2004.09.09 13:48
Szerző: kormi
Szüléstörténet
08.24. kedd: Már délelőtt éreztem, hogy nemsokára történni fog valami
babaügyben. Napközben távozgatott a nyákdugó, s rendszertelen fájások
jöttek. Éjjel fél 12-re a fájások 5 percesekké rendszereződtek, hosszuk
azonban nem haladta meg a 20-30 másodpercet. Meleg zuhany hatására sem
változtak, ezért éjjel 2 körül felhívtuk a szülésznőt, hogy mi a helyzet. Mivel
rövidek voltak a fájások, azt javasolta, hogy várjunk még, de ha be akarunk
menni a kórházba, ő is nagyon gyorsan oda tud érni. Mint később kiderült,
utána szegény alig tudott aludni, állandóan a telefonunkat várta.
3 körül már nagyon úgy éreztem, hogy nem bírom, menni kell. Összepakoltunk,
felöltöztünk, már az ajtóban voltunk, amikor ki-kimaradt egy-egy fájás.
Maradtunk otthon, férjem lefeküdt pihenni, én a fájásoktól nem tudtam, így
nekiálltam babanetet olvasni. Egész éjjel fenn voltam, így végül sikerült a
szülésnek úgy nekimennem, hogy kb 2 napot nem aludtam előtte, senkinek nem
ajánlom.
08.25. szerda: Megvártuk a reggelt, 8-ra jött a barátnőm a görényeimért,
utána indultunk.
Közben hívott a szülésznő is, hogy ő már benn van a kórházban (pont nappali
ügyeletes volt), miért nem vagyunk már ott. Az indulás kaotikusra
sikeredett, a férjem és a barátnőm nem tudtak egymáson túltenni az
idegeskedésben, ahhoz képest, hogy én készültem szülni, én voltam a
legnyugodtabb. Telepakoltuk a kocsit csomagokkal, görényekkel, ketrecekkel, közben kiszakadt egy 10 kilós macskaalom, kiderült, hogy a mögöttünk álló
kocsi úgy ránk állt, hogy a sárhányója a vonóhorgunkhoz ért, a többiek
idegessége elérte a csúcspontját, de végül elindultunk, s a kórházhoz vezető
úton kiraktuk a barátnőmet görényestől.
Közben nem szóltam senkinek (minek idegesítsem még őket), hogy elkezdett
szivárogni a magzatvíz. 9-re értünk a kórházba, Magdi (a szülésznőm) feltett
NST-re, de épp elkezdett működni, amikor jött a dokim, mentünk, hogy
megvizsgáljon. Egyujjnyira nyitva volt a méhszáj, a vizsgálatból burokrepesztés
lett. Beköltöztünk a sárga szülőszobába (ez a Bajcsyban a legnagyobb), de
közben használtuk a vajúdót is. Rajtam kívül csak egy kismama szült éppen,
de abból sajnos a végére császár lett.
Időközben dölt belőlem a magzatvíz, s hiába viseltem nagy betétet, többször
fel kellett mosni a padlót, mert ez igen csúszós anyag. Ekkortájt épp egy
labdán ücsörögtem. Utána mentem a vajúdóba a kádba, ami sokat segített,
s néztük az olimpiát. Az
is jó volt, hogy közben zuhanyból meleg vizet csorgattam a pocimra,
ellazított. Időnként a doki megvizsgált, s közben kaptam egy beöntést, ami
eléggé megviselt, mert épp közben jött egy tágulási szakasz. Mialatt
ürültek a beleim, elkezdtem vérezni (tágulási vérzés), s hánytam is egy
adagot (szintén tágulás velejárója). El nem tudom képzelni ezek után, hogy
léteznek emberek, akik saját elhatározásukból esnek át egy beöntésen.
Egy darabig elég szépen tágulgattam, kb másfél óránként egy ujjnyit, de
dél felé elkezdtek gyengülni a fájások. Így ki kellett másznom a kádból, s
a szülőszobában oxytocin infúzióra és NST-re kötöttek. Az infúzió
bekötésekor, mint egy lufi, elszállt egy vénám, ilyen gyorsan még én se
láttam felfúvódni, így végül nem a kézfejembe, hanem a könyökhajlatomba
kötötték, nem hajlíthattam be a könyököm.
Majd belehaltam a fekvésbe, szét akart szakadni a hátam. Egy idő után
megengedték, hogy a bordásfalnál ácsorogjak, vagy a labdán ücsörögjek, az
infúziós vezeték hatósugarán belül. Néha vissza kellett feküdnöm, hogy a
doki egy fájás alatt megvizsgáljon. Na ez is elég fájdalmas dolog.
Azt hiszem 3 óra után valamikor tűnt el a méhszáj teljesen, de innentől
nagyon nem tudom az időpontokat. Elkezdtek a fájások tolófájásszerűek
lenni, de még nem az igaziak.
