A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Szülészetek, kórházak » "DÉVAI INTÉZET, DÉVAI DOKI"


Zsuzska: mi kipróbáltuk az Aspirin-kúrát, de Dévisztől nem kértünk tanácsot ezzel kapcsolatban. Igazság szerint csak egyetlen cikket találtunk a kúra mellett, viszont nem egy olyat volt szerencsénk olvasni, amelyekben kifejezetten ellenezték az alkalmazását a teherbeesés időszakában. Tudom, itt csak a kis dózisú, 100 mg-os verzióról van szó, de a kúra mellett szóló cikkből nekem az jött le, hogy ez csak bizonyos véralvadással kapcsolatos problémák esetén lehet előnyös, ami nyilván csak kevesekre vonatkozik.
A mi a megtapadást illeti, nyilván jobb lenne a blasztociszta transzfer, de nálunk, a kevés embrió miatt erre nincs esély.

Sajó: csak a szomszédban voltunk, a "sógoroknál". Salzkammergut nálunk nagy kedvenc, bár télen még sosem láttuk. Ennek megfelelően most inkább hideget kaptunk, de természetesen ilyenkor is gyönyörű. 8)

Emerenc: mi szorítunk, rajtunk nem fog múlni a siker. 8) Jó döntés volt folytatni, mert semmi garancia nincs arra, hogy a következő ciklusban jelentős javulás legyen a tüszők számát illetően, a hormonális háttér miatt meg egyébként sem lenne bölcs az időhúzás. Legfeljebb 3 hónap múlva megint belevágtok, mert egy dolgot nem szabad: feladni.

KKata: örülök, hogy nincs ciszta, így viszont a márciusra készüljetek! A tavasz több szempontból kedvezőbb is, ráadásul az eddigi tapasztalataink alapján kevésbé zsufis hónap Dévisznél, mint a február. 8)
szimba
 
 


Szimba: Köszönöm, hogy szorítotok nekünk. Örülök, hogy szerinted is jó döntés volt a folytatás...amikor dönteni kellett arra gondoltam, hogy fórumos segítséget kérek.... :D én is arra gondoltam, hogy jobb nem biztos, hogy lesz, ezzel is érveltem Dévisznek,az idő ebben az esetben nem nekem dolgozik.
8)
emerenc
 
 


Sziasztok!

Emerenc,
Nagyon drukkolok hétfőre! Jól döntöttél szerintem is, meg kell próbálni. Egy petéből is lehet egy bébi (sőőőt, több is :))!

Agnyes,
Sajnálom, hogy elment a baba, el tudom képzelni mekkora szomorúság volt ez az öröm után :( Viszont ebből látszik, hogy azért mégiscsak van esélyetek spontán bébire, és ez nagyon jó!

Kkata,
Nicsak-nicsak, végre megérkeztél! Ugye mondtam, hogy jó helyen leszel ? :wink: Üdv itt! Örülök, hogy nincs ciszta, és drukkolok a mielőbbi kezdéshez!
vjulcsi
 
 

 
 

Sziasztok!

Emerenc!
Drukkolunk a hétfői kezdéshez. Nekünk is azt mondták, egy petéből is lehet gyerek. Jucus barátnője hamarosan szülni fog, a BMC-ban hozták neki össze a babát, másodszorra, hosszú protokollal. Szóval HAJRÁ KEZDÉS!!!!!

Szimba!
Örülök, hogy sikerült kipihenni Magatokat!!! Annak mégjobban, hogy újra itt vagytok. Olyan árvák lettünk nélkületek!

Képzeljétek övsömöröm van a nyakamon. Befolyásolhatja ez a január végi kezdést??!!
Holnap lesz Sára 5. szülinapja. Ma voltunk náluk, régi nagy álmát kapta tőlünk, egy biciklit. Mivel esett az eső, csak a lakásban kanyargott nagy nehezen, de le nem lehetett szedni a gépről.

További kellemes hétvégét!


Sajo
sajo
 
 


Jó reggelt Mindenkinek!

Sajó,
az övsömör nem fertőző? Rokon vírus a bárányhimlővel, ami veszélyes a terhes nőkre. Mindenképpen emlísd meg Dévainak!
Sárának nem a trambulint akartátok adni szülinapra?

Szimba,
a műtét után ki kell hagyni 3 hónapot, hogy újra kezdhessetek?

Emerenc,
drukkolok a hétfőhöz!!
Szerintem is jól döntöttél, hogy végig mész. Mert, ha megtermékenyül az Egyke, akkor szinte ugyanannyi esélye van, mint akinek 12 petesejtet szívtak le. Kettőnél többet nem nagyon kapnál vissza elsőre amúgy sem, ha esetleg mégsem akkor nincs transzfer és megmarad egy lehetőség. És már írtam egyszer, hogy nekem a leállított stimu után (szintén 1 petesejt miatt) a következő hónapban 6 lett hormonok nélkül. Persze most koncentráljunk arra,hogy minden rendben lesz és sikerül!!!
miciona
 
 


Sajó: pihenhettünk volna többet is, de a munka miatt nem lehetett. :(
Az övsömör csak akkor gond, ha Jucus nem volt bárányhimlős. Tudtommal ez a nyavalya a gyerekkori fertőzésből visszamaradt, eddig "pihenő" kórokozók "feléledéséből" alakul ki, általában akkor, ha az immunrendszer valamiért gyengélkedik, vagy sok stressz ér. Magától rendbejön, de a tünetek megjelenése utáni napokban jobb elkerülni azokat a helyeket, ahol át lehet adni olyanoknak, akik gyermekkorukban nem szerezték be a vírust. Elvileg a januári kezdést ez nem befolyásolja, legfeljebb ha Jucus nem védett, mert a Prednisolon szedése mellett mindenféle fertőzéssel szemben fogékonyabb lehet.

