A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Várandósság » 2009 decemberi kismamik


Sziasztok kismamik!!!!!
Jaj, olyan jó titeket egy kicsit olvasni! Már elnézést, tudom, hogy nem a legjobb témákat boncolgatjátok, de a puszta tény, hogy van időm leülni és kicsit olvasni, már azt jelenti hogy haladok afelé, hogy visszatérjek a normális életbe. Azt hiszem, az utóbbi napokban én is csak ettem és aludtam, mint a gyerek.
Gombi, én az utolsó hetekben azért mondtam a férjemnek, hogy ha azért marad le a szülésről, mert éppen sörözik valahol, vagy azért nem tud mellettem lenni, mert neki nagyobb szüksége vagy egy infuzóra, azt nem fogom neki megbocsátani, de szerintem ő se magának. Nem mintha eljárós lenne, de azt hiszem a szülés előtt van a pasikban valami féle kapuzárási pánik.
Gio, sajnálom, hogy a férjednek ennyit kell dolgoznia, de ha idegeskedsz, és kiborulsz, azzal nem teszel jót magadnak, meg a születendő druszámnak sem!

Nekem azt hiszem hihetetlen szerencsém van, mert a férjem januárig szabadságon van. Bár elég sokat dolgozott előre, meg túlórázott, hogy ez megvalósulhasson, és akkor elég sokat veszekedtem vele emiatt, de most már látom, hogy megérte, mert egyedül ezerszer nehezebb lenne.

Ja, és gratulálok Katának, meg Olgának is!!!
Meg mindenkinek, aki megszült az utóbbi időben!!!
Akik meg most készülnek szülni, azoknak hajrá, és kitartás!!!!!!!
tedorka
 
 


Hát igen, igazad van Dorka, de úgy tűnik mégiscsak kellett ez a mai hisztéria, veszekedés vagy nem tudommi (azaz de...konkrét tányérdobálás, azaz palacsintasütő...mindegy. megkíméllek benneteket a részletektől, mert nem én dobálóztam), mert végre van rendszer a fájásaimban...Igaz totál legyengített az egész napos bőgés, de lehet ez is a végét jelezte. Aztán persze lehet hogy vaklárma. Mindenesetre most bedagadt szemekkel itt pislogok és várom a köv. kontrakciót és totál izgatott lettem. Azt hittem a dühömet és kétségbeesésemet nem írhatja semmi felül, de úgy tűnik azért a szülés közeledte igen 8) L'oreal...mert bizonyára megérdemlem
Vendég
 


Még mindig itthon, de már illatosan felöltözve...
Nem tudom mikor induljunk:-( 5-7 perces fájásoknál tartok. Az egész f12 körül kezdődött 15-20 percesekkel. Ez most akkor már az lehet? Még mindig a hasam alja fáj, doki azt mondta reggel, hogy feljebb is kéne éreznem, mert alul "csak" jósló...
Vendég
 

 
 

Gio: hajrá!!!
Hajnal 4kor keltünk mi is 8)
Azóta lesem az időt, de még mindig csak 10percesek, amik néha abbamaradnak...
8ra mennénk egyébként is, és fogalmam sincs, hogy most akkor vigyünk cuccot vagy ne???
Vendég
 


Hú, drukkolok nektek!!! :wink:

Csomagot már én is viszek, pedig nekem semmi jelem, csak hát ugye messze lakunk, jobb ha a csomagok is Pesten vannak, amikor mi is :)

Remélem, ma jönnek az újabb babahírek 8)

briell
 
 


Remélem GIO már a szülőszobán, drukkolok ezerrel, várom a híreket :)

Gombi szerintem vigyél cuccot, legfeljebb visszahozod. Nagyon gyanús vagy nekem napok óta... Örülnék neki, ha hamarosan Neked is gratulálhatnánk :)

Üdv. Gabi
Vendég
 


na, lesz miért izgulni ma is!! :D De jó!!

nálunk tegnap sem maradt el az esti "műsor"... este 7től fél1-ig... király! :? vkinek vmi tipp?? (műsor = végeláthatatlan hasfájós ordítás)

Kép
apkata
 
 


ja, egy hét alatt majdnem 250 grammot hízott réka. lehet hogy túl sokat eszik?? naponta kb. 600-at... Most léptük túl a 3500 grammot egyébként.

