A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Várandósság » 2007 szeptemberi babák


Mónikám, mint ahogy írtam is, sok-sok boldogságot, egészséget és minden jót kívánunk!!!!!

Kép
Kép
nektarin
 
 


Elmentünk a boltba kenyérért. Babakocsit tolt Rugó. A 14 perces utat megjártuk másfél óra alatt :?
Teljesen elromlott az idő is, itt nagy felhők gyülekeznek és hideg szél fúj.
KÖzben a harmadik szomszédban a szerelő ember az úton éppen beindított egy villás emelőt, azt vagy 40 percig néztük :shock:
Meg volt halott béka, halott bogár, biciklisek :shock:

Minden más babás csapat csak úgy suhant el mellettünk :shock:
Én szeretem, hogy érdeklődő gyerek, na de azért ennyire :roll:

KÖzben hárman nekiestek a fának, én a rugótlanítást kaptam feladatnak, mert nem haladtak túl jól. Lett vagy hét-nyolc láda meggy, de nem annyi, mint tavaly.

A vízbe fulladt srácot nem ismertem. Tavaly Gáborék falujában is volt egy ilyen eset, de ott is részegek voltak :roll:

Tényleg, Fleur, hol andalogtatok?
:wink: Lillával mi újság azóta?

Juba, én szorítok akkor :!:

:arrow:

Kép
vindolanda
 
 


Meryke is nagyon eltűnt, a múltkor jutott eszembe :roll:

Kép
vindolanda
 
 

 
 

Gyerekkel gyalog közlekedni nagy élmény,bár Bertus azért elég jó tempót diktál ha velem van és nem viteti magát,bezzeg ha apa is ott van,akkor nagyon elfárad már két lépés után és vinni kell.

Nálunk olyan meleg van,hogy olvad a bőröm :shock:
Apáék kint az udvaron a bogrács mellett,én meg itt pihegek és azon járatom az agyam,hogy jó lenne már megszülni,bár akkor is nehezen viselem a meleget,így meg...
Kérdem Bertától,hogy nem vagy szomjas,nem jössz be inni?
Erre Ő :Dehogyis!!
Nem ér rá,ilyenkor inkább szomjan hal de akkor sem jön be.

Édes anyukám hívott,hogy csinál nekem túrótortát 8)
Hagy hízzon ez a szegény gyerek :lol:
Reggelire 4 szelet lekváros kenyeret küldtem le,megállás nélkül tudnék enni!!

juba0
 
 


Móni mi is gratulálunk :D :D :D

Heni
KépKép
heni81
 
 


Hajrá Juba! Meglesz az az öt kilós gyerek. :lol:

Kép
Kép
Kép
gremese
 
 



Vindo: mi lesz a sok meggyből? keresztanyám aszalt nekünk egy jó adagot, mert emma is és mi is imádjuk!!!!...

Juba: :-) csúcs vagy!

Fleur: sajnálom..vagy gyomorrontás, vagy csak hiányoztatok neki..??:-(

Juba a 2010.07.07 tök jó dátum a szüléshez!!!! Tesóm szülinapja..vagy a 11.-e az meg I-é....de gonodlom nem akarnál addig várni!

KépKép
kaqk
Debrecen
 
 


Nagyon szép ez a kisember! Móni, gratulálunk még egyszer!
Köszönjük a képeket!

Mennem kell majd jövök ma még.

Kép
Kép
Kép
zdori
 
 


Juba, jó étvágyat :wink:
Rugót nem kell cipelni most már. Nagyon sokáig az udvaron járni sem volt hajlandó, tavaly nyáron tudtam rávenni először. 2008. novemberében kezdett járni, de egész télen cipeltem kinn. A hóban meg idén tette az első lépéseit. Most már megy, de kivárni, azt nehéz. Meg néha nem arra megy, amerre mi akarjuk :shock:

Berta nagyon cseles, tudja, mikor kell kifáradnia :lol:

A meggyből mi alig tartottunk meg, csak osztogatjuk. Anyósoméknál nagy program az itteni meggy feldolgozása. Befőtt, szörp és lekvár szokott belőle készülni. De volt már rá példa, hogy eladásra is maradt, mert a mi környékünk nem egy nagy gyümölcstermő hely, elég hűvös.