Szegény férjemről szinte megfeledkeztem itt a beszámolóban, de ez történt a
szülés alatt is. Utólag is bizonygatnom kellett neki, hogy tényleg jó volt,
hogy benn volt velem, szükségem volt rá. Ha valami kellett, segített, pl.
amikor már nagyon nem bírtam feküdni, kerített egy szülésznőt, hogy
felkelhetek-e (Magdi akkor pont egy császárnál aszisztált), s a vége felé
nekem igenis jólesett, hogy hideg vizes ruhával törölgetett, szakadt rólam a
víz. Csak annyira kimerült voltam, hogy nem bírtam a vége felé megszólalni,
mutogatni se nagyon, és azt hitte, feleslegesnek, sőt zavarónak tartom,
eléggé kétségbe esett.
Szóval a tolófájáasok. Rengeteg volt belőle. Megint irígykedem azokra,
akiknek 2-3 ilyenre megjön a baba. Nekem ez a rész tartott kb másfél órát.
Azt tudom, hogy a doki kialkudta, hogy 3 fájásra álljak fel a bordásfalhoz,
mert a függőleges testhelyzet segít átjutni a csontos részen a babának. Azt
kifelejtettem, hogy többször is megkérdezték, hogy akarok szülni,
szülőszéken, bordásfalról lógva... Mire én: gyorsan. Maradtam a szülőágynál,
túl fáradtan éreztem magam.
Miután 4-5 tolófájást visszatartottam állva, visszakerültem az ágyra, most
már tényleg nyomni. Magdi eleinte próbálkozott gátvédelemmel, mert úgy
látta, van értelme nálam, de aztán sajnos vágni kellett. Majd megint... Nem
tudom, végül elég sokat... És nem az első próbálkozásra jött a baba. A doki
többször kijelentette, hogy már csak két fájás, és kinn van. Majd valami
alkalmatosságot keresett, amire felállhat és nem esik le (eléggé billegős
kisszéket talált a célra), és végül alkarral besegített. Erre már nemigen
emlékszem, de mintha tényleg jól jött a segítség. A lényeg, Benedek
16:40-kor jött világra. Mások is írták, mindenki mondja, így én is, hogy bár
a szülés vége felé én már fogadkoztam magamban, hogy ilyet soha többet, max.
altatásban, stb-stb, de amint kint volt a baba, mintha mindent elvágtak
volna, még a fáradtságot is. Teljesen leírhatatlan érzés. Csak annyit
hajtogattam: baba, baba...
és te jó ég, hogy fért ez el bennem? Hatalmasnak láttam. Amikor a hasamra
rakták, akkor meg már gyönyörűnek. Ott rögtön betakargatták, leszívták a
nyákot a torkáról, és egy picit velem maradhatot. Egyáltalán nem sírt.
Nemsoká elvitték, mert egy kicsit fuldoklott a maradék nyáktól, lemosdatták,
felöltöztették. Ekkor már sírt. A férjem ment vele. Közben engem összevarrt
a doki. Mint kiderült a beszélgetésükből, a kórház rossz anyagi helyzete
miatt, így hónap végén, elfogyott az olcsóbb, normál fonál, így kénytelenek
voltak felszívódó fonalat használni nálam az összes varráshoz. Még két órát
együtt maradtunk hármasban a szülőszobán. Benedeknek nem jött össze ekkor
a szopizás, mivel igen hamar elaludt, s Magdi sem tudta ezután rávenni a
szopira. Két óra után kimentünk a szobánkba, én toltam Benedek kiskocsiját.
Általában itt ér véget a szüléstörténet, innentől már a kórház, a
csecsemősök, az ellátás története jön. Nálam sajnos nem így történt.
08.25.-08.28. szerda-szombat: Minden viszonylag jól alakult, már másnap úgy
tudtam mozogni, hogy a doki megdícsért, csak az első napon kértem
fájdalomcsillapítót, de mivel elfelejtették behozni, nem is bántam, hogy nem
kaptam. Benedek kissé lusta szopizó volt, de az egyik kedvenc csecsemősöm
megtanított arra, hogy lehet a szinte alvó babát rávenni a szopi
folytatásásra.
08.29. vasárnap, a hazamenetel napja: Észrevettem szombat este mosdásnál,
hogy valami nem stimmel a gátsebemmel, beduzzadt, egyre csípőbb érzés volt.
Nagyon beijedtem, a szobatársam 8 napig volt benn, antibiotikumozták, nem
figyelmeztették, hogy ne szoptasson, a babának problémái lettek... ez lebegett
a szemem előtt, féltem, nem engednek haza. Reggel szóltam a vizitáló két
dokinak, hogy valami nem stimmel, nézzenek meg. (Ja, a napi sok vizit
ellenére csak az elején kétszer nyomkodták meg a hasamat, hogy jól megy-e
össze a méhem, ezen kívül semmit se néztek) A dokik megnyugtattak, hogy
kinyílt a gátseb széle kb 1 cm-re, ne aggódjak, elő szokott fordulni, nem
jelent semmi bajt. Megnyugodtam, csomagoltam. Míg délben a babára vártam
(oltását kapta éppen), megláttam Magdit a folyosón, behívtam a szobába
elköszönni, s megemlítettem a dolgot a gátsebbel, s ő is megnézte. És
teljesen kiakadt. Merthogy teljesen szétnyílt. Nem értette, hogy ezzel hogy
engedhetnek haza, dehát reggel a dokik azt mondták, nem baj... Megígértem
neki, hogy megmutatom az orvosomnak, majd esetleg szerdán elmegyek a
rendelésére. Addig is, ha lázam lenne, vagy ha fáj, jegeljem, az segít, s
hívjam, ha bármi baj van.
Hazamentünk, otthon rokonözön, alig vártam, hogy magunk maradjunk. A délután
folyamán többször belázasodtam, de jegelésre mindig lement a lázam. Este
felhívtam az orvosom, hogy mi a helyzet, s megbeszéltük, hogy hétfőn
bemegyek, megnézi, mi a helyzet.
Hétfő: Sokkal idegesebben, mint szüléskor, bementünk a kórházba, a babára
addig a barátnőm vigyázott. Kiderült, hogy tényleg teljesen eltűnt a külső
varrat, ezt bizony ki kell tisztítani, s újra összevarrni. Méghozzá
altatásban, máshogy nem elviselhető, menjünk vissza kedden éhgyomorra
babástól a kórházba, egy napra vissza kell költözni, altatás után 24 órával
távozhatok csak. Előre fog venni a műtéti sorban, hogy minél előbb
végezzünk, az egész csak 5 perc. A lépcsőházban már bőgtem. Este még
felhívtuk Magdit a hírrel, mondta, hogy épp éjszakás, reggel megvár minket.
Kedd: fél 8-ra a kórházban voltunk, Magdi intézkedett, papírokat, babának
kocsit szerzett, plussz a régi helyem (ekkorra már üres volt az alapítványi
rész). S közben mondogatta, hogy ő már el se engedett volna vasárnap.
9-kor nagyvizit, a dokim ekkor azt mondta, hogy másodiknak
megcsinálja a sebem. Nem akarom nagyon hosszan leírni, sokat várakoztam, még
a műtőben is. Mint kiderült, nem voltak előkészítve a leleteim, anélkül nem
kezdhetik az altatást. Végül a műtő fél személyzete eltűnt, a papírjaimat
hajkurászni. Meglett. Mindenki előkerült. Már kaptam az altatót vénásan,
amikor elszállt az adott vénám. Hogy magamat idézzem, mint egy lufi.
Ébredéskor azt vettem észre, hogy próbálkoztak rendesen, a kézfejem tele
volt ragasztgatva vattákkal, alatta szúrásnyomok.
Túl voltunk rajta. Az orvosom azt mondta, hogy az eredeti varrás egy ún.
tovafutó, plasztikai varrás volt, megtalálta az elszakadt fonalat a sebben.
Most jól megcsomózta, de sajnos a helyzet azt jelenti, hogy a fájdalom
szempontjából elölről kezdődik a gyermekágyas időszak. Nem volt igaza,
ezerszer rosszabb volt.
Mindenki ránkcsodálkozott a kórházban, mit keresünk ott, minket már
hazaengedtek. A gyerekorvos tévedésből 24 órás tápszerezést rendelt
Benedeknek, mert azt hitte, mélyaltatás volt. Mivel nekem az anesztes és az
orvosom is azt mondta, hogy 6 óra után már szopizhat, amint fel tudtam kelni
az altatás után, irány a csecsemőosztály, hogy elkerüljük a tápszert.
Benedek épp akkor végzett egy üveggel. De sikerült meggyőznöm a
csecsemősöket, hogy nem kell többet kapnia.
Nagyon kedvesek voltak, a kórházban mindenki nagyon sajnált minket.
09.06. hétfő: Varratszedés. Megszenvedtem az eddig tartott időszakot. Az
újravarrt seb mellé még összejött egy mellgyulladás is. Varratszedés után a
csecsemősök gyötörték a mellem egy órán keresztül.
09.08. szerda: Már nem fáj a sebem. Este, pisilés után, amikor megtöröltem
magam, a papíron ott maradt egy kb 4 cm-es fonáldarab, némi friss vérrel.
Ott a wc-n ülve röhögőgörcsöt kaptam. Ezt már csak poénszinten tudom
felfogni...
Ui: Nem tudom elmondani, mennyire hálás vagyok Magdinak, a szülésznőnek. Ha
ő akkor nem nézi meg a sebem, valószínűleg legközelebb a 6 hetes kontrollon
látta volna orvos először. S ez hónapokig tartó szenvedést, s egy ki tudja
hogyan összeforrt sebet jelentett volna. S ezen kívül is nagyon sokat
törődött velünk, szülés előtt és után is.
Kormi