Nálunk is volt kimászás-kiesés, igaz, először a járókából, az hálós, és könnyebb volt megtámasztania a lábát. Aztán a kiságyból is próbálkozott, de azonnal kivettem a két középső rudat (nálunk eleve kivehető). Néha megpróbáltam visszatenni, hogy mondjuk az esti fürdetés után beletehessem egy kicsit őkelmét az ágyba, de semmi perc alatt rájött, hogy kell kiszedni a rudakat
. Nálunk még van cici, nagyjából-egészében altatáshoz és éjszakai ébredéshez. Működik az esetek nagy részében. Ha valami miatt mégsem, akkor én napközben a babakocsiba ültetem Barnit. Szerencsére nagyon szereti, kényelmes is, és ülve bedobja a szunyát. (Ha hátradöntöm, akkor nem. Ő sem szeret vízszintesen lenni.)
Éjszaka nálunk nincs gond, van, hogy nincs is ébredés, de azért általában egy van. Nyitva hagyjuk az ajtókat, Barni átcaplat hozzánk, felmászik az ágyunkba, és van, hogy cici nélkül folytatja a durmolást. Érdekes, pedig régebben egyáltalán nem szeretett velünk aludni, egyszerűen nem aludt el, ha magam mellé vettem. Akkor ringatás volt. Nem tudtam elképzelni, mi lesz később, meddig fogom majd cipelgetni. Aztán megoldódott a dolog: most átjön, és alszik velünk. Abban reménykedem, hogy egyszer a cici nélküli alvás is csak így magától megoldódik.
Vera: kitartás
. Most már legalább tudom, hogy lesz valami haszna, ha sikerül megcsinálnom a jogsit
. Bence napközben már csak egyszer alszik? Hány óra volt a legtöbb, amíg fenn tudott maradni? Amikor 11-kor feküdt le, akkor már ebéd óta nem aludt? Vagyis kb. 9-10 órát fenn volt?
Amikor észrevettem, hogy Barninak már sok a kétszeri alvás, akkor arra törekedtem, hogy ebéd előtt ne aludjon. (Egy párszor jó korán volt az ebéd
) Például 11 óra körül nem mentünk sétálni, mert a babakocsiban tuti bealudt volna. Mindenféle érdekes dolgot műveltünk délelőtt, rögtön vele foglalkoztam, ha egy kicsit is nyűglődni kezdett, kicsit "készültem" számára új és érdekes dolgokból. Most már csak délután alszik, akkor se sokat, max. másfél órát, és este 9 körül már álmos. Igazából nem tudok sok okosat mondani, mert amikor nálunk előfordul, hogy vmi miatt Barni nem akar aludni, pl. mikor anyukámnál délután kávét ittam, és csodálkoztam, hogy a hulla fáradt kölök nem alszik, szóval ilyen esetekben én ringatok. Járkálok vele fel-alá a lakásban, amíg el nem alszik. Persze ezt nem lehet minden nap és hosszú távon csinálni, igazán nem tudom, mi tévő lennék, ha a probléma állandósulna. Egy biztos: a sírni hagyás nem az én módszerem...
Brigi: gratulálok Samuhoz!
Nekem tetszik a név. Aranyos a kép is. Hányadik héten készült? Panu: azért is kérdeztem a tücsökzenét, mert majd mi is szeretnénk ilyesmire járni, de jelenleg nem tudok még egy rendszeres elmenős napot beiktatni. De biztos jó lehet, köszi az invitálást!
Klarissza: Lacának jobbulást!
Most olvastam, hogy Gabiéknál hogy zajlik a fektetés. Tetszik!
Ezt a zenés-éneklős elalvást én is kipróbálom. Gabi, Zsoltika milyen zenére alszik el? És hogy jön össze a dolog az esti szopival? Az jóval előtte van? Vagy Zsoltika nem alszik bele? Ezen a héten nekünk egyáltalán nem jó a tali
. Na majd legközelebb!


















