapasztalata. (Érdekes módon a magánovikról negatív volt: kevés lehetőséget hagynak a gyerekeknek a játékra, annál több a mindenféle tudatos foglalkozás, képzés

)
A dadus szintén nem töltötte még be a harmincat, eddig más csinált teljesen új neki ez a munkakör. De olyan, amilyennek a borsot mondják: kicsi, de erős.
Nekem nagyon bejöttek mind a hárman.

Ott volt még továbbá a gyermekvédelmis, illetve még egy óvónő(?) is, ők is teljesen megnyertek maguknak.

(A gyermekvédelmis mondta, hogy ahol a szülők elváltak, és határozat van róla, akkor csatolják azt is, hogy tudják ki viheti el a gyereket, és ki nem. Én csak így néztem

, hogy mik vannak. De szar egy dolog

)
Szóval, a környezet még kialakítása alatt, az óvónők is tök újak, a szülők közül sem sűrűn van korábbi tapasztalata ovikkal kapcsolatban. Ehhez még hozzávesszük a gyerekeket, akkor kijelenthetjük, hogy ez egy abszolút új helyzet lesz mindenki számára.
(Ránézésre a szülők is normálisnak tűnnek, de ez nyilván elég sokat fog változni a következő 3 év alatt.

Ez alól egy pár a kivétel. Kiderült, hogy korábban ők úgy tudták, hogy vegyes csoport lesz, ehhez képest csak kiscsoport. De az ő gyerekük már járt kicsibe egy másik oviban. Ezt persze tisztázni kell, mindenki rákérdezne, és kevéssé tapsikolna hirtelenjében.

De ők majdnem, hogy kikérték maguknak

. Az óvónők mondták, hogy semmi gond, a szülői után megbeszélik a dolgot, de szerintük nem jelent problémát a gyerek szempontjából, mert a többiek számára húzóerő lesz. Jó. Haladunk tovább, amikor az előttem ülő apuka átpisszeg nekik a terem másik oldalára, és integet nekik, hogy ne hagyják, mert kiközösítik majd a gyereket, és megbélyegzett lesz.

Én nem tudom, hogy kifélék, mifélék voltak, de ránézésre értelmiséginek tűnnek. A szó „rossz” értelmében. Remélem, értitek, hogy mit akarok mondani

)
A jelválasztást illetően pedig tökre izgatott voltam, szerettem volna valami jót.

Mert hát ugye mi a lényeg, ha nem az.

Őszintén szólva nem a kisautó tetszett a legjobban.

A vitorlás, és a süni jobbak voltak, de mivel kézügyességem nulla, jobbnak láttam, ha valami olyan fiúsat választok, amit Manó is választana talán.

Nem túl eredeti jel, de majd megbarátkozom a gondolattal.

(Én szánkó voltam, és meggyőzősésem volt, hogy azért, mert télen születtem.

Nem tudom, hogy valójában mi volt az apropója, de én így gondoltam

)
[quote="szonibaba"]A írta:szonibabalapból Marci sztem sünisebb mint autós, de apa azt mondta, hogy: "Jó jel a süni, de azt megverik"
Én is kíváncsi vagyok, hogy szerinted mi a megoldás az alvás mizériára.
kispocok13!

Ezvanfiamoszddbe!

Tök igazad van, mert sokféle gomba létezik, nem csak a piros kalapot lengetős, előre köszönős. Lásd vargánya, szarvas, tapló…
[quote="kispocok13"]p írta:kispocok13edig itt az étkező, de lusta vagyok szépen odaülni az asztalhoz. Majd ha Nimróddal együtt vacsizunk családilag, én is megjavulok!
Khhhhmmmmmmm...őszintén szólva fenntartásaim vannak.

Sokkal könyebben rászokik a gyerek magától a rossz példára, mint amennyire a szülő változtat a régi beidegződéseken.

A babtábla nagyon jól néz ki, bár őszintén szólva nem tartom pratikusnak pont a szellőzés miatt.

(Illetve ha valakinek van egy kis kézügyessége, és szeret ilyenekkel tökölni akkor otthon is meg tudja magának varrni

)
A homokozós kép mindent visz!
A babakocsiról mérsékelten lehet leszedni a homokot

, de a gyereket mi felkapjuk a küszöbön, bevisszük a fürdőszobába, és a kádban vetkőztetjük le

, jó alaposan kiforgatva a cuccait (zsebek és cipők előnyben

) . Folytatásként a ruha megy a mosodába, a gyerek meg ha már ott van, akkor le is fürödhet egy lendülettel.
kicsidodi!
Tavaly még párás volt a szemem, amikor az ovira gondoltam. Júniusban, amikor kiderült, akkor vegyes érzéseim voltak. Most örülök, és izgatott vagyok.
Elsejétől harmadikáig (péntekig) tervezem a beszoktatást, és hatodikától (a rá következő hétfőtől) pedig egész napra hagynám már ott. Majd akkor visszatérünk a kérdésre.
[quote="kicsidodi"] írta:kicsidodin úgy rémlik nem rajongtam az ötletért, de meggyőztek, hogy de hát szeptemberi vagyok, akkor érik a szőlő is, jaj, de jó, és úgyis szereted az "érik a szőlő" népdalt....stb. Győztek

.
A pálinkán azt néztem, hogy na ÍGY nem lehet inni.
Megvan! A Vademecumon kívűl a Gabit használtuk még, és úgy jött most az Elmex. (Nekem még kiskoromból is rémlik, amikor alsósok voltunk, és fogmosásnál el kellett szopogatni egy tablettát, ami a megtapadt lepedéket lilára festette)
A szénsavas víz szerintem okés, mert az nem tartalmaz cukrot. Mindenben van valamilyen glükóz, fruktóz, vagy akármilyen cukor fajta.
nyuszi81!
A múltkor már megpendítettem, és most sem tántorítanálak el egy alvásszakértőtől.
tike!
Tulajdonképpen hogyan zajlik a munkába való vissza állás?

Már annyiszor akakrtam kérdezni, de mindig elfelejtettem.

Bennem az van, hogy először a ki nem vett szabadságokat kell kivenni, és ha azok a napok elfogynak, akkor kezdődik a tényleges munka. Mert én is azt számolgattam, hogy mikor mennék vissza valójában dolgozni, hogyan tudnék itthon maradni Hugival, és ennek tekintetében mi legyen a bölcsivel.
Amikor májusban beszéltem velük telefonon, akkor azt mondták, hogy vagy most szeptember ben, vagy jövő májusban érdeklődjem újra. Akkor viszont bele kéne húznom…
Hédinek menni fog a bölcsi, innen érzem.
Az árpája viszont abba hagyhatná magát.
csibe83!
Jó kis meglepetés!

Így is megveszitek a telket? (Elvileg a szokásos piaci árnál jobbért kellett, hogy kapjátok emiatt

)