Szia Dóri!

Kép
vindolanda
 
 


Hát Kaqk azért a mai nap szimpatikusabb lett volna!!
De ennek esélye zéró :evil:
Akkor inkább 7.-e,a 11.-e nagyon messze van!
De ha 8.-án befektetnek egy hetet várnak az indítással,szóval simán lehet ez még hónap közepe is de azt nagyon nem akarom,Bertám is sokkot kap ha heteket nem leszek vele és én is sírok!!

Vindó Nagyon szeretem a meggyet,főleg ha jó hideg,nyamiiiiii!

juba0
 
 


Drága Móni! Nagyon gratulálok!!!! Sok boldogságot, tejecskét, és mielőbbi hazatérést kívánok Nektek!!!!
Kép

KépKép
KépKép
KépKép
Kép
anitja
 
 


Hú de elseggelték a németek az argentínokat. :shock:

Kép
Kép
Kép
gremese
 
 


Helló, Vindo! :)

Juba, mostmár te jössz. :) Sztem ne agyalj, meg fog érkezni időben mindneki erre a világra. :) Szeretettel várjuk idekinn a követtkező topikbabát! :)

Kép
Kép
Kép
zdori
 
 


Argetína: katasztrófa...

Kép
Kép
Kép
zdori
 
 


Én most a németeknek drukkoltam :roll:
Este viszont Paraguaynak fogok :roll: Bár kikapnak szerintem.

Viszont az esti program nem ez lesz, elindítottam pár house-részt az ötödik évadból.

G. még nincs itthon, egy Paszab nevű helyen léptek fel :roll:

Kép
vindolanda
 
 


Halihó,

Szász Gergely Zoltán varázslatosan szép kisbaba!!! És tényleg tiszta Gréti! :D

Juba, támogatom a túrótortát! :lol:

Vindo, sajnálom szegény fiút :cry:
Lassúság: Ádival tegnap a Margit-híd felén úgy félóra alatt értünk át (10 perces az út kényelmes tempóban), ami nem is rossz teljesítmény. Aztán leragadtunk a nagy szökőkútnál, messzebb nem is jutottunk. 8) Ja és visszafelé cipelhettem a sejhajt a hídon.

Kép
Kép
irina
 
 


Móni!
Gyönyörűek vagytok!

Lányok!
Akkor most jön valaki holnap??

Botond gyalog (motorral) kb 1 km-t tesz meg. Ez a helyi bolt oda-vissza. De visszafele van, hogy a motort már nekem kell hozni, neki pedig fogni a kezét Rosszabb esetben fel kell vennem. Ez csak azért gáz, mert a hátamon ott figyel (Gremese mei-tai ban ;) ) Lotti...
Szóval két gyerekkel inkább az autót választom, rövid távara is.

Önállóság:
Botond nagyon önálló öltözködés terén. Már legalább fél éve egyedül vesz le és fel minden ruhadarabot. Némelyik szűkebb pólónál esetleg kell neki segíteni. De van, hogy kéri, hogy segítsek neki öltözni.
Viszont enni nem nagyon szeret egyedül. Simán hagyná, hogy megetessem. Pedig szépen eszik, de zavarja ha véletlenül mellécsöpögtet valamit. Nem értem miért, mert soha nem csináltam ebből ügyet. :roll:
Lotti viszont mindent egyedül akar csinálni. Az öltözködést, az evést. Ha nem hagyom, óriási műsort rendez. Eszméletlen akarata van. Egyébként nagyon ügyes, mert tényleg képes a nem túl folyós kaját egyedül megenni kanállal (néha villával is), és a Botond nadrágjait már simán felveszi. :D

Ildikó
KépKépKép
sense4
 
 


Móni nagyon szép kisfiatok van! :D Mégegyszer gratulálok!

