Helló, lányok!
Móni: Ahogy Cicus feszít a csúszdán, az mindent megért, ebben biztos vagyok! Csodaszép!
Kaqk: Milyen szépséges Emma!
Fú, megijesztettetek, hogy Ádi sokat fogyott (nem mértem már vagy egy éve meg a súlyát, bevallom, majd este), de szerintem az is közrejátszik, hogy az új frizura slankítja és új nagy pólókat hord már (pont két méret között van).
Hm, nehéz kérdéseket boncolgattok, Vindo, Móni.
Gyerek: én S-en azt látom, hogy teljesen le van fáradva, úgyhogy muszáj hagyni, hogy regenerálódjon az új helyen és végre legyen ideje egy kicsit a munkán és az Ádival bölcsibe és orvoshoz rohangáláson kívül másra is. Én mondjuk kikiabálom vagy kiírom magamból, ami nyomaszt, Ő nem ez az alkat. És amióta felvettük a lakáshitelt, elég aggodalmas lett (amit nagyon megértek), és bár tudom, hogy szeretne még gyereket, soha nem említi a dolgot. Egyébként tényleg főleg anyagi kérdés a dolog, de azért az is számít, hogy van-e segítség. Mert szerintem merészebben vállanék be több gyereket úgy, hogy bármikor ugrasztható nagyszülők vannak a háttérben (nincsenek, tudjátok, miért nem, és nyilván, ha lejjebb adnék az elveinkből és megbocsánatám apósomnak, amiket tett és amikért ő sosem kért és nem is fog bocsánatot kérni, akkor nyilván lehetne néha nagyszülői támaszra lelnünk, de nekünk ilyen áron nem kell az egész). Van ismerősöm, aki háromgyerekes, de minden szakmai rendezvényen ott van, mert mindig van, aki a gyerekért menjen, hazavigye, megetesse, eljuttassa a célállomásra.
A bölcsitémában mélyen egyetértek Mónival. De bölcsik szerintem nemigen lesznek, max. vmi parasztvakítás. A csanákat is olcsósítani akarták v. akarják is talán, de nem látom még a nyomait sem.
Ma egy vadonatúj anyukával találkoztam a játszótéren (ált-ban nincs ott senki, ha megyünk), és nagyon meglepődött, amikor mondtam, hogy minket nem vettek fel a kerületi egyetlen bölcsibe.
Amúgy az alábbi cikket ajánlom a bölcsi-gyes-államháztartás témában, asszem, egy közgazdászcsaj írta:
http://velvet.hu/poronty/2010/03/30/gyes_bolcsi_tavmunka_meg_a_bilibe_logo_kez_esete/