Miciona: erre még nem kaptunk egyértelmű választ. Kopa régebben azt mondta, hogy ICSI-nél nem kell várni, mi is ebben bízunk. Legutóbb már beszélt a 3, ill. 6 hónapos kontrollról, de én azt szűrtem le a szavaiból, hogy ennek csak akkor van jelentősége, ha az eredmények javulása miatt már más módszer (IVF, netán inszem) is elérhetővé válik. Ekkor nyilván kell is a sok idő a katonák hosszú "kiképzése" miatt, de ha ezt az időt kötelező kivárni, a műtétből nem lesz semmi. Nincs időnk várni. Amúgy biztos vagyok abban, hogy Dévisz sosem tudná meg, ha elvégeztetném a műtétet, de direkt akarom, hogy tudjon róla. Azt hiszem, eléggé nyilvánvaló a donorspermával kapcsolatos álláspontom, ha a műtétet majdnem feleslegesen is hajlandó vagyok bevállalni. 8)

Emerenc: nem egy esetben hallottunk olyat, amit Miciona is írt, tehát hogy a stimulált ciklus után a szervezet "emlékezett" a kezelésre és a következő ciklusban meglepően jó eredményt produkált, de erre nem lehet alapozni. Csak azért érdemes megemlíteni, mert ha azt az egyet valamiért nem kapjátok vissza, a következő ciklusban érdemes egy új programba belevágni. 8)
szimba
 
 


Köszönöm a biztatást! Most már 100%osan jól érzem magam, hogy többen is megerősítettek abban, hogy jól döntöttem! Egy kis bizonytalanság volt bennem. Így van, ha ne adj isten nem sikerül, neki futunk a köv.hónapban és produkálok legalább fél tucat tűszőt... De valahogy most tutira megyek. :wink:
Tele vagyok lila folttal,(sportolás), majd fognak nézni nagyot, hogy mi ez?Biztos veri az ura! :lol: Pedig a férjem még a pókot sem engedi kitenni az erkélyre, még elpusztul a hidegben! :lol:

miciona, Zsuzska: Most már Ti kezdtek! Nagyon drukkolok!

Sajó: Anyukámnak is volt övsömörre elégé kellemetlen, viszket stb. Neki azt mondták, hogy a ruháit meg amivel érintkezik a teste,külön mossa, legalább 60fokon vagy lehet kifözni.
Gondolom úgy hiányzott mint egy púp a hátatokra!Jobbulást!

Szimba: Szorítok én is továbbra is Nektek! Hogy a műtétnek meg legyen a gyümölcse! :wink:
emerenc
 
 


Sziasztok! Tegnap megjött így hétfőn reggel telefonálok be, Szerintetek mikorra hív be kb. Dévisz, hogy neki ugorjunk az itteni első (egyébként 4.)programnak. Milyen az a méhszondázás, amit írtatok?

Miciona igazad van, nekem hiába volt 12 petesejt, csak 3 maradt szép, egy meg közepes a visszaültetéshez, így nem merték 5 napig tenyészteni őket..Tehát a több petesejt sem garancia semmire, sőt lehet a mennyiség a minőség rovására megy.

Emerenc, biztos rendben lesz minden, minden energia abban a kis petesejtben öszpontosul. Szorítok holnapra nagyon.
Dévai nem csinál hoszú protokolt?
Nekem ez már a 4. rövid...

Szimba hány emriód volt?
zsuzska69
 
 


Zsuzska,
Szimbának és Sajónak spermiumai vannak (:) ).
Bár igaz az embrióban már az Ő részük is benne van.

Szerintem, ha már mindenet lebeszéltetek a kezdéshez és nincs semmi adóságod (leletek stb.) akkor holnap estére behív beállításra. A méhszonda Dévai csodafegyvere :)
Ezzel méri be, hogy hol található a méh legjobb , legvastagabb része, ahová visszateheti majd az embriókat. Ezt mensi alatt nézi. Mindenkit megijjeszt vele, készülj fel rá! Alá kell majd írni egy beleegyező papírt. Mozdulatlanul kell maradni a vizsgálat alatt. Van aki meg sem érzi (pl. én), van akinek kellemetlen volt. Nem tart tovább, mint egy rákszűrés.
Remélem szerdáig nekem is megjön és akkor találkozunk majd reggelente!!
miciona
 
 


Köszi Miciona most már értem a furcsaságokat.... :lol:
Ha szerda körül várod akkor tényleg találkozunk..
Akkor ez a méhszonda ugyanaz mint a méhtükrözés? Bár valószínű inkább UH-os módszer és menszesz alatt nyitott a méhszáj, biztos ilyenkor könnyebben bejut a műszer...azért tartok tőle...
Emerenc majd jelentkezz a hírekkel holnap...
zsuzska69
 
 


Ja, és a méhszonda hol lesz este?
A Nyírőben vagy ott?
köszi mindent...
zsuzska69
 
 


Zsuzska,
az Intézetben.
nem uaz , mint a tükrözés.
miciona
 
 


Köszi Miciona!
Akkor lassan Te is kezdesz..Izgalmas hetek elött állunk...
zsuzska69
 
 


sziasztok!
most kipróbálom sajó szerelmes vonalzóját.
puszi: juci
sajo
 
 


Zsuzska! Neked is Drukkolok nagyon!

Emerenc! Igen, a természet csinál érdekes dolgokat. Múltkor (mikor még úgy nézett ki, hogy ikrek) akkor olvastam az ikrek kialakulásáról egy cikket. Ebben a cikkben volt, hogy ikrek alakulhatnak ki úgy is egy petesejtből, hogy a petesejt, még a himivarsejttel való egyesülése előtt válik ketté és ezután a két petesejtet két külön himivarsejt termékenyiti meg. Igy a babák az anyától ugyanazt a genetikai kódot kapják, az apától viszont külömbözőt. Mondjuk azt is irták, hogy ennek valószinűsége nagyon kicsi, de előfordulhat a természetben ez az egypetéjű iker forma is. Mint az Oroszlán, aki antilopbébit nevel... :)
No de a lényeg, hogy megy a drukk neked!

Jucus! Szép ez a vonalzó! Remljük hamarosan egy babás is lesz alatta!

Kép
kislibus
 
 


Sziasztok,

Kezd beindulni az év... Már lehet lassan szorítani nektek!

emerenc, én is nagyon szorítok az Egyetlenkének! ;o)

Zsuzska, hajrá nektek is. Szerintem is már ma estére behív, ha minden papírod megvan. Egyébként Aspirin kúra mintha valamelyik Kaáliban lenne... De lehet, hogy rosszul emlékszem.

Miciona, szimbáék nektek is szorítunk.

Sajó, Jucus, nagyon jó lett a vonalzó! ;o) Övsömör az nagyon fájdalmas, nem? Ráadásul a nyakadon még jó vékony is a bőr... :o( Jobbulást!
kkata23
 
 


Sziasztok!
Egy korábbi hozzászólásotokhoz szeretnék pár sor gondolatot hozzá fűzni:
Én megkérdeztem Déviszt az Aspirin Protekt 100 mg használatáról…. Lényegében nem volt ellene, azt mondta akár még segíthet is…. Egyetlen kérése volt a szedéssel kapcsolatban: a beültetés előtt semmi képen sem szabad szedni!!! A gyógyszer lényege, hogy hígítja a vért, vérbőséget okoz, ebből adódóan, ha valaki már az ET előtt szedi a műtét (punkció) alatt, ha bármi gikszer van, elvérezhet.

