Halihó,
Mónikám, én bízom benne, hogy Pöti megszületésével pozitíve fog változni a helyzet, Z kénytelen lesz sokkal többet gyerekezni. Egyébként nagyon sajnálom a mai családokat, épp amiatt, hogy az apák a rengeteg munka mellett alig tudnak otthon lenni, ha meg otthon vannak, a stresszt próbálják leereszteni (vagy dolgoznak, ha otthon is kell). De ebből kilépni tényleg csak az ember maga tud, saját döntés (mint mondjuk leszokni a cigiről). Én nagyon szorítok Nektek!
Nekem S-val és a munkájával is nagy szerencsém van, fizikailag sokszor nem kell ott lennie.
Ki is verem a balhét azonnal, amint úgy érzem, hogy nem fordít ránk elég időt (bár nyilván húzós határidők előtt türelmesebb vagyok, már ha ez a szó alkalmazható rám).
Mindjárt rakok fel képeket az új lakásról, de előtte még pár dolog:
most nagyon boldog vagyok, mert jött egy e-mail, hogy megnyertem egy hároméves ösztöndíjat (aminek az a nagy előnye, hogy babázás alatt szüneteltethető és folytatható, nem ketyeg le), ebből már egy év alatt egész jó összeget félre tudunk tenni, hogy a következő baba jöhessen

szakmailag is sokat számít, plusz úgyis azt a munkát csináltam volna amúgy is, amit most az ösztöndíjért fogok. El sem hiszem, de nagyon jó
Ádóval ma már troliztunk, vásároltunk, csúszdáztunk. Valamiért a hintát utálja, talán csak mert elszokott tőle, egy időben rengeteget hintázott (volt is otthon), lehet, hogy elhozom és felfúrunk a falba neki tartót.
Gica: akkor szuperdrukk Nektek az ovihoz továbbra is!!!
Az ovink nem lesz messze, ez igazából S munkahelyének ovija, a zöldben van Budán, de van egy közvetlen buszjárat tőlünk nem messze oda. Vagy ha nagyon lusták vagyunk, troli plusz ez a busz. Max félóra az út oda, de sétálni vagy 50 m-t kell max. Könnyen elérhető bármelyőnk munkahelyéről vagy otthonról is. A körzeti ovi persze közelebb lenne, de szerintem sem pedagógiailag, sem környezetben nem tud annyit felmutatni, mint ez a másik. Plusz az előbbinek van bölcsiszekciója is, egy következő babánál az is jól jönne, hogy egy helyre mehetnek.
Micsoda vacak idő van... sebaj, megyek felmosni és dolgozni, amíg Ádó alszik. Ja, előbb képek odaátra.

[/b]