Jó reggelt

!
Sok szeretettel köszöntjük Dani babát és a kis négytagú családot! Sok örömöt, tejcsit kívánunk, puszit küldünk!
Gyönyörű méretekkel rendelkező kislegény

.
Mesi, jobbulást, próbálj meg pihenni.
Tegnap este bölcsis szülőin voltam, és nagyon jó volt. Pankával nincs semmi baj, bár ő alszik el legkésőbb, és ébred legkorábban, azért 1-1,5 órát szokott aludni. Az oltásról is szó volt, illetve a vírusról: mint magánemberek beszélgettünk róla, és senki nem javasolja. Bence iskolájában, az első osztályosok között (akik külön épületben vannak) már végigsöpört valami, múlt héten pl. hugom islányának az osztályában hárman voltak

. A köjál mintát vett, jövő héten derül ki, H1N1 volt-e. Dorka is elkapta, akármi volt is, de néhány napos lázon és enyhe tüneteken kívül nem volt más bajuk.
Egyenlőre nyolcan vannak a csoportban Pankáék: hét lány és egy fiú

. A nyolc gyerek mind két év körüli, plusz mínusz 2-3 hónap.
Vindo, ezt a részt elsősorban Neked szánom

: a nyolc gyerek közül kettő beszél, a többieknek minimális a szókincse, leginkább mutogatnak, de remekül megértetik magukat. Ezt mindenki normálisnak tartja.
Ili néni szerint Panka felér egy gondozónővel, úgy irányítgatja a többieket

. És hát ő az egyik, aki beszél (sőt, be nem áll a szája

).
Ja, és vannak cumisok a csoportban, van, aki még pelusos, és van, aki szopizik! Úgyhogy senki ne aggódjon a beszéd, a cumi és a pelus miatt

.
Megyek dolgozni, már alig várom a szombatot

!
Panka sztori: aki nézi a BK-t, talán látta, hogy a múltkor Valter elővette a tárcájából a kislánya fotóját, aki egy könyöklő szöszi kiscsaj volt. Panka éppen látta, és megkérdezte: "Mit csinál a Panka a bácsinál?"

. Jót nevettünk

.
Mesi, tojik a pókot mi is bevetjük néha

...
Tényleg

...