Sziasztok!
boo!
Én is borzasztó szarul alszom, ha...egy ágyban alszom Hugival.

Ő elalszik, de nekem meg nemcsak, hogy oda a nagypárnám, meg a takaróm, ami kényelmes lenne - ez pótolható, úgyhogy nem ez a lényeg - , hanem amíg ő össze-vissza kóborol az ágyban nekem egyre kevesebb hely jut, illetve mindig csekkolnom kell, hogy már megint kimászott a takaró alól vagy nem.

Így a legvégén már az ágykereten találom magam reggelre, szigorúan lapjára feküdve. Lehet, hogy csúnyán hangzik, de én nem bánom, ha mi nem alszunk együtt.
Volt egy-két alkalom, hogy a 4 órási kaja után úgy bekómázott, hogy vissza tudtam paterolni a saját ágyába, de ezek csak kivételes esetek. Ekkor, illetve amikor valamilyen csodálatos okból kifolyólag átalussza az éjszakát, volt/van az, hogy normálisan tudtam/tudok aludni, és viszonylag kipihenve ébredek.
Ha esetleg "éhes" maradt a lefekvés előtti etetésnél, akkor 2 illetve fél hét körül is kaját kér. Ennyiszer meg nem rá vagyok vevő, hogy ki-be veszegessem az ágyából, majd vissza tegyem.

Túl azon, hogy nem egy változatos program

, nem szeretném, ha Apa felébredne rá.
A második gyerek sok mindenben megváltoztatja a dolgokat. Manó is kezdetektől a kiságyban aludt, és csak az első 2-3 hétben kért kaját éjjelente. Akkor megkapta, majd Apa elaltatta a vállán, és visszatette a sáját ágyába. Onnantól végig aludta az éjjelt.
Aztán eljött az idő, amikor leszereltük a kiságy korlátját, hogy szokja milyen az, amikor nincs mellette semmi, és úgy is tanuljon meg aludni. Eleinte nem volt semmi rendkívüli, aztán egyszer csak kitalálta, hogy az éjjel kellős közepén átjön hozzánk, átmászik Apán, és az én fejemen keresztben(!) elalszik. Kívűlről nézve vicces, de amikor kezd rendszeressé válni, dacára annak, hogy mindig vissza pateroltam az ágyába, amikor elaludt, akkor már nem az.

(Mivel én feküdtem a fal mellet ki volt az a ki mindig vissza fektette? Én. Apán keresztül.

Aztán már egy idő után Hugival a pocakomban már nem volt járható út, ezért megkértem Apát, hogy tán csinálná ő. Válasz: ő fáradt ehhez. Helyet cserélni meg nem akart, mondván ő kel korábban reggel. Így onnantól köztünk aludt.

)
Aztán két csoportra oszlottunk. Én bent vártam Hugit

, ők megint kint aludtak Manóval. Ő persze továbbra is átjárkált az apja mellé, de most már erről nagyjából leszokott.
Mihelyst lehet össze eresztjük őket, és akkor Apát megint a magamévá teszem.
De ami még inkább megváltozik, az a
babázás jellege. Az első gyereknél még ha dolgod is van, akkor is tudsz csak rá figyelni, vele játszani. Övé minden figyelmed. Már akkor összepisiled magad az örömtől, amikor látszik, hogy jó kedve van. Tényleg, mint egy játékbaba. (Mégha nem is kisangyal.

)
De a tesónál (legalábbis kis korkülönbségnél) már előtérbe kerül, hogy melyik mikor eszik, mit csinálnak egymással, milyen napjuk van, stb. Ha te szeretnél babázni, akkor előbb-utóbb felbukkan a másik, és neki más elképzelései lesznek.

Ha ő babázna, akkor meg jobb, ha még a tyúkszemedet is rajtuk tartod.
Szóval, aki játszani szeretne, az most tegye meg!
Nekem a minap egyrészt a szertatásosság hiányzott, másrészt meg az üres kiságyat volt rossz látni este. Neki meg se kottyant a dolog.

(Azzal együtt én még ezt nem tartom lejátszott meccsnek.

)
Most csak ennyi, mert már lehet, hogy így is elfogunk késni.

Ha tudok, akkor még jövök délután.
