Na, dokinál voltam, de csak ctg volt (behoztak egy csajt, akinek 16 hetesen elfolyt a vize)...szépen jöttek a fájások is, de még mindig egyben és itthon...
Azt mondta a szülésznő, hogy sajna lehet normális, hogy ilyen sokáig fáj előtte, amikor rendszeres, mérjem az időt, hátha, meg persze nézzem, hogy megvan-e a napi min. mozgása a babának.
Jövőhéten, ha még egyben leszek (jövő péntekre vagyok ugye kiírva), csütörtökön kell mennem CTG-re, mert szabin lesz dokim meg a szülésznő is ( ő a dokim asszisztense a rendelésen), és csütörtökön bejönnek rendelni, de ha szülök, az persze más, akkor hívom a dokit és bejön...
Most azt vettem észre, hogy már arra is bekeményedik a hasam, ha jobban nevetek, és egyből utána jön a fájás is, meg akkor is keményedik egyből, ha felállok, vagy ha lehajolok...Gábor nagyon mustrálta a CTG gépet, és mindig szólt, hogy hu, most ennyi, meg most annyi ...de nem voltam fent sokáig, mert Manócska tök ügyes volt, és a fájások is szabályosan és szépen jöttek...
Igazából nem panaszkodom...tény, hogy nagyon car már ez az utóbbi pár hét, főleg ez az utolsó kettő, de szinte semmi más bajom nem volt a terhesség alatt (minden "csoda" három napig tartott...gyomorsav 2 hét, vizesedés 3 nap, max. a súlyom, de az akár szimpla elhízástól is megviselné a testemet), lehet én most ezt érdemlem, de mindegy...csak már várom, hogy megmaradjon a fájdalom végre és ne múljon el, amikor már azt hinném, hogy na most...Gáboron röhögtem ma...azt mondta, azt várja, hogy megszorítsam a kezét, és azt mondjam, hogy úgy fáj, hogy összecsinálom magam, mert ugyan nekem fáj, de az azt jelenti, hogy kijön végre a babukánk...olyan aranyos, annyira nagyon várja már
Most le is kellett jó rövidre vágnom a haját, merthogy nehogymár pár hetes babával majd az ő haját kelljen vágnom majd...
Tünde...remélem igazad lesz, és végre hatnak a frontok, és babázhatunk...
bévi...elhiszem, hogy nagyon rossz a hasad most...az a 3 kicsi is nagyon viszket nekem, elhiszem, hogy le tudnád vakarni magadról...hátha a lányzó is kijön már, és ha nem feszül annyira már, akkor jobb lesz a hasad is...
na, gyorsan megnézem a g-t, mert azt se tudom, kinek kell még szülnie...

meg meglesem a képeket
Ja...nagyon vártam már Katusfotót is...annyira tündéri ez a lány...

meg az összes baba...agyon puszilgatnáém őket legszívesebben...
Évi...nézem a blogod is...tüneményes a kisfiatok
