Sziasztok!
Bocs, hogy valahol a közepén kezdem

, de majd bepótlom az elejét is.
Először is nagyon-naaaaaaaaaaaagy örülés boo-éknak!

A képek magukról beszélnek

, de ami nem "hallatszik", viszont nagyon fontos az az, hogy anyukádnak is biztos sokat jelent(ett), erőt ad(ott) neki a továbbiakhoz.
Vártam, hogy jelentkezz, milyen volt együtt, és tökre örülök, hogy sikerült Horvátországba eljutni, és jól sikerült minden.
czigka!
Mi Krk-en voltunk. Buja zöldre én sem emlékszem

, de a nagy hídra, amin a kontinensről mentünk át, a helyes kis utcákra, a kavicsos tengerpartra, és a brutálisan gyönyörű, fenékig átlászó tengerre annál inkább.

(Ennek okán mindig paráztam amikor beúsztam, mert láttam, hogy mennyi tengeri sün dekkol lent, továbbá medúzával sem kívántam találkozni.

)
Nem kicsit jó képeket is lőttem, de nincs kedvem beszkennelgetni

, úgyhogy kénytelenek lesztek elhinni, hogy simán elmehetne képeslapnak.
Korábban voltam Trogirban, de ez más volt. Akkor 2000-et írtunk, nem volt még túl messze a délszláv háború.

Sok kihalt, szétlőtt településen jöttünk át.

A mostari hídat már elkezdték újjáéípteni, de látszott, hogy nem holnapra, de még holnaputánra sem lesz kész.
Másodjára már 3 (vagy 4?

) évvel később voltam, de még akkor is sikerült golyónyomokkal teleszórt, bomba hagyta lyukas falu házat fényképeznem többek között Dubrovnikban.
Nálunk fordított az alapfelállás. Nem én kényeztetem el a gyerekemet, hanem fordítva: ő engem.
Konkrétan egyetlen(!!!) éjszaka sikerült leszoktatni a hajnali négyes kelésről (már csak az volt, nem volt több). Amikor jelentkezett, hogy na, akkor most talán kivehetném, és kajáztathatnám, akkor jól benthagytam a kiságyában. Természetesen reklamálás volt a reakció.

Hagytam szegényt, hagy sírjon. Szerencsére nem az üvöltésig, vagy az öklendezésig nyomatós típus, "csak" szimplán sírós.
Megfigyeltem, hogy amikor kisebb szüneteteket tart, akkor lassacskán a vége felé közelít, úgyhogy kb. 20 percet adtam neki ez alapján.

Majdnem be is jött, csak 5(!!!) perc után megjelent Apa, hogy ezt a fél órás

sírást már nem bírja hallgatni. A fektetés előtt elmagyaráztam ugyan neki, hogy igen, sírni fog a gyerek, sz@r lesz hallgatni, de ne jöjjön be.

. Amikor mégiscsak megjelent, akkor mondtam, hogy most két választása van. Vagy kimegy azonnal, és akkor nem sírni fog Hugi, hanem üvölteni.

Vagy felveszi (mintahogy szerette volna), és megpróbálja elaltatni. Ez esetben fogadok, hogy kb. 20 percig fog vele sasszézni, de csak ő fog elaludni, de a gyerek nem.

Akkor viszont leteszi majd, és ugyanúgy üvöltés lesz a vége, mint az első esetben.

Szóval, ha jót akar magának, akkor most kimegy, fejére húzza a takarót, kibírja még kb. negyed órát, mikor is Hugi elcsendesedik, és mindenki alhat tovább nyugodtan. (Ami a holnap estére nézvést felettébb biztató lesz.

)
Mondanom sem kell, hogy Apa a második megoldást válaszotta, és nekem lett igazam? úgy nem jött be, ahogy kell.

Így a-z-ig 40 perccel kevesebbet aludt Apa a 20perc helyett. Ennyi idő telt el Hugi reklamálása, és a vissza alvása között.
Másnap este, és azóta sem fordult elő, hogy kajázni szeretett volna, simán végig aludja az éjszakát.
(Apropó! Írtam már, hogy múltkor hatalmas megvilágosodáként ért a felismerés, hogy ha már nem etetem Hugit, akkor akár talán helycserés támadást csinálhatnék Manóval?

Innentől fogva ők aludjanak egy szobában, mi meg végre újra összbútorozhatunk Apával.

2 hónapnál többet igazán nem kellett várni mire eszembe jutott.
Jelentem, mindenki teljesen jól működik a dolog!

Egyszerre fürdenek, Hugi még kap egy utolsó kaját jelképes szopival, alatta/utána meg esti mese, és egyszerre mennek aludni. Szépen lefekszenek, nem dumálnak, nincs paláver, csak szem becsuk, és szépeket álmodás.
Délután is együtt alszanak már, de azt még régebb óta. Manó már pelus nélkül nyomja, egy szál alsónadrág elég neki. Ha esetleg szüksége van rá, akkor kijön, szól, és megyünk a vécére.

Most már oda is tud menni a kaki, szóval teljesen királyok vagyunk.

Nyilván van még mit csiszolni a dolgon, nem minden olyan pöpec, mint a felnőtteknél, de az oviban úgy tűnik
(koppkoppkoppkopp) nem lesz gond vele.

)
(Amúgy BüdösBölke, mert látszik, hogy hogyan alkalmazkodik az eltérő körülményeket. Anyámékál jobban kajál, mint itthon. Itt viszont szépen alszik délután, míg anyám ráadja a pelust, és van is benne pisi, amikor felébred)
nyuszi81!
Szerintem sincs különbség, hogy amikor Lili felébred, akkor tejet, vizet, vagy kolbászt adsz neki.

Az alvás így is-úgy is megszakad.
Én is a sírni hagyást mondanám.

De egyrészt nekem könnyű dumálni a fent leírtak után

, másrészt pedig a 6 alkalom azért már egy "kicsit" sok.
Lehet, hogy nem ártana megkérdezned a doki néni, vagy egy alvás neurológust (vagy hogy hívják ezeket

)
Szonibaba viszont nem híve a sírva hagyásnak (nálam is csak össz-vissz kétszer fordult elő, és abből az egyik a leszoktatás volt), úgyhogy lehet, hogy megpróbálhatnád, amit ő is mondott korábban, hogy nem veszi ki a gyerkőcöt, de ott marad vele a szobában, hogy lássa, hogy nincs egyedül.
Nemrég volt szó a pipiskedve járásról.
Mostanában csinálta Manó, hogy úgy "futott". Sokszor nem fordult elő, és abba is hagyta már. Anyám azt mondta, hogy elviszi ortopédiára, mert csámpít. Én ugyan most nem láttam, de tavaly igen. (Néha valóban elbotlik bennük, de lássuk be, hogy ez nem egy nagy mutatvány, ha valaki nem az orra elé néz amikor megy, hanem inkább a felhőket bámulja, vagy össze-vissza tekergeti a nyakát. És lehetőleg az úttest kellős közepén.

) Akkor azt mondták, hogy ebben a korban még semmi nincs igazán eldőlve, bármi lehet. Jó.
Ma is elvitte (évenként amúgy sem árt), és azt mondták, hogy lúdtalpa van, és sajkabetétet írtak fel neki.
Ha megvan, akkor megyünk csak ovis cipőt venni. (A keresztfiamnak is volt, és bejött neki. Szépen helyre hozta a lábát.

) Fél év múlva kontrollra kell vissza menni.
Még gyorsan a hétvégénkről.
Szentendrén voltunk. Odafelé hajóval mentünk, visszafelé pedig HÉV-vel jöttünk. Jó időnk volt, mind a két gyerek nagyon élvezte, egyikőjük sem volt nyüzge, pedig Manó végig gyalogolt.

Sétáltunk egy nagyot, lángosoztunk egy jót (nekem az a kedvencem, ilyen finomat még soha nem ettem, mint ami abban a kis sikátorban kapható

Sosem hagyom ki.

Még szerencse, hogy nem ott lakom, mert akkor olyan kövér lennék, mint egy ház.

Pedig pont azért jön be annyira, mert NEM olajos, csak annyira amennyire jellegéből adódik. Alig maradt valami folt az itatóspapíron, amin adni szokták.

), palacsintáztunk, hazafelé pedig korzóztunk.
A nyakam leégett, mint állat, mert a napkrémet itthon hagytuk, pedig folyamatosan akartam kenni őket.

(A másik babakocsiba lett áttéve, és nem vettem észre)
Pontosan nem jut eszembe, hogy mik

, de majd közkinccsé teszem, mert Manónak megint volt egy-két vicces megszólalása.
