Vagyok én is, bár Dóri - szokásával ellenkezőleg - egyszer kelt éjszaka

. (Lassan stabilnak lehet mondani az éjszaka átalvását, csak tegnap valószínű megzavartuk a ritmusát, mert nem tudott aludni, amikor szokott. Az óraátállítás csak annyiban zavarta meg, hogy a szokott időben ébredt, ami ugye egy órával korábban volt (de így is csak 3/4 6 volt).)
Őszi szünet van, úgyhogy egész héten 6 emberre kell főznöm, be kellett hozzá vásárolnunk tegnap.
Hát legközelebb megnézőjegyet is fogok árulni, mert olyan feltűnést keltettünk 5 gyerekkel

:D (nem viselkedtünk feltűnően, pusztán a gyerekszám miatt néztek meg), hogy még az erre nem annyira érzékeny férjem is észrevette. többen utánunk is fordultak. De ha eddig nem is tette volna, innentől tuti megérti, miért figyelek annyira, hogy a gyerekeink mindig normálisan nézzenek ki, ha így együtt megyünk. (Bár a nagyobb fiam bepróbálkozott a koszos sapkájának felvételével (sajnos elég rendetlen, így lehet, hogy a sapka néhányszor már megjárta az iskolafolyosó padlóját, de mivel délutánonként már nem volt rajta, mikor hazajöttek, ezért én nem láttam eddig, milyen koszos)). Nagyon szeretném azt kommunikálni a kinézetükkel is, hogy a sok gyerek nem egyenlő az elszegényedéssel, igénytelenséggel.)
Csinik voltak, úgyhogy szégyenkeznünk nem kellett, csak én lehetnék 15-20 kg-val kevesebb, és elégedett is lennék...
Vinnem kellene Dórit csípőszűrésre... Mondtam a védőnőnek, lehet, hogy csak jövő héten. Erre mondta, hogy lehet, hogy morogni fognak, mert hogy 6 hetes korig kellene. Na ja, de kellene az orvostól beutaló, ugyanakkor én nem voltam Dórival a születése óta gyerekorvosnál, miért is lettem volna? (Nem egy helyen van a gyerekorvosunk és a védőnőnk.) Dóri egészséges, jól eszik, alszik, gyarapodik... Legközelebb 2 hós oltáskor lenne csak esetedékes, 1 hónaposan voltunk mérni Dórit, de a védőnőnél. Na akkor mikor kaphattam volna beutalót? (Ugye a jó MO rendszer szerint ráadásul csecsemőket hetente egyszer vizsgálnak csak a helyi szakrendelőben... Szóval még arról sincs szó, hogy bármikor mehettem volna.)
Bex!
Tessék nagyon-nagyon sokat pihenni. Vonatkoztass el tőle, hogy kiszolgáltatott vagy és élvezd, hogy kiszolgálnak!! Ez a jó része!

És jobbulást, ne legyenek végre fájdalmak, meg semmi rossz (azért remélem, hogy most az a sebész aki megvizsgált, komolyan is vette a gondjaidat (azért bízom benne, hogy az orvosok nagy része elhiszi azt, ha a betegnek panasza van, és nem veszi félvállról), és rendesen megvizsgált, és ha azt mondta, szerinte OK, akkor OK is minden).
Moncsie!
Én még nem is üdvözöltelek, bocs! Csak a neved bennem egy elég rossz asszociációt vált ki (van egy nem épp szimpatikus hasonló nevű ember, aki rögötn eszembe jut).
Tudom, az nem te vagy, szóval igyekszem elvonatkoztatni!!

:)
Nekem az ásítós kép tetszik a legjobban.
A szopihoz nem tudok mit mondani, mert fogalmam sincs mennyiségileg mennyit eszik Dóra, azt tudom, hogy eleget (van pisis, kakis pelusa, jókat alszik), de hogy az mekkora mennyiség?? Elég hamar végez...
Bibi!
Tessék ide jönni! Én is sokat vagyok egyedül, igaz legalább a férjem beszél hozzám. De a net sokat jelent.
Spickey!
Budaörsnél csak nem vezetik be a parkolási díjat az Ikeánál! Viszont ott meg azzal kavartak be, hogy lezárták a följárót egy befelé nyíló ajtóval, és így csak az egész áruház végigjárásával lehet kijutni... (Sokszor előfordult, hogy csak az étterem miatt mentünk be, ha épp arra jártunk. Jók az áraik (főleg a gyerekmenü a gyerekeknek) és finom is. De utána nem akartuk az egész áruházat végigjárni, hát most már nem tehetünk mást...)