Kép
apkata
 
 


Gio írt:

"Kórház, vajúdás alatt, drukkoljatok! pusz, Gio"

Drukkolunk, nagyon neked és Dórinak, na meg Férjnek is!!
Vendég
 


HAJRÁ Gio'ia!!!!! :lol:

Kép
apkata
 
 


Sziasztok!

Végre van netem!!!! Hajrá lányok!!! Mennek a drukkok!!!!!!

Kép
kicsi80
 
 


Apkata! Lehet, hogy ezért mások levágnák a kezem, de nem próbáltátok az ún. szélcsövet??? Nekem egy ismerősöm ajánlotta, ők a második gyereknél vetették be, és sokkal könnyebbnek bizonyult az életük. Gyógyszertárban lehet kapni, nem tudom mennyiért, de nem drága.
Szerintem ne sok a hatszáz, kilónként olyan 150-et kell enniük naponta. Ha utánaszámolsz, nem is vagytok annyival fölötte.

Gio-nak meg drukkolok ezerrel!!!
tedorka
 
 


Gombi is szülőszobán van!!
2 ujjnyira nyitva.

Drága Gombi, ügyesen!!!!!!

Kép
apkata
 
 


Sziasztok!

De jó, hogy Gombi és Gio finisben van! Szorítok Nektek Lányok!!!



Nekem tegnap és ma extrán keveset mozog ez a lány :shock:

Sajnos a mai napom sem sokkal jobb, mint a tegnapi semmihez nincs kedvem. Tegnap délután elmentünk sétálni és utána úgy fájt a derekam egész éjszaka, hogy azt hittem szétszakadok, illetve nagyon szurkálódott odalent.

briell veled mi újság? Várom rólad is a híreket, mi volt a dokinál, bár gondolom későn érsz haza.

Anyukák már olyan furcsa így írogatnom ennyi anyuka között :wink:

Kép
Kép
akella
 
 


Póki veled mi van? Mit mondott a doki?

Kép
Kép
akella
 
 


Húúú micsoda események!

Drukk nektek csajok!
Este én is fájdogáltam,egészen hajnali 5ig...aztán elmúlt :(
Pedig már reméltem,hogy a mi napunk lesz....fáj is a derekam ,mint a menzinél...de fájások hajnal óta nincsenek!
Már nagyon mennék pedig én is!

Pókica te hol vagy?És hogy? :)
Vendég
 


Sziasztok!

Én könyvtárból írok. Most végeztem a klinikán. Gombira gondoltam, hogy biztos benn van a szülőszobán. Nem tudom, párja benn lesz-e a szülésnél. A folyosón több apuka is álldogált, de egyik sem volt ismerős. Drukkolok neki, és Gio-nak is nagyon :D

Én nem vagyok túl boldog. Teljesen zárt vagyok még mindig :?
Nem nagyon lesz ebből baba karácsony előtt :( De maximum két hetem van, legfeljebb majd miénk lesz az első 2010-es bébi :) Bár én azért idén szeretnék szülni,mert 2009-re ez a harmadik időpontom már, szeretném, ha tényleg szülnék idén. Megint egy csomó csajt láttam köntösben mászkálni már, akikkel kedden még ctg-n voltam együtt :shock: :cry: Nem kicsit vagyok irigy rájuk...
Jövő kedden megyek legközelebb, akkor megbeszéljük a dokival a haditervet :P

Én is fájogatok már, de összevissza és keveset, és ezek szerint nem is történik semmi...

briell
 
 


Gombinak fél11kor burokrepesztés volt, aztán két perces fájások.
szerintem lassan meglesz a kis Maja!!!!!