Juba: Neked meg +++++++++++hogy jöjjön Zizi és ne kelljen befeküdnöd!! 4 szelet lekváros kenyér :lol: :lol:

Nekünk már csak a jövőhét van a bölcsiből és 5 hét szünet :roll:
És jelenleg kicsi lánykám 39,4-el alszik az ágyikóba :cry: Már csodálkoztam is hogy 6 hete kb folyamatosan járunk erre tessék... :cry:

ÉS még számomra a legrosszabb hogy a következő két hétbe lent lesz anyósomnál! Na ezt hogy fogom túl élni fogalmam nincs! De nem tudom másképp ezt a két hetet megoldani a többi hét okés.Mondjuk a keresztanyukája is el viszi egy két napra majd... :roll: ÉS az a nő állandóan kibál vele vagyis ugy beszél hozzá.És mikor hazajövünk Petra is ordítva társalog velünk egy két napig amíg nem billen vissza :shock: :?

Kép

Kép
agica1126
 
 


Sziasztok :oops: :oops: :oops: ez lemaradt :oops:

Kép

Kép
agica1126
 
 


Megvolt a torta is 8) Hmmmmmm de jó volt!
Most azon filózok mit kéne még bekapni?
Apukám hozott haza és mondta,hogy nem ment el tankolni mert eldumáltuk az időt és üres a tank,teljesen transzba van esve.
Mondom neki majd reggel elmész,erre ő:De ha éjjel beteg leszel???!!
Akkorát röhögtem,majdnem mondtam,hogy én nem beteg leszek,max szülök de majd hívok mentőt,aludjon nyugodtan :D
Egyébként teljes a pánik,hogy nagy lesz a gyerek,mi lesz és eddig úgy volt,hogy ő nem mer elvinni mert mi van ha menet közben szülök?
De mondtam neki,hogy olyan gyorsan azért nem fog menni.
Bertánál is oda volt és annyira megkönnyebbült mikor beértünk a kórházba:lol:
Olyan cuki,hogy ennyire parázik,anyával együtt,kész milyen parások,volt kitől örökölnöm az ilyen hülye dolgaimat! :lol:

Mónival nem beszélt valaki?Kapott azért kaját?Vagy vigyek egy kis életmentő lekváros kenyeret?! :D

juba0
 
 


Juba! Írtam Móninak, most válaszolt, és küldheted neki a lekváros kenyeret!!!!! :lol:

Kép
Kép
Kép
gremese
 
 


Okés,küldöm fénypostán,nehogy már éhezzen a mi újdonsült anyukánk! 8)

juba0
 
 


Sense, sajnos rossz a kocsi, így biztos nem tudok menni :cry:

Kép
Kép
irina
 
 


Én nem is tudtam a taliról... :oops: :oops: :oops: Vagy ez most nem mindenkinek van? Vagy hogy van? Amúgy most, hogy csak most tudtam meg, már tuti nem tudunk menni... Nem tudom átszervezni a programot már...

Petrának jobbulást!

Lekváros kenyérhez és egyáb nyalánkságokhoz jó étvágyat! Remélem, Móni azért holnap már elég kaját kap!


Jó éjszakát!

Kép
Kép
Kép
zdori
 
 


Nem bírom 38-ig se levinni a lázát :cry: Már kihányt azóta mindent :cry: Most priznicelem.... És mikor hányt utána lefürdtettem és azután ugy remegett hogy alig bírtam leállítani neki a remegést nagyon megijedtem hogy lázgörcs is lehet..... Persze Peti péntek óta szolnokon és ilyenkor olyan szükségem lenne rá.... :cry: :cry:

Kép

Kép
agica1126
 
 


Nem merek elaludni se nehogy megint jöjjön egy ujabb ilyen akció.

Az egész ágyat áthuztam.....jó programm ez ilyenkor teljesen kétségbe tudok esni.... :oops: :oops:

Kép

Kép
agica1126
 
 


Móni drága, szívből gratulálunk a négytagú családnak :D ! Nagyon szép méretek, gyönyörű kislegény, nagyon szép nevet választottatok neki!

Ágica, Petrának sok gyógypuszi, remélem, már jobban van...

Nem tudtam többet olvasni :? :( ...
dettyk
 
 


Nektarin, boldog szülinapot!!!
dettyk
 
 


Hú, de korán kelt valaki :shock:
Rugó is hét előtt ébredt :?
MOst egy guriga cérnát húzogat keresztbe-kasul a lakásban, és egy tompa ollóval próbálja elvágni 8)

Ágica, hogy telt a reggel? Mekkora a láza Petrának? JObbulást neki!
Szerintem próbálj aludni, ha elalszik nap közben. Ha felmegy a láza nagyon, úgyis fel fog kelni.

Nektarin, boldog szülinapot :!:

Akkor más is totyorog séta közben, nem csak mi :lol:

Ma még be kell szereznünk pár dolgot az útra. Megyünk kínaiba meg dm-be. G. még alszik, de neki pihennie kell most, mert ő fog vezetni holnap éjjel.

Mindenkinek szép napot, V.

Botond ügyeske akkor.
Rugót is kell néha etetni, ha olyanja van. Meg is etetem, ha nagyon kéri, mivel tudom, hogy amúgy nincs ezzel baja.

Juba, hogy vagy ma?

Kép
vindolanda
 
 


G. még mindig alszik. Elmegyünk Rugóval vásárolgatni autóval :arrow:

Kép
vindolanda
 
 


Sziasztok!

Már olvastam az örörmhírt, csak írni nem tudtam.
MÓNI! GRATULÁLOK PÖTI ÉRKEZÉSÉHEZ! JÓ EGÉSZSÉGET NEKTEK!!! :D


Szelike 2. éjszaka alszik pelenka nélkül! :) Nem pisilt be! :)

Tegnap elmentünk Apával, vezettem egy kicsit a KIA-t! :) Nem is volt olyan rossz, Apa megdícsért, hogy ahhoz képest, hogy 10 éve nem ültem a volán mögött, egész jól ment! :) Rosszabbra számított, mikor elindultunk! :)

Kép

Kép
regcsiken14
 
 


Jó reggelt!
Ágica, Petrusnak mielőbbi jobbulást!!! Igaza van Vindónak, a magas lázra mindig felébrednek (nekem a gy. orvos mondta, azóta tudtam aludni, ha lázas is volt), és akkor tudod csillapítani. A hűtés sem segít?

Dettyk, szia!!!!!!!!!!!!!!!!!! Hogy vagytok?

NEKTARIN, ISTEN ÉLTESSEN NAGYON SOKÁIG!!!

Rám ma takarítás vár.
Éjjel megnéztük az Alice csodaországban-t (Tim Burton), jó volt, csak még emésztgetem.

Kép
Kép
irina
 
 


Ágica! Petrának jobbulást! :(

Nálunk is augusztusban lesz bölcsiszünet, Anyu 3 hét szabin lesz, de szerintem én se fogom túlzásba vinni a munkát... Legalábbis ügyfélszolgálatra nem osztom be magam... :roll:

Kép

Kép
regcsiken14
 
 


Nektarin! Boldog szülinapot! :)

Szeli is mindig felébredt, ha felment a láza. Ráadásul ő kihányja a lázcsillapító szirupot, csak a kúp jó neki, vagy a hűtőfürdő.

Kép

Kép
regcsiken14
 
 


:arrow:

Kép
Kép
Kép
gremese
 
 


Sziasztok!

Szegény Petra! Jobbulást! Pihenjetek, mert nagyon kell mindkettőtöknek!!! Sajnálom, hogy Apa házon kívül, de remélem, a ma már jobb lesz.

Nektarin, boldog szülinapot!!!

Kép
Kép
Kép
zdori
 
 


Vindo, én mindig elképzelem ezt a kismujkit, ahogy leírod a tevékenységeit. Annyira aranyos dolgokat művel. :)

Kép
Kép
Kép
zdori
 
 


Csajok! Kakaós csiga receptet szeretnék, de arányokkal, ha lehet! ;) És hogy mekkorára nyújtsam a tésztát, még sose csináltam. :roll:

A héten sütöttem virslis kifliket, hamar elfogyott! :D

Kép

Kép
regcsiken14
 
 


Sziasztok!

Pötibaba nagyon szép és tiszt nővére :D

Nektarin Boldog Szülinapot!

Petrának jobbulást!

