R.J:
Egy egész életre szóló találkozás
"Amikor a gyerek másfél-két éves, már meg lehet mérni: milyen kapcsolat jött létre az anya és gyermeke között. Hangsúlyozni szeretném, hogy a kapcsolat minőségének – mint minden igazi nagy találkozásnak – életre szóló következményei vannak az ember személyiségében.
Másfél-két éves korban szoktuk vizsgálni ezt a gyerekeknél, az úgynevezett „idegen helyzet" teszt segítségével. Ez tulajdonképpen egyszerű vizsgálat, bár a gyereknek időnként kellemetlen. Bemegy az anyuka a gyerekkel egy szobába, amit játékszobának rendezünk be, és elkezdenek együtt játszani. Ilyenkor azt figyeljük, hogy milyen interakció van az anya és a gyerek között. Ez néhány percig zajlik, majd belép egy idegen a szobába. Ekkor már egyszerre hárman vannak jelen, az anyuka, egy idegen felnőtt és a gyerek. Akkor azt figyeljük, hogy mennyire befolyásolja ez egyrészről az anya és a gyerek interakcióját, másrészről magát a gyereket. És utána következik a neheze: kimegy a szobából az anya, és a másfél-két éves gyerek ott marad az idegen felnőttel a szobában néhány percig. Majd az utolsó mozzanat következik, visszajön az anya, és akkor azt regisztráljuk, hogy milyen az újratalálkozás az anya és a gyerek között? Abban az esetben, ha az első másfél-két év azzal a toleráns szülői magatartással telt el, melyről a fentiekben beszéltem, akkor harmonikus a kapcsolat. Teljesen mindegy, hogy milyen temperamentumszinttel születik a gyerek, a lényeg az, hogy a szülő várakozásának – mondhatnám úgy is: személyiségalkatának – éppen megfelel. Ha más van a gyerek puttonyában, mint amit a szülő várt, akkor mindig gond van, és ennek a jelei már a második évben megfigyelhetőek, kimutathatóak. Az egyik változat, amivel egy ilyen „idegen helyzet-teszt" során találkozunk, a „biztos kötés". Miben mutatkozik ez meg? Azt látjuk, hogy ebben az idegen szobában, ahol játékok vannak, az anya és a gyerek vidáman, interaktív módon játszanak. A gyerek érdeklődik, nem számít, hogy a környezet idegen. Ott van a biztos pont: az anyuka jelen van. A gyerek rögtön vizsgálni kezdi a környezetet, a szülőhöz fordul, vele játszik, és nyitottan érdeklődik. Ez az első mozzanat. Aztán bejön az idegen felnőtt. A gyerek ránéz: ki lehet ez? Ismerjük ezt a gyermeki rácsodálkozást. De nem jön különösebben zavarba, az anyával való interakciója folytatódik. Kimegy az anya. Baj van. A gyerek zavarba jön, ott marad egy idegennel kettesben, még sírva is fakad egy kicsit. Nem nagyon, de a szeparáció nagyon rossz dolog, olyan, mint az óvodába való beszoktatás első néhány napja. Egy idegennel ott maradni idegen környezetben: dráma a gyerek számára. De nem esik szét azért a nyugalma, nem lesz hisztériás rohamokkal tele az a néhány perc, míg az anya távol van. A gyermek bizonytalanná válik, rosszul érzi magát, valaki, a biztos pont hiányzik. És akkor visszajön a szülő, a gyerek örül, rohan a mama ölébe, az interakció folytatódik. Ezt hívjuk biztos kötésnek. Ez elkíséri felnőtt korában, és befolyásolja majd más kapcsolatkötéseiben is. A felnőtt kapcsolatok, legyenek azok baráti, kortársi vagy heteroszexuális kapcsolatok, híven tükrözik ezt az első kötést, amit a szülő és a gyerek megteremt egymással, ami a szülő és a gyerek között létrejön. Ez az egyik változat, a „biztos kötés", az esetek ötvenöt százalékában van jelen.
A másik változat az „ambivalens kötés". Ez abból látszik, hogy a gyerek az idegen környezet játékaival nem játszik, idegen neki minden, odabújik az anyához, láthatóan fél. Amikor bejön az idegen, ez a félelem még inkább fokozódik, az anyába való kapaszkodás erősebb lesz. Amikor a harmadik fázisban a mama kimegy, akkor a gyerek kétségbe esik, hangosan sír, és olyan kínszenvedésre képes, hogy az ember szíve megszakad. Előfordul, hogy nem is lehet befejezni a vizsgálatot, hiszen még a pszichológus kegyetlenségének is vannak határai. Tehát a gyerek kétségbeesik, kissé magyartalanul fogalmazva: szét van esve. Amikor visszajön az anya, nincs az a harmonikus feloldódás, mint a biztos kötés esetében. Miközben a gyerek sírva menekül anyjához, tele van agresszív indulattal felé – görcsösen kapaszkodik a szoknyájába, ugyanakkor megüti, még bele is rúg. Egyszerre van jelen a gyűlölet és a szeretet benne. Egyrészt tele van agresszióval, másrészt kapaszkodik abba, akire haragszik. Ezért hívják ezt ambivalens kötésnek. És a kapcsolatteremtésnek ez a kétségbeesetten ragaszkodó, ugyanakkor gyűlölködő, indulatokkal telt formája megmarad – egészen a felnőttkorig.
A harmadik változat, amit elkerülésnek hívunk, azt jelenti, hogy kötés nincs is. Amikor kettesben vannak a szobában, a gyerek szinte hátat fordítva az anyának, egyedül játszik. Amikor az idegen bejön, az egyáltalán nem zavarja. Neki teljesen mindegy, hogy az anya van-e ott vagy az idegen. És az sincs rá semmiféle hatással, amikor az anya kimegy a szobából. A tevékenységét ugyanúgy folytatja, sőt az anya visszatérése is teljesen indifferens a számára. Az elkerülő kötés hátterében, mindig valamilyen drámát találunk. Ilyen lehet a szülők alkohol- vagy kábítószer-fogyasztása, a gyerek verése, elhanyagolása stb. Tulajdonképpen két típusa van. Az egyik a szorongás elhárítását szolgálja. A gyermek vágyik a kötésre (oda szeretne bújni anyjához, átélni a közelség biztonságát és melegét), de nem meri megengedni magának, mert rengeteg kellemetlen tapasztalata van arra vonatkozóan: úgyis elutasításban részesül. A másik típus az, amikor nincs is a gyerekben semmi, amit mozgósíthatna magában az anya személyével kapcsolatban. Akár a „biztos", vagy az „ambivalens" kötés, az „elkerülés" mindkét válfaja is jellemzőjévé válik az ember kapcsolatteremtési stílusának.
A születés óta, az első nagy találkozás óta eltelt másfél év, kialakult az említett kötések valamelyike. Mi ennek a jelentősége számunkra? Nyilvánvalóan az, hogy a felnőttkori karaktervonásokban megtaláljuk a valaha volt szülő–gyermek kötés minőségét, és mint említettem, a felnőttkori kapcsolatfelvételek stílusa összefüggést mutat a korai anya–gyerek kapcsolat típusával. Például a romantikus szerelem, az arra való hajlam is szorosan összefügg a korai szülő–gyerek kapcsolattal.
Akik olyan anya–gyermek kapcsolatban nőttek fel (később tapasztalni fogják: nem feledkezünk el az apákról sem), melyet a „biztos kötés" fogalmával jellemezhetünk, például kreatívabbak az átlagosnál, egyszerűen azért, mert megtanulták, hogy érdemes megszólítani a világot, mert a világ reagál, válaszol nekik. Sokszor elmondtam már: a kreativitás nem csupán az intelligencia mértékétől függ. A kreativitás azt is jelenti, hogy bátor vagyok, hogy merek kockázatot vállalni – és a „biztos kötés" megfelelő alapot szolgáltat az életvezetés intellektuális bátorságához.
Azok az emberek, akik gyermekkorukban a biztos kötés részesei voltak, igazoltan könnyebben létesítenek felnőttkorukban kapcsolatot. A másikhoz való közelkerülés nem okoz számukra gondot, és nem zavarja őket, ha a partner akar közel kerülni hozzájuk. Az ilyen ember nem fél attól, hogy elhagyják, tehát nem is féltékeny. A karaktervonások kérdésére térve egy mondat erejéig meg kell állnom. Sokan – tévesen – azt gondolják, hogy a mai megbízhatatlan világban a gyerekeket bizalmatlanságra kell nevelni. A gyerekek biztonságát – gondolják – csak az szavatolhatja, ha ők maguk következetesen bizalmatlanok mások iránt. Ez nem igaz. Kétségtelenül van kockázat, de – mint mondani szokták – nagy dolgokat csak kockázatokat vállalva lehet létrehozni. Gyermekeinket arra kell nevelnünk, hogy bízzanak kortársaikban és a felnőtt világban, hiszen csak így érhetik el, hogy bennük is megbízzanak az emberek. A kölcsönös bizalom pedig minden emberi kapcsolat alapja.
Tehát a biztos kötésben felnőtt emberek főbb jellemzői általában a következők:
– Bizalom, nyitottság az emberek felé
– tartós baráti és partnerkapcsolatok
– pozitív önértékelés
– nyíltság
– a halálfélelem nem központi kérdése életüknek
Az ambivalens kötés bázisán felnőtt ember (ez a statisztikai adatok szerint az esetek húsz százaléka) karaktervonásai:
– jobban kötődik a partneréhez, mint a partner őhozzá
– attól fél, hogy elhagyják, és ezt általában ki is provokálja
– bizonytalan az önértékelése
– álmodik a sikerről, de kivívására nincsen energiája
– táplálkozási problémákkal (soványság, túlsúly) küzd
– szüleiről rendszerint negatívan nyilatkozik – de ha baj éri őket, könnyen összeroppan
– fél az elutasítástól
– partnerkapcsolataiban féltékeny
– emberi kapcsolataiban bizalmatlan
– a halálfélelem szinte folyamatosan jelen van mindennapjaiban.
Az „elkerülő kötés" bázisán felnőtt ember karaktervonásai:
– „három lépés távolság" mindenkitől – nem oldódik fel a partnerkapcsolatokban
– nem invesztál az emberi kapcsolatokba
– szeret egyedül dolgozni
– ha provokálják, gyűlölködő és ellenséges
– a halálfélelem látszólag nem zavarja – mélyen elfojtva munkál benne
Az anyával való első találkozás tehát igenis sorsdöntő találkozás, hiszen a későbbi emberi kapcsolatok alapjai, az önértékelés, a bizalom, a biztonság érzése, a jó szocializáció alapvető emocionális jegyei ilyenkor alakulnak ki."
http://5letelek.multiply.com/journal/item/7
Bocs hogy ilyen hosszú lett..