Berni, Joli,
én is azt szeretem, ha itthon, nyugiban, az ágyában alszik Nóri, de pl. ma el kellett hozni Livit ebéd után az oviból (a délutános óvónő nem tudott jönni), így a babakocsiban aludt. De nem ilyen egyszerű ám, mert ha hazaérünk, rögtön felébred, így legalább 1 órát lent kell ilyenkor maradni, hogy ki tudja magát aludni. Ha meg elhoznám Livit és csak utána altatnám el itthon, akkor nagyon késő lenne már, csúszna az esti alvás is.
Pat,
hú. én is ébredtem fel éjjel tök véletlenül arra, hogy a gyerek orrából dől a gyomortartalma és levegő után kapkod. Nem adott ki hangot, csak úgy felébredtem rá. Azt mondják, az anyai ösztön.
Rossz gyerekkel kapcsolatban: nálunk az oviban ki van írva, hogy a szülők ne fegyelmezzék más gyerekét. Hát hol élnek ezek? Nekünk a játszón volt pár afférunk "érdekes" gyerekekkel, és mikor láttam, hogy direkt, fröcsögő szájjal lelöki a gyerekemet a kismotorról, azt mondtam neki, hogy ha még egyszer meglátom lendül a lábam. Álljon már meg a menet! Persze, nem bántottam volna, de a fülénél fogva vittem volna a kedves édesanyjához, aki a játszótérnek háttal állva beszélgetett mindig.
Én a Bochkorékat úúúúúúúúgy utálom.
Berni,
igen, ez logikus, de nem talált otthon szinte senkit a házban, az otthon ülő idősek meg nem vállalták be.
Éjszakai kelés? Mihez képest. Ismerős óránként kel az 1 éveséhez. És nem panaszkodik, mert ezt szokta meg. Én meghülyülnék tuti.
Joli,
ezekben a házakban a szemétledobó (sajnos...) egy karnyújtás a bejárati ajtótól (itt laknak szemben), én úgy megyek ki a ledobóhoz, hogy bár a kulcs a kezemben, de nem teszem a gyereket sehova, ajtót is nyitva hagyom, hisz 3 másodperc az egész. Ezt csak gondolom, hogy ő is kulccsal megy ki, csak akkor pont nem kacsolt, nem vette a kezébe. Van ilyen. Meg amúgy is megnézném, hogy apuka mit és hányszor felejtene el, ha ő vinné a háztartást meg a gyerek dolgait is. Én is sokszor úgy kapkodok, hogy ihaj.
Réka,
megnéztük a neten apukádat, a férjem odavan ezért a stílusért!
Csilla,
én adom a dét. Bár van, hogy elfelejtem, de akkor kap egyszerre 2-3 cseppet.
Mennem kell, mert már így is csúszunk a fürdéssel miattatok.

































Viola után szabadon
Vigyori
mi így alszunk napközben (ma készült)