Ildi
Kép
Kép
horcsog
 
 


Na, itt vagyunk megint :wink:

Vettünk strandlabdát, karúszót, Rugónak fröccsöntött cipőt a vízpartra, nekem sapkát a napra, az útra jeges kávékat, kekszet, sörperecet.

Ágica, mi újság?

Regina, az azért jó, hogy meg tudjátok oldani a gyerekelhelyezést :roll:

Az Alice-t mi is fontolgatjuk, de még nem fogytak el a house-ok :lol:

Rugó elég fáradtka a hajnali kelés miatt.

:arrow:

Kép
vindolanda
 
 


Mesi, írtam :arrow:

Kép
Kép
irina
 
 


Sziasztok!

Ágica! Mi újság Pertával? Jobban van már?Sikerült levinni a lázát?
Kúpot kell ilyenkor próbálni ha hánynak mert a szirupos cuccok nem maradnak meg bennük és hűtőfürdő!
Ha minden kötél szakad hívd bátran az ügyeletet,főleg ha egyedül vagy,Te is megnyugszol ha látja az orvos!
Jobbulást kicsi lánykának!!!

Isten éltessen sokáig Nektarin!!

Köszi Vindó vagyogatok,egészen apró görcsöcskékkel.
Mosok már reggel óta és rakodok a fiókban,minden gyógyszert elpakoltam ha nem leszek itthon ne kelljen azon idegeskedni,hogy Berta benyeli őket ha apa véletlenül nem figyel oda...
Hogy Rugó micsoda játékokat talál magának!:-)

Regi Ügyes vagy,csak gyakorolj szorgosan egyre jobban fog majd menni!! 8)
Kakaós csiga sikerült?

juba0
 
 


Vindo! Igen! :)

Bár Anyu nem nyugdíjas még, de szerencsére sok szabija van, és szívesen van Szelivel! :) Nekem meg jó ez a rugalmas munkaidő! :) Így össze tudjuk hozni. Apa nem igazán tudna besegíteni, reggeltől estig dolgozik most nyáron.

Egyébként ha valaki nem tudja megoldani, van augusztusban is ügyeletes bölcsőde, itt nálunk legalábbis. De sokan már júliusban se viszik a gyerekeket... na azt nem tudom, ők hogy odják meg, gondolom nyugdíjas nagyszülőkkel... :roll:

Juba! Kakaós csigához még receptet várok, ha tud valaki tutit! ;)

Kép

Kép
regcsiken14
 
 


Sziasztok

Köszi a bíztatást nagyon jól esik! Mikor beadtam neki éjjel a szirupot akkor hányt közvetlen! Utána adtam újra és aludt végig vagyis ilyen 10 percekre mindig felnyögött! :? Elvittem apukámmal az ügyeletre a Révész u. ott azt mondták valami vírus és csináljam azt amíg addig is csináltam. És nem megy le 38 alá a láza bármit csinálok :? Aztóta aludtunk egy órát közösen. Inkább csak pihenget mint alszik. És olyan ari mondog mondja aja szójok ha jön a hányás :) :(

Kép

Kép
agica1126
 
 


Ágica, ha 38,5 alá lemegy a láza, már nyert ügyed van! Csak annyira kell levinni, lejjebb nem. Szorítok Nektek, puszi Petrusnak!
Révész utca? Csak nem 13. kerületiek vagytok? Nekünk is az az ügyeletes helyszín!

Kép
Kép
irina
 
 


Irina: Újpestiek vagyunk és mi is oda tartozunk. :)

Kép

Kép
agica1126
 
 


Ágica, értem! :-)

Kép
Kép
irina
 
 


Ágica! Szeli is a szirup után hányt, aztán egy következő alkalommal megint, úgyhogy ebből következtettük ki, hogy nem bírja a gyomra. Ezért kell neki is a kúp. De 38 alá tényleg nem kell vinni a lázat, az dolgozik a kis szervezetében, kűzdi le a bacikat! :)
Pihenjetek csak! :)

Kép

Kép
regcsiken14
 
 


Nektarin!
Boldog szülinapot :)

KépKép
viranka
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: