A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Várandósság » 2007 szeptemberi babák


képet majd holnP KAPTOK :) Apa jót röhögött a a színén :) (anno 20éves korom elején volt hasonló a színe,csak akkor vettem hozzá zöld kontaktlencsét-amúgy is zöldes a szemem) nagyon vad volt,volt aki azt hitte igaziból olyan zöld a szemem :) )

Míra vagy szept, végén vagy okt. elején kezdett jazz balettozni :) rám is férne egy kis testedzés

s egy link :) ahogy ismi írta :) influenzáról hiszti nélkül :)

http://homeopatia.info.hu/index.php?lan ... c0f22c6962

:arrow:

KépKép
viranka
 
 


Sziasztok!

Zsozsi, szegény :( Jobbulást! Meg Emmának is!

Mi nemrég értünk haza a szemészetről. Este már be volt gyulladva Zsófi szeme, de azt hittük, csak belekapott, meg ilyesmi. Kamilláztuk, remélve hogy reggelre jó lesz. Reggelre sem lett jobb, aztán el kellett mennünk az okmányirodába az új jogsimért, Zsófi végig csukott szemmel jött, az autóban is, az utcán is, nem tudta kinyitni. Hívtam Zolit, hogy vigyük el dokihoz. Érte mentünk, elvittük a szemészetre. Egy fiatal srác volt, nagyon nagyon jó fej volt. Megnézte a szemét, mondta, hogy van benne egy idegen test, és mivel tegnap este óta ott van, valószínű rozsdagyűrű is keletkezett körülötte, ki kell szedni. Két lehetőség van: vagy megpróbálja itt kiszedni, Zsófit lepedőbe csavarják, hogy ne kapálózhasson, és egy fúróval kiszedi a szeméből, vagy kórházba visszük, és altatásban kiszedik. Mondtuk, hogy csinálja itt. Mondta, hogy jó, ha sikerül, ez rekord lesz, ilyen pici gyereknél még nem volt ilyen nála. Na tök jó... 10 percen át kapott zsibbasztó, fájdalomcsillapító szemcseppet, aztán kezdődött a művelet. Szerencsére sikerült kiszedni, sírt, de nem votl vészes, már vigyorogva jött ki :) Egy fémdarab volt a szemében :shock: Most alszik :)
Vendég
 


Viranka, engem is érdekel. De a vadzöld kontaktlencsével méginkább... 8) :lol:

Vindo, jó munkát! És jók a képek nagyon! Jéééé, már ilyen nagy gyerekeink vannak? Te jó ég!...

Kép
Kép
Kép
zdori
 
 

 
 

Panndi, annyira :shock: :shock: , hogy itt is :shock: :shock: .

Kép
Kép
Kép
zdori
 
 


Panndi! Szegény kicsi Zsófi! :( Egy hős. Fémdarab? :shock:
Annyira jó, hogy ők vigyorogva jönnek ki, egy perc alatt túl vannak mindenen.

Zsozsi is - apja mesélte -, egy perc múlva már nyugodtan ült, ette a túrós bekeverőst. Csak folyt a vér a fejéből. Egy olyan esés volt, amiből minden nap produkál, csak valami műanyag vacak ott volt a földön. Ha 1 copfot csinálok, nem látszik. Amúgy meg... :?
Jobb volt, hogy bevitték, mert így kiküszöbölték az agyrázkódást.
Olyan édi volt, taxival jöttek haza (mert én kocsival mentem edzésre), és nem akart beszállni. Azt mondta: apa, ez nem a mi autónk, csukd be az autót! :shock:

Tünde! Én nem vagyok orvos, de aki egészséges, annak nem feltétlenül kell beadatni az oltást, mert önmagában az oltásnak is lehetnek mellékhatásai, és nem biztos, hogy az ugyan azon szezonban kikísérletezett vakcina védelmet nyújt, mert a vírusok mutálódnak folyamatosan.
Van egy jó kis immunrendszerünk.
Azokkal lehet probléma, akiknek krónikus betegségük van, mert ott eleve gyenge az immunrendszer.
Két év alatt lehet még rizikós - szerintem -, mert ott még nem dolgozik a saját immunrendszer (azért tudnak olyan betegek lenni a babák akár 40 fokos lázzal). Itt viszont egyszerűen nem kell közösségbe vinni a kicsit.
Akinek alapbetegsége van, azoknak lehet érdemes, nyújthat védelmet.
Persze mindenki maga dönti el, hogy beadatja-e vagy sem, mi nem.

Csajbuli: Nekem jó gyerekekkel, és nélkülük is! Mikor? Hol?????

Kép
Kép
Kép
gremese
 
 


zdori! Elmagyaráztuk neki, hogy bibis a feje, és nem szabad levenni a kötést, mert így fog meggyógyulni. Alváshoz le akarta szedni, de mondtam, hogy nem szabad, aludjon nyugodtan. És nem is volt gond. Hajnalnban én húztam le a fejéről, mert lecsúszott. Egy ragtapasz van a seben, ami be van vagdosva, hogy Betadinnal tudjam "tunkolni".

Fleur! Készülj, pihenj, Dani holnap jön! :wink:

Kép
Kép
Kép
gremese
 
 


Lányok, mi történik itt a babákkal :shock:

Zsófi :shock: :shock: Szegény.

Power pointom kész, most azt a béndzsa angol szöveget kellene begépelnem :roll: :arrow:

Kép
vindolanda
 
 


nesztek piroshajaskép :) ezeket találtam :)
(s rosszul lettem,milyen vékony voltam -5kg :) )

Kép Kép

KépKép
viranka
 
 


Köszi Emese! Jól jönnek megerősítésnek a szavaid :)


Viranka:nagyon jó ez az oldal! :)

Szegény Zsófi is...
varga tünde
 
 


Panndi!
:shock: :shock: :shock: :shock: milyen bátor lány Zsófi :)

KépKép
viranka
 
 


Panndi :shock: szegény Zsófi :( szerintem már nem is emlékszik rá egyébként.

Vindo most hogy hogy elaludt??? És ha minden nap igy altatnád, nem aludna el?

Vera, rád sem ismerek, de szerintem nekem jobb a vörös 8) és a rövid is jól áll!!!!!

-5 kg, nekem is az most a vágyam :oops: anyu kérdezte is a múltkor, hogy Péterke után mikor is fogytál le? Amikor egy éves lett, könyörgöm nem fogyózhatok szoptatás alatt ( olyan jó kifogás)
Ma is krumli leves van, meg pudingos palacsinta eperrel 8) nem fogyózom, hisz szoptatok :P anyu meg b...k..a
Jaj mindig ezzel jön:evil:
Holnap jönnek :P :roll:

Heni
KépKép
heni81
 
 


Heni, hát ez az, Maggie-módszerrel :wink: (Bocs Maggie, de épp ma volt szó szoptatásról).
Szóval mikor már nagyon kivagyok és rengeteg dolgom van, akkor cupizik egyet (tejem az már rég nincsen), abba tud csak elaludni.
De ez egy olyan technika, amit már csak akkor vetek be, ha tényleg sok a dolgom :oops:
Különben inkább megvárom, hogy este elaludjon. De most Gábornak is kell a gép este :roll: Vészhelyzet volt :lol:


Viranka, Rád sem ismertem :D
Nekem a szőke és hosszabb jobban bejön :D

Kép
vindolanda
 
 


Zsófi...azt a nem semmi, hogy került bele a szemébe?+++++++++++kis hős

Emma folyton 38 körül mozog..de kis hős...

Vera: nem ismertelek volna meg

Rugó meg a hogy szerel..imádom...

KépKép
kaqk
Debrecen
 
 


Domira mamáék vigyáztak,míg Beniért elugrottam.haza jöttem,erre az asztal alatt van a pelusa. :shock: hogy került oda?kérdem,de nem tudják észre sem vették,a ruha teljesen jól van rajta,valszeg a tépőzár volt a hibás,és a szárán keresztül leesett..ügyeske,mert nem pisilt be :) őt megkérdezve széttárt kézzel:hát nem tom :lol: :lol:


Viranka tök vékony vagy a képen -5kg mennyire meglátszik.... :)


Kaqk: voltatok dokinál?
varga tünde
 
 


Panndi!
S hogy került aza rozsdadarab Zsófi szemébe?

Fleur!
még van 4,5 órád h. ma szülj meg :) szeretnék csokit kapni(ugye 2.tippnél is jár :)

abban az időszakban voltak érdekes frizuráim :)

:arrow: készen vannak

KépKép
viranka
 
 


Tündi: nem voltunk dokinál, csak telefonon beszéltünk..lázat kell csilapítani és ha van vmi más tünet, zöld orr váladék....akkor hívni kell! Emma keresztanyukájának az anyukája a doki...:-)..a doki férje meg anyu üzlettársak.:-)

emma egész nao változatlan 38,5 krörül volt..vizesruháztam......6 kor két lekváros palacsinat után mondta h aludni..fürdés nélkül be az ágyba és már alszik is..

remélem tud pihenni és nem lesz lázas.

KépKép
kaqk
Debrecen
 
 


Jobbulást kicsi Emmának!!!!!!!

Vindo! Geginek ugyan ilyen cipője van. 21-es. :)

Hoztam egy képet. :)

Kép
Ha már a kilóknál tartunk (Viranka! A képen szemtelenül vékony vagy!!! :) ), Én ezen a képen 15 kg súlyfelesleggel rendelkezem (a héten készült)

Kép
Kép
Kép
gremese
 
 


Dóri
A szülésznő már a múltkor is ezt mondta, csak most már az ő mércéjével nem szűk 2 ujjnyi.

Móni
Igen már jobban. Végre :)

Kaqk
Puszi Emmának!!!

Vindo
Lillával én még az nap. A szülésznő szerint már 2 hete áll ez az állapot :roll:

Panndi
Úristen mik történnek itt a gyerekekkel. Zsófi egy hős volt és nagy puszi neki!!!

Csajbuli és gyerekes buli: hát azt hiszem erről most lemaradtam...:?

Mesi
Ok benne vagyok, a próféta szóljon belőled. Ha mégis ma az már giga gyors szülés lenne, mert még itthon vagyok :)

Viranka
Úristen az első képen meg sem mondanám, h te vagy :)
B@sszus ha ma megszülök megkapod a csokit az tuti :) 2 óra alatt nem semmi rekord lenne :)

Heni
Jajj ne már, le fognak menni a kilók és tényleg nem szoptatás alatt kell ezzel foglalkozni.

Én meg nyákdugózgatom a szülésznő óta folyamatosan. És belehúztam mert ma tetőablakot pucoltam meg fürdőszobát, most meg folyamatosan fáj a hasam....
Nem tudom most akkor már készülődik vagy mi van, de semmi periodikusság nincs benne csak fáj és kész.....
Kisfiam rendesen viccelődik velem...

Kép

KépKép
KépKép
fleur
 
 


Mesi
+15 kg ide vagy oda, szerintem jól nézel ki....

KépKép
KépKép
fleur
 
 


Sziasztok!

Nem tudok érdemben visszaolvasni.
Nagyvonalakban átfutottam vagy 10 oldalt:

Vera!
Ezt nem hiszem el!!!! Még a szója is!!!!!!!!!! :evil: :cry:
Nekem is voltak remek piros és narancssárga hajaim. :wink:

Zdori!
Üdv! Jó, hogy még mindig vannak lappangók!

Fleur!
Holnap!!!!!!!!!! :wink:

Mi jól vagyunk. Úgy néz ki, Botond BESZÉL! Kb 1 hónapja. Azóta gyakorlatilag mindent mond, 2-3 szavas mondatokban. Persze még nagyon sok szó van, amiről még csak én tudom, hogy mit jelent. De napról napra többet és jobban beszél. Viszont a szobatisztasággal visszaesni látszunk. :cry: 90 % -os volt nappal. Most meg szinte alig szól... Az eleje állandóan becsurog. És van, hogy teljesen bepisil. Ma 4 garnitúra ruhát váltottunk. Én ezt nem értem...
Lotti napról napra zabálnaivalóbb. Pont olyanhuncut, mint a bátyja. :) Előrefele lépked, és pár mp-ekre megáll kapaszkodás nélkül. Az itthoniak hülyének néznek, de sztem van pár hangsor, amit tudatosan használ bizonyos helyzetekben.
Botondnál teljesen elmúlt a féltékenység. Imádja Lottit. És viszont. Már nem veszi el tőle a játékokat, semmi jele nincs, hogy zavarná őt a jelenléte. Szerencsére hamar megoldódott ez a helyzet, mert nagyon zavart.

Próbálok visszatérni az olvasásos, de mostanában annyi mindent csinálok, hogy semmi idő nincs.

TALIban én is benne vagyok, de légyszi valaki küldjön egy sms-t ha már van időpont és helyszín.

Mindenkit puszilok!

Ildikó
KépKépKép
sense4
 
 


Kép
elég kevés képet csinálok mostanában. ez egy elég friss. ;)

Ildikó
KépKépKép
sense4
 
 


Napsugarast :)

Móni !
hozd már a hírt,h. Meli megszült :)

Mesi!
Te fogytál :) :) Jól néztek ki Gegivel :)

Sense!
olyan édesek :)

:arrow:

KépKép
viranka
 
 


Sziasztok, csak bejelentkezem, hétvégi műszakban vagyok, szombaton meg vasárnap is vizsgáztatok (de ez az utolsó alkalom).

Sense, gyerekek gyönyörűek, Botond pedig ügyeske :D
Ne izgulj, mi semmivel nem állunk sehogy, így a visszaesés csak relatív lehet :wink:

Kaqk, hogy vagytok?
Milyen volt az éjszaka?

És a többi beteg baba?

Emese, igen, hasonló ruhatárral bírnak, és lassan méretben sem lesz nagy különbség köztük :lol:

Megyek, lassan készülnöm kell.

Szép napot, V. :arrow:

Kép
vindolanda
 
 


Viranka! Lement két kiló, de nagyon lassan haladok. Edzésen mindig megfogadom, hogy most meglesz hozzá az akaraterőm, aztán még sincs. Na de most összeszedem magam! :twisted:

Fleur!
Van még időd! Dani baba gyere ki!!!!!!!!!

Vindo! Igen, szerintem is Geginek és Rugónak egy a mérete. :lol:

Tegnapi fürdés:

Kép
Párszor megkérdezték, hogy ikrek? :shock: :lol:

Kép
Kép
Kép
gremese
 
 


:D
Persze, csak Zsozsi két perccel idősebb, de ez látszik is :wink:

Csak nem persil-es kupakkal játszanak? Rugó oda van érte :shock: Abból a legjobb a fürdővizet inni.

Ja, R. lába 23-as. De zokni+harisnya kombóban már alig fér bele. Nem tudom, hányas bakancsot vegyünk neki télire...

Épp most értem haza, G. és R. az udvaron vannak, beosontam. Rendet rakok, begyújtom a tüzet, átöltözök :arrow:

Kép
vindolanda
 
 


Sense nálunk dettó ugyan ez van pisi ügyben, ez vissza esés lesz, valószinű tesó miatt, már nem csinálok belőle nagyon semmit:-(mert nem tudok :-( csak reménykedem, hogy szól majd megint.

Heni
KépKép
heni81
 
 


Sziasztok!

Nem tudok visszaolvasni... :cry:

Tegnap este Tankcsapda koncerten voltunk! 8) Bár voltam már jobb TCS koncerten is, de azért jó volt kikapcsolódni! Szeli Maminál, délután megyünk érte. Én meg főzök, mosok, voltunk bevásárolni... és a többi házimunka... :evil:

Azt látom, hogy Fleur és Dani még egyben... Hajrá! :)

Kép

Kép
regcsiken14
 
 


Áááá. Ez az észlény Gábor nyaksál nélkül levegőztette Rugót két órán keresztül :shock: :shock: :shock: :shock:

Igyekezhetek én itt, hogy ne legyen beteg :roll: :x

Kép
vindolanda
 
 


Hahó! :)

Mi megjártuk tegnap a kardiológiát, és már nem kell többet menni. :) MInden rendben! :)

Dani mikor jön már ki???

Nagyon jók a tesós képek! :) Annyira szépek a gyerekek! :)

Nem tudok többet, nagyon várom, mikor lesz a tali... Mikor jó nektek????

Kép
Kép
Kép
zdori
 
 


Viranka nem tudom megcsináltad-e már az adventi naptárt
itt tuti ötletek vannak
http://gyermekszoba.blog.hu/2009/11/04/ ... endariumok

KépKép
Kép Kép
l.móni
 
 


Még mindig semmi....már nagyon kezdek kész lenni....:?

Ma Normafán voltunk kirándulni....Lilla nagyon élvezte. Ebéd után meg kidőlt a család. A család egy része, rajtam kívül mindenki, még most is alszik :lol:

KépKép
KépKép
fleur
 
 


na jó kis lapkezdés. A megszületett Dani jobb lett volna :)

KépKép
KépKép
fleur
 
 


Móni!
azt hittem már örömhírt hoztál :) )
aztán megjelent Fleur írása :) csajszi a avégén tényleg túlhordod :) pedig meleg idő várható :)

linket köszi,bár még nem találtam meg az igazit :) még agyalok nagyon :)

Vindo!
tévedsz nem 2 perccel fiatalabb 15tel és Gegi volt akisebb Zsozsi elnyomta :)
harisnyadiszkontnál tényleg vannak jó cuccok :) de tetszenek a felső+térdzokni együttesek :)

:arrow:

KépKép
viranka
 
 


Mesi csini vagy :D

Viranka a hosszabb haj jobb :D

Zdori talit ne így
Hanem így!!
Kinek melyik hétvége jó?
21.-e vagy 28.-a
jelezzetek légyszi


Regi koncert jó lehetett azért, végre kimozdultatok :D

Vindo hátha nem lesz gond :roll:
ma olyan szép idő volt :roll:

KépKép
Kép Kép
l.móni
 
 


Szép estét! :)

Ma olyan szép idő volt.. :)

Fleur: talán ma éjjel :roll:


Regi: biztos jó lehetett.. :)
varga tünde
 
 


Kaqk: így már értem :) jó lenne nekem is hasonló rokonság :roll:


Vettem páraelszívó készüléket anyuék szobájában,elő szokott ott jönni a penész.Annyira sokat szedett össze 1,5nap alatt :shock:


Emese: szépek.. :) :)
varga tünde
 
 


Tali, nekünk inkább a 21. volna jó :roll: 28 jön a barátném.

Heni
KépKép
heni81
 
 


Nekünk is 21!
Vendég
 


Jó a 21!

Kép
Kép
Kép
gremese
 
 


Halihó!

Csak gyorsan bejelentkezek. Megvagyunk, csak tegnap a szokásos pénteki műsor volt, ma suli. Hazaérés után meg vasaltam egy csomót.

Fleur, hajrá, hajrá!!!! (csak így zárójelben, nekem kb. 3 héten keresztül távozgatott a nyákdugó)

Viranka, Mesi, hogy Ti milyen jól néztek ki!!!! :roll: :roll:

Sense, gratuláááááloook!!!! De jó! Csimoták tündérszépek!!!! Legalább annyira hasonlítanak, mint Zsozsi és Gegi. :lol: :lol:

Bocsi, de nagyon hulla vagyok, most inkább nem agonizálok itt tovább. Bercó egyébként is jön a fürdésből. Ilyenkor sajnos olyan későn alszik el, ill. ébred fel, hogy örülök, ha 10 körül elalszik végre. Amivel nem is lenne baj, ha én nem 4-kor keltem volna.
dmaggie
 
 


Jaj, még valami. :oops: :oops:

Pénteken visszavittük Bercót az orvoshoz, hogy igazolást kérjünk a bölcsibe. Akkor mondta a doki bácsi, hogy az oltóanyag nemzetközi minősítésére várt. Ez meg is történt, így holnap (mármint ma) megy és beoltja az unokáit. Na, most dőlök a kardomba!!!! Lehet, hogy meghasonulok önmagammal és mégis beadatom?????
Mondjuk én nagyon megbízom benne.

Mennem kell.
dmaggie
 
 


Sziasztok, lányok!
Köszi mindenkinek, Ádi meggyógyult, pénteken bölcsiben is volt. Én ma reggel hánytam (nem vagyok terhes... igen, biztos ;-)), és úgy fájt a fejem, mint soha, nem tudom, mi volt...

Köszi a háeggyel kapcsolatos véleményeteket is, én továbbra is inkább várok.

Nem fogok tudni mindenkire reagálni, de próbálkozok:

FLEUR: minden nap gondolok Rád, remélem, mielőbb kibújuk a Danifiú!!!

DÓRI, MÓNI: nekem sajnos a vasárnapok csajbulira nem jók, hétfő reggel fél 6-kor kelek és megyek tanítani. De köszi a felajánlást, majd legközelebb.

MESI: gyönyörűek a fürdőző puttók! :-)hát Zsozsi fejecskéjére hatalmas puszit küldök, remélem, nem ismétlődik meg a találkozó a játékokkal.
Ja, szerintem egyáltalán nem látszik a felesleged. Én szeretem azzal sokírozni a környezetem, hogy megmondom, hány kiló vagyok, általában nem hiszik el. Persze ez nekem sovány vigasz...

VIRANKA: csini csajszi voltál, bár nekem most tetszel a legjobban.
nem baj, ha kisebb lesz a naptár, mint gondoltam, akkor is kérnék kettőt. :-) Csak azért nem értettem, készre csinálja-e Robi, mert írtad, hogy az alapokat csinálja 5 ezerért. Tehát az egész per naptár mennyibe fog kerülni? És hány képet küldjek? Ha gondolod, ez mehet priviben tovább.

SENSE: ej, de szépek a kicsijeid! Örülök a beszédnek! :-)

TÜNDI, VINDO: isteniek a képek!

KAQK: Emmusnak a legjobbakat!

MAGGIE: Te vagy az én hősöm erőnlétileg (is). És még sulizol is! :-)

Na, nekem kezd bizseregni az ünnepi érzés a tagjaimban, ma feltettem pár csillagos lógattyút az ablakokba. Ádi télapóra minigitárt kap, pengetni lehet, az a lényeg (van billentyűs gitár is, de nekem arról mindig a Modern Talking meg az Első emelet jut eszembe, és a gyereket is összezavarná ;-))

Kép
Kép
irina
 
 


Sziasztok

Csak bekukkantottam és annyira édi tesós és nem tesós képeket láttam. Zsozsi-Gegi és Botond-Lotti páros annyira hasonlítanak h egyszerűen hihetetlen :D

Na meg Viranka ha nem írod h te vagy nem ismerlek meg Mesi rajtad meg egyáltalán nem látom a pluszokat :D de komolyan nem :D

Irina: Örülök h már jobban van Ádi. :)

Kaqk: Jobbulást Emmának.

Tündi: Pelus :lol:

Fleur: Felőlem Dani baba megvárhatja a 26-át is :lol: Akkor van az én szülinapom :D Tudom azért ennyire rosszat nem kívánjak neked :D

Maggie: Jó kis választás elé állította a doki bácsi :?

Panndi: Szegény Zsófi :? De lényeg h már jobban van :D Tehetnél képet a csajokról :D

Vindo:Csak nem fázott meg Rugó de amúgy Peti is mindig elfelejt valami ruha kiegészítőt Petrára adni most persze nálunk is a sál maradt el este mikor jöttek értem :?

Petrus beteg lett igaz már múlthét csütörtök óta folyik az orra de most nem hogy javult volna sőőt rosszabbodott(pedig aadtam neki a fenistil béres c-vitamin triót)na meg homeós cuccokat is :? zöld trutyi jön az orrából és most már köhög is :? Igy hétfőn tuti nem megyünk bölcsibe főleg most h végre ténylegesen beszokott kezdjük az üvőltést előről :oops: :? És már csak utolsó 4 fogát várjuk lehet ettől van ez az egész? :roll: Mindegy hétfőn kiderül.

Kép

Kép
agica1126
 
 


Valami baj van a Modern Talking-gal? :roll: :roll: Vagy hogy írják...

Megyek, kiszedem Rugót a vízből :arrow:

Vettünk neki Bobbi Shoes cipőt :wink: Annyira tetszik neki, hogy a lakásban is a téli cipőjében mászkál :wink:

Hívnak. Reakciók holnap :wink:

Kép
vindolanda
 
 


Ágica: Petrusodnak mielőbbi jobbulást!!!

Vindo: dehogy, semmi baj velük, csak hülyén néztek ki. ;-) Amúgy szerelmes voltam Thomas Andersbe. Mondjuk az összes együttesbeli pasi, aki tetszett, a nagynéném szerint meleg volt. :lol:

Kép
Kép
irina
 
 


Csajok mielőtt belemelegedtek a túl november végi tippekbe, meg a 3 hétig távozó nyákdugókba....:shock: amúgy ne kívánjatok nekem ilyet :)
jövő hét végén tuti babázunk, mert kb. addig vár a doki. Kiíráshoz képest max + 1 hét, szóval 23.-a az a nap.

KépKép
KépKép
fleur
 
 


Nahahó!

Most megint nem értem. :) Most a szombatokról beszélünk, igaz? Vasárnapi csajbuli verzió vlsz nekem sem jó annyira, de a szombatok általában üresek. Annyi, hogy mi 5 előtt vmivel lehet, hogy elmennénk babausziba, de ha itt lennétek még tovább is, akkor kihagyjuk aznap. :) Akkor jövő hét szombat?

Szóval: ki jönne talira jövő 7 szombaton?

Petrának is jobbulást!

Fleur, én már 6 nappal ezelőttre tippeltem, szóval mostmár aztán kijöhetne az a picuri! :)

Jó éjszakát!

Kép
Kép
Kép
zdori
 
 


Szép reggelt!

Látom Fleur még mindig egyben :D egyenlőre :D
Az új tippem: 16-a :D

Nagyon de nagyon rossz éjjelünk volt ismét, éjfélkor felült az ágyában és csak sírt és mondogatta h aja aja aja kérdeztem mi baj van fáj e valamije de csak sírt sírt és sírt :cry: és végül adtam neki nurofent :oops: akkor sikerült vissaaludnia meg nekem is jó sokára :? De már fent is van kipihenten én meg kb mint a mosott cucc :?

Na vége a panasz áradatnak :)

Mindenkinek szép napot!

Kép

Kép
agica1126
 
 


Napsugarast!

elméletileg Nekünk is jó a 21-e :)

:arrow: vmit nem tud levenni B :)

Fleur!
szülj máááááááááááár :)

csajbuli miikor és hol ????

KépKép
viranka
 
 


Jó reggelt!

Dóri igen, mi általában szombaton szoktunk talizni, mivel nem mindenki pesti, sajnos :roll: ja és szerintem nem leszünk mi olyan sokáig a terhedre:-)10 körül szoktunk talizni.

Emese olyan aranyosak a gyerkőcök, s Lottiék:-) nagyon nagyon megnőttek :shock:

Fleur szerintem kibújik előbb Dani :wink: Áron is megijedt az inditástól :wink:

Irina, Ádi a rockgitáros csávó 8) majd képeket kérünk:-)

Heni
KépKép
heni81
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: