Sziasztok
Kicsi bogárkám már 1 órája alszik, az alatt szépen le tudtam írni a történetünket. Megpróbáltam minent felidézni, de vannak dolgok, amik összecsúsznak. Nem tudom, hogy sierült, de közben rendesen elbőgtem magam, nagyon visszajöttek az érzések.
Egyelőre ma még nem olvastalak vissza Titeket, de mindjárt megpróbálom azt is.
Szóval a mi történetünk:
Gergő születése
2004 augusztus 17
Egész nap tök jól elvoltam, semmi jele nem volt, hogy Gergő édes aznap akarna kibújni. Aztán délután 4-5 között rámjött a hasfájás, és igaz nem hasmenés volt, de görcsölt rendesen. Akkor már gyanakodtam, főleg tudva, hogy hasmenés is lehet a jele a szülés beindulásának. Aztán majdnem fél 6-kor felhívtam a dokit, hogy megbeszéljük a másnapot a kórházban, hogy csináljon mégegy CTG-t. Megbeszéltük, hogy fél 8-ra megyünk, letettem a telefont és volt egy fájásom. Egyértelműen más volt, mint az addigi bármelyik jóslófájásom, úgyhogy akkor már még erősebben gyanakodtam! Anyukám és a Húgom itt ültek a nappaliban a TV előtt, leültem én is és rá 1 percre éreztem valami folyásszerű dolgot. Felpattantam, irány a wc, rózsaszín volt. Gondoltam magamban, ez szép, az összes tünetet produkálom egyszerre. Akkor már mértem az időt az első fájástól, rá 20 percre jött a második, arra 10 percre a harmadik, majd 8-ra a következő. Addig nem akartam szólni Karcsinak, mert éppen betonoztak Apukámmal és gondoltam, ha mégis téves riasztás, akkor minek idegeskedjen. Aztán amikor már ennyire belehúztak a fájások, akkor szóltunk, hogy lassan készülődnünk kéne. Meglepődtem, mert Karcsi nem is lett olyan ideges, mint amennyire vártam. Felhívtam a szülésznőnket és megbeszéltük, hogy fél 8 körül találkozunk a kórházban. Azért a dokit is felhívtam kicsit később, mert egyre sűrűsödtek a fájások, de megnyugtatott, hogy oda fog érni. Lezuhanyoztam, hajat mostam, de akkor már beálltak 4-5 percesekre a fájások, úgyhogy kicsit kezdtem magamban aggódni, nehogy túl gyorsan menjenek a dolgok. (Első szülés ugye, az ember még nem tudja, hogy nem eszik olyan forrón a kását.) Szépen elkészültünk és elindultunk, Anyukám és a Hugi is jött velünk. Picivel fél 8 előtt parkoltunk le a kórháznál és ahogy kiszálltam a kocsiból elfolyt az összes magzatvíz. Eléggé megijedtem, nehogy a köldökzsinór kisodródjon. Fent a szülészeten már várt minket Évike, szépen nyugisan lepakoltunk, átöltöztem és csinált egy CTG-t. Aztán előkészített és bementünk a 2-es vajúdóba, akkor az 1-es foglalt volt. Érdekes, akkor annyira nem zavart, hogy nem sikerült az 1-be menni, ahol a szülőkerék is van. Egy ideig ott voltunk, még csak 2 ujjnyira voltam nyitva. A fájásaim Évike szerint nagyon jók voltak, reménykedtem, hogy nem lesz nagyon hosszú az egész. Aztán mégiscsak szabad lett a másik szülőszoba is, átmentünk. Innentől kicsit összefolynak a dolgok, mert mentek az órák, erősödtek a fájásaim. Évike időnként csinált egy CTG-t, sajnos a picurinak néha lement a szívverése 100 alá, de nagyon ritkán, úgyhogy szerinte nem kellett aggódni.Csak a szülés után árulta el, hogy egyszer rá volt tekeredve Gergő nyakára a köldökzsinór, amit ő akkor már sejtett, csak nem akart vele idegesíteni, főleg hogy a szívhang mindig rendeződött. Sokat vajúdtam a kádban, az fantasztikusan jó volt, ezeket a fájásokat még nagyon jól enyhítette a forró víz. Közben végig félhomály volt és nagyon szép zene ment, nem tudom mi volt, de akkor az pont tökéletes volt nekem, nem is engedtem kicserélni, végig az ment. Aztán megjött a doki, megvizsgált és még mindig csak 2 ujjnyi voltam, amitől eléggé elkeseredtem, hogy fájok-fájok, állítólag tök jól és semmi tágulás. Évike nyugtatott, hogy a doki ujjaival 2 ujjnyi, az övével már biztos 3. Egyre erősebbek lettek a fájásaim, akkor már gondoltam, hogy hát igen, tényleg nem lehet elképzelni ezt a fájdalmat, semmihez nem hasonlít és NAGYON fáj. A szülőkerékbe nem kívánkoztam, valahogy nem tűnt jónak, néha sétálgattam és mikor nagyon fájt arra támaszkodtam, akkor nagyon jó volt. Karcsi végig ott volt velem, sokat kapaszkodtam bele is, rátámaszkodtam, nagyon sokat segített! És Évike is, annyira tudta, mikor szóljon, mikor ne. Szerencsére ihattam, mert hihetetlenül szomjas voltam állandóan. Jött a doki, akkor már haladtunk előre és egyre jobban fájt is. Már nem másztam vissza a kádba, hanem a szülősámlin ültem, Karcsi a hátam mögött ült így vajúdtunk nagyon sokáig. Közben Karcsi és Évike beszélgettek, emlékszem egyszer átfutott az agyamon, hogy mit beszélgetnek itt, amikor nekem ennyire fáj! De két fájás között rájöttem, hogy úgysem tudnak nekem segíteni, talán jobb is volt így, kicsit az én figyelmem is elterelte. Akkor már nagyon koncentrálnom kellett a légzésre, mert ha nem lassan csináltam, akkor sokkal jobban fájt, a rendes légzéssel viszont egész jól tudtam irányítani a dolgot. De nagyon fájt és akkor már kérdezgettem Évikét, hogy mikor lesz már vége. Megvizsgált és mondta, hogy már majdnem teljesen eltűnt a belső méhszáj, de még van egy kicsi pereme, úgyhogy ha esetleg érezném, hogy kakilni kell, akkor még ne nagyon nyomjak. A szám és a torkom iszonyúan ki volt száradva, az nagyon rossz volt! Közben a doki is volt vizsgálni, ugyanaz, még ott volt a perem. És akkor jött a kakilási inger. Nagyon nyomtam volna, de próbáltam visszatartani, nehogy gond legyen, hát elég nehéz volt. Nem tudom mennyi idő telt el, megvizsgáltak újra és akkor már felmentem az ágyra. Felgyorsultak a dolgok, ott volt már a doki is és akkor már nyomhattam. Szorítottam a térdem, Karcsi fogta a fejem és nyomtam, mint egy őrült! A doki meg csak mondta, hogy jó mély levegő és csukott szem, száj. Iszonyú nagyokat tudtam nyomni, annyira jól esett! Hálás vagyok a fuvolázásnak, mert nagyon sokáig bent bírtam tartani a levegőt és hosszan nyomni. Szerencsém is volt, mert nagyon hosszú fájásaim voltak és volt, hogy 4-5x is tudtam nyomni. Mikor pihentem arra gondoltam, hogy érdekes, azt hittem érezni fogom belülről, ahogy jön lefelé a baba, de nem éreztem. Aztán megint nyomtam, és mondták, hogy már látszik a buksija és igazi hajasbaba, úgyhogy megint csak nyomtam-nyomtam és már kint volt a feje és még nyomtam azt hiszem három nagyot és kicsusszant a drágám! Valami hihetetlen érzés volt, óriási megkönnyebbülés, eltűntek a fájdalmak és én csak lihegtem. Hallottam, ahogy Karcsi teljesen odáig van, mondta, hogy nézzem meg a picurkát, aki ott feküdt lent az ágyon, csupa magzatmáz volt és nyöszörgött. Arrébbvitték, leszívták az orrocskáját, és a doki mondta, hogy nem gondolta, hogy ekkora baba lesz, 4270 gramm és 58 cm. Azt hiszem lemérni csak később mérték le, de akkor annyira nem voltam magamnál, hogy nem tudom összerakni az iőbeni dolgokat sorrendbe. A születésének ideje 2004 augusztus 18 , 2 óra 7 perc volt Aztán odahozták nekünk, ráfektették a hasamra, hát az fantasztikus volt! Ott nyöszörgött, de egészen megnyugodott, amikor beszéltünk hozzá! Gyönyörű volt! Még pocakosan azt hittem sírni fogok majd, de érdekes, nem sírtam, csak gyönyörködtem benne. Akkor Karcsi berakta a zenénket, amit olyan sokszor hallgattam, mikor még a pocakomban volt, biztos vagyok benne, hogy megismerte, egész nyugodtan szuszogott ott rajtam. Aztán elvitték és én elmondhatatlanul fáradtnak éreztem magam. A doki szépen összevarrogatott, eltartott egy darabig, Gergőnek 36-os buksija volt. Közben Karcsi végig ott fogta a kezem, itatott és nagyon sok erőt adott. Aztán egyedül maradtunk, sokáig ott voltunk, majd Karcsi megkérdezte Évikét, hogy nem lehet-e visszahozni a picurkát. Visszahozták és cicire tettük és Ő valami hihetetlen ügyesen szopcsizott! Olyan büszke voltam Rá! Elmondhatatlanul jó volt így hármasban együtt lenni a félhomályban, soha nem felejtem el ezeket az órákat!
Hát ennyi, bocs ha kicsit hosszú lett.
Most megyek visszaolvasni.
Puszi
Orsi
Minden jot kivanok, sok tejcsit es jo egeszseget. 
De ha hetediken le lehet venni a gipszet az nagyon jo hir. 