Kép
apkata
 
 


Ja, és 27-e után jöhetnék naponta ctg-re :shock: Na az azért szívás. Mégha férjem nem is dolgozna akkor, és csak jönnénk-mennénk. Mondjuk a benzinpénz is durva lenne :?
Vagy ebbe ne is gondoljak bele, és drukkoljak Picúrnak, hogy egy héten belül elinduljon? Ja, és egyre nagyobb gondban vagyok a névvel. Ami nekem tetszik, az a férjemnek most már egyáltalán nem, a másik meg nekem kezd egyre kevésbé az iagzinak érződni :shock: Mondjuk meg is értem, ha nem akar addig megszületni, amíg neve sincs szegénykémnek :lol:
Azt hittem, egyszerűbb lesz itt a végén. Én kis naív :)

briell
 
 



briell, tulipános a következő turnus már a miénk :lol: :lol: :lol:

Nagy drukk gombinak és gionak!!!
Most már megint babaeső lesz az biztos :wink:

Kép
Kép
akella
 
 


Gyors bekukk lányok! Látom események vannak. :D
Megy a drukk ezerrel Gionak és Gombinak, bár lehet már meg is vannak a porontyok. 8)

Póki, Neked is drukk, hogy most már kibújjon a kismanó.

Nálunk az éjszaka felfedezése:
1. ha melltartó és melltartóbetét nélkül alszok, nem csak a pólóm lesz tiszta tej, hanem a lepedő és a takaró is. :oops: Még szerencse, hogy elég kényelmes a szopis mellcsi, így ezután éjszakára is alkalmazni fogom
2. miután kétszer nyakig pisilte magát (bodyt, rugit, ágyneműt) a fiam két különböző fajta pelusban, rájöttem, hogy talán a fütyit megfelelő pozícióba kell becsomagolni pelenkázáskor :lol:

Megyek is mert már nyüszi van.
csillag25
 
 


Csillag: mikre rá nem jön az ember, ha gyereke lesz :lol: :lol: :lol:

Vicces a vonalzód is :wink:

Na lassan megyek, mert lejár az egy óra. Ha a derekam bírja, lehet, hogy kinézek a Vörösmarty térre. Vágyom a levegőre és a látványra. Csak egyedül nem annyira móka.

briell
 
 


Hú, Gombinak is drukk!

Gio-ról azóta semmi :(

Kismamik türelem, jönni fognak a babók!
Vendég
 


Most látom, hogy esemény van, nagyon drukkolok Gionak és Gombinak!!!!

Ma én is örvendetes felfedezést tettem, a hasam szinte teljesen visszament, nincsenek rajta csíkok, és csak 3 kiló maradt rajtam mostanra.

Csillag, és hogy kell a fütyit elhelyezni? :shock: Én csak úgy hagyom, ahogy éppen áll. Nekem is kipisilt kétszer, de én inkább azzal hoztam összefüggésbe, hogy az elején nem mertem eléggé meghúzni a pelust. De minden tippre vevő vagyok!

Látom a szoptatás is állandó téma, ebből is látszik, hogy a többség már megszült! Tejem most annyi van, hogy a nappali kajálásait teljesen fedezze a Makinak, éjszakára meg tápot kap (azzal 4-5 órákat is átalszik, míg egy tejes töméssel csak 2-2,5 órát). Szopni továbbra sem tud szegénykém, az el lett cseszve még a kórházban, erős kezdés után fél perccel csak nyammog és bealszik, de naponta két-háromszor azért hagyom rágódni a cicin, ha nem is túl hatékony (már csak a lelki béke kedvéért is :) ) egyébként meg fejek. De ezzel is úgy vagyok, ha nem is ideális megoldás, azért van előnye is, mert sokkal szabadabb vagyok, ha az apja/bárki más is tudja etetni, és az is klassz, hogy mindkét kaját gond nélkül elfogadja. A fejés sem akkora macera mint elsőre gondoltam, háromszor szoktam, kb. 20 perc alatt megvan, és 2-3 kajálásra elég. Szóval összességében minden jól alakul! És ma egy hetes a kis golyófejű (bár sokkal többnek tűnik). :lol:

/
lemonsong
 
 


sziasztok
jó rég nem voltam.
csillag kuki ügy ismerős és a tejfolyás is utálom a melltartót de anélkül én se tudok létezni :oops: .főleg mi éjjel 1x adunk neki tápszert is mert azt laktatóbnak látjuk és többet alszik meg apa is oda tudja adni ha én nagyon fáradt lennék és így reggelre szépen teli vannak a cicik.tegnap mértük és 3070gr 6.-án jöttünk haza a kórházból akkor volt 2640gr szóval hízik szépen.és éjjel is már egész jól alszik evett fél 1kor aztán meg reggel fél6kor.és rájöttünk hogy ő is mint a bátyja sokkal jobban alszik hason.de a köldöke még mindig nem esett le szárad meg lifeg már de még mindig ott van.
gionak és gombinak szorítok.
amint látom már nem sokan vannak egyben :D

Kép
Kép
anitaaa03
 
 


gratula Olgának és Katának az ikrekhez.

Kép
Kép
anitaaa03
 
 


Lemon, csak annyi hogy próbálom lefelé irányítani és úgy becsomagolni, de mint 10 perce kiderült, nem sokat ér. :lol: Újra teljes ruhacsere... :twisted: Pedig szépen aludt volna a szopi óta és most arra kelt fel, hogy pisis az egész oldala a hónaljáig. (kaja után oldalra fektetem, mert nem mindig akar büfizni)

Lányok valami tanács kipisilés ellen? :idea: :?: :shock: Pelust én is egyre szorosabbra húzom.

Nekem is az elején szopizik, utána nyammog és le is áll, szinte elalszik. Nem győzöm cirógatni az arcát, hogy folytassa. Lehet, hogy ezért sem tart ki sokáig egy hamival. :roll:
csillag25
 
 



csillag
ez aranyos! :lol:

lemonsong
ez nem semmi! Mindenki szép és csinos kismama volt, illetve mi még vagyunk egy-ketten :lol: és mindenki nagyon csinos anyuka vagy az lesz :wink: Már nagyon cserélnék veletek. A kórházat kihagynám és már olyan jó lenne itthon lenni a picikével. Már annyira
kíváncsi vagyok rá!!!! :twisted:

anitaaa sziaaaaaaa! De jó téged is látni! Örülök, hogy ilyen jól vagytok!

Kép
Kép
akella
 
 


csillag én is lefelé irányírom a kukit és bevállt csak néha pisis hajnalra mert éjjel próbálok nem cserélni pelust h tudja akkor aludni kell.

Kép
Kép
anitaaa03
 
 


küzd valaki aranyérrel???
Vendég
 


csillag nekem ugye még nincs babóm és tapasztalatom, de szerintem többféle pelust ki kellene próbálnod. Sajna nem csak a mérete a lényeg. Ahány baba, annyi alkat és lehet, hogy kilóra jó rá, de nem zár ott ahol kellene.

A védőnő szerint, ha elalszik a legjobb az oldalra fektetés, ahogyan csinálod, mert ugye elmarad a büfiztetés és akkor nem lehet baj, illetve ha elalszik a cicin, akkor hagyni kell aludni, de nem a ciciden, mert az neked lesz rossz. Ilyenkor sajna többször kell megpróbálni szoptatni és remélhetőleg ez változni fog, hogy egyre hosszabbakat fog szopizni. Minden babának más sz igénye.

Kép
Kép
akella
 
 


judyka használsz valamilyen kenőcsöt. Van vény nélkül reparon kenőcs, azt mondják nagyon jó rá.

Tényleg lányok mindenkinek előjön az aranyér aki simán szül?

Kép
Kép
akella
 
 


Judy én is gazdagabb lettem aranyérrel, de gondot nem okoz.

Csillag az elején Zalán is ezt csinálta, sokszor órákig szoptattam. Mára már lerövidült a dolog, kb. 20 perc és kiköpi a cicim, elég intenzíven szopizik addig, és nem alszik közben.

Naggggyyyyon várom már a lányokról a híreket. Dóri vagy Maja lesz a gyorsabb?

Üdv. Gabi
Vendég
 


Ne haragudjatok, ha közönséges vagyok.

Én ugye csaszival hoztam világra Áront, de ennek ellenére, azt mondják, a nagy teher miatt, ugyanúgy lehet aranyér. Nekem fura, hogy majd 3 héttel szülés után, de ez van.
Eddig 1x volt véres a székletem, ma, és hasmenésem is van. Remélem, nem valami vírus.

Kenőcsöt ma hoznak. Azon kívül, valami tanács?

Köszi
Vendég
 


judyka a fűszeres ételeket és a nehéz dolgok emelését kerülni kell, de gondolom ilyeneket nem is eszel és nem emelsz nehéz dolgokat.
A sok ülés és állás sem jó :shock: Sajnos nekem egyéb tanácsom nincs.

Kép
Kép
akella
 
 


13.45-kor megszületett a kis Maja!!!!!
52 cm, 2830 gramm!!
Tibinek köszönjük az infót! azt írta, hogy "olyan szép és intelligens mint az apja". :lol:
Gombinak nagyon nagy gratula!!!!


gio-ról valami hír??

Kép
apkata
 
 


Sziasztok!

Nagy oromomre szolgal, hogy en mint topikindito kozolhetem az oromteli hirt, hogy

Gio kisbabaja, Dori baba megszuletett 3450 gr es 54 cm.

Kép
Kép
Kép
f.marti
 
 


Wow, Gombinak nagy hurrááá!

Akkor Hát Gionak is nagy gratula!
Vendég
 


Hűamindenit! Babaeső van ma! Nagy gratula Gombinak és Gionak is!
tedorka
 
 


ORIASI GRATULA ITT IS GIONAK ES DORI BABANAK!!!

ES MINDEN 2009 es decemberi kismaminak akik mar megszultek es akiknek ezutan kovetkezik konnyu szulest es
sok boldogsagot a picikhez!!!!!!!!!!!!!!!!

Kép
Kép
Kép
f.marti
 
 


De jó!

Gratulálok Gombinak és Gionak!!!

Éreztem, hogy percek kérdése és jönnek a jó hírek!
:wink:

Kép
Kép
akella
 
 



Már alig van üres hely a táblázatban :shock:

Úgy látom a kislányok kéretik magukat ennyire :lol:

Kép
Kép
akella
 
 


Szuper hírek! Nagy-nagy gratula Gionak és Gombinak!!!!

/
lemonsong
 
 


Gratula az új Anyukáknak a kisbabákhoz!

Pelus témához visszatérve, több fajta volt balesetes (libero, babydream, babylove) így most nem tudom mi legyen. Vagyis tudom, mert liberot hozott apa. :) Fütyit le, pelust szorosra és imádkozunk. :lol:
Amit már kitapasztaltam a kis drágámnál, hogy általában szopi közben rottyant és utána elégedetten aludna /nem zavarja a tele pelus/. Ha nem rotyizik be, akkor leteszem, de csak tekereg és előbb vagy utóbb sír. Ilyenkor próbálom tornáztatni, ha így sem megy, akkor megkapja a másik cicit és miután abból elkezd kajálni, nagy erőlködések közepette rottyant anyának egy jó nagyot. :D Persze anya tisztába teszi -éjszaka nem mindig- és jól kiverődik, akkor lőttek az alvásnak. Lehet, hogy vissza kellene tenni cicire kicsit megnyugodni és aztán letenni. :roll: Volt már hogy hagytam rajta a pelust, de akkor friss kakaillat lengte be az egész szobát a köv. tisztába tevésig. :oops:
csillag25
 
 


Nagy-nagy gratula a lányoknak!

végre ők is!

Tulip, Póki jelentkezzetek! Ti is már nagyon készülődtetek!

Nincs hírünk ENDAAJ-ról, neki is már meg kellett volna szülni, illetve vagytok még páran hónap végére :)


Üdv Gabi
Vendég
 


gratula a kislányokhoz :D
csillag nekem a kórházba aztmondták h szoptatás előtt kell tisztába tenni és nem baj ha evés közbe becsinál mert kibírja a következő szopiig.mert ha kaja után rángatod könnyen kijön belőle + nem hagyod aludni.én egyenlőre így csinálom mert lehet benne némi igazság.
nekem eddig nem jött ki az aranyerem,remélem nem is fog.

Kép
Kép
anitaaa03
 
 


Csillag, nekem a múltkor sikerült kifognom egy selejt csomag liberot, a háromnegyede nem volt végiggumizva az egyik oldalon, kb. negyedjére rájöttem. Visszavittem, adtak másikat, jófej volt a kis nő. Szóval, talán, ez is lehet. De a kuki elhelyezése sem rossz ötlet :lol:
Vendég
 


Gio és Gombi nagy nagy nagy gratuláció nektek!!!!!!

Én még egyben....most sütöttem mézeskalácsot,és díszítettem is...!
Most már aztán kijöhetne Ajsa baba is!
Pókica tuti te is szülsz!!!!
:wink:
Vendég
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: