Sziasztok!
(Bár még mindig feküdnöm kell, egy laptop segítségével most törleszteném az "adósságunkat".
)
Először is köszönjük a szorítást és az érdeklődést, külön köszönet Moncsinak a helyzetjelentésért.
Tavaly, szept. elején már szó volt a herevisszér-műtétemről, az ezzel kapcsolatos félelmeimről, de akkor egy megfázás miatt az operáció szerencsére elmaradt. Januárban megint rákészültünk, de a külön szobára vonatkozó igényünket nem tudták teljesíteni, így megint várólistára tettük a dolgot. Szimbáné polipja volt az, ami most egy újabb lökést adott a történetnek. Mivel a kaparást mindenképpen szerettük volna elkerülni és az egyetlen alternatívát jelentő, operációs hiszteroszkóp csak kevés helyen elérhető, ráadásul a két műtétet logikus volt egyidőben megcsináltatni, a Cirisben kötöttünk ki. Itt egy új, mikrosebészeti módszerrel történő, kétoldali visszér-műtét, valamint a közben felmerült rákgyanú miatt kétoldali(!) herebiopszia várt rám, Szimbánéra meg egy hiszteroszkópos operáció. Természetesen lett külön szobánk minden irányban motorosan állítható, kényelmes ágyakkal, fürdőszobával, hűtővel, LCD tv-vel...
Bár az eredeti műtéti beosztás szerint én csütörtök reggelre voltam kiírva, Szimbáné pedig péntek reggelre (így péntek délután már együtt mehettünk volna haza), végül meg tudták oldani, hogy mindkettőnké csütörtökön legyen, Szimbáné pedig szolidaritásból bent maradhasson velem egy napig.
Szerdán, tehát a műtétek előtt egy nappal Erdei doktornő felhívott, hogy a tumormarker étékeim jók lettek. Ez valamelyest megnyugtatott, bár köztudott, hogy a rákos esetek egy jelentős részében ez a vizsgálat egyáltalán nem informatív. Érdekességképpen megemlítem, hogy az egyik marker a ß-hCG volt. Komikus, hogy ez volt az első olyan alkalom, amikor alacsony ß-hCG-ért kellett szorítanunk.
Csütörtök reggel, a műtét előtt bejött Erdei doktornő, aki bemutatta az olasz professzort (ő felügyelte az operációt). Ő is megvizsgált és a ráknak vélt dolgot a visszér hatásának tudta be. Nem sokkal később beesett a műtős fiú, aki combközéptől köldökig meg akart borotválni.
Mondtam neki, hogy az előzetesen megbeszélt, kb. 1-2 cm-es, herezacskón ejtett vágással a tervei nehezen összeegyeztethetőek, így a doktornő mondta ki az áment. Természetesen csak a műtéti területet kellett végül lekaszabolni.
Korábban, máshol nem egyszer vitába szálltak velem amiatt, hogy én intravénás altatást szerettem volna, ehelyett mindig az "elgázosítás" mellett kardoskodtak a műtéti időtartam ürügyén. Láss csodát, a majdnem 3 órás műtét ellenére ugyanazzal a propofollal altattak, amit Ti is kaptok a punkció alkalmával. Az anesztes nem akarta elárulni a szer nevét és döbbenten tapasztalta, hogy én tudtam. Mondta, hogy ő sosem altat gázzal.
Ő is nagyon kedves volt, ahogy a műtőben mindenki. A branül optimális helyét is együtt ötlöttük ki, ami a Dévai Intézetben szerencsére csak nagyon ritkán, beugrósként sarlatánkodó, felrúgnivaló kis "ki, ha én nem", név szerint Polgár Éva esetében például felejtős.
(Erről Szimbéné kapcsán már írtam korábban. A többi anesztes ott is nagyon rendes, de ez a tyúk egyszerűen bunkó és az ezzel kapcsolatos észrevételünket anno meg is osztottuk Dévisszel.)
Miután kényelmesen elhelyezkedtem, lerögzítettek, majd hamarosan beadták az altatót. Mondták, hogy "jó éjszakát" és alig néhány másodperccel később már aludtam is. Ez a propofol nagyon jó anyag.
A műtét közben Iron is betért a műtőbe, de ő csak rövid ideig maradt. A következő emlékem az, hogy már bent fekszem a szobánkban és Erdei doktornő kedvesen kérdezi, hogy betegyen-e egy katétert. (A műtét alatt beadott sok infúzió miatt aggódtak.) Bár még teljesen kómás voltam, nem győztem tiltakozni, így szerencsére - a beöntéshez hasonlóan - ez is kimaradt az életemből.
Miciona élménybeszámolója után még az intubálás volt az, amitől nagyon tartottam, szerencsére alaptalanul. Mind az intubálást, mind pedig az extubálást átaludtam, ráadásul később sem volt irritáció a tubus helyén, csak egy minimális kellemetlenség a torkomban, de leginkább csak amiatt, hogy kiszáradt. Egy kisebb émelygés volt később, mert a sok fájdalomcsillapító lenyomta a vérnyomásomat a béka popója alá és nálam ilyenkor azonnal a gyomromra megy a történet. Aznap csak pár korty vizet erőltettek belém, bár én tiltakoztam, nem véletlenül. Amikor az éjszakás nővérnek bemutattam a rókát, akkor már elfogadták az ezzel kapcsolatos észrevételeimet és onnantól nem is volt gond, másnap reggel már nyugodtan ettem-ittam. A fájdalom a műtét után tűrhető volt, mivel az operáció végén a műtéti területet és annak környékét gyakorlatilag telenyomták helyi érzéstelenítővel. kb. 3-4 órával később ez sajnos már nem hatott, de infúzióban kaptam valamit, ami vagy 10-12 órára kiütött. Hajnalban megint a falat kapartam (volna), de szerencsére megint kaptam egy kis intravénás szert (a vérnyomásom miatt csak infúzióval együtt), ezt követően meg már elég volt a gyógyszer is, amit azóta is szedek, bár a fájdalom szinte már teljesen elmúlt (kop-kop-kop).
Szimbáné operációja vagy két órát csúszott az eredeti tervekhez képest, de szerencsére minden egyéb vonatkozásban úgy zajlott, ahogy eredetileg is terveztük. Iron hamar kiszedte a polipot és ezen kívül mindent a lehető legnagyobb rendben talált.
A műtét után Szimbáné eléggé lassan tért magához, de ezt már megszoktuk. (Ha még nem mondtam volna, jó anyag az a propofol.) Szerencsére nem voltak fájdalmai és rosszullétre sem panaszkodott. Pár órával később már ehetett is.
Már órákkal a műtét előtt megbeszélte az anesztessel, hogy hova NEM kéri a branült és úgy is lett, ahogy akarta. Ez az utolsó punkciónál átélt "élmény" (Polgár Éva) után kellemes meglepetés volt.
Maga az operáció nálam annyi eredményt hozott - amit Kopa már 3 éve is mondott - hogy a jobb oldali, egyébként ép here nem ürülhet az ondóvezeték hiánya miatt, így a két herebiopszia mellett a jobboldali mellékhere biopsziájára is sor került, majd az abból kinyert katonákat lefagyasztották. Mindkét here vénás hálózatát megszüntették és mindkét végén elkötötték a tág vénákat. A belső varratok és lekötések fonalai kb. 3 hónap múlva szívódnak csak fel, a külső sebből viszont holnapután valószínűleg már kiveszik a varratot. Bár a műtét után a hosszanti vágás, valamint a seb mélysége miatt még úgy néztem ki, mint egy hermafrodita, most már szépen gyógyulgatok.
Azóta is kímélő életmódot kell folytatnom, ami annyit jelent, hogy a fekvés mellett csak egy minimális séta engedélyezett, tehát ülni és állni még nem lehet. Szimbáné személyében szerencsére olyan segítségem van, hogy nem lehet okom panaszra.
Állítólag a herék helyzetén is változtattak, így esztétikusabb leszek. Őszintén szólva egy esetleges zacskó-szépségversenyen történő indulás lehetősége nem igazán növelte az élvezeti intenzitásomat. Amikor az olasz prof. a műtét másnapján a házasélet 3 hetes tilalmát javasolta, szintén érdekes élmény volt. Miközben úgy éreztem, hogy egy elefánt békésen ácsorog a mogyoróimon, ez a tanács kb. annyira tűnt hasznosnak, mint Fekete Pákónak egy szoláriumbérlet.
Egyébként a prof. is aranyos volt, puszival búcsúzott el mindkettőnktől, ami nem túlságosan gyakori. Erdei doktornővel a műtét után minden nap beszéltem telefonon és ha én elfelejtettem, ő hívott. Ehhez sem voltam eddig hozzászokva. Az intézet minden dolgozója kitett magáért, mindenkivel meg voltunk elégedve. Amikor pénteken még vártuk a "taxinkat", az intézetben meg már senki sem volt rajtunk kívül, akkor sem türelmetlenkedtek, ehelyett érdeklődtek, hogy hozhatnak-e még valamit? A kiszolgálás majdnem olyan volt, mint Telkiben, bár meg kell jegyeznem, hogy ha az OEP-es "tortából" a Ciris is kap, akkor ez nem így lesz, mert a - Dévai Intézethez képest - negyedannyi páciens és másfélszer akkora létszámú személyzet mellett így is volt némi csúszás, tehát még nincsenek hozzászokva a tömeghez. Egy biztos, ha a munka mennyiségét és az erőforrásokat is figyelembe vesszük, a Dévai Intézet munkatársai előtt két napig folyamatosan emelgetnem kell a kalapomat.
Bár korábban egyértelmű volt a számunkra, hogy csak a műtétek idejére vesszük igénybe a Ciris szolgáltatásait, mostanra kellően elbizonytalanodtunk. Ha még lenne OEP-es lehetőségünk, akkor ezt szóba se hoznám, így viszont nagy az esély arra, hogy hűtlenek leszünk. Sajnos tény, hogy a sok páciens miatt Dévisznél programonként 15-20 órát bukunk el hajnalok hajnalán, az intézet előtt várakozva, vagy éppen dugóban állva, miközben éppen átnavigálunk a reggeli órákban hírhedten jól közlekedhető fővárosunkon egy-egy vérvételre. Itt ezzel az idővel nem kell számolni, ráadásul a legnagyobb előny nem is ez, hanem az, hogy ha bármilyen, váratlan probléma felmerül, gyakorlatilag az összes műtéti megoldás elérhető házon belül, bármelyikünkről is legyen szó, ráadásul a labor is helyben van. Nálunk már 4 olyan műtét is volt, ami miatt máshová kellett mennünk, így tudjuk, hogy ez mivel is jár.
Az esetleges folytatásról nem igazán beszélgettünk, csak Iron említette a PICSIT, illetve egy másik módszert, ami szintén a "tökéletes katona" kiválasztására irányul és már elérhető. A donor egy pillanatig sem került szóba, ami szintén pozitív. Egy biztos, most az én műtétem miatt kb. 3 hónap szünet következik, addig lesz időnk bölcs döntést hozni. A legnagyobb szívfájdalmunk az, hogy Dévisz nem a Cirisben tevékenykedik, de Iron sem rossz szakmailag, ami érthető, hiszen a legjobbtól tanult.
Még annyit mindenképpen megemlítenék, hogy a műtét előtti beleegyező nyilatkozat is érdekes volt. Ez ugyebár általában úgy néz ki, hogy a kedves beteg először lemond minden jogáról, (autójáról, házáról, stb.) majd tudomásul veszi, hogy a minimum 15 sorban felsorolt szövődmények bármelyikébe belehalhat. Itt ezzel szemben a szövődményeket másfél sorban elintézték anélkül, hogy a halálom szóba került volna, ráadásul a módszertől egyértelműen javulást ígértek, miközben a laparoszkópos technikát leszólták, ami máshol ugyebár a legújabb és legjobb műtéti technikának van kikiáltva. Nem érdekes?
Egy biztos, ez egy rettentően drága, egyúttal tanulságos élmény volt és reményeink szerint hasznos is, de ez csak ősszel derülhet ki legkorábban...
(Ha valakinek van kérdése, szívesen válaszolok.)
Amúgy velem (eddig) nagyon aranyos volt Dévisz és az asszisztens nő is!!!
