Katapetra,
üdv itt, bár ne kellett volna jönnöd. Sajnálom, hogy veled is megtörtént ez.
Én 6 hónapot vártam, mire továbbléptem és elmentem Tapolcára, de ma már ezt nem tenném. Max 3 hónap és lépj!
Én azt mondom, ha ki is tisztították az egyik petevezetőt, az vissza is záródhat. Nekem azt mondta a doki ennyi próbálkozás után, hogy sajnos megvan rá az esély, ha az egyik petevezetővel gond van, akkor a másik sem működik úgy, ahogy kellene. Mi ezért léptünk.
Ilyen abortuszos élményeim nekem is vannak, mint a lányoknak. De én persze megértem, ha valakinek igen erős indoka van.
De mikor én bennt voltam a kórházban bejött egy kisebbségi és a 12!!!! hetes gyerekét tetette el, na akkor kinyílott a bicska a zsebembe. Mindegy, erről ne is beszéljünk!
Ne gondold, hogy ez az oka, csak előre nézz és neked is sikerülni fog.
Aviubi,
jó dolog lehet ez a napközi. Nekem személy szerint nem érné meg, de dolgozni úgyis csak az megy vissza, aki megkeresi a max. 200 ezret, mert abból ki lehet azért fizetni az 50-60 ezret és még marad is.
Bár most azt olvastam, ha a fidesz kerül hatalomra, akkor visszaállítják a gyest+gyedet. Jó lenne
Nálunk nincs külön bölcsi, de akarnak. Most egy ovis csoportba vettek fel 5 bölcsis korú gyereket. És ez pont Hannáék csoportja, amitől se én, se az óvónénik nincsenek elragadtatva. Ez sem megoldás.
Mia,
gyere többet, ne tűnj már el, kíváncsian várjuk, hogy mit alkottatok
Babszikám,
hogy vagy???
Sütike,
Berni királykisasszony hogy viselkedik
Voltam uhun. Jobb oldalt 6 db 10-11mm-es-, bal oldalt 1 db 12 mm-es és 5 db 10-11 mm-es tüsző. Mnyh 8 mm. Kaptam még szurit. Sokat



