Van egy ismerősöm, aki a győri Kaáli Intézetbe jár. Vele már a program első napjától szedetik.
http://quad.bdtf.hu/Kaali/kezelesek.html#aspirin – itt olvashattok egy cikket az Aspirinről.

Én kipróbáltam most a novemberi programban, sajnos nekem ez sem vált be. :cry:

Ja, még egy jó tanács: bármilyen „csodagyógyszert” akartok szedni a protokoll gyógyszer mellett, mindenképpen beszéljétek meg Dévisszel, mert nagyon mérges tud lenni, ha utólag tudja meg!
anim
 
 


Jó reggelt!

Zsuzska,
megyek ma este Déviszhez!
Éjjel megjött, kicsit előbb mint vártam. Viszont nem biztos, hogy kezdek. Na ilyenkor nem tudom mi van Apánkkal. Szóval szeptemberben elkezdtük megcsinálni a leleteket. Aztán elküldött hepatológushoz, mert a májfunkcióm emelkedett volt+ a ciciben volt egy jóindulatú csomó, hogy arról is hozzak friss papírt. A cicit megműtötték, minden oké. A hepatológus csinált egy csomó vizsgálatot minden oké. Decemberben kértem időpontot, hogy akkor itt vannak a papírok tessék, kell-e még vmi? Hát a hepatológussal írassam még rá a szakvéleményre, hogy a terhességet ki tudom hordani, nincs kockázata a lombiknak. Ezzel váltunk el december 16.-án, és hogy akkor jelentkezem, ha megjött. Erre azt mondja a telefonba ,hogy labor? Ja és a kenet nem idősebb 8 hétnél?
Basszus ezért mentünk decemberben. Most tiszta hülyének érzem magam. Nem tudom ezt miért csinálja. Lehet, hogy mégsem kezdhetek.....este okosabb leszek.
miciona
 
 


Sziasztok!

Most regisztráltam. Beírtam a google keresőbe a Dévai nevet, és egy lehetőségként behozta ezt a fórumot. Örömmel látom, hogy van egy ilyen oldal. Az az igazság, hogy én is a Dévaihoz járok. Előtte a győri Káliba jártam, akikkel nagyon nem voltam megelégedve. Egy ismerősöm tanácsára kerestem fel a Dévait, akinek a hozzáállása teljesen más, mint a Káliban volt. Inszeminációm volt (a férjemnek van egy betegsége, és emiatt donoros megtermékenyítés szükséges) a Káliban 3 és a Dévainál 1. Az utolsó decemberben volt.
Van esetleg köztetek olyan akinek először inszem volt, aztán lombik? Én a következőre lombikot szeretnék (hátha ott nagyobb lesz a siker), de az orvos azt mondta, hogy a konzultáción (19-én) megbeszéljük, mert ahhoz további vizsgálatok szükségesek. Valaki tudja esetleg, hogy miről beszélhetett?
Bocsi a betolakodásért, és az azonnali sok kérdésért. Remélem befogadtok a csapatba.
Mindenkinek kellemes napot.
hildácska
 
 


Sziasztok!

Miciona,
Nekem sem volt laborom és kenetem a lombik kezdeténél (tudod elég hirtelen elhatározásból kezdtünk). Elküldött teljes laborra a Jánosba akkor, amikor a mensi alatt mentem, utána vett le kenetet is, nem volt semmi baj!
Persze picit idegeskedik az ember, hogy a kenettel minden rendben lesz-e, mert ha nem, akkor elvileg leállíthatja a stimut, de nálatok sem szokott lenni ezzel probléma, nem? Remélhetőleg minden rendben lesz, nem hiszem, hogy ezek miatt csúsznátok!

Nagyon drukkolok estére, hogy Dévisz jó kedvében kegyen, és akkor minden rendben lesz :D

Hildácska,
Nekünk inszemünk volt (2 db) a lombik előtt. Azért volt inszem, mert az andrológus, akinél előzőleg jártunk, erre alkalmasnak minősítette a helyzetet, de az inszemeknél olyan rossz volt az eredmény, hogy nem volt értelme tovább inszemezni.
Szerintem sajnos 'csak úgy' nem lehet lombikra menni, ha a spermahelyzet nem elég rossz... ilyen esetekben, ha jól tudom, végig kell csinálni a 6 inszemet. Nálatok ha donorsperma van, akkor meg elvileg azzal nincs baj... De ez csak az én véleményem, valójában nem tudom biztosra, remélem úgy lesz ahogy ti szeretnétek!
Üdv köztünk, és drukkolok nektek is!
vjulcsi
 
 


Miciona!
Szerintem sem állítja le, még van idő ezeket megcsináltatni..Én ma negyed 7-re megyek és Te?Úgyhogy nyugi...

Hildácska!
Ezek szerint rossz tapasztalatod volt neked is a Kaáliban..Nekem is a 3 lombik alatt.Felületesség, futószalag, hanyagság...talán itt jobb a helyzet. Dévisz néha túl alaposnak is tünik..
zsuzska69
 
 


Zsuzska, nem akarok a Káliról általánosságban beszélni, én a győriben voltam, róluk van rossz véleményem. Komolyan mondom, ha csak eszembe jut maga a név, már attól ideges leszek. Amit leírtál azt én is mind tapasztaltam. Az biztos, hogy a Dévaiban teljesen más. Itt már az is megnyugtat, ahogy az orvos beszél velem. A Káliban semmit nem kérdezhettem, mindenre az volt a válasz, mert így kell csinálni, ha más jobban tudja, menjek oda. Már az inszemek előtt tudtam, hogy nem fog sikerülni, mert nem bíztam bennük. És egy ilyen kezdettel, nem sikerülhetett a dolog.

A Dévaihoz a harmadik után jöttem át, és ő olyan alapos kivizsgálással kezdett, amiről Győrben nem is álmodtam. Jó, azért már az 5. vérvételnél kicsit kibuktam, de tudtam, hogy az én érdekemet szolgálja. Tudom, hogy a 4. nem az ő "munkáján" múlt, ezért is szerettem volna ha lombikkal folytathatjuk, hiszen azért a 4 sikertelen próbálkozás magáért beszél. Igaz minden eredményem jó lett, egyedül a kicsit magas prolaktin szint miatt kell gyógyszert szednem. De akkor miért?

Te melyik Kaáliban voltál? És mikor lesz a következő?

Julcsi, azért remélem sikerül lombikkal folytatni, de ha mégsem, akkor végigcsinálom az inszemeket. Ki tudja, hátha...
hildácska
 
 


Lányok! Egy kényes kérdés.Mi a helyzet itt a hálapénzzel? A Kaáliban aláírtuk, hogy nem fogadhatnak el. Hogy oldjátok meg?Nem tudom itt mi a szokás... Priviben is írhattok és köszi....
zsuzska69
 
 


Zsuzska, én ugyanezt a kérdést feltettem annak, aki ajánlotta nekem ezt az intézetet. Ő azt mondta, hogy meg ne próbáljam, itt fizetek a kezelésekért, nem várnak el mellette semmilyen más pénzt. Azt mondta, ha esetleg sikerült a baba, akkor valami apró ajándékot lehet vinni, de semmiképp se pénzt.
hildácska
 
 


sziasztok
....csak kapkodom a fejem, mennyi minden újdonság van amiről én lemaradtam. Na jó mostanában ,nem tudtam jönni, de azért elolvasgattam kivel mi van. :wink:

sajó/juci
Olyan szép a vonalzótok. Nagyon szupi dolog a szerelem. :wink:
Kitartás!!! Nemsokára nektek is meg lesz ám a szerelmetek gyümölcse. :wink:

emerenc
Na szép vagy! A másikon nem is irtad, hogy te vacilálsz a döntést illetően..., jól döntöttél, úgyhogy nyugi! :wink:
Gyere majd este és mesélj, oké?

zsuzska
Én úgy gondolom, hogy attól függetlenül, hogy ez egy maszek intézmény és fizetsz a rendelésért, a pénz mindenkinek jól jön.
Nálam ez mondjuk természetes dolog én nem tudnék úgy eljönni sehonnan(szálloda, fodrász, stb), hogy nem hagyok jattot. Pedig ott is fizetek a szolgáltatásért.
Ha neked is meglesz már a babád/babáid majd meglátod, hogy nincs annyi pénz a világon amivel ki tudnád fejezni a háládat.
Persze nem várja el, akkor is ugyanazt a szolgáltatást fogod kapni, mint én vagy bárki más. :wink:
Úgyhogy ez a te döntésed!
.... sokat segitettem, mi? :lol:
Ja és drukk a kezdéshez, jó kezekben vagy!


hildácska
úgy nem is szabad elkezdeni, ha nem vagy biztos a sikerben! Ez nagyon fontos szerintem! Kár volt "elpazarolni" az esélyeket máshol, de ebből is tanul az ember. Dévai nagyon-nagyon alapos, majd te is meglátod, amikor babás leszel, akkor is minden féle dologról fog beszélni, vizsgálatokra küldeni, stb. Én nagyon szeretem úgy, mint ember és úgy, mint orvost is. Remélem neked is be fognak jönni a hozzá fűzőtt reményeid! :wink:

julcsika
Most itt olvastam amit irtál, ezért ide irok! Ezt nem hiszem el! Még ebben is...? Mi is hirtelen elhatározásból kezdtünk, épp rákszűrésen voltam apánknál(mert már nem voltam nála kb 1-1,5 éve) és ott az asztalánál eszembe jutott, hogy nem sokára meg fog jönni, akár kezdhetnénk is! Erre tessék!Életem legjobb döntése volt! :wink:

miciona
nekem is igy volt, mint ahogy julcsikának. Semmilyen papirom nem volt, az összes leletem lejárt már. Megirta a beutalókat elmentem vérvételre(annyi volt csak, hogy szóltak, hogy van vörös vértest a vizeletben, persze apánk mondta, hogy lépjünk túl rajta, mivel pont mensi alatt voltam, kérdezték, h akkor miért adtam le vizeletet, stb, mindegy apánk gyorsan lezárta a témát a laborral, úgyhogy kezdhetem is) :wink:
Drukk az esti kezdéshez, húú de izgi, gyere majd mesélj. :wink:

anim
Sajnálom, hogy nem sikerült, de tudod új év, új élet! Úgyhogy idén lesz a tuti, bizz benne! :wink:

szimba
Óóóó szegénykém, ilyen hülyeséget! Kaptál rá valamit? Nekem most a terhesség miatt meg gyengült a bőröm védekező képessége( a napi 2x-i fürdéstől, tusfürdő használattól és a kismama kozmetikai kezeléstől kaptam egy kisebb ekcémát), hát igen! Mindig mondja is a párom, hogy túl sokat foglalkozok magammal! :lol: Na mindegy! Szóval kaptam rá sudocream-et, gyógyszertárba lehet kapni a legkisebb kiszerelés, tégelyes, kb 1500 ft, lehet érdemes lenne megkérdezned, hátha ez segit. Nekem 1 hét alatt elmúlt minden nyűgőm tőle, pedig előtte nagyon viszkedtem.

agnyes
óóó, most olvasom mi történt! nagyon nagyon sajnálom! Pedig úgy drukkolok neked! Tudod! Annyit segitettek a zebráid! :wink:
Olvastad azokat az oldalakat amit még anno küldtem neked?
Ha gondolod gyere át néha a babásra is, hátha úgy jobban bele tudod élni magad a helyzetbe(úgy, mint emerenc) és pillanatok alatt "bebabásodsz" :wink: . Na jó tudom, hogy nincs ilyen szó, de hátha segit! :lol:

pusz mindenkinek, bocsika ha valakit kihagytam
chilike1
 
 


Ami az Aspirin kúrát illeti, írtam korábban, hogy az egyik programnál mi is bevetettük. Megnyugtató, hogy Dévisz is pozitívan áll hozzá. 8) Mi a punkció előtt 2 nappal hagytuk abba a szedését, éppen amiatt, amiről Dévisz is beszélt. Ez sem hozott csodát, de ha így állunk, legközelebb megkonzultáljuk vele és talán megint bevetjük.

Ami a hálapénzt illeti, mi sosem adtunk neki és őszintén szólva nem is mernék változtatni ezen. Minden konzultációnak megvan az ára, ezt ki is fizetjük a végén. Ennyi. 8)

Hildácska: tudom, hogy az ember lányának/fiának nem könnyű türelmesnek lenni, de 4 inszem után már rohamosan közeledik a lombik lehetősége. Sajnos hallottam már olyat, hogy máshol valakinek rengeteg inszemet csináltak (inkább nem írom le, hogy pontosan mennyit). Dévisz - a törvénynek megfelelően - 6 sikertelen inszem után mindenképpen vált, ami a lehetőségek függvényében nálatok akár már tavasszal megtörténhet, ha addig semmi olyan dolog nem merül fel, ami már most indokolttá teheti a váltást.

Chilike: ebbe egy kisit belekeveredtél, de nem baj. A nekem szánt soraidat ezennel virtuálisan átnyújtom Sajónak. :D
szimba
 
 


Szimba:

nem is a türelemről van szó (jó persze türelmetlen is vagyok) hanem nem igazán állunk úgy anyagilag, hogy tudjunk még 2 inszemet finanszírozni, utána meg még a lombik esetleg (ha nem sikerülnének az inszemek. (mivel mi Győrből járunk fel a benzinnel együtt 300.000 Ft-ba került a kezelés)
És csak azért szeretném annyira a lombikot, mert nem hallottam még olyan esetről, hogy 4 sikertelen után az 5. vagy 6. sikerült volna. De olyanról igen, hogy sok sikertelen inszem után az első lombik sikerült.
És azért egy lombiknál nagyobb a valószínűsége a sikernek.
Az az igazság, hogy miután először beszéltem a Dévaival, tudtam, hogy nála jó kezekben vagyok, és nem fog olyant csinálni, ami nekem nem jó. Amit ő csinált utolsó inszem, akkor is éreztem, hogy mennyire figyel mindenre, és mennyire utána jár a dolgoknak. És tudom, ha ő azt mondja, hogy inszem lesz megint, akkor azért mert az a legjobb nekem, és akárhogy is lesz hinni fogok abban, hogy sikerül. Csak ha választhatnék én, akkor a lombik mellett döntenék.

Te mióta jársz a Dévihoz? És mivel próbálkoztatok eddig?
Gondolom már biztos többször leírtad, de még nem tudtam visszaolvasni a hozzászólásokat.
hildácska
 
 


[quote="hildácska"]. írta:hildácska..ha ő azt mondja, hogy inszem lesz megint, akkor azért mert az a legjobb nekem...

Hmm... inkább azért, mert sajnos(!) semmi olyan körülmény nem merül fel, amely az azonnali lombikra lehetőséget ad neki. Sajnos a törvény keményen köti a kezét és volt már olyan, hogy valakinek az eredményei csak az inszemet indokolták, ő viszont látta, hogy csak a lombik segíthet (ahogy végül segített is). Ha Nálad ilyet nem mondott, az jó jel, mert lát reális esélyt inszemmel is. 8)

[quote="hildácska"]. írta:hildácska..nem igazán állunk úgy anyagilag, hogy tudjunk még 2 inszemet finanszírozni...

Sejtettem, erre vonatkozott az, hogy a "lehetőségek függvényében".

Amúgy mi két és fél éve járunk Dévaihoz, de a lombikot (mint egyetlen, szóba jöhető lehetőséget) két éve kezdtük el. Eddig hétszer futottunk neki, egy méhen kívüli terhességet leszámítva nem sok eredménnyel. Szerencsére az első pillanattól elégedettek vagyunk az intézettel, így egy váltás lehetősége komolyan sosem merült fel. Mivel mi már csak önköltségi alapon próbálkozhatunk, egy jelentős technikai ugrás kéne ahhoz, hogy legyen értelme váltani, de a PICSI (még) nem az, ezt leszámítva meg a legjobb kezekben vagyunk. 8)
szimba
 
 


Sziaszok!

Hildácska! A Dévainél jó helyen vagy majd meglátod! Remélem az anyagiak sem fognak nektek bekavarni! Amit Szimba ir, az meg egy az egyben úgy van sajnos, ha nincs ok a lombikra, akkor mág végig kell csinálni azt a két inszemet.

Szimba! Egyébként Dévai biztatásáról meg annyit, hogy mikor először voltunk (atyaég de rég...) tudod, nekünk is rögtön rávágta az ICSI-t a spermaképre. Mikor vittük neki 5 hónap múlva a Kopától a papirt, hogy minden ART technikára alkalmas a párom, akkor meg csak ennyit kérdezett: "Ez a végső vélemény??" Mire mi mondtuk, hogy igen, akkor mondta fejcsóválva hogy " Akkor legyen". Egy jukas garast nem adott volna érte, hogy sikerül az ovuláció indukció (még a feljavitott harciegységgel sem). És mégis... :) (Ide jön a hála a Jóistennek, Dévinak, és mindenkinek, aki velünk imádkozott és drukkolt, hogy sikerüljön!)

Miciona! Remélem kezdhetsz!!!! Kezem-lábam csuriban!

Mi meg ma jól megjártuk az uh-ot. Jöttünk már hazafele, amikor hátulról úgy belénk jöttek... Hát igy 19 hetes terhesen nem épp egy hátulról érkező löketre vágyik az ember lánya, de megkaptam. Még jó, hogy használok ilyen kismama övterelőt, igy nem nyomta meg a hasamat az öv, de a tehetetlenségi erőt azért megéreztem rendesen. Szegény baba utána mocorgott, de mióta haza értünk teljesen nyuiba húzódott. Remélem semmi baja, én nem vérzek, nem is görcsölök. Dehát szegénynek ez tuti nem hiányzot... Asszem holnap azért leslattyogok a védőnőhöz és hallgattatok vele egy szivhngot, csak hogy megnyugodnjak. :?

Kép
kislibus
 
 


Sziasztok!

Tegnap írtam egy litániát, de elszállt. Bánatomban kipróbáltam a vonalzót, hogyan kell csinálni és véletlenül ráakadtam erre. Legalább szerelem van, ha már gyerek nincs.
Most megpróbálom újra a tegnapiakat:

Miciona!

Valóban trambulint akartunk venni Sárának, de amikor már kiválasztottuk melyik legyen az, és elindultunk a pénztár felé, Jucus hirtelen rámförmedt, tudom-e, hogy Sára reggelente ilyenekkel ébred:"Anya, milyen szinű biciklit kapok? És be lesz csomagolva?!
Ezen információk hallatán persze szépen visszavittem a trambulint és biciklit vásároltunk. Meg is volt a siker!


Zsuzska, Kkata, Hildácska!

Üdv köztünk! Jó helyre jöttetek. Én imádom a topik minden "lakóját", nekünk nagyon sokat segített itt mindenki! Ajánlom figyelmetekbe Szimbát, aki fantasztikus mélységekig beleásta magát a témába!


Az övsömör mivel a nyakamon, vagy inkább a tokámon van, nem produkált tipikus tüneteket. Elmentünk vele az ügyeletre, ahol egy kedves ifjú úr megállapította, hogy ekcéma. Mondta, a száraz időtől van, mutatta a saját kezét, hogy neki is van. Már akkor gyanus volt, hogy nem az, mert nem úgy nézett ki mint az övé, de hát Ő az orvos! Adott krémeket, hogy zsírozzam. A krémeket kiváltottuk, 2.500FT. Másnap, mivel a fülem is fájt, irány a fülészet. Kérdezi a doki, mi a baj, mondom. Megnézett, mondta, nem lát semmit, krémezzek. Három nap múlva kontroll. Új doktornő, nézi, azt mondja, neki ez gyanus, áthív egy másikat, az is nézi, mondja ez övsömör, simán. Mondja, mivel a fülem is fáj, el kéne menni fülészetre. Mondom, tegnap voltam. Ó, milyen tájékozott, mondja Ő. Kaptam gyógyszert és szárító rázókeveréket. Kiváltottuk, 6.200Ft. :evil: A gyógyszerre rá van írva, tíz napig szedni, a dobozban meg csak hét napi adag van. :shock:
Azért már jobban vagyok, néha viszketve, szúrva fáj. Esetleges szövődményei súlyosak lehetnek a fejen, süketség, vakság (fél szemre), agyhártya gyulladás.
Sose legyetek betegek!

Sajo
sajo
 
 


Szimba, akkor én nem is szólok semmit. Mi egy éve kezdtük el kb. a kezeléseket.
Hogy bírtátok ki lelkileg a hét sikertelen próbálkozást? Engem még ez a 4 is nagyon megviselt. És tudom, hogy ott a lombik, ami egy másfajta lehetőség.
Nem vagyok jártas még a különböző kezelésekben, csak az inszemre vonatkozó dolgokat tanulmányoztam eddig. Mi az a PICSI?

Mikor váltottam, a Dévai megkérdezte, hogy hogy szeretném folytatni? Ha jól értettem az inszemre gondolt vagy a lombikra? (Bár nem vagyok benne teljesen biztos) Mondtam neki, ha ő nem gondolja másképp, akkor szeretném még nála is megpróbálni az inszement. És most mikor mondtam neki, hogy akkor legközelebb van-e lehetőség a lombikra, akkor nem mondta egyértelműen azt, hogy nem. Azt mondta jövőhéten kedden megbeszéljük. De majd kedden okosabb leszek.

Szívből kívánom, hogy következő próbálkozásotok sikeres legyen, és meglegyen az a babácska.
hildácska
 
 


Kislibus!

Remélem nem lesz baj! A fene az ilyen bakf..sz..kba!
Egyébként mi már találkoztunk Dévainál! Te akkor szúrtál fönt először, amikor Jucusnak a punkciója volt. Nagyon helyesek voltatok a pároddal, olyan szeretettel nézett utánad, mikor szúrni mentél!

Sajo
sajo
 
 


Kislibus hihetetlen hogy mindig a "legrosszabbkor történnek a dolgok". Remélem minden rendben lesz és az ijedségen kívül nem lesz semmi gond.
hildácska
 
 


Kislibus,
örülök, hogy nem lett semmi baj! Azt hiszem ma őrültek napja volt az utakon. Még sosem késtünk Dévaitól, most olyan dugó volt, hogy csak néztünk. Szerencsére nem voltak sokan Dévainál.
Jó ez a övterelő, ami védi a pocit.

Zsuzska,
rövid vörös hajad van? Mert előttünk szólítottak egy Zsuzsannát. Ott ültünk hátul lestrapálva ,holt fáradtan érkezve.
Ha nem Te vagy akkor ,remélem nem az a lány akit kissé bunkón a parkolóban beelőztem :oops:

Nekünk ma nagyon nhéz napunk volt. Anyósomat kórházba kellett vitetni reggeltől du 3.30-ig kísértük ,mire szobát kapott. Aztán kaja és irány Dévai.
Szóval kenet nélkül is elkezdhettük volna, de akkor, ha pozitív bukjuk az addigi adagot+ ott a ciszta veszély. Mondta, hogy döntsük el mi legyen. Annak tettük függvényébe, hogy hány tüszőm van. Megbeszéltük, hogy 4 felett kockáztatunk. Hát 3 volt:(
Így 22.-én kenet, és utána februárban ,ha törik, ha szakad kezdés. Ja! A hepatológusi papírra van írva, hogy diéta, fogyás. Na kapott az alkalmon és azt mondta, hogy ,ha nem fogyok februárig, akkor nem csinálja meg a lombikot.(persze ez vicc, de próbált szigorú lenni). Na aztán meg kellett kint méreckednem, mikor meg szólította a következőt, ki kiabált, hogy hány kiló vagyok. Úgy szóltam rá, hogy halkan, inkább leírom :))
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára miciona 2010.01.11 21:34-kor.
miciona
 
 


hildácska,
örülök, hogy csatlakoztál! Azt hittem a babás topik után már itt nem is lesz élet, de aztán csak ide találtok :))
miciona
 
 


Miciona sajnálom, hogy ebben a hónapban nem tudtok próbálkozni, de legalább februárban már minden meglesz, és nem lesz több kifogás hogy miért nem. Nálatok miért van szükség a lombikra?
hildácska
 
 


Sziasztok!

Eddig csak zugolvasó üzemmódban voltam jelen a csapat életében, de most úgy döntöttem, hogy szeretnék "aktív" tagja lenni a csapatnak.
Túlvagyunk 3 sikertelen lombikon és anno mi is a Kaáliban kezdtünk. Mi is maximálisan megbízunk Dévaiban, bár az utolsó találkozásunkkor nekünk is felhozta a donor dolgot. Mi nem akarunk egyenlőre ebben a lehetőségben gondolkozni. Körbe akarjuk járni az összes lehetséges vizsgálatokat, ami segíthet nekünk. Tudtok segíteni abban, hogy önszorgalomból milyen vizsgálatokat érdemes elvégeztetni? Van már genetikai vizsgálatunk (kariotipizálás és Y krom. mikordeléció). Tudtok esetleg valami speckóbb genetikai vizsgálatról? Az immunológiát is szeretnénk megnézetni, de nem tudjuk pontosan, hogy ez mit takar, valakinek már van ilyen vizsgálata?

Szimba!
Az ICSI-hez képest a PICSI miért nem jelent "lényegi" előrelépést?

Előre is köszi mindenkinek a segítséget.
luca4
 
 


Zsuzska, na mit mondott tegnap Dévisz?
hildácska
 
 


Sziasztok!

Sajó! Biztos találkoztunk, a párom tényleg úgy szokott utánam nézni, ha valami ilyen vizsgálatra, szúrásra vagy effélére kell menni. De mondjuk az az igazság, hogy én akkor olyan izgatott voltam, hogy nem is emlékszem ponnt akkor kik volak, csak arra, hogy reggel volt! Még arra sem emlékszem, hogy ki adta be az első merionalt (talán Zsuzsa???). :shock: Úgy ktörlődött már, hoy mi volt...

Miciona! Február akkor a ti hónapotok, remélem addigra minden rendben lesz! Megpróbálsz azért addig fogyni?

Luca! Én csak drukkolok, hogy a 4. lombik sikerüljön! Mikor kezditek a negyediket?

Én nem tudom mi van Dévaival, eddig nem volt ennyi donor javaslata, most meg egyre-másra mindenkinél ezt olvasom....

Zsuzska! Kiváncsi vagyok, hogy mit mondott Dévai!

Hildácska! Te is irj majd, mi volt!

Hála Istennek nem volt semmi komolyabb baj, ma reggel virgonckodott is a baba, ugyhogy jól vagyunk.
Az a vicc, hogy igazán az sem volt hibás aki belénk jött, mert elterelte a figyelmét az a krapek, aki úgy állt fel egy ferde parkolóhelyre, hogy a kéziféket nem húzt be, és ahogy ment volna át a túloldlra a kocsija megett, a kocsi megindult hárafele, egyenest bele a forgalomba. A pasi meg a kocsija háta mögött próbálta visszatolni a kocsit, persze a kocsi sodorta őt is ki a forgalomba. Mi még elmentünk mellette, majd megálltunk, hogy segitsünk, de ez utánunk jövőnek már ki kellett kerülnie, és utána minket már nem sikerült...
Hát mindegy nem lett nagyobb baj az a lényeg, és aki belénk jött az is rendes volt, nem kekeckedett.
De tényleg állatkert volt tegnap esten... (Mondjuk a férjem is stresszesebb volt mint szokott lenni.) Már ez előtt fél órával mondtuk, hogy ma mindenki belénk akar jönni... Lehet hogy jól bevonzottuk ezt a balesetet?? :shock:

:shock:

Kép
kislibus
 
 


Sziasztok,

hűha, csak győzzek visszaolvasni... :o)

Emerenc!!! Merre vagy??? Egyetlenke???

Zsuzska, nálatok mi volt?

miciona, sajnálom, hogy nem kezdtek... Nálunk is ugyanez volt a helyzet , a kenet és a clamydia eredmény nem jött még meg, de mi belevágtunk. Szerencsénk volt. Így lehet, hogy akkor együtt kezdünk! ;o) Hacsak én nem tolódom márciusra...

hildácska, luca üdv közöttünk!

kislibus, remélem tényleg nem történt veletek baj! Ma is akkora káosz van a városban... Megőrültek az emberek... :o(

szimba, a PICSI-t elmagyaráznád nekem is.

Képzeljétek, én meg tegnap voltam vv-n (endokrinológiára is járok sajnos), és egy év óta először lett tökéletes a hormonsorom és a pajzsmirigyem. Annyira boldog vagyok, remélem du megerősít ebben a doki is, és hátha nagyobb esélyekkel indulunk a 2-es futamon. ;o)
kkata23
 
 


Sziasztok.

zsuzska,hildácska:én is Kaális voltam.Mi a Szegedibe jártunk.És hát a véleményemről ne is beszéljünk.Aztán feljártunk mi is apánkhoz.Szegeden 2inszem,6sikertelen lombik után apánk összehozta másodjára! Már elsőre is majdnem sikerült.Szóval apánknál nagyon jó kezekben vagytok!!! :lol: :lol: :lol:

miciona:nekem sem volt meg a kenetem mikor keztünk.Még csodálkoztunk is hogy nem vette észre.Bár én Vassnál kezdtem akkor az ünnepek miatt.Úgy hogy remélem megnyugodtál!!!
Ja,bocsi most látom hogy már túl vagy apánk látogatásán.

emerenc:???? Mesélj miújság???

szimbáék:mikor esedékes a műtéted??? Az a következő lépés?
sajoék:nekem is tetszik a vonalzótok! :lol:

Kép
Kép
melánia
 
 


Jó reggelt!

Megnéztem a PICSI-t a neten: a spermiumok genetikai állomány alapján való kiválasztása.
Tehát a IVF-nél csak összeeresztik a petesejtet a hímivarsejtekkel, az ICSI-nél beinjektálják a "ránézésre" csinosabb fiúsejteket, PICSI-nél genetikai alapon válasszák ki a srácot. Itt akkor már a gyermek neme is tudható (gondolom én).
Tehát ez még egy lehetőség a donor előtt.
Szimba neketek csinált Kopa genetikát ugye? Azért nem hiszed, hogy ezen múlna a siker, mert ott rendben volt minden ?

Kislibus,
itt nem is írtad az uh-n mi volt! A másikon olvasom, hogy valószínű lány , de közben látom már a vonalzón a nevet is :)
Nem tudom milyen kislány lesz, de hozzád nagyon illik ez a név!!

Hildácska,
nálunk apa kapott a Kopától igazolást a lombikhoz. Meg nekem is magas volt az FSH.

kKata,
már nem is bánom annyira a tolódást. Most hó végén, mikor a műtét lett volna, akkor megy apukám az utolsó kemoterápiás kezelésre egy hétig, és nem tudtam volna segíteni anyunak és így, hogy anyósom is kórházba került a férjem sem tudott volna ketté szakadni. Igazából ez is közrejátszott a döntésben. Na meg novemberben voltunk wellnessezni, tehát nem voltam 100%-ig biztos a negatív kenetben. Persze , ha kiugróan magas tüszőt produkáltam volna akkor kockáztattam volna.
Remélem egy hónap múlva együtt izgulhatunk és nem kell várnod márciusig.

Luca,
vajon hány zugolvasó lehet ??
örülök, hogy előléptél a háttérből. Sajnos nem tudok válaszolni amit kérdeztél. Dévait kérdezted?
miciona
 
 


Sziasztok!

Üdv az újakanak, nagyon jó, hogy jöttetek, legalább van egy kis élénkség ittis!

Nagyon izgalmas volt a tegnapi nap! Én voltam 2010es év első mütőtje! :D Semmi fájdalmat nem éreztem,mindenki roppant kedves volt. Mikor felébredtem, a tenyeremben 4es volt írva! :lol:
Hihetetlen a mi Dokink, mindent megtesz, a siker érdekében, megyek, hogy van egy tűsző aztán "leszív" 4et! IVFre mntem, de ICSI lett a végén, a drágám úgy látszik stresszelt egy keveset. :wink:
10kor kellett hívnom, 3szóba jöhető petike volt, de abból 2nem sikerült, maradt 1 "aki" még éretlen (mint az anyja) és holnapig próbálják érlelni...reggel 9kor kell telefonálnom. Hát......van miért izgulni.
Kezdők figyelmében, szólok, hogy egy új minisztériumi törvény szerint, ki kell tölteni egy nagyon felháborító kérdőívet, az Intézet dolgozói teljesen ki voltak akadva rajta. Amin olyan kérdések szerepelnek, hogy mikor veszítetted el a szüzességed, hány partnered volt, körül van e metélve a férjed stb.
Tehát ha meg látjátok ezt a kérdőívet, ne háborodjatok fel, nem az Intézet találta ki, hanem felső útasításra kell kitöltetniük. Azt hiszem ezt rá is fogják írni a kérdőívre. Hihetetlen, hogy mi mindennel próbálják meg nehezíteni a becsületesen , lelkiismeretesen dolgozók munkáját!
Köszönöm mindenkinek a drukkokat! Még holnapig szorítsatok nekünk!
Miciona, Hajrá február!
Zsuzska akkor most Te kezdtél?
Olyan sokan lettünk,'Hál Istennek, hogy utána kell még alaposan olvasnom, hogy kivel mi van! :wink:
emerenc
 
 


Sajo:szép a vonalzód, nagyon.
A szerelem meg hozza a gyümölcsét! Gratulálok ehhez a szép hosszú kapcsolathoz!
emerenc
 
 


Sziasztok!

Jó rég voltam itt, de olvasni olvaslak szorgalmasan titeket. Anyira örülök a sok kismaminak, és a sok lelkes dévaibajárónak. Na ezt sikerült jó hülyén megfogalmaznom.

Mi jól vagyunk, bár néha szívesen bevonulnék egy dikiházba, de hát később csak jobb lesz. A gyerekek egyre jobban próbálgatják a határaikat, és ezt sokszor elég idegesítő módon.
Egyébként jól van mindenki.

Na csak gondoltam az új évben üdvözöllek titeket.

Puszi

Lilypie Kids Birthday tickers
Ági28
 
 


Szia Ági!

Lassan 2 évesek már az ikrek???
Nagyon repül az idő! Beszélnek már sokat? Egymással van külön baba nyelvük? Maradsz főállású anya amíg lehet vagy majd szeretnél visszamenni dolgozni?

Emerenc,
nagyon nagy drukk az egynek!!!!
Sajnálom, hogy este kellett mennünk, mert különben meglátogattalak volna. Ez a kérdőív gusztustalan. És értelme sincs, mert azt írok rá amit akarok. Mi közük hozzá? De mi köze a programnak ehhez? Milyen következtetést lehet levonni abból, ha 16 vagy 20 évesen lettem nő, vagy hogy hány pasim volt......ááá nem hiszem el, hogy normális ember aki ezt kitalálta!!
miciona
 
 


Lányok, Fiúk köszönöm az érdeklődést.
Nem volta legjobb kedvében Dévisz, megint letámadott, hogy 10% az esély, mert 40 múltam, amit tudunk mi is...megvizsgált, több tüszőt is látott az UH-on, mondta nem egyformák és ez a méretkülönbség megmarad a stimu alatt is...majd jött a nem éppen kellemes méhszondázás, de legalább megtudtam, hogy előrehajló méhem van, és ezt az ET.során figyelembe veszi, mert nem mindegy, hová költöznek az embriók be.Van optimálisabb hely a megtapadásra. Ez a Kaáliban igencsak elmaradt.
A hormonokkal elégedett volt, FSH 5,3 és 10 alatt ideális..
Belgyógyászati igazolást kért, hogy egészséges vagyok, szólhatott volna előbb is, most szaladgálhatok a sztrájk alatt a körzetihez.
Felírta a recepteket, Gonallal és Merionallal kezdek. Holnap kell elkezdeni a szurizást, péntek reggel UH..
Emerenc!Drukkolok, hogy beérjen...
Miciona!Akkor február, hamar eljön addig szaporítsd a tüszők számát..Valóban vöröses, rövid hajam van, magas vagyok, párom hosszabb hajú, nálam alacsonyabb, de én fél 6-ra értem oda, kb. negyed 8-ra jutottam be. Mikor érkeztünk tényleg valaki előttünk parkolt, de bent a sarokban hátul jobb kézre egy vörös hajú lány ült egyedül, nagy csomaggal, ő tanuzott nekünk. Nem tudom...Te mikor voltál ott?Amúgy én is lekvár voltam, egész éjjel nem tudtam aludni....
zsuzska69
 
 


Igen lassan két évesek. Még nem beszélnák, pá-pá van, köszi, meg tessék, de egymás közt jár a szájuk állandóan. Akkora hangzavar van sokszor, hogy csak na.

Szívem szerint ittho maradnék, de akkor pár éven belül mehetnék a híd alá. Lehet, hogy sajna az ősszel vissza kell majd mennem dolgozni. De hát ez van.

Lilypie Kids Birthday tickers
Ági28
 
 


Zsuzska,
mielőtt behívtak Téged akkor ott ültünk mi is az újságoknál. Kifelé rám néztél utoljára :)
Szőke hajam van és barna kord gatyóban voltam és egy pár szót beszélgettem Gyöngyivel a pultnál. Az én férjem meg nem éppen hajas baba :))
Nekem fél 7-re volt időpontom, de késtünk fél órát és jól gondoltam, hogy így jobban is járunk, mert rögtön utánatok mentünk. A nem egyenletes tüszőkre jó igazán a napi 3x-i futás. Talán sikerül felhhozni őket egyformára.
miciona
 
 


Miciona!
Akkor sejtem, többször össze is néztünk.Szőke hajad van. Őszintén szólva én nem láttalak molettnek, de Dévisz tudja, szerintem jobb amúgy mint a soványság, mert az ösztrogén termeléshez kell egy kis zsírpárna. Húgom is mostanában magára szedett a vitaminoktól és terhes is lett spontán, pedig már 1 éve hiába próbálkoztak, már éppen be akart jelentkezni. Köszi a tanácsot, de utálok futni, de majd tornázgatok, azt úgy is szoktam..
zsuzska69
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet: